Molnár Péter
aZ ÉRTELMISÉG ÉS AZ EGYHÁZ
A szerző római katolikus teológiai és szociológiai tanulmányokat folytatott. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Oktatás és társadalom doktori iskolájának végzős hallgatója. Nős, négy gyermek édesapja. Kutatási területei: jelenkori etikai kérdések, hittan, hittankönyvek, pedagógia, oktatástörténet.
Írásomban két kérdést vetek fel, válaszaim nem merítik ki a témát. Hogyan kapcsolódik egymáshoz a hívő keresztény és az értelmiségi létforma? Hogyan tudják a keresztény értelmiségiek saját tudományukkal, sajátos szakmai ismereteikkel segíteni egyházuk életét?
Elöljáróban lássuk, mit értünk az értelmiség fogalmán. Hagyományosan a társadalomtudományok használják ezt a fogalmat a társadalom rétegződésének leírásakor. „Társadalmi rétegnek nevezzük a foglalkozás, iskolai végzettség, lakóhely, a jövedelem nagysága stb. alapján definiált társadalmi kategóriákat. A magyar szociológiában a foglalkozás jellege (például értelmiségi, szakmunkás) alapján megkülönböztetett kategóriákat szoktuk rétegeknek nevezni."1 „A szakértelmiségi, menedzseri és ügyvezetői munkakörökben dolgozók számának növekedése összekapcsolódik a nagy szervezeteknek a modern társadalmakban betöltött meghatározó szerepével."2 Értelmiség szavunk 1843 óta használatos „a szellemi foglalkozásúak" rétegének megjelölésére.3 Ebből kiindulva a magyar közfelfogás szerint értelmiségnek mondjuk a társadalomnak azt a rétegét, amelynek tagjai szellemi munkával tartják fenn magukat, műveltségüknél, szellemi képességeiknél fogva vezető szerepet játszanak egy-egy közösségben. Értelmiséginek általában a szellemi dolgokkal foglalkozó, művelt, személyes gondolkodásra és egyéni véleménynyilvánításra képes embert tekintjük.4 Idekívánkozik Nyíri Tamás sajátos meghatározása: „...az értelmiségi moralista-humanisztikus gondolkodású, felvilágosító, a jövőbe tekintő kritikus elme, aki még maró gúnnyal előadott bírálatával sem szándékozik csak rombolni, illetékessége pedig nem csak moralitásából, elkötelezettségéből és »tudatából« fakad, hanem megbízható tárgyi ismeretből is, valamint a tartós reflexióra való képességéből".5
Az értelmiség mint társadalmi csoport leírásakor döntően a foglalkozás, iskolai végzettség, jövedelem, lakhatás alapján határozzák meg ezt a réteget. Az egyház szervezetének szüksége van az értelmiségre, a szakértelmiségre, és az értelmiségnek szüksége van az egyházra. Erről ír Tomka Miklós a Magyar katolicizmus című, 1991-ben megjelent könyvében:6 kiemeli az értelmiség főbb jellemzőit: nyitottság (a társadalomban, ahol él, és a világ felé), teremtő vágy, segítőkészség, képességek (áttekinthető, közvetítő, értelmező, kritikai), előrelépési igény, megőrző-újító jelleg (hagyománytisztelő, fogékony az új dolgokra), közösségiség. „Mégis az értelmiségit az is jellemzi, hogy közössége határán túl lát, nem kizárólag közösségéből él."7 Az értelmiségi tisztában van a közösség jelentőségével, az emberi személyiségre gyakorolt jótékony hatásával. Azon túl látva, a közösség egyéniséget elnyomó hatásaira is figyel. „Az embernek, mert a közösség biztonságot nyújthat neki, tartalmat, célt adhat életének, nagyobb hatékonyságot szándékainak, a gazdagabb kibontakozás lehetőségét személyiségének. És a társadalomnak mint egésznek, mert közösségek gazdag hálózata nélkül atomizálódik, egyedire esik szét, tehetetlen tömeggé formátlanodik, képtelen az egyéni érdekek sokféleségét társadalmilag hatékony csoportérdekké felerősíteni, egymással szembesíteni s ezzel önmaga belső önmozgását, fejlődését biztosítani."8 A közösséget meghatározó tényezők: közös érdek, közös cél, közös értékrend, „mi"-tudat. „Kényes egyensúly van (. ) egyfelől az emberi személyiség fejlődése, autonómiája, másfelől a közösségi lét, a közösségbe való integrálódás között. Az igazi közösség az egyik előfeltétele a személyiség gazdag kibontakozásának. De egyben korlátjává is válhat ugyanennek. Fel is szabadíthatja, de el is nyomhatja az embert. Csapdába is csalhatja: a személyiség gazdagodásának illúzióját nyújthatja, miközben valójában felszámolja autonómiáját."9 Tomka szerint az értelmiségi a kapcsolat embere, hídember, aki összeköti a múltat, jelent, jövőt, és érti a világot, amiben él. „Az értelmiségi lét nem állapot, hanem törekvés. Mint a hegymászás, amiben vannak lassabb és gyorsabb szakaszok. A visszacsúszás, az átmeneti sikertelenség nem semmisíti meg az értelmiségi habitust. Az egyedüli csőd a megállás, a rezignáció. Ha a menetoszlopban valaki megáll, az lemarad. Aki pedig lemaradt, az nem tud utat mutatni - nem értelmiségi többé, bármilyen csillogó korábbi teljesítményekre tekinthet vissza."10
A fogalom legteljesebb és legszebb értelmében értelmiségi mindenki, aki érett személyiség. Nem a társadalomban elfoglalt hely, iskolai végzettség, származás, fizetési kategória, lakhatási viszony a döntő, hanem az, hogy úgy tekint-e önmagára, felebarátaira, ahogy Isten látja őt, őket, a teremtett világot. Értelmiségi az, aki felismerte képességeit, adottságait, tisztában van hibáival, örökölt, szerzett rossz tulajdonságaival, s mindezt az emberek szolgálatába állítja. A jellemfejlődés során egyéniséggé vált, ápolja, hallgat lelkiismeretére, felelősséget vállal tetteiért. Értelmes cselekvésekkel segíti önmaga, családja és az egyház kibontakozását. Közösségi ember, egészséges érzelmi intelligenciával rendelkezik, lelkes, képes az áldozatokra, a nehézségek előtt nem roppan össze, vannak céljai. Erényei közül kiemelkednek a sarkalatos, természetfölötti erények, az alázat, engedelmesség, becsület, barátságosság, hála, tisztelet, irgalmasság. Imádkozó ember, érett kommunikációra és konfliktuskezelésre képes, csapatjátékos. Missziós lelkülettel rendelkezik. Az isteni képmás (imago Dei) tudatos megvalósítására törekszik. A látható, érzékszervekkel tapasztalható és a nem látható világ, a látható és a nem látható egyház metszéspontján él. A nem látható dolgokról tesz tanúbizonyságot a hétköznapi élet ügyes-bajos dolgaiban. „Mert minden kereszténynek, bárhol él is, élete példájával és a beszéd tanúságtételével úgy kell megmutatnia a keresztségben magára öltött új embert és a bérmálásban elnyert Szentlélek erejét, hogy aki csak látja jócselekedeteit, dicsőítse az Atyát, és jobban megértse, mi az élet valódi értelme és milyen egyetemes az emberek közössége. A Krisztust megvalló tanúságtétel akkor lesz igazán gyümölcsöző, ha a keresztények őszintén becsülik és szeretik embertársaikat, ha egészen azok közösségéhez tartozónak tudják magukat, akik közt élnek, és ha a mindennapi kapcsolatok ápolásával és munkálkodásukkal részt vesznek a kulturális és társadalmi életben."11 Ebben az értelemben állítom, hogy Jézus értelmiségi. Mindenkihez szólt. Földi életében a legtöbb időt nem az akkori értelmiséggel töltötte. Apostolai nem a kimondott értelmiségi réteghez tartoztak.
Hipotézisem szerint az egyházban sok az olyan értelmiségi, aki parkoló pályán van. Fontos ezért, hogy az egyház, amelynek küldetése van az értelmiség felé és egyben rászorul az értelmiségiek szolgálatára is, milyen értelmezési keretben gondolkodik az értelmiségiekről. Kikre számít? Kiknek akar munkát adni? Küldetése minden emberhez szól. Lényeges hát, hogy kit tekint értelmiséginek - túl a szociológiai meghatározásokon. Vajon a pap ma egyértelműen értelmiségi? Megkérdezik-e az élet fontos dolgaival kapcsolatban? Van-e népegyházi értelmiség? Ki a kisközösségi értelmiségi? A két kategória vajon különbözik? Van „jobbos" és „balos" értelmiség - ők miben különböznek? Az értelmiségi kategória, mint bármely skatulya, elnyelheti az egyént, aki belefér, jó, tovább nem látunk.
A zsinati Ad gentes dokumentumban olvassuk: „Az egyház nincs igazán megalapítva, nincs igazi élete és nem tökéletes jele Krisztusnak az emberek között, ha - a hierarchia mellett -nincs meg a világi hívők komoly és dolgos rétege. Az evangélium ugyanis nem verhet mély gyökeret valamely nép lelki világába, életébe és munkálkodásába a világi hívők tevékeny jelenléte nélkül... Mert a világi hívők azok, akik teljesen hozzátartoznak mind Isten népéhez, mind pedig a polgári társadalomhoz."12 Ezek a világi hívők az értelmiségi réteg, minden olyan hívő, aki a korábban felsorolt ismertetőjegyeket magán viseli. Emberek a szó legszebb értelmében, képmások. A közös alap és kritérium: a Szentlélek és ajándékai. Minden megkeresztelt, bérmálkozott hívő az értelem ajándékával is rendelkezik. Remélhetőleg él is vele. Így lesz az értelem lelkével bíró hívő: értelmiségi.
„A keresztény hagyományban ... az értelem szabad tekintet, vagy hogy a hasonlatnál maradjunk, nem szoba, hanem a valóságra tárt ablak, amelyen az ember sohasem lát ki a teljességre. Ezt a valóságot az ember olyan mértékben birtokolja és érzi magáénak, amennyire hozzá csatlakozik, neki engedelmeskedik. Az értelem a valóság tudata, összetevőinek totalitása szerint. A vallásosság az értelem csúcspontja, mivel a totális értelem kijelentése, vagyis éppen a tényezők totalitásának megvallását jelenti."13 Erre a látásmódra talentumai segítségével a hívő ember képes. A gyerekkorukban a tanulásban nem jeleskedő későbbi szentek is az értelmiséghez tartoznak, a Szentlélektől ihletett látásmód elsajátítását nem szűkíthetjük le iskolai végzettség, lakóhely, származás stb. szerint. A Lélek ott fúj, ahol akar. Az is igaz, hogy ezáltal még nem tökéletesek, csak fogékonyabbak, készség van bennünk a Lélek szavára hallgatni, aki az egyház éltető lelke a világ végéig.
Ma az ember van válságban. Ezért ingadozik, fogyatkozik a reménye is. A hívő értelmiségnek ezt a földi életen túlmutató reményt kell bemutatnia. „Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy a nus, az evagrioszi teológiában központi szereppel bíró létező nem pusztán az emberi trichotómia egyik összetevője, nem a három részre osztható lélek egyik eleme, nem is az értelmi felfogóképesség. Ehelyett az emberi személy egységének alapja, Isten képmásának hordozója, azé a képmásé, mely az embert képessé teszi a Szentháromság befogadására. Az, ahogyan Evagriosz a voCj-ról ír, az emberi személyről a Kinyilatkoztatás fényében való eszmélődés gyümölcse, s a szerző mindezt a IV. század filozófiai ismereteinek keretébe ágyazza. Ez a teológiai gondolkodás pedig abból a konkrét igényből indul ki, hogy a szerzetesek által végzett gyakorlatok, valamint az általuk művelt szemlélődés szilárd, teológiai alapot találjon."14
Az értelem ajándékával élő hívőnek feladatai vannak a világban, az egyházban, ezek közül is a legfontosabb, hogy indirekt módon tegyen tanúságot a hitről, a legtermészetesebb módon fakadjanak a hitéből felebaráti szeretetre sarkalló cselekedetei. A hatékony kapcsolat egyik fontos eleme, hogy az egyház értse a világi értelmiség mai helyzetét, problémáit, örömeit, nehézségeit, kérdéseit. „Másrészt a mai embernek elevenebb a történelmi tudata. El tudja helyezni magát az időben, jobban megítéli a tények láncolatát, melyek a jelen helyzetet előidézték. Vállalja ezt a szituációt. Kilépett abból a bizonyos vulgáris platonizmusból, mely azt hitte, hogy lehet a kortól függetlenül, az eszméknek egy minden történelmi és társadalmi összefüggéstől mentes síkján élni. Keresztény elkötelezettsége nem szorítkozik pusztán a dogmatikai igazságokra és vallási kötelezettségekre, hanem vállalni akarja az egyház történelmét is, annak minden nehézségével; éppúgy, mint ahogy keresztényi módon akarja elfogadni saját korát, drámáival és reménységeivel, egyetemes felelősségével és vállalkozásaival együtt."15
A hívő értelmiségi az ember transzcendens kapcsolatát teszi láthatóvá Istennel. A történelmi időben lévő egyház tagja a hívő értelmiségi, azé az egyházé, amely időben, emberi közösségekben, társadalomban él. Egyszerre evilági és túlvilági, egyszerre látható és nem látható. A hívő értelmiségi örömmel része ennek, a szentségi életen keresztül Isten szeretetét viszi a világba.
Nem mindenkinek van arra képessége, lehetősége, hogy képezze magát a lelki élet, a vallásos értékek tekintetében.
Az értelmiségi fogalom szempontjából fontos, hogy véletlenül se alakuljon ki az „elit-katolicizmus". Egyes hívő emberek elittudatot fejlesztenek ki, zárt, nem mindennapi csoportnak gondolják magukat. Ezzel szemben a szentek nem „klikkesed-tek", ellenkezőleg, megosztották, odaajándékozták életüket, önmagukat embertársaiknak! Célom, hogy az új értelmiségi meglátás segítse kibontani, megsokszorozódni az életet megosztó, ajándékozó értelmiségieket. Pál apostol kérdezte: mid van, amit nem kaptál, miért dicsekszel?! „Sőt Isten azokat választotta ki, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket; ...hogy egyetlen ember se dicsekedjék Isten előtt. Ti általa vagytok Krisztus Jézusban, aki számunkra Istentől való bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá lett, hogy amint meg van írva: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!" (1Kor 1,27-31)
„Krisztus rajtunk keresztül kínálja fel magát a többi ember számára: a mi magatartásunk és beszédünk képviselik azt a meghívást, amely révén mások megismerhetik őt. Azért, hogy e meghívás mindenki felé szóljon, a közlésben eleminek, vagyis egyszerűnek kell lennie. Az egyszerűség nem annyira a kifejezés módjára vonatkozik, hiszen ez nem mindenki képessége, hanem inkább arra, hogy eltekintünk a dolgok bonyolításától: lényeglátók vagyunk."16
Különleges feladat hárul a világi Krisztus-hívőkre: A világi hívőknek, férfiaknak és nőknek, fő feladatuk az, hogy tanúságot tegyenek Krisztus mellett: tanúskodjanak életükkel és szavukkal a családban, társadalmi csoportjukban és a foglalkozásuk adta környezetben. Mutatkozzék meg bennük az új ember, aki az Istenhez hasonló, megigazult és valóban szent teremtmény.17
Fontos kapcsolati pontok a hívő keresztényi és az értelmiségi létforma között:
- tudatosabban részt venni az életben, ki-ki azon a helyen, ahol van;
- a hívő értelmiségi ne zárkózzon elit-tudatba, ne induljon az elitizmus felé; a túlzott értelmiségi tudat falakat húzhat, holott az értelmiség egyik feladata, hogy felhívja a figyelmet ezekre a falakra, elkezdje lebontani őket;
- tudatos tagja az egyháznak, egyházközségnek, helyesen használja a rendelkezésre álló időt, felelősségérzet hatja át, élete idejének nem csak tartama, hanem tartalma is van;
- tudását megosztja másokkal;
- tudatosítja magában, hogy sokan rajta keresztül találkoznak az egyházzal. „Az egyházát jelenvalóvá tenni valamilyen környezetben: ez a keresztény életmodell legfelső normája";18
- találja meg a hangot az egyházi hivatalviselőkkel.
Felnőtteknek szóló előadás-sorozat ez, egyetemista fiataloknak, keresőknek. Lehetőséget biztosít arra, hogy ha nem is kérdeznek rá az egyház által adott válaszokra életük legfontosabb kérdéseit illetően, találjanak lehetőséget e válaszokkal találkozni.
Borzasztóan hiányzik a hétköznapi életből a rendszeres egyházi jelenlét, tájékoztatás a fontosabb helyeken, kérdésekben. Az EVÉK előadói egy-egy 8-10 részes előadás-sorozatot tartanak (egy előadás 1-1,5 órás, kötetlen beszélgetés követi) más-más témában. Nem hittanóra, nem a szentségek pótlására való felkészítés, nem jegyesoktatás, nem szakkör. Az EVÉK-előadók körbeutaznak egyházmegyéjükben, és a városokban, a falvakon megszólítják a hívő értelmiséget és minden embert, feltárják, bemutatják egy-egy témakörben az egyház válaszait.
Íme egy elképzelt előadás-sorozat: 1. Mi az élet? Hogyan jött létre? Elméletek, válaszok. Mi az élet értelme? Honnan tudjuk? Teremtett világ? Mi az, hogy szép? Szép a világ? Gondviselés? stb... 2. Isten megismerhető? Létezik? Fontosabb Isten-érvek bemutatása. A kinyilatkoztatás Istene. Istenképünket befolyásoló tényezők. Világvallások rövid bemutatása. 3. Ki az ember? Különféle emberfogalmak, ideológiák bemutatása az emberről. Megismerhető-e az ember? Önismeret, önnevelés, önbecsülés, önfegyelem. Jellem, erények. 4. Honnan a rossz a világban? Van értelme a szenvedésnek? Miért legyünk jók? Mi az igazság? Tényleg számot adunk a dolgainkról? Miért kell meghalni? Van élet a halálon túl? Feltámadás. Mennyország, pokol.
5. Emberi életünket befolyásoló dolgok: megbocsátás. Falak az emberek között. Falakat emelünk vagy bontunk? Mit jelent megbocsátani? Miért kell bocsánatot kérni, illetve megbocsátani? A bocsánatkérés öt nyelve. Van elrontott élet vagy nincs?
6. Emberi életünket befolyásoló dolgok: szeretet. Mit jelent a szeretet? Valóban van igazi szeretet? Honnan ismerhetjük meg? Érdemes szeretni? Lehet szeretet nélkül élni? Szeretetnyelvek bemutatása. 7. Emberi életünket befolyásoló dolgok: nehézségek, enerváltság, boldogtalanság, depresszió, lelkesedés, öröm, erő. Honnan? Boldogság? Létezik? Elérhető? 8. Emberi életünket befolyásoló dolgok: ember és az idő. Hogyan használjuk fel az időt? Kinek és mire adunk az időnkből? Kifolyik a kezünkből? Üresnek érzem? Mitől lesz tartalma? Elszámolunk vele? Mennyi idő kell a pihenésre, egyáltalán kell-e?
Egy másik előadás-sorozat témája lehet tíz enciklika részletező bemutatása, a tízparancs, az abortusz-eutanázia kérdésköre, a természetes családtervezés, a lelkiismeret és szabadság összefüggései.
Sok múlik azon, hogy az előadók jól felkészültek, jó kiállású-ak legyenek. Nem minden értelmiségi automatikusan alkalmas ilyen szerepre. Fontos, hogy a „tanévben" legyen az „étlapon" valami, ami kicsit szabadabban kezel témákat, mégis elégséges tájékoztatást, ismereteket nyújt a keresőknek, az értelmiségiként az egyházában helyét kereső fiatalnak, idősebbnek. Akik egy-egy ilyen alkalom után komolyabban érdeklődnek, azoknak további információt, anyagot kell adni, és esetleg egy plébánián befogadó közösséget. Fontos, hogy az egyházmegyében a legeldugottabb zsákfaluba is eljusson Isten örömhíre. Mindenkinek éreznie kell, hogy az egyház megszólítja, mert egyetemes. Az EVÉK-előadásokon az előadók a helyi plébánossal a helyi viszonyokról beszélgethetnek, a hitoktatóval, a polgármesterrel, mindenkit meghíva. Az EVÉK-nek nincs burkolt célja, kifejezetten csak azt akarja, hogy az emberek tudják meg, ismerjék meg a hit, az egyház válaszait az élet nagy kérdéseire - mert vannak. Az EVÉK-alkalmakon sok új embert ismerhet meg a helyi egyház, olyanokat, akik eddig nem tudtak a lehetőségről, nem mertek közeledni, nem tudták, hogy az egyház előttük is nyitott, esetleg régebbi sérelmeik voltak, s csak a megszólításra várnak, esetleg akár szívesen tevékenykednek is. Hiszen számtalan szociális, karitatív feladat, szervezési kérdés, zarándoklat, technikai feladat, műsorok szervezése, betegek látogatása, kapcsolat az állami szervekkel, preventív előadás vár „gazdára", szervezőre. Sokkal több a jó szándékú ember, mint gondolnánk. Csak a kezdő lendület, a találkozási lehetőség hiányzik - és a pontos tájékoztatás konkrét és fontos kérdésekben. Az EVÉK remek alkalom erre, jól kiegészíti a plébániai életet, tehermentesíti a plébánost. Közösséget teremt, életet visz a hétköznapokba, felkavarja az állóvizet, lüktet, él a falusi, városi plébánia. Internetes honlap segítségével könnyű a figyelemfelkeltés, a tájékoztatás, a témák ismertetése, az élő előtt a virtuális közösség szervezése, amely aztán plébániai közösséggé válhat. Az EVÉK hamar kiépíthető. Fontos a realitásérzék: nem kell mindig és egyből tömegeket várni, hanem örülni a néhány érdeklődőnek is, szeretettel fordulni feléjük. Mint hívő értelmiségiek magvetők vagyunk, nem biztos, hogy mi fogunk aratni.
Felhasznált irodalom
A II. vatikáni zsinat tanítása. SZIT, Bp., é. n. Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris, Bp. 1997. Anthony Giddens: Szociológia. Osiris, Bp. 1995. Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák, Diagnózisok. Magvető kiadó, Bp. 1983.
Heggyel az ég egybemosódik. Ünnepi kötet Korzenszky Richárd 70.
születésnapjára, Tihany 2011. Mihályi Gilbert O. Praem.: A társadalom megújítása Krisztusban. Márton Áron kiadó, OLI, Bp. 1991.
Mihályi Gilbert O. Praem.: Új módon vagyunk egyház. Márton Áron kiadó, OLI, Bp. 1999.
Nyíri Tamás: Vendégszerető egyház. Bp. 2009.
P. Henri Boulad S. J.: Minden kegyelem. Ecclesia, Bp. 1992.
Pregun István: A papság felelőssége az értelmiség szellemi-erkölcsi formálásában, in: Mivégett vagyunk. Emlékkönyv Bolberitz Pál 60. születésnapjára. Ecclesia, Bp. 2001.
Tomka Ferenc: Új evangelizáció. SZIT, Bp. 1999.
Tomka Miklós: Magyar Katolicizmus 1991. OLI, Kat. Társtud. Akadémia, Bp. 1991.
Yves Congar: Szeretem az egyházat. Vigilia kiadó, Bp. 1994.
Jegyzetek
1 Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába, Osiris, Bp. 1997, 154.
2 Anthony Giddens: Szociológia. Osiris, Bp. 1995, 241.
3 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Bp. 1967, 1, 791. Pregun István: A papság felelőssége az értelmiség szellemi-erkölcsi formálásában, in: Mivégett vagyunk, Emlékkönyv Bolberitz Pál 60. születésnapjára. Ecclesia, Bp. 2001.
4 Pregun István: A papság felelőssége az értelmiség szellemi-erkölcsi formálásában, in: uo: 344.
5 Nyíri Tamás: Az értelmiségi és az egyház, in: Nyíri Tamás: Vendégszerető egyház, Bp. 2009, 291.
6 Tomka Miklós: Magyar Katolicizmus 1991. OLI, Kat. Társtud. Akadémia, Bp. 1991, 134-152.
7 Uo. 135.
8 Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák, Diagnózisok. Magvető kiadó, Bp. 1983, 205.
9 Uo: 238.
10 Tomka Miklós: i. m. 135.
11 Ad gentes 11. pont, in: A II. vatikáni zsinat tanítása. SZIT, Bp., é. n., 284.
12 Ad gentes 21. pont, in: A II. vatikáni zsinat tanítása, 291.
13 Luigi Giussani: A modern ember vallási tudata, A keresztény tapasztalat útján. Vigilia kiadó, Bp. 1994, 31.
14 Dr. Baán Izsák OSB: „A látó lélek". Értelem (nús) és tudás (gnósis) Evagriosz Pontikosz írásaiban, in: Heggyel az ég egybemosódik. Ünnepi kötet Korzenszky Richárd 70. születésnapjára. Tihany 2011, 425.
15 Yves Congar: Szeretem az egyházat. Vigilia kiadó, Bp. 1994, 68.
16 Luigi Giussani: i. m. 124.
17 Ad gentes 21. pont, in: A II. vatikáni zsinat tanítása. SZIT, Bp. é. n., 292.
18 Luigi Giussani: i. m. 104.
