Balla Lóránt
a „ZÖLDFARSANG” ÜNNEPEI ÉS NÉPSZOKÁSAI

 

 

A húsvéttól pünkösdig tartó időszakot nevezték zöldfarsangnak, bárányfarsangnak. Ebből az időszakból kiemelkedik Szent György napja.

Szent György-napi szokások

A rómaiaknál ekkor volt Pales pásztoristen ünnepe, a Palilia, amikor a pásztorok az istállókat kisöpörték és vízbe mártott babérágakkal meghintették. A Vesta-szüzektől kapott hamu, vér és szalma szintén szerepet kapott ebben. A pásztorok a szalma lángjánál megfüstölték magukat meg jószágukat. A nyájat áthajtották a tűzön, és ők is háromszor átugráltak rajta, hogy a bajtól, boszorkányok rontásától megmeneküljenek. A pásztor áldozatot is bemutatott az istennek, és kérte tőle mindazt, amire jószágainak szüksége lehet. Imádsága végén a reggeli harmatban mosott kezet.

Ennek az ellensúlyozására rendelte el az egyház György ünnepét, hogy a nép a szent vértanú oltalmát keresse a maga, jószága és földje számára. György napja a kikelet ünnepe, az istállóban telelő jószág zöldellő mezőre való kihajtásának a napja. Ezen a napon szokták a méhészek méheiket a farkasgégén át a kaptárból kiereszteni. A néphit szerint a György éjszakáján húzott harmatban van a föld ereje, zsírja. Ebből csöppentettek kovászukba a kenyérsütő asszonyok, hogy kenyerük minél szebbre süljön. Ilyenkor meghúzták más földjét fehér lepedővel. Otthon kicsavarták belőle a harmatot, és pogácsát sütve a maguk tehenével etették meg, hogy az hízzék és tejeljen más földjének erejéből. Szentgyörgyharmatnak nevezték: vele mosdottak hajnalban, hogy szépek, egészségesek legyenek. A harmat már az Ószövetségben az ég áldásának, a termékenységnek jelképe és eszköze (Ter 27,28; Óz 14,6; Zsolt 133). A néphagyomány szerint a György napja táján hulló meleg eső aranyat ér. Annak a hétnek, amelybe György napja beleesik, török átka hete a neve. Szapáry Péter alakjához kapcsolódik a népmonda. Amikor a gróf török rabságba jutott, azt kívánták tőle, hogy átkozza meg hazáját, akkor szabadon eresztik. Szapáry letérdelt a földre, fölnézett az égre, majd megszólalt magyarul, amit a török nem értett: verje meg az Isten Magyarországot húsvéti esővel, szentgyörgyi harmattal, pünkösdi záporral! Fogadalmi időszak kötődött György napjához: az anyaföld áldásáért, termékenységéért, alkalmas időjárásáért ajánlották föl. A tavaszkezdő György napjától kezdve aratásig vagy Nagyboldogasszony, illetőleg Szent Mihály napjáig a szombati, csütörtöki napokat engesztelésül ünnepelték meg: a mezőkön, szőlőben csak déli harangszóig dolgoztak. Egyes helyeken Flóriántól Illésig a csütörtöki napokat ünnepelték meg, hogy a határt ne verje el a jég. Máshol Györgytől Mihályig újholdvasár-napokon körmenet volt: háromszor megkerülték a templomot, szombatonként kenyéren, fokhagymán böjtöltek; déli harangszóra kifogták a jószágot az igából, és hétfőig nem dolgoztak.

György-naphoz kötődik a szomszédos helyiségek határjeleinek, mesterséges dombjainak felújítása. A zalaiaknál a szőlőket és vetéseket most áldotta meg a pap. A nógrádiaknál a legények tisztították a pap kútját meg a mezei kutakat. A néphit ettől remélt nyárára jó vizet. A legények fáradságukért húst, szalonnát, kolbászt kaptak, melyet este elkészítettek, majd mulattak. A mezei kutakból csak György, illetve Márk napja után volt szabad inni. György napján volt a gyepűjárás. A hegybíró vezetésével minden szőlőbirtokos megjelent a hegykapunál. Megkerülték a hegyet, megnézték, hogy jó karban van-e a gyepű. A büntetést pint borokban szabta ki, amit azután együtt ittak meg. György oltalma alatt történt régebben a pásztorok, kocsisok, cselédek elszegődése, továbbá a városi és falusi tisztújítás is. Kászonszéken a megyebíróság és egyházfiúság, a falubíró és sekrestyés választása György napja körül szokott lenni. Számos görögkatolikus faluban a nagyböjt és húsvéti szent ünnepek után csak Györgytől fogva szólhatott a muzsika, nóta, csak ilyenkor volt szabad táncolni. Különböző rontáselhárító módszerek alkalmazásával védték e napon a házat és lakóit, de főleg az istállót: az istálló körülszórása, körülfüstölése, zöld ágak tűzése az ajtóra, kapura; seprű, só, gatyamadzag az ajtóba; fokhagyma a marha szarvába stb. György napjához köthető pásztorszokás a kalotaszegi juhbemérés. Ilyenkor állapították meg, hogy a gazdák a nyár folyamán milyen sorrendben, mennyi tejet kapnak. Evés-ivással és táncmulatsággal zárták a napot. A György-napi kilövés a lányokat és legényeket összepárosító szokás volt. A legények kikiabálták, „kilőtték" a lányok és asszonyok hibáit. György napján tüskés ágakat tűztek a kerítésre, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. Hittek abban, hogy a György-nap előtt fogott gyíkkal megelőzhető a torokgyík. Ezen a napon vetették el a kukoricát, babot, uborkát. Ha a varjú nem látszott ki a búzából, jó termésre számítottak. Úgy vélték, ha e napon megszólalnak a békák, az korai tavaszt és nyarat jósol. A György-nap előtti mennydörgés a bő termés előjele volt.

Búzaszentelő

A zöldfarsang másik kiemelkedő ünnepe a búzaszen-telő(vasárnap). A búzaszentelés az antik Ambarvalia ünnepének helyettesítésére alakult ki. A rómaiak április 25-én körmenetet tartottak, amely a Via Flaminián át elment a milviusi hídig, ahol Robigus istennek egy kutya és egy juh belső részeit áldozták, hogy a vetéseket a rozsdától (robigo) megóvja. Ezt a körmenetet a keresztények is megtartották Nagy Konstantin óta. Nálunk már a középkorban volt búzaszentelés. Ekkor még a szentek ereklyéit is körülhordozták a körmeneten. Az ünnepről Szkhárosi Horvát András gúnyosan emlékezik meg: Honnét tanulád, hogy a szent Márk napján / Tétova kerengesz a jó gabonákban... A szentelt búza megbecsült népi szentelmény. Komáromi Csipkés György leírása szerint Márk napján a vetésekhez nagy pompásan kimennek és annak módja szerint megszentelik, jól megtépvén, aki hozzáférhet. Győr megyei följegyzés (1758) szerint a beteget, akinek tagjai összezsugorodtak, templomból szerzett Márk-napi koszorúval füstölték és párolták. A házikenyeret sütő és piacon áruló asszonyok a kovászba György-nap előtti harmatot és búzaszentelőkor szentelt búzaszálakat tettek, hogy a kenyér minél szebbre keljen meg. A gazdasszonyok ilyen búzaszálat aprítottak a készülő komlóba is. Amíg a búzaszentelési szertartás tartott, a földművesek nem fogtak be és nem kezdtek semmiféle mezei munkához. A szertartás alatt koszorút szoktak készíteni a templom zászlóira, keresztjeire. Nyolc napig ottmarad rajtuk a templomban, utána leveszik, és a szántóföld négy sarkában elrejtik, hogy a jég el ne verje a vetést. Egyes családokban a búzakoszorút a beteg feje alá rakták. A templomi lobogókra tűzött búzakoszorúkból vagy a búzaföldről néhány szálat haza szoktak vinni, hogy tűzre vetve, a füstjét majd torokbajok ellen orvosságul használják. Néhány helyen a férfiak kalapjuk mellé tűzték, a nők imádságos könyvükbe préselték. Vannak, akik egész marékkal visznek haza és belevágják a kislibák táplálékába, vagy ha a gyereknek nyilallása támad, belefőzik abba a lébe, amivel a fájós részeket mosogatják. Zöldtakarmányba keverik, hogy az állatok föl ne fújódjanak. Tesznek egy keveset a száraztakarmányba is, hogy meg ne dohosodjék. Magyarbél faluban a szentelt búzából öthat szálat összekötnek, elteszik, és az utolsó kenet feladásánál ezt használják kenésre. Csíkszentkirályon az ablak keresztjére kötik. Csíkdelnén minden letépett szentelt búzaszálra egy Miatyánkot kell elmondani. Égiháború idején tűzbe vetettek belőle. Márk napja után már mezítláb is lehet járni, mert a földet szentelés érte, és így nem kell a fölfázástól tartani.

Május 1.

Május 1-je és szokásvilága is a zöldfarsang része, a tavaszi virágzás, zsendülés örömünnepe. A föld termékenységének istennője a rómaiaknál Maia volt. A május hónapot róla nevezték el és neki szentelték. A májusi zöldág-kultusz nem volt nálunk ismeretlen. Erről Temesvári Pelbárt emlékezik meg: Kérdezi: miért szokás a keresztényeknél ezen a napon zöld ágakat rakni az ajtókra vagy házuknak, hajlékuknak kapujára, ajtószárnyaira, amint közismert. Felel rá: amint mondják, Fülöp apostol, amikor Hierapolis városába érkezett, a hitetlenek azt a házat, amelyben megszállott, faággal jelölték meg, hogy majd másnap hajnalban rátámadjanak és megöljék. Reggelre azonban Isten angyala a város minden házára hasonló zöldágat tűzött, és így szándékukban megszégyenültek. Mások meg úgy mondják, hogy mindkét apostol fa által szenvedett vértanúságot: Fülöp keresztfán, Jakab pedig gyapjúványolók rúdjától. A májusfa eredete az, hogy Fülöp és Jakab apostoloknak térítő útjukban egy Valburga nevezetű szűz leány volt a segítőtársuk. Ezért a leányt a pogányok megrágalmazták. Valburga azonban, hogy a gúnyolódókat megszégyenítse, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, letérdepelt és imádkozott előtte, mire a száraz fa a pogányok szeme láttára kizöldült. Innen eredt a keresztény fiatalságnál a májusfa állítása. Vitos Mózes írta, hogy ezen a napon minden jóravaló lánynak, akinek szeretője van, kapujába vagy házajtaja elé fehér vagy lucfenyő ágat vertek. Megtörtént, hogy annak a gazdag és szép lánynak, akinek több udvarlója volt, négy-hat ágat is állítottak. Az ilyen sudár, magas fa törzse kérgétől meg volt hántva, majd veres és zöld cifrázatokkal, arabeszkekkel volt kiékítve. Mivel ezt Jakab napján hajnalban és titokban állították föl, vagy mivel az ébredező szerelem jelképe, azért jakabfa, jakabág, hajnalfa néven emlegetik. Az a leány, akinek ablaka vagy ajtaja elé ilyen díszfát nem vertek, elhagyatottnak, szegénynek, szerető nélkülinek érezte magát. Egyes helyeken szokásban volt az is, hogy Jakab napján a legények maguknak gazdát választottak, aki az egész év folyama alatt a mulatságokat rendezte. A gazdának kötelessége volt, hogy minden szombat és vasárnapra muzsikásokat fogadjon, a táncban rendet tartson és mindenre felügyeljen. Egész Csíkban általános a jakabág fölverése. Az ágakat a legények néhány nappal előbb elkészítik, és Jakab napjára virradólag ütik föl kedveseik háza elé vagy kapujára. A lányok ekkor behívják a legényt és megkínálják süteménnyel, pálinkával, vagy meghívják ebédre, vacsorára. Néhány helyen ugyanekkor két zsebkendőt és egy díszes kendőt adnak. Ez az ágtisztelés. Csíkgöröcsfalván a jakabágat este elviszi a legény kedveséhez és megkérdezi, hogy elfogadja-e. Igenlés esetén a legényt megvendégelik. Csíkszentkirályon aki jakabágat kapott, annak májusfát kellett állítani helyette. Csíkszentimrén jakabágat a leányoknak és menyasszonyoknak ütnek. A lányoknak az ajtó elé egy kisebb ágat, a menyasszonyoknak egy nagyobbat, és a kapu elé ütik, jól odakötözve a kapufélfához, nehogy a haragosok kivágják és ellopják. Csíkcsekefalván a legények piros-fehér-zöld szalagos fenyőágat tűznek a lányok kapujára. Sepsiárkoson minden háznál kell zöld ágnak lennie, mert ahol nincs, oda az ördög tesz. A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma - és szerelmi ajándék is. Egyes vidékeken a nagylányság elismerését jelentette, ha májusfát kapott. Ezután már elmehettek a bálba, a táncmulatságokra. Néhol a rossz hírű lánynak kiszáradt gallyra fazekat, rongydarabokat aggattak. A két világháború között május elsején divatba jött a szerenád. A május 1-jén állított fát többnyire pünkösdkor bontották le: játékokat, versenyeket rendeztek, kitáncolták a májfát

Áldozócsütörtök

E nappal kezdődik a pünkösdi ünnepkör, amely a húsvétot követő negyvenedik nap: Krisztus mennybemenetele, áldozócsütörtök, áldozónap. A 4. századig ezt is pünkösdkor ünnepelték, csak ezt követően került tíz nappal korábbra. Nevét onnan kapta, hogy az egyház a húsvéti áldozás határidejéül áldozócsütörtököt szabta meg. A középkorban az egyház megjelenítette Krisztus mennybemenetelét. Mise közben Krisztusszobrot húztak a templom padlására. E napon körmeneteket is tartottak: a lobogók alatt fölvonulva misét szolgáltattak, hogy bő termés legyen. Ha meghallották a déli harangszót, a szabad ég alatt imádkozták az Őrangyalát, mivel úgy vélték, hogy ilyenkor kérésüket maga az égbeszálló Krisztus viszi az Atyához. Őgy tartották, hogy ezen a napon vérré válik az emberben a bor. Régebben Jézus lábnyomát otthagyta a Kálváriahegyen. Torockón fölmentek a Székelykőre, ahol örömtüzek mellett vigadtak és ottlétük emlékére csóvákat hagytak a hegytetőn. Néhány helyen körmenetet tartottak a temetőkben, hogy Krisztus nyomán a halottak is égbe jussanak. Gyógynövényeket gyűjtöttek orvoslásra. Ha valaki szájából kiesett ezen a napon az ostya, az elkárhozott.

Váróhét

A pünkösd előtti vasárnapot váróvasárnapnak nevezték: az apostolok, Jeruzsálemben, imádságban és böjtölve várták a Szentlélek eljövetelét. A pünkösd előtti hetet váróhétnek, piroshétnek, vöröshétnek, Szentlélek adventjének, pünkösd kántorának is nevezték. Nagy hangsúlyt fektettek ezen a héten a tisztálkodásra, fürdésre. A tiszai fürdőket ekkor nyitották meg.

A zöldfarsang egyik I egnagyobb ünnepe pünkösd, pünkösdvasárnap. A zsidó vallásból ered az ünnep, ahol a pészah szombatja utáni ötvenedik napon először az aratást, majd később a kőtáblába vésett tízparancsolat adományozásának az emlékét ünnepelték. Alapvetően örömünnep. Ünneplésében keverednek a keresztény, illetve az ősi pogány, római elemek. A népszokásokban elsősorban a termékenység, a nász ünnepe. Ünneplésében fontos szerepet játszanak a virágok: pünkösdi rózsa, rózsa, jázmin és bodza. A virágok hangsúlyos megjelenése az ókori római Floralia-ünnepeknek állít emléket, amelyeket májusban tartottak a virágok és tavasz istennője, Flóra tiszteletére. A pünkösdi királyt, amint arról Jókai is írt Egy magyar nábob című regényében, lovasversenyen vagy erőpróbákkal választották ki. A győztes egy évig minden lakodalomba, ünnepélyre, mulatságra hivatalos volt, minden kocsmában ingyen rovása volt, amit elfogyasztott, fizette a község, lovát, marháját őrizték, s ha vétséget követett el, azért testi büntetést nem kapott. Mivel csak egy évig tartott az uraság, a mulandóságára, értéktelenségére utalva alakult ki a rövid, mint a pünkösdi királyság szólásunk. A győztest és lovát virágokkal és szomorúfűzágakkal borították be.

A pünkösd tavaszköszöntő ünnep. A vidéki házakra, kerítésekre, istállókra zöld ágat, leggyakrabban bodzát tűztek ki. A gonosz, rossz szellemek elhárításával magyarázták, a lányos ház jeleként értelmezték. Kalotaszegen a fiatalságnak jeles ünnepe volt a pünkösdi bál: ilyenkor háromnapos táncot rendeztek. Pünkösdhöz fűződik sokfelé a pásztorok megajándékozása. A középkorban a szél zúgását, mely a Szentlélek eljövetelét előzte meg, kürtökkel, harsonákkal utánozták, a tüzes nyelveket égő kócok dobálásával, melyeket a templom padlásáról eresztettek a hívek közé. Csíkdelnén a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon a mise alatt. Elterjedt szokás volt a pünkösdi törökbasázás is: egy iskolásfiút török basának öltöztettek társai és házról házra kísérték. Szalmával, pelyvával tömték ki a nadrágját, testének felső részét gallyakkal, virágokkal borították be. A zöld ágakra csengőt is tettek. Az udvaron pálcával ütötték, hogy ugráljon. A házbeliek pénzt és tojást adtak nekik. Közismert pünkösdi hagyomány volt a királynéjárás: a lányok fehérbe öltöztek, a legények gyolcsinget, gyolcsgatyát vettek fel, árvalányhajas kalapban, kislajbiban mentek a lányok után. Táncoltak és énekeltek a házaknál. A legszebb választott leányt néhány társa körbevitte a faluban. A portákra betérve fátyollal letakarták, körbejárták és különféle termékenységvarázsló versikéket mondtak, amiért apróbb ajándékokat kaptak. A szokásnak a különböző vidékeken különféle formái alakultak ki, pl. Udvarhelyszéken a hesspávázás, Nyugat-Magyarországon a törökbasázás, vagy a Dunántúl egyes részein a rabjárás (a pünkösdölő lányok lábuknál összeláncolt fiúkat vezettek, így kértek adományokat „a szegény katonaraboknak"). Az ünnep része volt a zöldághordás: a tavasz megérkezését jelképező és köszöntő énekes, táncos felvonulás, amelynek során a legények és leányok zöld ágakkal és virágokkal a kezükben vonultak végig a falun. A pünkösdölés elsősorban adománygyűjtést szolgáló hagyomány, amelynek során a pünkösdi király és királyné az udvartartásával, vagy tényleges lakodalmi menet vonult végig a falun énekelve és táncolva. Ehhez tartozott a borzakirály és rabjárás szokása: a borzakirály bodzából készült köpenyben, a rabjárók pedig katonarabként járták a házakat és gyűjtötték az ajándékokat (pénzt, tojást). A pünkösdi hagyományok közé tartozik a párválasztás is, ilyenkor általában bálokat szerveztek a falvakban. Az udvarlási szokások közé tartozott, hogy a legények pünkösd hajnalára pünkösdi rózsát tettek a leány ablakába, vagy a legény egy 8-10 éves, ünneplőbe öltözött kislánnyal mátkatálat küldött a választott lánynak, melynek közepén koszorúba font kalács és egy üveg bor volt kendővel letakarva, s ha a lánynak is tetszett a legény, hasonló tálat küldött vissza. Pünkösdkor a házakra, kerítésekre, istállókra zöld ágakat helyeztek, hogy a gonosz, ártó szellemeket távol tartsák. Időjárás- és termésjóslás is kapcsolódik az ünnephez. Gyimesben a pünkösdi eső jó termést jelen. A pünkösdi harmatnak szépségvarázsló erőt tulajdonítottak: a lányok napfelkelte előtt harmatban mosdottak, hogy szép legyen a bőrük.

Szentháromság

A zöldfarsang másik legnagyobb ünnepe Szentháromság vasárnapja. A háromszemélyű egy Isten ünnepe, melyet a pünkösd utáni vasárnapon tartanak. A 10. század óta ünneplik, de a 14. századtól XXII. János pápai rendelete írta elő. A székelyek kicsipünkösdnek nevezik. Nálunk a Szentháromság tiszteletét Könyves Kálmán rendelte el. A kultusz aranykora a barokk korra esik. Terjedése a nagy pestisjárványoktól való rettegéssel függött össze. A pestisjárványok veszélye idején sok templomot szenteltek Szentháromság tiszteletére. Nincs olyan nagyobb város, ahol ne hirdetné emlékoszlop a városiak háláját vagy oltalomkérését a pestis elhárítása miatt. Az ünnepnapon az emlékműveket kereste föl a polgárság, hogy emlékezzen és oltalomért esedezzen. A szobrok előtt imádkoztak, énekeltek. Jellemző imádsága volt ezeknek az ájtatosságoknak a Szentháromság koronája: angyali olvasó vagy szentes. A Szentháromság egyházi ábrázolása sugárzó nap vagy háromszög istenszemmel kitöltve. Ez a szimbólum jelent meg a parasztházak háromszög alakú, napsugaras homlokzatain. Sándorfalva asszonyai hajnalban a harangszó alatt, rózsaszirmokat szórva és a Szentháromság olvasóját imádkozva megkerülték a templomot.

Úrnapja

A zöldfarsang harmadik legnagyobb ünnepe az Úrnapja, amely a pünkösd utáni második hét csütörtökje. Szentvérnapnak, Úrvacsora ünnepnek is nevezik, mert ilyenkor a szertartások során Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott szavait és cselekedeteit ismétlik liturgikus módon. A középkorban kötelező ünnep volt, dologtiltó nap. 1264-ben IV. Orbán pápa rendelte el megtartását. Előzménye egy csodás jelenés volt. Az egyházfő éppen Orvietóban időzött, amikor hírül vitték neki, hogy a közeli településen, az ostya a pap kezében úrfelmutatáskor vérezni kezdett. Erre a pápa elrendelte, hogy ezentúl minden évben ünnepeljék meg az oltáriszentség napját. Az úrnapi ünnep fő eseménye a körmenet, amelyen a falu egész népe és a pap körülhordozza az oltáriszentséget. A körmenet útvonalán négy oltárt állítottak fel, mely a négy égtájat jelképezte. Azok felé lombsátrat emeltek, a földre pedig rózsaszirmot szórtak. Az ideiglenes megállókat helyi családok vagy nemzetségek építették fel. Valószínű, hogy az ősi táltos hitvilág kultusza maradt meg keresztény köntösben, őseink ugyanis a határban lévő bálványokhoz, esetleg szent fákhoz járultak imára. A körmenet során a falu népe mindegyik sátornál vagy oltárnál megállt, és a pap rövid szertartást végzett, általában a négy égtáj felé hintve megáldotta a területet. Az úrnapi sátrak díszítményeit, mint szentelt növényeket, később mágikus célra használták - a földművelésben, állattartásban, sőt az ember- és állatgyógyításban. Az úrnapi virág szirmából főzött teát torokgyulladás, kéz- és lábfájás, szemgyulladás ellen is hasznosnak tartották. A hiedelem szerint úrnapi kakukkfűvel kell a tejesköcsögöket kimosni, hogy el ne vigyék a tehén hasznát. A népi hiedelem a megszentelt virágok és ágak segítségével aznap űzte el otthonából a gonosz erőket. A szentség körbehordozásáról a falusiak úgy vélték, hogy azzal elijesztik a gonoszt, védelmet kapnak a természeti csapások ellen és elűzhetik a betegséget. A hazavitt ágakat a ház négy sarkához tűzték, hogy megvédjék javaikat a gyakori villámcsapások ellen, az istállóba helyezték el, hogy megoltalmazzák a jószágokat. Erdélyben a megszentelt ágak megvédik a termést, különösen a káposztákat a hernyók ellen. Néhol a beteg gyermek fürdővizébe tettek az oltárról hozott virágszirmokat, hogy elősegítsék a gyógyulást. Sok helyen a fejük alá tettek ágakat, hogy megszabaduljanak a kínzó álmatlanságtól. Az ágak füstje is gyógyító hatással bírt, kiűzte a betegséget okozó erőket a házból és a portáról. Az Oltáriszentség elé szórt virágszirom, valamint az úrnapi templomban széthintett fű és virág szentelménynek számított. Az ünnep nyolcadáig, Jézus Szíve napjáig a templom padozatán maradt. Ekkor a falu népe széthordta. Legtöbbször állatoknak adták, így várva áldást és szerencsét a jószágállományra.

A 17. században úrnapi színjátékszerű körmenetet rendeztek a katolikus iskolák. A körmenet oltalomkérés volt a természeti csapások, a háborúk ellen. Temesvári Pelbárt ferences szerzetes úrnapi prédikációjában elmondta, hogy az Eucharisz-tia ünnepélyes körülhordozásának jeles gyümölcse: védelem minden veszély és rossz ellen. Hiedelem volt, hogy azokat a házakat, amelyek előtt a szentséggel elhaladtak, a tűzvész megkímélte. Égiháború esetén a szentséggel körüljárták a falut, azzal oltalmazták a földeket. Szokás volt az Oltáriszentséget végighordozni a tavaszi vetések között a természeti csapások távol tartásáért és a bő termésért. A négy világtáj felé adott áldás gyakorlati rendeltetése az ember, a föld, a zsendülő vegetáció megáldása volt. Erdélyben igen jelentős hagyománya van a székelyudvarhelyi úrnapi körmenetnek, amely a csíksomlyói búcsú után a legnépesebb egyházi esemény. A szokás újraho-nosításában és erdélyi kiterjesztésében nagy szerepet vállalt az egykori udvarhelyi katolikus főesperes-plébános, Kovács Sándor.

Fagyosszentek

néven tartja számon a néphit Pongrác, Szervác, Bonifác (május 12., 13., 14.) alakját és napjait. Évszázados paraszti tapasztalat szerint ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügye-ket, vetéseket tönkreteheti. A monda szerint a szentek úgy fagytak halálra: nyomorult betegeket a maguk ruhájába takargatták. Azok megmaradtak, ők azonban belehaltak a névünnepükön hirtelen támadt hidegbe. Baranyai falukban mondogatják: sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz. Ha májusi fagy éri a szőlőt, Eger szőlőművesei így fakadnak ki: a fagyosszentek megszüreteltek.

Nepomuki Szent János

a hajósok, dereglyések, hídvámosok, vízimolnárok védőszentje volt. Tiszteletére valóságos vízi körmeneteket rendeztek. Baja városában az ún. Jánoska-eresztést eleinte csak a vízimolnárok ünnepelték. Estefelé kihozták a szent szobrát, zöld ágakkal, templomi zászlókkal, fáklyával, égő gyertyákkal dereglyére vagy kompra vitték, és egy feldíszített emelvényre állították. A dereglyét kivilágított, feldíszített csónakok követték. A vízi körmenet a főtéren evéssel-ivással, mulatsággal fejeződött be.

 

Felhasznált irodalom

Tátrai Zsuzsanna-Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest 1997. Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium: karácsony, húsvét, pünkösd. Nagy ünnepeink a hazai és közép-európai hagyományvilágból. Szeged 1998.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium: A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (december 1. - június 30.). Budapest 2004. Magyar néprajz VII: Népszokás, néphit, népi vallásosság, Budapest 1990.

http://jelesnapok.oszk.hu/

Dömötör Tekla: Magyar népszokások. Budapest 1983.