Könyv
mÁRTON ÁRON: KÖRLEVELEK 1–2.

 

Újabb két kötettel gazdagodott a Márton Áron-hagyatékot felvonultató, azt a szélesebb közönséggel ismertető sorozat. Két kötetben most a püspöksége idején kiadott körleveleket közlik a szerkesztők, Marton József egyháztörténész és Kuszálik Péter. Az első körlevelet még apostoli adminisztrátori minőségében írja, benne Vorbuchner Adolf püspök halálhírét közli, illetve az első kötet első néhány írása ezt a funkciót jelöli. 1938 és 1947 közti püspöki leiratokat olvashatunk az első kötetben, a tevékenyke-dése első korszakát követheti nyomon az érdeklődő ezeket az írások olvasva. Az első kötet körlevelei tematikailag sokszínűek, általában tanítást, lelkipásztori útmutatást tartalmaznak, de mindenféle vatikáni eseményre reagál, így a pápát képviselő apostoli nuncius jubileumára vagy Mailáth püspök halálhírére is. A kisebbségi létből adódó többletfeladatok közül a nevelés mindig is szívügye volt, püspökként is a hitvallásos iskolák és az ott tanítók érdeklődésének homlokterében állnak, mint ahogy papjai élete, viselkedése, helytállása is. Kevesebb a homíliaszerű írás, adminisztratív intézkedéseket közlő körlevelei általában valamilyen pasztorális célt is magukba foglalnak, azt a célt szolgálják.

A körlevelek második részét tartalmazó kötet sokkal problematikusabb korszakról vall, hiszen 1948 és 1980 közé esik Márton Áron igaztalan megvádolta-tása, orv elfogása és hatéves börtönbüntetése, amely alatt természetesen nem születtek körlevelek. A fogságból való szabadulása fölötti örvendezés nem tarthatott sokat, mert a hajlani nem akaró, a kommunista nyomásnak rendületlenül ellenálló püspök rövidesen kényszerlakhelyként a püspöki palota foglya lesz, kiküldött leveleit a tematika megszorításával korlátozni próbálták a hatóságok. Ekkor csak hivatalos ügyvitellel kapcsolatosan írhatott papjainak, illetve szigorúan és szűkített értelemben vett egyházi belügyekkel foglalkozhatott. Nem írhatott eleget a világegyházban végbement forradalmi változásokról, csak korlátozott mértékben. Ő azért imát kér a zsinat megnyitásakor és lezárásakor, a liturgikus újítások alkalmazását alaposan átgondolva rendeli el, ír a Humanae Vitae-ről, sőt, 1971-ben az az évben május 23-án ünnepelt kommunikációs világnapról is tud. Hiszen A tömegtájékoztató eszközök világnapja című iratot, bár a szerkesztők lábjegyzetben közlik, szignó és szám nélkül találták a GYÉL iratai között, s nem tudni, Márton Áron írta-e vagy fordította, esetleg csak reagált a pápai szózatra, mindenesetre említésre méltó, hogy Márton Áron püspök idejében már figyelmet szentelt a kommunikációs eszközöknek. Ő, a korábbi lapalapító és -szerkesztő tudta, milyen fontos eszköz ez az egyház kezében. Az erdélyi egyházmegyében már korán, az 1967-es első ilyen világnap után négy évvel megjelent az a biztos tudás, hogy figyelni kell a kommunikációra, és a kérdés: „a tömegtájékoztató eszközök, amelyeknek jelentősége mind jobban nő és amelyek a modern kultúrának minden területét elfoglalják, a maguk sajátos módján az egyedüli tényezők lesznek-e, amelyeknek feladata, hogy (...) az egységet és testvériséget előmozdítsák, (...) hozzájárulnak-e a kölcsönös, mindent átfogó megbecsüléshez, az őszinte párbeszédhez, valamint a bizalmas együttműködéshez egy olyan világban, amelyben a megoldatlan kérdések lassan-lassan világméreteket öltenek?" (185-186.)

Márton Áron gondolkodása meglepően modern, mint sok esetben, szavait, egykori helyzetértékelő mondatait ma is ugyanolyan találóaknak érezzük, mintha nem telt volna el 70-80 év a papírra vetésük óta. Püspöki körlevelei a felelős főpásztor arcvonásait rajzolják ki, egy szeletet az erdélyi egyháztörténetből Márton Áron szemüvegén, a gyulafehérvári püspöki palotából nézve.

 

Márton Áron Hagyatéka sorozat (sorozatszerkesztő dr. Marton József) 11, 12.

Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda 2015

Bodó Márta