Daly Attila
a POSZTMODERN:
ÁTOK VAGY ÁLDÁS? (1)

 

A szerző másodéves kispap a gyulafehérvári szemináriumban. Az itt közölt szöveg a XVIII. reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) (Kolozsvár, 2015. május 21-24.) keretében elhangzott előadás szerkesztett változata.

Történetek a jelenből a jelenről

Korunk olyan, mint egy grandiózus szappanopera rengeteg szereplővel, számos egymástól eltérő élettörténettel (amikről mellesleg mindig kiderül, hogy valamiképpen összefonódtak már a múltban), intrikákkal és romantikával fűszerezve. A szereplőkről semmiféle előismerettel nem rendelkezünk, de valahogy a sorozat záró részéig már mindent tudunk róluk, legrejtettebb titkaikat, vágyaikat, megismerjük gyengeségeiket és erősségeiket. Életük legfontosabb eseményeit velük izguljuk át, szeretjük, gyűlöljük őket, aggódunk értük stb. A szappanoperába minden belefér, abban minden elfogadott és megérthető.

A történetek általában úgy kezdődnek, hogy egy szép, sőt gyönyörű nő vagy lány (az életkortól függően) alantas és megalázó, hozzá nem illő munkát végez egy gonosz, gazdag család birtokán (vagy máshol, de nem lényeges, hol). Erényeiért, szépségéért és mérhetetlenül nagy romantikája miatt bambulva nézzük, értetlenkedünk azon, hogy az általunk eszményített alakot miként tudta a környezete ennyire elnyomni, hisz minden olyan erény birtokában van, ami őt mindenki fölé emeli. A történetünkben szereplő „idea" barátokra tesz szert, olyanokra, akik dicsérik, elismerik és támogatják mindenben, valamint ellenségekre, akik folyamatosan gyűlölik és megalázzák. Idővel, ahogy az események szálai egyre jobban kibontakoznak, a szereplők életében változás áll be, 360 fokos fordulatot vesz a történet alakulása, megőrizve a szereplő „ideál" állapotát. Szeretett szereplőnk kemény eszközökhöz folyamodik annak érdekében, hogy a gonosz, elnyomó ellenség fölé kerekedjen. Számunkra elfogadott (a cél szentesíti az eszközt szindróma), hisz jogának véljük, sőt elismerjük, hogy bátor, kitartó. A folytatást, gondolom, mindenki kitalálja: az idealizált szereplő végre megszerezte a neki kijáró helyet, és boldogan él, amíg nem ő kerül a gonosz szerepébe. A történet vége lehet „happy end", bár ilyen nincs, hisz a tragédia nyomai örök sebeket hagytak a lelkében. A vég lehet tragikus, annak ellenére, hogy mindent elért, amit céljául kitűzött, mégis minden egy nagyobb tragédia kezdete csupán.

Valahogy így vagyunk a posztmodern és modern viszonyával, bár még nem egyértelműek a szerepkörök (vagy részben igen). Írásom célja e szerepköröket tisztázni, elmélkedni a posztmodern kondícióról és az ember helyéről a világban.

El kell mondanom, én sem ismertem a posztmodernt, senki nem világosított fel róla a középiskolában, hogy a kor, amelyben élünk, az a posztmodern. Tudományos körökben közismert, már a „csapból is a posztmodern folyik",¹ annál kevésbé az egyszerű emberek körében, és amit nem ismerünk, azon nem tudunk változtatni.

Írásom megszólítottjai az egyszerű emberek, mint én magam is, akik, ha hallották is a posztmodern fogalmát, nem ismerik társadalmunkra, kultúránkra és egyházunkra gyakorolt hatását. Tapasztaljuk ugyan a világban a végbemenő változásokat, de nem ismerjük kiváltó okaikat. Biztatni szeretnék mindenkit, legyünk tudatos szereplői ennek a történetnek, s ne csak szemlélői és elszenvedői, hisz rólunk szól.

Korunk embere (Homo Postmodernus²)

A nagyszüleink meséiből megismert múlt csak egy oldal a történelemkönyvben, azóta minden megváltozott. A mai világ, ami nekünk természetes és elfogadott, vagyis racionális, számukra elfogadhatatlan és irracionális.³ Olyan, amelyben nem is élnek szívesen, életkedvet nekik unokáik adnak, akiknek próbálnak valamiféle útmutatást nyújtani arra vonatkozóan, hogyan legyenek emberek a talpukon, hogyan ne adják fel soha fundamentális értékeiket. Sokszor elszörnyedve figyelmeztetnek, milyen kevés időt fordítunk arra, ami igazán fontos, rohanunk egyik helyről a másikra. Folyton pörgünk, fontos számunkra, hogy mindig az aktualitásban legyünk, nehogy lemaradjunk valamiről. Ezt hisszük a siker titkának.

A kommercializmus rabjai vagyunk, kicserélünk mindent, ami elavult, vagy annak jeleit mutatja, hogy közel áll ahhoz. Emlékszem, nagytatám a ház körül megjavított mindent, amit lehetett. Egyszer felajánlottam neki, hogy elmegyek és veszek újat, de ő egyszerűen azt mondta: „nem kell, jó ez, megjavítom, és jobb lesz, mint új korában". De én tovább erősködtem: „az újat nem kell naponta többször megjavítani" - mondtam ironikusan. Hiába. Sőt figyelmeztetett, hogy nem mindig az a jó és strapabíró, ami annak tűnik. Arra utalt, hogy a minőség nem esztétika kérdése. Nagyszüleim néha néztek színes filmeket, de többnyire a fekete-fehérek voltak a kedvenceik. Bizonytalanok voltak a technika vívmányaival kapcsolatosan, nem szívesen használtak elektronikus eszközöket, inkább többet fáradoztak, de elmondhatták magukról, „ez az én kezem munkája, nem pedig egy gépé". A munka, a tevékenykedés számukra alapfeltétel volt. Nekünk inkább a munkakerülés, az egyszerű és gyors munka a nyerő, amivel nem kell verejtékezni, fáradozni, csak „megvan", és bekebelezzük munkánk sikeréért az elismerést.

A világ nem biztonságot sugároz nagyszüleim felé, hanem bizonytalanságot, ami az elidegenedéshez vezet. A rendszert elfogadhatatlannak tartják, nem látják értelmét. A fejlődés csak akkor elfogadott, ha az embert szolgálja, nem pedig elember-teleníti.⁴

Manapság általános jelenség az emósok hada, akik fekete ruhában, sminkelt arccal és fél szemüket eltakaró hajjal, letargikus állapotban élik mindenapjaikat.⁵ Népszerű trend a stílustalan különcködés is, hisz a divat futószalag-sebességgel változik. A férfias nők és nőies férfiak árasztják el a nagyobb városok utcáit.⁶ A statisztikák az öngyilkosok számának drasztikus növekedését mutatják.⁷ Mindez azért, mert egocentrikus világunk feláldozta az embert a fogyasztás és a fejlődés oltárán, képtelen megértést és szeretetet tanúsítani. Benedek pápa nagyon találóan fogalmazta meg ezt a jelenséget: „Ma sok ember hajlik arra az arcátlanságra, hogy saját magán kívül senkinek se tartozzon semmivel. Ezek az emberek úgy vélekednek, hogy csak jogaik vannak, és gyakran nagy nehézséget jelent nekik a saját és a mások átfogó fejlődéséért viselt felelősséget érvényesíteni."⁸

Generációk harca

A technika fejlődése időszerűtlenné tette a biológiai alapú generáció meghatározást. Annak ellenére, hogy a gyermekkor intervalluma jóval lerövidült, a felelősségvállalás és a biztos egzisztencia megteremtése ideje kitolódott. Összehasonlításként a biológiai definíció alapjául az anya és az utóda közötti idő szolgált, míg napjaink elfogadott szociológiai meghatározása az azonos korban és egyazon impulzusokat átélőket tekinti egy generációnak.⁹

Korunk embere olyan, mint egy kaméleon, ha a hurok szorul, asszimilálódik, eltűnik, felszívódik, felismerhetetlenné válik (vagy elrejtőzik a virtuális világban). Számolnunk kell a globalizáció hatásával, ami létrehozta a „globális generációt".¹⁰

A kommunikáció módszere lényegében változott meg, a hagyományos telefonok lényegi funkciói közé már nem sorolható a hanghívás, sem az sms, inkább az internet alapú közösségi oldalak applikációi, amelyek összekapcsolják az individuumokat a világ bármelyik pontján. A technikai és a történelmi változásoknak köszönhetően korunk olyan generációs sokszínűséggel rendelkezik, hogy jóval felülmúlja bármelyik megelőző kort.

A generációkat címkék létrehozásával próbáljuk osztályozni az átláthatóság kedvéért. Az első ilyen címke a baby-boomer volt azok jelölésére, akik az 1946-1964 közötti születési szám robbanásakor születtek. Ezt követően sürgőssé vált a további generációs címkék kidolgozása. Az általunk használt rendszer új keletű, Dougles Coupland 1991-ben megjelentetett (X generációk: mesék egy felgyorsult kultúrának) művéhez köthető. Az ezt követő nemzedékeknek az Y, Z, Alfa megnevezést adta.¹¹ Vizsgálódásom szempontjából az építők, a Boomerek, az X, Y, Z és az Alfa generációk érintettek.

Az építők generációja

A veteránoknak is nevezett generáció tagjai az 1946 előtt született, jelenleg a legidősebb korosztály, nagyszülők és dédnagyszülők, akik aggodalommal figyelik a világ rohamos változását.¹³ Ez a korosztály megélte az első és második világháborút, katonaként vagy passzívan szenvedőként. Tanúi voltak a fasiszta szélsőséges rendszerek kialakulásának és hatalomra kerülésének, a nagy birodalmak szétesésének, az új, autonóm államok létrejöttének, a holokausztnak, és tevékenyen részt vállaltak a háború sújtotta Európa újjáépítésében.¹⁴ Jellemző rájuk a hűség és az elkötelezettség, a munka, a vallási felekezetek és az állam vagy bármilyen szervezet irányában, amelynek tagjai. Számukra a hagyományos család, nő- és férfikép az elfogadott, ahol a nemek identitása meghatározza azt, hogy milyen feladatok hárulnak rá, valamint az öltözködést, viselkedést is. A munka elvégzését a szórakozás elé helyezik. Generációjukat szoktuk konzervatívnak, maradinak és tekintélyért sóvárgónak nevezni, mivel ragaszkodnak a hagyományokhoz és ahhoz, ami számukra racionális és biztonságot nyújt. Nem vettek fel kölcsönt, készpénzzel fizetnek, legfontosabb feladatuknak az egzisztencia megteremtését tekintették a családalapítással egyetemben. A világ rohamos fejlődésének a tanúi voltak a rádiótól az internetig. Félelem tölti el őket a modern technika miatt, inkább ragaszkodnak a hagyományos eszközökhöz (például a kézzel írt levélhez). Hiányolják a tekintélyen alapuló rendszereket, a főnök és beosztott, gyerek és felnőtt, irányító és irányított szerepköröket. Számukra az extrém liberális individuum értéke nem elfogadott, sőt visszataszító.¹⁵ Generációjuk jelenleg is a legszervezettebb és legelkötelezettebb politikailag. Sokat tanulhatunk tőlük még akkor is, ha a világ elfelejtette azokat az értékeket, amelyeket ők képviseltek, képviselnek. Generációjuk a régi világ képviselője, figyelmeztető hangja.

Baby-Boomer generáció

Az 1946-1964-es demográfiai boom idején születettek megnevezése. Vizsgálódásom szempontjából ez a generáció meghatározó, hisz őket lehet a modern eszmékből kiábrándultaknak, az uniformizáló kísérletek ellenzőinek és a modern tekintélyelvűség megbuktatóinak, vagyis a posztmodern létrehozóinak tekinteni.¹⁶ Bár az 1960-as évek végi irodalmárok és filozófusok az építő generáció tagjai voltak, akik a boomerek igényeinek és lázadásainak tudományos elméleti kidolgozói, a posztmodern „harcosainak" mégis a boomereket lehet tekinteni. E generáció élete során számos változást élt át, negatív és pozitív értelemben egyaránt. A második világháború katasztrófái, háború sújtotta területek és csonka családok meghatározóak életük és mentalitásuk számára. Tapasztalták a háború utáni felvirágzást vagy pedig a lassú kilábadozást a gazdasági csődből.¹⁷ A háború szörnyűségeinek megismerése után igényt fogalmaztak meg a változásra, és célként tűzték ki, hogy elkerülik az ehhez hasonló világméretű mészárlást. Első generáció, aki tévé előtt nőtt fel,¹⁸ ez nyitottá és befogadóvá tette őket. Az építők generációjától eltérően a konzervatív értékeket elvetették. Az egyéni szabadság fontosságának hangsúlyozása és az individualizációs folyamat, narcisztikus személyiségvonások jellemzik őket. A liberalizmus és a velejáró pluralizmus élharcosai voltak. Az igazságot abszolutizáló ideológiák ellen küzdve lázadó magatartásukkal kulturális reformot hajtottak végre: öltözködésben (farmer és hosszú haj), viselkedésben (lázadások, tüntetések, felvonulások szervezői, hippimozgalom vezéregyéniségei) és a zenében. Lázadó egyetemi vagy főiskolai éveik után ők is állást kerestek, a munkaerőpiac versenyzőivé váltak.¹⁹ Magas képzettségük és kemény munkájuk által sikeresek lettek, jelenleg is a világ vezető cégeinek 90 százalékában irányítók, fontos számukra a befutott karrier, az önmegvalósítás, de szorongás fogja el őket attól, hogy kiszorulnak a munkaerőpiacról a következő generáció miatt.²⁰ Érdekes, hogy a lázadók a világ gazdaságának urai lettek, ők, akik harcoltak az elnyomás ellen, az egyenlőségért, a szabadságért és a világbékéért, most a világ vezető egyéniségei, és megfeledkeztek fiatalkoruk idealizmusukról. A posztmodern ideál létrehozói mind-mind politikai és gazdasági célként használják, amit magatartásukkal „teremtettek". A baby-boomer generáció a posztmodern létrehozója és egyben delegitimizálója. Lehet, hogy a posztmodern csak gyermeki idealizmus eredménye, és akik létrehozták, most sajnálattal nézik azokat a generációkat, amelyek a posztmodern hálójába estek?²¹

X generáció

Az 1965 és 1979-es évek között születettek megnevezése. Az X-ek a boomer-nemzedék árnyékában nevelkedtek. A boomerek gyávaként, idealizmus nélkülinek jellemzik őket, vélekedésük szerint hiányzik belőlük a tartalom és a szellemi büszkeség.²² Amerikában egy felmérésben különböző generációhoz tartozókat kérdeztek arról, különlegesnek tartják-e a generációjukat. Míg a boomerek tízből hat igennel válaszoltak, az X-eknek kevesebb mint a fele válaszolt igennel.²³ Az MTV-n és a walkmanen szocializálódtak. Túl későn születtek a lázadások korához és túl hamar a digitalizációs forradalomhoz, hírnök-generáció az övék, akik előrevetítették a világ változá-sát.²⁴ Kulcsos gyerekeknek is nevezik őket, sokukat egyedülálló szülő nevelte, akinek akár több munkahelye is volt, így a fiatal X-nek hamar meg kellett tapasztalnia, mit is jelent a felelősség. A digitális bevándorlóként is aposztrofált nemzedék fiatal felnőtt korában ismerkedett meg a technika vívmányaival, kezdte szisztematikusan tanulmányozni az internet és a számítógépek világát, de egy kicsit távolságtartóak voltak vele szemben.²⁵ Munkavállalás szempontjából a boomerektől eltérően nem csak egy életre szóló munkahelyük van, hanem már két-három munkahelyen túlvannak a gazdasági válságnak és a leépítéseknek köszönhetően. Ez a generáció szorong attól, hogy a következő generáció nemsokára kiszorítja őket a munkahelyekről úgy, hogy nekik nem sikerült az önmegvalósítás.²⁶ Számukra a munka a legfontosabb, keményen, lelkiismeretesen dolgoznak, jó csapatmunkások, legalábbis saját bevallásuk szerint.²⁷ Gyerekeik az Y és Z generáció tagjai, akik sikerre vágynak kemény munka nélkül. Sokukat még ők tartják el. Bátorítják gyerekeiket, hogy keressenek állást és dolgozzanak, mert a munka az ember szerves része.²⁸

Y generáció

Az 1980 és 1994 között születettek, a mostani húszasok, harmincasok, az aktív munkavállalók, családapák, -anyák, családot tervezők, bár jellemző rájuk a felelősség elhárítása.²⁹ Ők már a számítógépek világában nőttek fel, számukra otthonos ez a környezet, jól tájékozódnak benne, ezért nevezik őket digitális bennszülötteknek. Gyors, sikeres befutásra vágynak. A pénz, a hírnév és az elismerés után sóvárognak, bár extra erőfeszítést nem vállalnak érte.³⁰ Tipikus posztmodern mentalitású generáció, életük sokszor nihilizmusba torkollik, a hedonista élvezetek kárpótolják az értéktelenséget. Bár arra törekednek, hogy szüleik hibáit ne kövessék el, mégis sikeresen elkövetik, csak másképp. Egyszerre több feladatot is képesek ellátni, s mégis tizenöt percnél többet képtelenek egy dologra összpontosítani. Menekülnek a virtualitásba, ahol ki-ki az lehet, aki akar és azt tehet, amit akar.³¹ Életük szerves része a modern technika. Mentálisan frusztrált generáció, céltalanságban bolyong, várja a sikert. Köztük is vannak, akik sikeresek, de ők merték vállalni a szenvedést és a küzdést.

Z generáció

1995-től születettek generációs címkéje. A legidősebb tagja húszéves. Egyetemisták vagy kezdők, jövőkép nélkül, kilátástalan helyzetben, de idealistaként. Nyitott zárójelet hagyok itt, mivel én is ennek a generációnak vagyok a tagja. Ez a lehetőség generációja, ha sikerül leküzdeni és levetnie magáról a világ korlátait. Önmagáról túl sokat gondol, túlságosan is bízik saját tehetségében.

Alfa generáció

2010-től kezdett születni ez a generáció. Mivel a legidősebb Alfa generációs ötéves, kevés információ áll rendelkezésre róluk, szocializációjuk teljesen digitális, ami igen nagy veszélyt rejt magában, ha nincs meg mellette a személyes interakció.

A generációk közötti különbségek a munkahelyi konfliktusok legfőbb kiváltó oka (42 százalék).³² Fontos a nyitottság, a párbeszédkészség és nem csak a hibák lajstromának a másik orra alá dörgölése, hanem az értékek felfedezése a másik generációban. A posztmodern individualizált, de lehet rajta változtatni, ha képesek leszünk elsajátítani a párbeszéd lelkületét.

A fogyasztó és a technika vívmánya

A reklámok elárasztották a virtuális felületet, a kereskedelmi tévék képernyőit, a publicisztikai kiadványokat, a rádió műsorait és mindent, amire ki lehetett terjeszteni. Bármerre tekintek, bármit hallgatok, a világtól impulzusokat kapok, és a reklámok ezeket az impulzusokat sarkítják ki, ezáltal manipulálják az individuumokat, hogy csak akkor érhetik el azt az idealisztikus állapotot, amit a reklám megízleltet, ha megveszik és használják azt a terméket vagy szolgáltatást, amit az kínál.

Illúzió, manipulálás vagy vágy élteti a fogyasztói társadalmunk legjövedelmezőbb ágát, a reklámipart? Vagy netán az embereknek hiányzik a misztikum, ami „Isten halálával" megszűnt? Ideálok elérése tárgyak és eszközök segítségével hajtja az embert, hogy a reklámipar hálójába essen?

Descartes cogitója korunk emberére már nem érvényes, hisz a gondolkodás már nem tartozik azokhoz a lényegi attribútumokhoz, amelyek által az embert definiálják. A 21. századi Descartes így fogalmazna, konstatálva a társadalmi jelenségeket: veszek és eladok, tehát fogyasztok, fogyasztok, tehát vagyok, vagyok, tehát jogom van hozzá.

A liberális piacgazdaság működtető elve a szabadság. Szabadon gazdálkodhatom javaimmal, termékeimmel. Kereskedhetem velük, halmozhatom és megoszthatom, hisz rendelkezem velük. Hangsúlyozom, „én" rendelkezem szabadon felette, felettem nem rendelkezik senki. Jogom van mindezekhez, de ehhez a joghoz, mint minden más joghoz, óriási felelősség is társul. A reklám fogyasztásra sarkall és csak a fogyasztásra redukálja az ember. A fogyasztói társadalom ars poeticája: „az vagy, amit fogyasztasz". Szabadok vagyunk, nincsenek korlátaink, dönthetünk és cselekedetünk úgy, ahogy akarunk, hisz nincs következménye, a lényeg: fogyassz, fogyassz és fogyassz. Csak az a kérdés, hogy így szabadok vagyunk-e, vagy az általunk alkotott világ foglyai?

A totalitárius rendszerek bukása által a korlátok fala is lerom-bolódott, minden szabaddá vált, és amiről akkor csak álmodni lehetett, most már elérhető „jutányos áron". Ebben a technika fejlődése is közrejátszik, mivel az újabbnál újabb termékek beszerzése már nem egzisztenciális, hanem státuskérdés. A reklámok propagandái megzavarják manipulációjukkal az ember helyes önértékelését, kérdésessé teszik helyét a világban. Az erkölcs hanyatlása és a szabadság abszolutizálása eszköz a globalizációs reklámipar kezében.

Az abszurd ember (Camus nyomán)

Korunk embere számunkra ismeretlen, képtelenek vagyunk operatív definícióval korlátok közé zárni. Azok az attribútumok, amelyek segítették a korunkat megelőző tudományokat e fontos kérdés megoldásában, számunkra már nem támpont, lényegi differenciált attribútumok mára már nem léteznek. Ferenc pápa egyik homíliájában arra bátorította a világ keresztényeit, hogy ne elégedjenek meg a középszerűséggel, hanem életük legyen ösztönző erő mindenki számára.³³

Nincsenek álmaink, s ha vannak, elérhetetlennek tűnnek, bár a tapasztalat azt mutatja, hogy akik mertek nagyokat álmodni és hittek önmagukban, mertek harcolni akkor is, ha többször a sárban kötöttek ki, megvalósították álmaikat. Feuerbachnak igaza volt abban, hogy gyávák és lusták vagyunk, könnyebb nekünk ideálokat gyártani és álmodozni róluk, ezáltal transzcendentizálni olyan dolgokat, amelyek minden ember számára erőfeszítéssel elérhetőek lennének.³⁴ Szándékosan nem használtam szó szerint Feuerbach szövegét, mert ott Isten szerepel, de korunk embere számára nem Isten az Isten, hanem az isten az Isten, vagyis hajlamos a transzcendentizálásra, olyan tárgyakat istenít, amelyek nem a boldogságot hozzák, hanem ellenkezőleg, a szomorúságot, a gyűlöletet, az irigységet. Az emberek identitásválságban szenvednek, az énkép és a világnézet deformálódott. Identitásválságunk abban nyilvánul meg, hogy jóformán nem tudjuk, kik vagyunk, honnan indultunk és hova tartunk. Céltalanul bolyongunk, nem ismerjük a kiutat. A globalizáció hatása annyira kihatott az ember énképére, hogy olyan elvárást támasztott, amely teljesen destruktív jellegű. Idealizált viselkedés, öltözködés, életmód, standard emberek, hamis ideák, illúziókra épült valóság, értelmetlen és elérhetetlen célokért való sóvárgás.

Albert Camus 20. századi francia író, egzisztencialista filozófus gondolkodását nagyban befolyásolták a második világháború szörnyűségei. Ám azok teljesen megrázták az egész világot, teret nyitottak a posztmodern törekvéseknek. Camus műveiben az ember és a világ viszonyát az abszurditással határozza meg, mivel az individuum cselekedetei az abszurditást tükrözik vissza az önreflexió által. Camus felteszi a kérdést: „ha Isten halott, mi értelme mindennek?". Az abszurd ember hőse Szüsziphosz, Korintus mitikus királya, akit az istenek egy életre szóló hiábavaló munkára ítéltek. Szüsziphosz annak ellenére, hogy tudatosította magában munkája hiábavalóságát és kudarcra ítéltetett voltát, dacolt a transzcendencia elrendelésével, lázadott és küzdött, önmagához hű maradva. A szenvedést választotta, nem a menekülést, nem hagyta, hogy legyőzzék még akkor sem, ha kudarcba fulladt minden kísérlete. Továbbra is tudott hinni a jobb jövőben, amiért küzdeni érdemes. Szüsziphosz szenvedélye és szenvedése lázadás minden ellen, örök küzdelem az abszurd ellen, harc önmagával és a feladatával.³⁵

Miben látja Camus a világ abszurditását? Az erkölcs, a remény és a transzcendencia hiányában. Mi ad célt az életnek, ha nem a remény? És mi ad reményt, ha nem más, mint Isten léte? Szüsziphosznak küzdenie kell, hisz semmi sem szüntetheti meg a fájdalmát és az abszurd érzékelését. Ő a mindennap küzdő munkásember mintaképe, akinek élete a pénzkeresés és a család fenntartásában áll, aki hiába keresi önmegvalósítását, élete értelmét, nem találja, a kiégés szélén állva küzd az abszurd érzete ellen, amikor előtte áll a válasz.³⁶

Az élet nem „szüsziphoszi munka", az élet több, de ezt meg kell tudni érteni.

 

Jegyzetek

1 András István: Naplemente? (A modern kor metamorfózisa vagyis a posztmodern), in: StThTr 17 (2014/1), Kolozsvár-Budapest, 8.

2 Diósi Dávid: Posztmodern spiritualitás?. Egy divatfenomén az egyház szolgálatában?, in: StThTr 14 (2011/2), Kolozsvár-Budapest 2011, 178.

3 Nemrégiben cikket olvastam egy pszichológiai magazinban egy általunk igen félreértelmezett paradoxonról, a racionalitás és irracionalitás kérdéséről. A cikk lényegében különböző kultúrák elképzeléseit ismerteti, amelyek által kibontakozik az antropológia egyik legfontosabb ténye, a kulturális evidencia fogalma. A szerző a kulturális evidenciák különbségén keresztül próbál arra a tényre rámutatni, hogy egy általunk úgymond racionális tényként elfogadott valóság egy másik kultúrában (korban) vagy egy specifikus környezetben irracionális tényként jelenik meg. (A későbbiekben kitérek erre és bővebben elemzem, miként van ez jelen egyazon kultúrában, mégis más időben.) Pap Richárd: Racionalitás és irracionalitás határán. Mindennapi pszichológia 2011(3/1), 8-10.

4 XVI. Benedek: Caritas in Veritate (Szeretet az Igazságban). SZIT, Budapest 2009, nr: 26.

5 Vö. http://www.fordulopont.hu/FP-41_y-generacio.pdf (2015.03.24 15:44).

6 Vö. Tari Annamária: Y generáció. Klinikai pszichológiai jelenségek és társadalomlélektani összefüggések az információs társadalomban, Jaffa kiadó, Budapest 2010, 74-86.

7 A WHO statisztikái szerint az öngyilkosok száma a 2012. évben elérte a több mint 800 ezer főt, és minden öngyilkosságot a környezet tragédiaként él meg és újabb öngyilkosságok kiváltója is. Minden 40. másodpercben valaki öngyilkosságot követ el, és a fiatalok körében (1529 évesek között) a leggyakoribb.

Vö. http://apps.who.int/iris/bitstream/10665/131056/8/9789241564878_ eng.pdf?ua=1 (2015.03.24 16:50).

8 XVI. Benedek: Caritas in Veritate (Szeretet az Igazságban), nr: 43.

9 Vö. Marc Mccrindle - Emily Wolfinger: Az XYZ ábécéje. A nemzedékek meghatározása, (ford. K. A.) Korunk 3(2010/11), 13-14.

10 Marc Mccrindle - Emily Wolfinger: Az XYZ ábécéje, 14.

11 Vö: uo. 16.

12 Vö. http://www.intergeneracio.hu/2011/12/18/x-y-z-generaciok-a-vilaghalo-vonzasaban/ (2015.03.13 23:26)

13 Vö. Tari Annamária: Y Generáció, 19.

14 Vö. http://www.adayana.com/sites/default/files/docs/whitepapers/The%20Four%20Generations%202011-03_2.pdf (2015.03.28 10:50) (Ford. D.A.).

15 Vö. http://www.thedoorcf.org/uploads/GenerationalCharacteristics.pdf (2015.03.28 11:08) (Ford. D. A).

16 Vö. http://nepszava.hu/cikk/1048588-a-baby-boomer--ek-alkonya (2015.04.06 15:21).

17 Vö. Tari Annamária: Y Generáció, 20.

18 Vö. http://www.adayana.com/sites/default/files/docs/whitepapers/The%20Four%20Generations%202011-03_2.pdf (2015.04.06 16:00).

19 Vö. http://www.hrportal.hu/hr/hogyan-motivalhatoak-a-kulonbozo-generaciok-tagjai-20100804.html (2015.04.06 16:38).

20 Vö. http://www.hrblog.hu/ifjutitanok/2012/07/02/kulonbozo-ertekek-baby-boomgeneracio/ (2015.04.06 17:41)

21 Marc Mccrindle és Emily Wolfinger könyvük bevezetőjében találóan fogalmaznak: „Természetesen minden korszak fiataljainak megvannak a maguk közös jellemzői, ilyen például a kísérleti életmód, a status quo megkérdőjelezése, az idealizmus és a határok elmozdítása. ... Mialatt az életkor meghatározza a viselkedést és a magatartásmódot, gyermekkorunk kultúrájának, a társadalmi markereknek és a felnőtté válás éveinek meghatározó eseményei nagyobb hatással vannak ránk." Itt: Marc Mccrindle - Emily Wolfinger: Az XYZ ábécéje, 15.

22 Vö. http://www.wired.com/2014/01/thompson_generation/ (2015.04.07 10:01).

23 Vö.http://www.pewresearch.org/fact-tank/2014/06/05/generation-x-americas-neglected-middle-child/ (2015. 04. 07 11:32).

24 Vö. http://nepszava.hu/cikk/1048588-a-baby-boomer--ek-alkonya (2015.04.06 15:21).

25 Vö. https://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/generaciok_csataja_ki_nyom_le_kit (2015.04.06 16:31).

26 Vö. Tari Annamária: Y Generáció, 22-23.

27 Vö. http://www.metropol.hu/mellekletek/allasoktatas/cikk/1265682-a-legjobban-az-x-generacio-tagjaival-lehet-egyutt-dolgozni (2015.04.07 10:25).

28 Vö. http://eduline.hu/felsooktatas/2014/12/29/Tari_Annamaria_interju_SQD6FZ (2015.04.07 11:08).

29 Marc Mccrindle - Emily Wolfinger: Az XYZ ábécéje, 16.

30 Vö. Tari Annamária: Y Generáció, 23-24.

31 Vö. András István: A virtualizálódó szubjektum. (helyzetjelentés; morfondírozás), in: StThTr 17 (2014/2), Kolozsvár-Budapest, 332.

32 Vö. Marc Mccrindle - Emily Wolfinger: Az XYZ ábécéje, 17-18.

33 Vö. Ferenc pápa homíliája, megtekinthető itt: http://hu.radiovaticana.va/storico/2013/05/05/ne_el%C3%A9gedjetek_meg_a_k%C3%B6z%C3%A9pszer%C5%B1_kereszt%C3%A9ny_%C 3%A9lettel_%E2%80%93_ferenc_p%C3%A1pa/ung-689385 (2015. 03. 11 17:48)

34 Vö. Emerich Coreth SJ: Isten a filozófiai gondolkodásban. Kairosz Kiadó, Budapest 2004, 265.

35 Vö. Alister E. McGrath: Az ateizmus alkonya - A hitetlenség térhódítása és hanyatlása a modern világban. SZIT, Budapest 2008, 145-148.

36 Vö. Fischer Norbert: A filozófusok istenkeresése. Agapé, Budapest 2001, 213.