Bodó Márta
eGY NEMZEDÉK SIRATÁSA
Úgy ment el körünkből, a világból, ahogy élt. Elegánsan, csendesen, szerényen, finoman és szinte észrevétlen. A ma adott magyar valóságban őt is megkérdőjelezték, megtámadták, kígyót-békát rámondtak, skatulyába próbálták gyömöszölni, ellenségnek kikiáltani, és még sok hasonló méltánytalanságot követtek el ellene. Pedig egy adott korosztály jól emlékszik arra, mindannyiunknak mekkora élménye volt, a szabadság milyen szele csapott meg a Társadalmi csapdák, a Diagnózisok 1-2. köteteinek olvasásakor. Rongyosra olvastuk, kézről kézre adogattuk a titokban az országba belopott köteteket. Mindenki hivatkozott rá. Irodalmárnemzedékek nőttek fel A népdaltól az abszurd drámáig, Az irodalmi mű mint komplex modell című munkáin, szociológusok bibliája volt az Érték és társadalom, a Kelet-európai alternatívák... Hankiss Elemér (1928-2015) szociológus, filozófus, értékkutató, irodalomtörténész az a Nyugatot is megjárt, ott is elismert tudós volt, aki amerikai egyetemi tanári tapasztalataiból azt a talán naiv társadalmi aktivizmust is hazahozta, amellyel itthon belevetette magát a megújuló magyar társadalom alakításába, szerepet vállalt, a tanári katedrát, kutatói állást elhagyva tévéelnök lett. Lelkesen próbálta azt a demokráciát megteremteni, amire akkor mindenki vágyott. Amikor kísérlete kudarcba fulladt, még akkor is valós vitára készült, érvelt, figyelmeztetett jobbot és balt a társadalom egészét fenyegető, leselkedő veszélyekre... Sajnos akkor már nem figyeltek rá, a kerekek forogtak, a döntések az érvek elhangzása előtt már meghozattak. Hankiss Elemér úgy állt fel az elnöki székből, hogy nem neheztelt senkire, nem keseredett meg, sőt, még a kedvét sem vesztette el teljesen a közéleti megnyilvánulások, a közösségért való ténykedés terén. Amikor már egészen ellehetetlenedni látszott a minimális társadalmi konszenzus is Magyarországon, ő akkor is az élhetőbb ország, a pártoskodáson túlmenő összefogás érdekében tevékenykedett. Jellegzetes, szerény, halk hangján még halála előtt nem sokkal is azt a gyermeki hitét magyarázta a tévéstúdióban, hogy lehetséges egy normális Magyarországot megteremteni (lásd: Találjuk ki Magyarországot! kezdeményezés), ahol ember nem esik ember torkának olyan elvont és mulandó elméleti konstrukciók miatt, mint egy másik párt más cselekvési iránya. Merthogy Hankiss Elemér, Az emberi kaland, Az ezerarcú én, Félelmek és szimbólumok, A Nincsből a Van felé - Gondolatok az élet értelméről, A befejezetlen ember, Az emberi kaland szerzője a tudós és a hívő, de egyben a dolgok után mindig utánakérdező ember attitűdjével állt szóba tévériporterrel, tanítvánnyal, másként gondolkodóval: Lengyel Lászlóval, Benedek Elek dédunokájával, a közismerten ateista jogász-közgazdász-publicista-politológussal készített beszélgetőkönyvet. Szilágyi Ákos éppen e könyvről írva jellemezte Hankiss Elemért így: „nem az engesztelhe-tetlenül lobogó ifjúság, hanem a kíváncsi, elfogulatlanul vagy épp pajkosan kérdezősködő gyermek habitusát testesíti meg a megismerésben. (...) megvannak (...) többszörösen is késleltetett indulásában és a fennállótól való viszolygásában e »gyermeki habitus« önkéntelen és tudatos választásának a történeti okai is. Számára - úgy látszik - ez volt a legkézenfekvőbb (az alkatával, habitusával leginkább összhangban álló) kitérés a hatalommal való heroikus konfrontáció és/vagy prózai megalkuvás és együttműködés nemzedéki és igencsak felnőtt választása elől."
Időközben elköltözött Umberto Eco (1932-2016) és Kertész Imre (1929-2016) is, és ezek az ez év elején egymást követően jött halálok egyre jobban kezdtek nyomasztani. Olyan tanítók mentek-mennek el sorban, akik meghatározták és maradandóan, kiemelt figyelemre érdemesen tükrözték a 20. század végét, s még a 21. század elejét is. Kertészt is megkérdőjelezték, szinte leradírozták a térképről Nobel-díja után, miközben Herta Müllert, aki a romániai német kisebbség tagja volt, majd a kommunizmus elől 1989 előtt Németországba emigrált, a román közvélemény romániai származását hangsúlyozva magáénak ismerte el, örvendezve fogadta díjazása tényét még akkor is, ha Müller művei (igaz, a korabeli viszonyokra vonatkozóan) egyáltalán nem kíméletesek Romániával.
Eco zseniális, univerzális tudású olasz, aki az irodalomkritikát a társadalom egészére kiterjesztette, folyton az aktuális folyamatok naprakész kritikájával segítette az árnyalt és kritikus gondolkodást.
Apátlan, mestertelen lett a világ e nagyok távozásával, mint ahogy Gabriel García Márquez (1927-2014), jóval korábban Jorge Luis Borges (1899-1986) latin-amerikai írók távozásakor is azt éreztem, a társadalom lelkiismerete vonult ki a világból, az, amely mindig éles körvonalakat mutató tükröt volt képes arcunk, tetteink, gondolataink elé tartani.
Feladatunk nem a gyász, hanem az emlékezés és a mesterekhez méltóvá válás, hogy a mi nemzedékünk, minden nemzedék kitermelje a maga élő lelkiismeretét. A zsidó kaddis, ami szentet jelent, imaként a közhiedelemmel ellentétben nem gyászdal, hanem hálaima. Az előző nemzedék e nagyjaiért Istennek hálát adva emlékezem, és arra biztatom magamat, nemzedéktársaimat, magunkat, hogy legyünk méltók, nőjünk fel nagyjainkhoz. Szóljon hát a kaddis, dicsőítsük Istent az ő teremtményeiben: Dicsérjük és magasztaljuk az ő nagy nevét, ámen, az általa teremtett világban, s teljesedjék be uralma a mi életünkben és napjainkban, s Izrael egész háza életében, mielőbb, s mondjátok együtt: úgy legyen. Legyen az ő neve áldott mindörökké. Legyen áldott, tiszteletteljes, fenséges, dicsőséges és magasztos az Ő szent neve, aki áldásra méltó. Áldott ő! Minden valaha elmondott áldásmondásnál, ódánál, himnusznál és vigasztaló éneknél emelkedettebben (a megtérés szombatján: és magasztosabban), s mondjátok együtt: úgy legyen. Legyen nagy békesség és élet számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen. Aki békét szerez a magasságban, ő teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen.
