Cselényi István Gábor
mÁRIAPÓCSI ÉNEKEINK TEOLÓGIÁJA
A szerző a római Pápai Szent Tamás Akadémia levelező tagja, ny. esztergomi görögkatolikus paróchus, egyetemi tanár, több filozófiai, teológiai mű szerzője.
A második máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulójára zarándokkönyvet adtam közre Pócsnak ékes csillaga címmel, amely pócsi népénekeink gyűjteményét tartalmazza, az énekek kottáival, szövegeivel. A gyűjtés több évtizedes kutatómunka gyümölcse. Papok, kispapok, a teológiát értő közönség számára további izgalmas feladat lehet máriapócsi énekeink teológiai mondanivalójának summázása. Erre vállalkozom jelen tanulmányomban. Néhány, talán kevésbé ismert éneket kottájával együtt közlöm.
Mária kiválasztottsága
Búcsújáró énekeink az Istenszülőt örök isteni terv távlatába állítják, gyakran utalnak kiválasztottságára. Úgy tekintik, mint akit Isten (a mennyei Atya) Fia szent anyjának választott.1 Egyfajta eleve-elrendelésről is beszélhetünk itt. Kevesen tudják, hogy a katolikus egyház csak a negatív predestinációt (az eleve elvettetést) nem fogadja el, de a pozitív elrendelést igen. Gondoljunk Szent Pál szavára, aki szerint az Atya valamennyiünket „kiválasztott a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk" (Ef 1,4). Ennek az elrendelésnek legtündöklőbb megjelenítője maga az Istenanya. Egyik Nagyboldogasszony napi énekünk kozmikus hasonlattal szemlélteti ezt: Tebenned feltaláltatnak/ nap és hold ékessége. Rögtön utána pedig a bölcsességteológia egy csipetnyi darabja villan fel: ...azért választott magának/ az Isten bölcsessége.2 A bölcsességi irodalom egy-egy képét énekeink a Szűzanyára alkalmazzák: Isten legszebb leánya,/kiben az ég és föld Ura örök kedvét találja.3 A bölcsességteológiának ebből a mariológiai ágából származik az Akathisztosz hümnosz szüntelenül visszatérő kiáltása: Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese, és ez a motívum csendül fel pócsi énekeinkben is: Mint Istennek szent jegyesét,/ az angyalok csodálnak.4 Ahogy a Bölcsesség Amon Jahve, Isten kedvese a bölcsességi irodalom szerint (vö. Péld 8,30, Bölcs 8,4), így látjuk Máriát is: Mint Istennek kedvesét, az angyalok mind csodálnak, s mint szerelmes jegyesét is a mennyei Királynak.5
Ebből a háttérből, Mária kiválasztottságából nő ki számunkra Mária szeplőtelen fogantatásának gondolata: Te bűn nélkül fogantattál,/ malasztokkal megáldattál,/ a Szentlélek ereje/ tégedet megszentele.6 Az énekeknek ez a rétege bizonyára már a 19. század második felének katolikus felfogását tükrözi, de végső soron Mária kiválasztottságából következik: Ő, a szüzesség virága,/ bűn nélkül jött e világra./ Üdvözlégy, Szűz Mária,/ tisztaság lilioma!7 A liturgia is ezeket a jelzőket alkalmazza legtöbbször az Istenszülőre: legszentebb, legtisztább, legáldottabb.
A történelmi Mária
Mit tudunk meg a pócsi énekekből a történelmi Máriáról (a történelmi Jézus mintájára)? Nagy kedvvel időznek az énekek a Szűzanya magzati léténél és az „istenős" édesanyánál: Szent Annának jó szíve/ Máriának bölcsője,/ azért áldjuk Szent Annát,/ mert ő szülte Máriát.8 Számtalan ének témája a „Kisasszony", a Kisboldogasszony születése: Szent Anna drága kincse/ lelkünk édes reménye./ Názáret városába/ ma jöttél e világra.9 Az Úristen már elhozta Kisasszony napját,/ melyben Szent Anna megszülte szép Szűz Máriát.10 Ezt a talán kevésbé ismert éneket kottával együtt idézem:

Ékes virágszál, kit szent Anna szült - zengi a talán legismertebb pócsi ének.11 Szent Annának leánya:/ kisasszonyunk, Mária.12 A görög liturgia szerint az Istenszülő Jessze törzséből fölsarjadt vessző.13 Ennek visszhangja egy kevésbé ismert Kisboldogasszony napi ének: Jessze ága, szép virága kinyílott ma, mint rózsa/ kit az örök Isten küldött lelkünknek vigaszára.14 A következő filmkocka Mária öröm hírvétele. A zarándokénekek leggyakoribb szava, az Üdvözlégy, számtalan énekben szerepel. Sőt, mintha népünk tudatában lenne, hogy a görög eredetiben a chajre jelentése: örvendj, egyik alapénekünk pontosan így kezdődik: Örülj, vigadj... Pontos fordítása a szónak az Örvendj, szent Szűz kezdő szava is, és ennek az érzésnek visszhangja az Örvendezz, szépséges kezdetű ének is. Mind az angyali üdvözlet (Lk 1,26-38), mind a vizitáció (Erzsébet meglátogatása, Lk 1,39-45) egész jelenete lepereg előttünk: Üdvözlégy, Mária, egek királya... Malaszttal vagy teljes,/ irgalmas és kegyes... Úr vagyon teveled,/ nyitva szűz kebeled,/ és minden asszonyok felett/ nagy a te érdemed. Áldott vagy, ó anya, Szentlélek temploma,/ s áldott szűz méhed gyümölcse,/ Jézus, lelkünk kincse!15 Mária a szüzesség és az anyaság titkát egyszerre teljesíti ki: Örülj, vigadj, tisztaságban/ kivirágzott anyaság,/ angyali ártatlanságban/ tündöklő menyasszonyság!16
Énekeink kedvenc témája az Istenanya szeplőtelensége is (vö. Téged dicsér az ég). De meg tud népünk szólalni a nagy himnuszok nyelvén is: Szentlélek által tebenned/ vett az örök Ige testet,/ ó áldott Szűz Mária,/ istenségnek temploma.17 S hogy templom, frigyláda, arany gyertyatartó, azt tudjuk a Parakliszból és pl. Mária templomba vezetésének ünnepéből is.
Kisboldogasszony ünnepe a megtestesülés titkához vezet el: Mennyből szállt e szép rózsa,/ Jézus lett a bimbója.18 Felidéződik karácsony éjszakája, a pásztorokhoz intézett angyali üzenet: Máriáé volt a gyermek,/ akinél az égi lelkek/ áldva így énekelnek:/ „Dicsőség az Istennek!"19 De képet kapunk a szülőasszony és szent Fia bensőséges kapcsolatáról is: Jászolánál könyörögve/ imádással áll szülője./ Dicséret Máriának,/ Megváltónk szent anyjának!20 Kárpátalja egész históriás éneket kerekít a betlehemi történetből (vö. Bújdosik Mária). Karácsony tehát egyet jelent népünk számára Mária anyaságával. S ha itt Megváltónk anyjának nevezi énekünk Máriát, tudnunk kell, a leggyakoribb megnevezés ez: Jézus szent anyja.21 És ez a szent szó jelzi, szó sincs arról, mintha hívő népünk (afféle nesztoriánus módon) tisztán emberszülőnek tekintené Máriát. Van, amikor nyíltan meg is valljuk: Istennek szent anyja22 vagy: Istennek áldott szűz anyja.23
Népünk szívében azonban belső, logikai kötés épült ki a Szűzanya istenanyasága és aközött, hogy a mi édesanyánk is: édesanyánk vagy, szép Szűz Mária,/ fogadd el gyermekidet, Jézus szent anyja.24 Amit a világegyház a II. vatikáni zsinaton öntött szavakba, ti. hogy Mária az Egyház édesanyja, az a mi énekeinkben evidencia: Szentegyházunknak csillaga.25 Az egyházból persze főleg a földi küzdőkkel való kapcsolat emelkedik ki: Mária gyermekei, ide jöjjetek,/itt van a Szűz Mária, őt kérleljétek!26 A zarándokénekek pontosan ismerik a valamennyiünkre kiterjesztett anyaság szentírási alapját is (Jn 19,27): Fiad, Jézus a keresztfán/ minket oltalmadra hagyván,/ azt akarta: légy anyánk./ Nézz hát kegyelmesen ránk!27 A Mária-tisztelet a hű tanítvány öröksége: Mária, neked ajánla/ minket az Isten Báránya,/ a keresztről így szólván:/ Ím, anyád, hű tanítvány.28
A kereszt alapján értjük meg, hogy Mária közbenjárása nem választható el Krisztus megváltásától. Világosan látja ezt népünk: Kérünk Fiad érdemére,/ értünk viselt keresztjére,/ kérünk dicsőségedre,/ figyelmezz híveidre!29 De van olyan énekünk, amely még a kereszt titkában is meglátja az Istenanya és Fia kapcsolatát: Szívedből lett a drága vér, mely eltörölte vét-kem.30 A közbenjárás Máriának istenanyaságában gyökerezik: Téged, kit az Isten Fia szent anyjának választott,/ téged kérünk, nyerj őtőle számunkra bő malasztot.31
Az utolsó filmkocka a történelmi Mária életéből halála (vagy ahogy a görögkatolikus liturgia mondja: elszenderedése). Az őskeresztény hagyomány mélyrétegeiből kerekedik ki a történet: Három nap nyugodtál koporsóban,/ szunnyadtál, de nem voltál meghalva./Amidőn felnyílott koporsód zárja,/szűz tested ellepte illat árja./ Lejött érted három angyali kar,/ rózsaszín felhőbe burkolt hamar./ És Fiad jött, felvitt a mennyekbe,/ Jó Atyánk koronát tett fejedre.32 Annak visszhangja ez a látomásos vers, ami a liturgiában így szerepel: Az angyalok a te elhunytodat, ó Istenszülő, látván, elcsodálkozának, miképpen száll fel a Szűz a földről az égbe.33
Mária mennyei élete
Ami egyik oldalról kiszakadás a földi létből, másik oldalról átköltözés. Mária hazaérkezését így írja le az ének: Körülvett a mai napon az angyali sokaság,/ mert megkoronáz ma téged a teljes Szentháromság.34 Egyértelműen liturgikus háttérre (Nagyboldogasszony tropárjának motívumára) bukkanunk a mennybevitetés mozzanatának leírásában: Mária elhunyta után felvitetett az égbe,/ mert anyja volt az Életnek, átment ő az életbe.35 E ponton énekeink tovább szövik azt a motívumot, ami Mária kiválasztottsága mozzanatában merült fel: hogy Isten jegyese. Mintha csak az Énekek énekét hallanók: Jöjj fel, én kedvesem,/ ma, ím, megkoronázunk/ a mennyekben, mint királynőt,/ szent trónnal jutalmazunk.36
Az eme felmagasztalásra utaló, említett ének is álljon itt kottájával együtt:

Így jelenik meg az Istenszülő közbejárásának gondolata. Az az anyai, gondoskodó szerep, amely már földi életéből is kitűnt (ld. a kánai menyegzőt, a kereszt tövén ráruházott anyaságot), most válik teljessé, ebben a mennyei létben.
Másik forrás a Jelenések könyve: „Akik szüzek maradtak, a Bárány nyomában járnak, bárhová megy" (Jel 14,4). Nagyboldogasszony napi énekünk ezt így adja vissza: A Bárányt követő szüzek/nagy örömmel zengedeznek,/üdvözölve Máriát,/ a szüzek királynéját.37 Mintha a Napba öltözött asszony (Jel 12,1) alakját is idéznék énekeink: Szeretlek, szép Szűz Mária, te Szentlélek arája,/kinek fején a hét malaszt tündöklő koronája.38 Ugyancsak a János-jelenések („A tizenkét kapu tizenkét drágagyöngy: mindegyik kapu egy-egy drágagyöngyből", Jel 21,21) alapján kapunk képet a mennyországról, ahová Mária érkezik: A mennyei szent városnak/ gyöngykapui ma megnyílnak/ Jézus édesanyjának,/áldott Szűz Máriának.39 Az énekek leggyakoribb jelzői - királyné, mennyországnak királynéja, angyalok, pátriárkák, próféták, apostolok, vértanúk, hitvallók, szent szüzek, minden szentek királynéja40 - mind azt fejezik ki, hogy Mária - Szent Fia mellett - az üdvözültek édesanyja, akik maguk is kiveszik részüket dicsőítéséből: Fönn az égben angyalok énekelnek,/ a szent Szűznek dicséretet zengenek.41
Ami ezután következik, az már az Istenszülő mennyei életéről szól. Szent Pál szerint „az első ember földi, a második a mennyből való, mennyei" (1Kor 15.47). A mennybe felemelkedett Szűzanya már ilyen mennyei asszony, Krisztus, a mennyei ember mellett. De vajon miből is áll a mennyek királynéjának élete? És egyáltalán, miből áll az üdvösség? Nos, énekeink a maguk egyszerű, tiszta látásmódjukkal megsejtetik, hogy az üdvözültek életének központi eleme a Szentháromság szemlélése: Dicsérjük az Úr Jézust a magas mennyben,/ Szentháromság egy Istent nagy dicsőségben!... Szentháromság híva hív:/ siessünk oda,/milyen szép a mennyország, majd megmutatja.42 Ugyanakkor ezek az énekek azt is világossá teszik, hogy Mária élete odafönn is szüntelen munkálkodás, a szeretet megélése, hiszen „a szeretet soha el nem múlik" (1Kor 13,8), és ebbe beletartozik az emberek, a földön küzdők iránti szeretet átélése is: Anyánk, viselj gondot reánk,/ küldj szívünkbe vigasztalást.43
Mária mennyei anyaságát, magyarán, közbenjárását, számos szinonimája érzékelteti: Mária szószólónk, gyámolónk (Légy a mi gyámolónk,/ isteni Fiadnál hathatós szószólónk44 -kéri népünk), és főképpen: oltalmazónk (Oltalmad alá sietnek, Szűz Mária, híveid, Keresztények, dicsőítsük).45

Sokszor halmozottan jelenik meg mindez: Te vagy erőnk és oltalmunk,/ Isten előtt légy szószólónk!46 Ezekhez a szerepekhez kapcsolódik a Matermisericordiae jelzője: Irgalmasság anyja, Mária, segíts!47 Nagyboldogasszony ünnepén is ezt kérjük: Ó, dicsőség királynéja,/ nézz reánk is, szolgáidra,/ irgalmasságnak anyja,/ légy híveid oltalma!48 Máriától az irgalmasság ajtajának megnyitását kérjük (vö. Istennek áldott Szűz Anyja és: Ó, áldott Szűzanya).
Érdemes végigtekintenünk azt is, mihez is kérjük az Istenszülő közbenjárását. Jelenlétének átélése mindannyiunkat megtérésre, bűnbánatra vezet el: Kérj malasztot szándékunkhoz,/ töredelmet bánatunkhoz,/hogy szívből megtérhessünk,/ s téged dicsőíthessünk.49 Az Üdvözlégy parafrázisában is így szólítjuk meg: Asszonyunk, Mária,/ Istennek szent anyja,/ bűnösöknek szószólója.50 Máriánál lelki gyógyulást remélünk: Gyógyítsd meg hát bűntől sebzett lelkünket,/ hogy megnyerjük segélyeddel üdvünket.51 Máriapócson a gyónók szűnni nem akaró sora bizonyítja a tapasztalatot, amit sok ének is kifejez: Ide jött el a nagy bűnös, s kéri a Szűz Máriát,/engesztelje bűneinkért a világ Megváltóját.52
Másik terület Mária szolidaritása a szenvedők, betegek iránt, amit jól ismerünk a Parakliszból is. (Minden szenvedők öröme..., betegek látogatója, minden sínylődőnek oltalma és védelme.53) Egész sor strófa vall erről: Sok szenvedő ember kéri pártfogásodat.54 Testi, lelki szükségekben szenvedők, mind jöjjetek.55 Különösen az egyedül maradottak védelmezőjének látjuk Máriát: Árva s özvegy, ki elveszté földi támaszát,/pártfogóul válassza a/ drága Szűzanyát!56 Végső soron az irgalmasság testi-lelki cselekedeteiről szólunk itt, hiszen a mennyei létforma a szeretet kiteljesedését jelenti.
De ugyanilyen hangsúllyal jelenik meg énekeinkben az a gondolat is, hogy Mária halálunkban is mellettünk áll. Az Üdvözlégy nyugati záró formájában is kérjük: imádkozzék Mária értünk most és halálunk óráján. Nos, énekeinkben is visszacsendül ez a motívum: Imádkozzál értünk,/buzgó szívvel kérünk,/most és ha eljő végóránk,/légy velünk, jó anyánk!57 Az Istenszülő áldása átfogja egész életünket: Életünkre s végóránkra/ kérj áldást, ó Isten anyja!58 Énekeink szemléletében a halál találkozás szeretteinkkel, köztük főleg a Szűzanyával: Ha egykor eljön a halál éjjele,/e szavakkal köszönthessünk az égbe:/ Köszöntünk téged, Jézus szent anyja.59 Közbenjárásának végső célja, hogy elnyerjük az üdvösséget, természetesen, Szent Fia kegyelméből: Alázattal téged kérünk,/szent Fiadnál te szólj értünk,/ajánlj minket kegyelmébe,/ vezess hozzá fel az égbe!60 Mária a mi mennybe-vágyódásunknak is megtestesítője (vö. Szűzanyám, tied akarok lenni, Dicsénekem örvendve zengem).
Mégsem szabad azt hinni, hogy Mária segítsége merő pasz-szivitás, tétlenség, amely felment bennünket a cselekvés alól. Zarándokénekeink példaként állítják elénk a Szűzanyát: példája minden szentségnek/ és nagy kegyelemnek.61 Azért kötődünk hozzá ilyen erővel, hogy példádat követve,/ feljussunk a meny-nyekbe. A hosszú, fáradságos úton azért esedezünk, hogy nevelje bennünk szent példád az egy, igaz szent hitet,/ melyet Fiad élve-halva üdvösségül hirdetett.62 Elsősorban a hitben példaképünk, hiszen rokona, Erzsébet, róla is azt mondta: „Boldog vagy, ki hittél" (Lk 1,45). Akkor ez arra vonatkozott: „hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked" (uo.). Bennünk immár az örök életbe vetett hitet segíti elő: Hitünk védelmében, Mária, segíts,/ üdvünk szent ügyében, Mária, segíts!63 De a többi „isteni erény" dolgában is segíthet: Legyen hitünk szent gyümölcse a szeretet és remény,/ mely fenntartson minden vészben ez életnek tengerén.64
Egész erénykatalógust lehet összeállítani, ha összegyűjtjük, mi mindenhez kérjük az Istenszülő segítségét: Igaz bűnbánatra, erős bizalomra, hogy az Istent féljük, buzgó jámborságra, kísértéseinkben, jószándékainkban, ha szükség szorongat, ha ínség fenyeget, minden gyötrelmünkben.. 65 Legfőképpen abban segít, hogy példája és imádsága nyomán elnyerjük végső célunkat. Ennek a bizalomnak az erejéből merjük énekelni: oda66egykor eljutunk, így imádkozunk: Szentháromság egy Isten, örökké áldunk!67 Amit ismét csak nem szabad úgy értenünk, hogy nem is kellene semmi többet tennünk, mint hogy imádkozunk, hanem valahogy úgy, hogy egész életünk imádsággá kell hogy váljék. Az ének korábbi változatában tényleg az szerepelt: „csak imádkozzunk", amit tudós papjaink korrigáltak...
A Mária-tiszteleten belül persze a pócsi énekek az Istenszülőt sajátosan mint a Magyarok Nagyasz-szonyát, és azon belül mint a mi pócsi Máriánkat állítják elénk. Az előbbire vonatkozólag csak néhány utalást találunk. Felidéződik a magyar történelem tragikus pillanata, amikor Szent István elveszítette fiát, és - bizánci minták alapján - Máriának ajánlotta fel országát és koronáját: Első királyunk, Szent István/ szintén irgalmadban bízván,/ kért, hogy oltalmadba végy/ s Magyarország anyja légy.68 Mivel az Istenanya egyébként is az „árvák védelmezője", világos népünk számára, hogy árván maradt magyar nemzetünknek is gondviselője: Kérd (Jézust), hogy a szent békességet/ Jézustól megnyerje néped,/ Magyarok Nagyasszonya,/kérj áldást országunkra.69 Egész sor énekünk kifejezetten mint a Magyarok Nagyasszonyát állítja elénk a Szűzanyát (Magyar nemzetnek védőasszonya, Édes Nagyasszony, Magyarok királynéja, Nagyasszonyunk, hazánk reménye, Ó, Nagyasszony, Magyarország árva népe).
Ugyanerre a szolidaritás-motívumra épül énekeinkben a pócsi Mária-kép könnyezésének megindoklása is. Ó, égi Anyánk, értünk búsultál,/ a pócsi templomban/ könnyet hullattál.70 Még szebb megfogalmazásban: Máriapócs drága szép templomában/ isteni kegyelmek szent csarnokában/ csoda történt, ó nagy csoda!/könnyezett a Szűz Mária!71

Magát a csodatevő ikont is említik: Már régi időktől fényben tündöklik/ és sok nagy csodától ékesíttetik/ pócsi Szűz Mária képe,/csodálatos könnyezése.72 A könnyezés énekeinknek kedvelt témája, lásd: A pócsi templom ősi képén.
Az „istóriás" (históriás) énekek hangulata ébred fel. Az első könnyezés utáni eseményeket így adja vissza a krónikás: Megörvendett a császár ezen szent jelre./ A csodás pócsi képet Bécsbe rendelte./Kesereg a nép, hogy kincse elvész./Ó, pócsi szép Szűzanya,/ tudjuk, visszatérsz./ Máriapócsi templom, kegyelmek helye,/csodás képed visszajött, mert itt a helye.73
Mária, akinek magasztaló éneke szerint Isten az alázatosakkal azonosul, és leveti a hatalmasokat a fejedelmi székből (Lk 1,52), a mi történelmünkben is Pócs poros falvával mutatta ki együttérzését, nem a császárvárosban. És Mária vissza is tért: igaz, már másik ikon orcáján, de újra hullottak a könnyek. Két évszázadon át ez a két könnyezés74 jelentette Máriapócsot: Századok előtt már kétszer hullatta,/ anyai könnyeit bőven ontotta/ Máriapócs szép csillaga, a szentséges Szűz Mária.75 A harmadik könnyezést76 így indokolja népünk: Kétkedés mélyébe merült nemzedék/ feledni akarta már a könnyezést,/ ámde újra könnyét hullatta/ a pócsi szép Szűz Mária.77 Érdekes módon a kárpátaljai énekek szembesítenek bennünket igazán a könnyezés tényével, felrázó erejével (vö. Ének a máriapócsi könnyező Szűz Anyához).
Vannak, akár igen jámbor lelkek is, akik nem értik, hogyan sírhat Mária a képen, amikor odafönn, a mennyben az Istenanya már az örök boldogság részese. Talán némi támpontot jelenthet ismét a Napba öltözött asszony, aki „fájdalmában és szülési gyötrelmeiben kiáltozott" (Jel 12,2). De kiindulhatunk a szeretet két vonulatából, az Isten- és az emberszeretet kettősségéből is: bár az üdvözültet eltölti a Szentháromság jelenléte, ugyanakkor látja, követi a földön élők sorsát, és jelekkel fejezheti ki együttérzését irántuk. Nos, ezt a nem kis titkot a hívő lélek oly egyszerűen oldja meg: Mária, miért sírsz? Mit jelentenek/ lehulló könnyeid? Miért ömlenek?/ Oly sok lélek, lám, eltévedt,/ és arra vágysz: megtérjenek!78
Mert Máriapócson nemcsak a többszörös könnyezés volt csoda, hanem hogy évszázadok óta százezrek lelkét alakította át, számtalan imameghallgatás színhelye volt. Ezt vallja meg az ének: Csodatevő erődben hiszünk és vallunk:/ a megtérés csodáját műveld most rajtunk./ Csodatevő erődnek itt van forrása,/ sok testi-lelki beteg meggyógyulása.79 A kegykép melletti falakra felaggatott fogadalmi táblák, mankók, vallomások jelzik, hogy a máriapócsi templom tényleg kegyelmek helye, itt tündöklik, itt ragyog az egek gyöngye.80

Az énekek tehát joggal beszélnek a pócsi Máriáról. Születésnapját úgy éljük át, hogy rózsája a pócsi templomban nyílt ki számunkra. Az Istenszülő immár máriapócsi szép Szűz Mária. Az énekekből a pócsi búcsúk teljes forgatókönyve kirajzolódik. Szép a búcsújárás motívuma: Messze földről kegyhelyedre eljöttünk,/ hogy általad lelki üdvöt nyerhessünk.81 Átéljük valamennyien a megérkezés, a célba érés élményét: Nyitva áll már előttünk a díszes templom,/ ahol eloszlik minden bú és fájdalom./ Itt örömkönnyé válik a bánat könnye, lecsendesül a kebel zajló tengere.82 Már nem tudunk semmi mást tenni, mint hogy oltárodnál leborulunk,/kegyképednél térdre hullunk.83 Szebbnél szebb képek ötlenek szívünkbe: Itt tündökölsz az oltáron,/ mint harmat a rózsaszálon.84
És csak állunk ott, időtlen időben, belemerülünk az Istenszülő szeretetébe: Képed előtt, ó Mária,/ mennynek-földnek királynéja, téged buzgón köszöntünk,/ oltalmadért esdeklünk.85 A Pócson töltött órák után szinte fáj visszatérnünk a hétköznapok egyhangúságába. Csoportosan vagy egyénileg, de bánatosan veszünk búcsút a kegyképtől - Máriától. Kesereg a szívünk, el kell menni,/drága kegyképedet itt kell hagyni.86 Még az is megfordul a fejünkben, talán mostan tőled utolszor búcsúzunk.87 De a végső viszontlátás reményében veszünk búcsút: Halálunkban jöjj majd segélyünkre,/isteni Fiadhoz vígy fel mennybe!88
Ha egy csokorba gyűjtjük azokat az epiteton ornans-okat, díszítő jelzőket, képeket, amelyekkel pócsi énekeink körbeszövik a Szűzanya alakját, sajátos költészet kerekedik ki. Ezeknek egyik gyújtópontja: a megtestesülést befogadó anyaság dicsőítése, főleg természeti képekkel: Tisztaság színaranya.89 Tisztaság lilioma.90 Ékes virágszál.91 Égben nyíló szép virágszál.92 Pócsnak ékes rózsája.93 Szelíd, szende, szép ibolya.94 Mennynek ékes violája.95 Mennyei tavasznak legszebb rózsája.96 Illatfa, melyből sarjadzott üdvünk aranyvesszője.97 Másik réteg Mária mennyei életének visszatükröződése: Szeretlek, tiszta hajnal.98 Üdvünk hajnalcsillaga.99 Mennyország hajnalcsillaga.100 Angyaloknál ékesebb,/ csillagoknál fényesebb.101 Pócs csillaga.102 Pócsi templom csillaga.103 Így lesz a pócsi Mária búcsújárásunk révén mennybe vezető lajtorja,104 útikalauz számunkra az üdvösség felé.
Végül megemlítem: a pócsi énekek nem csak magyarul szólalnak meg. Sokszor lehetünk tanúi annak, hogy énekeink megfelelői ruszinul, szlovákul, románul is felhangzanak a nagy búcsúkon. De ezek elemzése már további feladat lenne. Végül is a pócsi Mária nemcsak a mienk, itthoni magyaroké. Legalább ennyire kárpátaljai testvéreinké is, ottani magyaroké és ruszinoké vagy bármilyen nemzetiségűeké.
Ezért is mertem bevenni pócsi énektárunkba a kárpátaljai Mária-énekeket is. Végső soron az első két könnyezés idején Pócs még a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye része volt. A pócsi búcsúkra éppúgy eljártak a kárpátaljaiak, mint a mi őseink. Ezeknek az énekeknek egy része a nép ajkán született, és ugyanazt a vonalat követik, mint hazai énekeink; ezekre menet közben mindig utaltunk. De vannak szerzőktől (így a dr. Maczkó Sándor - Gebri János vagy a Hámory V. Dalma - Gebri János szerzőpárostól) származó énekek is,105 amelyek jórészt ruszin eredetű népénekek „magyarításai", és jól beillenek Máriaénekeink sorába. „Odaát" élő testvéreink hányatott sorsukat is belevetítik énekeikbe:

Ugyanígy természetesen hangot kap az örömüzenet is a kárpátaljaiak (dr. Maczkó Sándor és Gebri János) dalában:

Ennél is többet mondhatunk. A pócsi Mária egész KeletEurópáé. Ady Endre, aki a Szilágyságban találkozott a pócsi zarándokokkal és csodálatos verset intézett a pócsi Máriához, oláh Máriaként emlegette a Szűzanyát. Bécsben, a Stephansdomban, az első könnyező ikon kápolnájának oldalfalán ez a felirat áll: PötscherMaria, mintha csak osztrák lett volna. Amerikában is van egy kis falu, ezzel a névvel: Mariapoch. A pócsi Mária az egész emberiségé. Hiszen az Istenszülő az Egyház Édesanyja. És az egész emberiségé. Ezt a gondolatot szentesítette számunkra II. János Pál emlékezetes máriapócsi pápai liturgiája.
Jegyzetek
1 Oltalmad alá sietnek, 2. vsz.
2 Örülj, vigadj 4. vsz.
3 Uo., 1. vsz.
4 Örülj, vigadj 3. vsz.
5 Ma született egy kisasszony, 2. vsz.
6 Képed előtt, ó Mária, 2. vsz.
7 Áldozzunk, hív keresztények, 2. vsz.
8 A pócsi szép templomba, 6. vsz.
9 Uo.,, 7. vsz.
10 Az Úristen már elhozta, 1. vsz.
11 Magyarország királynéja, 1. vsz.
12 A pócsi szép templomba', 2. vsz.
13 Karácsonyi katavászia, 4. óda
14 Ma született egy kisasszony, 3. vsz.
15 Üdvözlégy, Mária, 1, 3-4. vsz.
16 Örülj, vigadj, 1. vsz.
17 Áldozzunk, hív keresztények, 3. vsz.
18 A pócsi szép templomba, 4. vsz.
19 Áldozzunk, hív keresztények, 4. vsz.
20 Uo. 5. vsz.
21 Pl. Egek királynéja, 1. vsz., Százezerszer... 6. vsz.
22 Üdvözlégy, Mária, 1. vsz.
23 Istennek áldott, 1. vsz.
24 Mária gyermekei, 2. vsz.
25 Üdvözlégy, Mária, 1. vsz.
26 Uo., 1. vsz.
27 A mennyei szent városnak, 9. vsz.
28 Áldozzunk, hív keresztények, 6. vsz.
29 A mennyei szent városnak, 11. vsz.
30 Szeretlek, szép Szűz Mária, 3. vsz.
31 Oltalmad alá sietnek, 2. vsz.
32 Megzendült az angyalok hárfája, 3-5. vsz.
33 Nagyboldogasszony zsolozsmájából
34 Örülj, vigadj, 2. vsz.
35 Mária elhunyta után, 1. vsz.
36 Örülj, vigadj, 5. vsz.
37 A mennyei szent városnak, 6. vsz.
38 Szeretlek, szép Szűz Mária, 4. vsz.
39 Uo., 1. sz.
40 Ld. a Boldogságos Szűz Mária versszakainak kezdő sorait.
41 Százezerszer üdvözlégy, 2. vsz.
42 Mária gyermekei, 2-3. vsz.
43 Téged jöttünk, 8. vsz.
44 Kérünk, ó Mária, 1. vsz.
45 Oltalmad alá, 1. vsz.
46 Téged jöttünk, 5. vsz.
47 Egek királynéja, 6. vsz.
48 A mennyei szent városnak, 7. vsz.
49 Uo., 12. vsz.
50 Üdvözlégy, Mária, 5. vsz.
51 Hozzád megyünk, bús árváid, 8. vsz.
52 Ide jöttünk, buzgó hívek, 3. vsz.
53 A Paraklisz 2. sztichirája.
54 Isten hozott e szent helyre, 5. vsz.
55 Uo., 7. vsz.
56 Ó, mily édes, örvendetes. 5. vsz.
57 Üdvözlégy, Mária, 6. vsz.
58 Áldozzunk, hív keresztények, 8. vsz.
59 Százezerszer üdvözlégy, 6. vsz.
60 Téged jöttünk köszönteni, 11. vsz.
61 Üdvözlégy, Mária, 2. vsz.
62 Oltalmad alá, 3. vsz.
63 Egek királynéja, 3. vsz.
64 Oltalmad alá, 4. vsz.
65 Egek királynéja.
66 Ti. a mennyországba.
67 Mária gyermekei, 4. vsz.
68 A mennyei szent városnak, 10. vsz.
69 Áldozzunk, hív keresztények, 7. vsz.
70 Százezerszer üdvözlégy, szép Szűz Mária, 1. vsz.
71 Kik vagytok Jézusnak igaz hívei, 2. vsz.
72 Uo. 3. vsz.
73 Százezerszer üdvözlégy, szép Szűz Mária, 2-3. vsz.
74 1696. nov. 4-dec. 8. és 1715. aug. 1., 2. és 5.
75 Kik vagytok., 4. vsz.
76 1905. dec. 3-30.
77 Kik vagytok., 5. vsz.
78 Uo., 11. vsz.
79 Máriapócsi templom, 6-7. vsz.
80 Uo. 1. vsz.
81 Százezerszer üdvözlégy, 5. vsz.
82 Máriapócsi templom, 2-2. vsz.
83 Téged jöttünk, 9. vsz.
84 Uo., 2. vsz.
85 Képed előtt, 1. vsz.
86 Isten veled, anyánk, 1. vsz.
87 Uo.
88 Uo. 7. vsz.
89 Képed előtt, 3. vsz.
90 Áldozzunk. 2. vsz.
91 Mennyországnak királynéja, refrén. Ismerjük Tartally Ilonának az első könnyezés történetét leíró regénye könyvcíméből is.
92 Uo., 10. vsz.
93 A pócsi szép, 14. vsz.
94 Uo. 6. vsz.
95 Uo. 4. vsz.
96 Ezerszer köszöntünk, 7. vsz.
97 Szeretlek, szép szűz Mária, 2. vsz.
98 Szeretlek, szép szűz Mária, 7. vsz.
99 Istennek áldott, 3. vsz.
100 Üdvözlégy, szépséges, 2. vsz.
101 A pócsi szép, 3. vsz.
102 Uo. 18. vsz.
103 Téged jöttünk, 3. vsz.
104 Előverses sztichira Nagyboldogasszony utóvecsernyéjén, 3. vers.
105 Vö. Örömünnep virradt ma ránk, Ma született Mária, Boldogasz-szony Anyánk, ínség az életünk, Mária-ének magyaroknak, Májusi himnusz az Istenszülőhöz, Októberi himnusz az Istenszülőhöz.