Ferenczi Sándor
mAROSSZÉKI EGYHÁZI HATÁROZATOK
A 17. SZÁZADBAN

Mielőtt a címben szereplő témával érdemben foglalkoznék, fontosnak tartom - a jobb rálátás kedvéért is - röviden felidézni azt a történelmi miliőt (fejedelmi korszakot), amelyben a reformációt követően a vallási kisebbségben élő erdélyi katolikusok éltek, és a vallási ellenszél ellenére is hűségesek maradtak őseik hitéhez.

Erdélyben a reformáció miatt a létszámában megfogyatkozott, püspök nélkül maradt katolikus hívek a Rómával való nehézkés vagy olykor lehetetlen kapcsolattartás ellenére is igyekeztek megtartani a vallásos előírásokat, megszervezni az egyházi életüket. A katolikusoknak, mivel püspökük nem lehetett, aki nemcsak kormányozta volna, hanem a fejedelem és az országgyűlés előtt az érdekeik szószólójaként is védte volna őket, a világiakra kellett támaszkodniuk. Így a klérus szócsöve a populus lett, amit az erdélyi törvénykönyv¹ is elismert. A katolikus rendek föllépését illetéktelenséggel ellenfeleik nem is vádolták, természetesen a világiak és egyháziak ilyen tömörülése nem volt rokonszenves a protestánsok előtt.² A katolikus főurak nemcsak kifelé védték az egyház érdekeit, hanem annak belső életében is részt vettek, a világi törvények által garantált joguk okán is. Gondoskodtak a templomok, iskolák fenntartásáról. Papokat hívtak a saját udvarházaikba, papokat bocsátottak el. 1640-től kezdve mint Status Catholicus (Katolikus Státus) képviselték a katolikusokat.³

A hierarchia nélküli egyházi élet azonban magában hordozta a szektásodás veszélyét. Bethlen Gábor fejedelem talán éppen ezért is jobbnak látta a katolikus hierarchiát egy általa kinevezett püspöki vikárius alatt helyreállítani, semmint az országot újabb szektamozgalom kiszámíthatatlan esélyeinek kitenni.⁴ Ez mindenképpen pozitívan befolyásolta a katolikusok egyházi életét, hiszen a vikáriusság összefogta a katolikusokat, ami által külsőleg is nagyobb szervezettséget tudtak mutatni. Amikor Bethlen Gábor 1618. május 2-án Fejérdi Márton jegenyei plébánost kinevezte vikáriussá,⁵ a kinevezési okiratban felsorolta mindazokat a jogokat és kötelességeket is, amelyek ezzel a megbízatással járnak.⁶ Az őt követő fejedelmek is követték példáját.⁷ Ezek birtokában a vikáriusok, a hívek és a papság között hatékonyabban tudták kifejteni egyházkormányzati tevékenységüket. A vikáriusok fontos kötelességüknek tartották az egyházközségek látogatását, vizitálását. A látogatások alkalmával az egyházközségekben tapasztalt rendellenességeket nemcsak megállapították,⁸ hanem megpróbálták helyreigazítani. A vikáriusok az egyházlátogatást a főesperes⁹ és a tanácsosok kíséretében végezték. Ha ilyen alkalmakkor a papok, licenciátusok, tanítók és egyházi személyek közül valaki a vikáriusnál panaszt tett, a vikárius a főesperes meghallgatása nélkül nem döntött. A vikáriusok hivataluknál fogva nemcsak belső egyházkormányzást végeztek, hanem kifelé is képviselték a katolikusokat. Apafi Mihály fejedelem ilyen minőségben küldte ki például László János vikáriust a mikházi kolostor belső bajainak elsimítására.¹⁰

Helyi szinten az egyes egyházközségek, illetve tájegységek katolikusai a rendtartó székely falu törvényei alapján megszervezték az egyházi életüket. Plébánost és mestert választottak, gondoskodtak eltartásukról, amely alapvetően a kegyúri jog logikája szerint alakulhatott ki. Az önmagát szervező rendtartó székely falu, a kollektív autonóm jogok birtokában tudva magát, egyházközséget alapított, templomot épített, meghatározta a közösség magatartás- és cselekvésmódját. Tette ezt nemcsak a falugyűlés, hanem az egyházközségi gyűlés keretében is. Igazi önkormányzattal, gondosan kiépített szervezettel s pontosan körülírt hatáskörrel csak a székely községekben találkozunk, amely azonban sem az egyház akkori államjogi pozíciójával, sem a reformációval okozati összefüggésben nem áll, régibb eredetű s a községek egyházalapításával, tehát a kegyuraságot megalapító tényezőkkel függ össze.¹¹

A reformációt követően Erdélyben csak Csík, Gergyó és Háromszék egy része maradt meg katolikusnak. Györffi Pál ferences szerzetes szerint Marosszéken csak néhány faluban élt tovább az ősi hit: Székelyhodoson, Kösz-vényesen, Jobbágytelkén, Deményházán, Mikházán és Köszvényes-Remetén. Szováta és Nyárádselye közül az előbbi a reformáció kezdetekor elhagyta a katolikus hitet, de később visszatért, ellenben Nyárádselye lakosságának egy része továbbra is protestáns maradt.¹² A két anyaegyház Székelyhodos és Köszvényes volt. Székelyhodoshoz tartozott Jobbágytelke, Deményháza és Ehed. Ez utóbbi települést Györffi nem említi, holott a település a reformáció korában létezett. Igaz, nem volt temploma. Nem találtam arra vonatkozó adatot, hogy protestánssá lett volna. Bár nincs kizárva annak a lehetősége, hogy vallást változtattak, de bizonyos idő után visszatértek volna a katolikus egyházba (lásd a fent említett Szováta vagy az udvarhelyszéki

Atyha esetét). Köszvényes anyaegyházhoz tartozott Nyárádremete, Mikháza, Szováta.¹³ Nyárádselye a reformáció előtt Berekeresztúr filiája volt, ezt követően 1643-ban a falu lakosságának több mint fele pápisták löttenek és külön papjuk lehetett.¹⁴

Marosszéken a katolikusnak megmaradt Felső-Nyárádmentét Szentföldként is szokták emlegetni. A kérdés az, hogy vajon a protestáns hitre tért szomszéd települések lakói gúnynévként használták-e ezt a kifejezést, vagy a példás vallási életükkel úgymond rászolgáltak erre.

A marosszékiek a többi katolikusnak megmaradt néhány székely szék mintájára a reformációt követően is megszervezték és élték a mindennapjaikat meghatározó vallási életüket. Erről tanúskodnak azok a reánk maradt dokumentumok, amelyek a Gyulafehérvári Érseki Levéltárban találhatók (Sedis Maros Determinatio et Constitutio).¹⁵ A dokumentumok közül, mivel Veszely Károly¹⁶ nyomtatásban már megjelentette, nem áll szándékomban mindeniket újraközölni, hanem elsősorban a kéziratok alapján a bennük foglaltak ismertetésére szorítkozom.

Ismertetésem tárgyát három dokumentum (constitutio) képezi:

1.  A Maros Széki Catholica Religion lévő régi Törvények (1657. december 18.), amelyet a marosszéki igaz hiten való megyéknek bírái, egyházfiai... hoztak (magyar nyelvű).

2. Constitutiones In Sacra Sede Marus Rno Catholicorum (1668. november 6.) Filep Tamás OFM marosi főesperes elnökletével a comunis congregatióban hozták Köszvényesen (latin nyelvű).

3. Szebelébi Bertalan vikárius határozatai (1698. november 5.) a deményházi generalis visitation (magyar nyelvű).

Ad 1. A dokumentumok közül a marosszéki katolikusok egyházi életéről a legtöbbet abból az 1657-es Constitutiókból tudhatunk meg, amelynek az Érseki Levéltárban két másolata is fellelhető.

Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy dokumentummásolatokról¹⁷ van szó, mert a Constitutiók végén kiderül, hogy a későbbiek során ezeket több vikárius is jóváhagyta. Az egyiknek a végén például szerepel az utolsó erdélyi vikáriusnak, Antalffy Jánosnak is a neve, aki 1711. május 9-én a Constitutiókban foglaltakat megerősítette. A kérdés az, hogy a két másolat forrása az eredeti dokumentum, vagy az egyik másolatot a másikról másolták egy későbbi időpontban. A másolatokban a Constitutiók keletkezésének dátuma eltér egymástól. Az egyiken 1657. december 18-a, a másikon pedig 1657. október 15-e szerepel. Veszely Károly a dokumentumgyűjteményében az 1657. december 18-i másolatot közli. Ez utóbbi keltezésű másolatban szerepel Sükösd János vikárius neve, aki jóváhagyta a Constitutiókat, valamint Boldizsár István marosszéki főesperes,¹⁸ és még négy későbbi vikárius neve is, akik a későbbiek során ezeket a Constitutiókat megerősítették (roboratur).¹⁹ Az október 15-i dátummal szereplő másolatnak van címe (A Maros Széki Catholica Religion lévő régi Törvények), és a végén csak ennyi szerepel: confirmant Vicary plures.

Ha összevetjük a két másolat szövegét, akkor tartalmi szempontból alig találunk némi eltérést, legfeljebb kihagyást (például a december 18-i keltezésű másolatból - minden bizonnyal a másoló figyelmetlensége miatt - a sátoros ünnepek felsorolásánál kimaradt a pünkösd ünnepe), vagy néhány magyar és latin kifejezés másképpen szerepel (meg nevezett - fen nevezet, Dörözkölök -dűrűzkölők, Ünnep - Innep, totius quoties - toties quoties, Comporta res veritate -Comperta rei ratione, ac veritate...).

A tizenegy pontból álló Constitutio első négy pontja meghatározza az egyes egyházközségek Bíráinak és Egyházfiainak a számát, tekintettel azok nagyságára. Elhatározza, hogy a Székes helly Köszvényes²⁰ legyen, mert az inkább középen vagyon.

Részletesen taglalja az egyházi tisztségviselők feladatait: A Fő Bíró legnagyobb, mely a többinek. minden Megyebéli dolgokban poroncsol. Az Egyházfiai pedig Isteni szolgálat alatt szorgalmatosan forgodván gyertyákat gyujtsanak, oltári ruhákat eszközöket tisztán tarcsanak... Viasz gyertya nélkül pedig soha a Szent Egyházat ne hadgyák... A Törvényben voxot mondjanak...

A következő négy pont (5-8) a sátoros ünnepeknek és a vasárnapnak a megülé-séről, valamint a böjtről szól. A sátoros ünnepek közé sorolja a Nagy Karácsont (Karácsony napja) negyed napjával, Kis Karácsont (január 1.), Vizkeresztet, Egyház napját a Megyékben (véleményem szerint a templom patrónusának az ünnepéről van szó), Nagy Pénteket, Husvétot három napjával, Menybe menetelt, Pünkösdöt három napjával, Úr napját, Úr szine változását, Nagy Boldog Asszont, és minden Szentek napját. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az esztendő által minden vasárnap a megnevezett ünnepek közé számláltatik. Vasárnap és a fent felsorolt ünnepnapokon büntetés terhe alatt szigorúan tilos bárminemű munkát végezni. A Nyárád vizével hajtatott fürészek, dörözkölök, ványolok, kása törők nem működhetnek. Ezeken a napokon tilos a halászás és a vadászás is. Kivételt képeznek a malmok, amelyek a kenyérből megfogyatkozott szegények számára, kik kevés örölni valot, akkor szerezvén visznek, szabadosan forogjanak. Nyárádselyén az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a katolikusok közönséges mezőket birnak az Kálvinista Atyafiakkal, akik azonban a katolikusok ünnepein dolgozhatnak a mezőn, és így kárt tehetnének nekik. Ezért a Constitutiók számukra megengedi, hogy az esperes engedélyével esetenként az ünnepek munkatilalma alól felmentést nyerjenek.

Az egyik másolat végén (1657. december 18.) - az aláírások után -található egy beírás, amelyből megtudjuk, hogy Szebelébi Bertalan vikárius 1683. február 8-i iszlói vizitációja idején, a Nyárádselyeiek részére adott engedményeket rájuk is kiterjeszti.

A kilencedik és a tizedik pont anyagi vonatkozású határozatokat tartalmaz. Az egyházközségek arendában adando szánto földeiről és egyéb ingatlanjairól, valamint a kepe beszolgáltatásáról szólnak. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy legalább Szent Márton napjára mindenek akármi némű bért bészolgáltassanak, ellenkező esetben ezeknek duplájával lesznek adósok: . minden megyékben mikor kalongyában az buzát zabot bé szolgáltatyák az Egyházi embereknek ugyan akkor a pénzel és vékával tartozoknak bérek is eligazittassék, a vagy hol bizonyos okokra nézve valakik akkor mindgyárt meg nem adhatnák de leg alább Szent Márton napjára mindenek akár mi némü bért bészolgáltassanak, Secus duplum.

Az utolsó (ultimo) pont pedig arra figyelmezteti az egyházi tisztségviselőket, hogy törvény nélkül senkit sem szabad bántani. Éppen ezért az ünnep- és böjtszegőket csak az ügyük kivizsgálása után lehet büntetni. A dokumentum a tánczolásnak sátoros ünnepeken való tiltásával - büntetés terhe alatt - végződik.²¹ Ad 2. A Filep Tamás (Thomas Filep) OFM, marosszéki főesperes és székelyhodosi plébános elnökletével a tanácsosaival együtt Köszvényesen egyenlő akaratból illyen punktumokat hoztak, mellyekkel jövendőben akarnak közönségesen és Istenesen élni. A Constitutiones In Sacra Sede Marus Rno Catholicorum (1668. november 6.) cím alatt szereplő, tizennégy pontból álló határozat tulajdonképpen megállapítja azokat az illetékeket és büntetéseket, amelyeket az egyházi és világi személyek kötelesek kifizetni az egyes egyházi szolgáltatásokért vagy kihágásokért. A határozat megállapította a törvénytelenségért kirovandó összeg felső és alsó határát (1. pont): maiorinjuria flo. 24 minorinjuria flo. 12. minima injuria flo. 3.

A további pontokban például az alábbi határozatokat tette kötelezővé:

In rebus Matrimonialibus pro puritate Nobilis flo. 12, Pixidarius flo. 6, Colonus flo.3. solvat. In Communibus vero juris rebus denarios 24. (5. pont)

Transmissio ad forum Vicarii flo.6, ad forum Seculare flo.3 (6. pont)

Novitius Magister Concionator, vel Sacerdos Sine Scitu Rdi Archi-Diaconi et Communitatis nullo modo Parochiam intrare audeat Sub poena flo. 24. (8. pont)

Siquis diem Dominicum non celebra-verit flor. 1. si festum den. 50. Si jejunium non observeverit den. 50 den. Solvat. (10. pont)

A Constitutiones utolsó pontja után a dokumentumban szerepel egy, a Damokos Kázmér vikáriusnak (vicarius generalis apostolicus) tulajdonított rendelkezés, amely a temetőkertekben található szénafűnek és gyümölcsnek a mester és a pap közötti elosztásáról intézkedik. Ennek értelmében a fentiek egyharmada a mestert és kétharmada a plébánost illeti.²² Ezt a rendelkezést utólag másolhatták a dokumentumhoz, mert Damokos Kázmér a határozatok meghozatala után egy évre lett erdélyi vikárius.

Ad 3. Szebelébi Bertalan vikárius két határozatát (1698. november 5.) a deményházi generalis visitation, a rövidségük miatt szó szerint közlöm:

a/ Midőn volnánk G[ene]ralis visitation proponálván Demiénházi b[ecsü]l[e]tes Emberek difficultást a malmok forgása felöl, mellyről tettünk ollyan limitáciot: Non obstante Superiori Statuto Anni 1654 die 15 Xbris, hogy az három Sátoros Innepeken kivül a szükség ugy hozván Isteni szolgálat után 10 órától fogva, et deinceps jártathassák szabadoson a malmokot, mind az által kinek kinek az ő jó lelki isméretére hagyatik. Más dolgokról, és vizi eszközök munkájátol meg tartoztassák magokot az Anya Sz[ent] Egyház törvénye, és fellyebb megírt Statutumok szerént.

Superiori Statuto meghozatalának dátuma a szövegben hibásan szerepel: nem 1654. december 15-e, hanem 1657. december 18-a. Úgy tűnik, hogy ennek a határozatnak van egy másik másolata is, mert Veszely közlésének a szövegében mutatkozik némi eltérés. Veszely csak az évszámot közli hónap és nap nélkül. Továbbá az utolsó előtti mondat a deinceps szótól így folytatódik: ... Isten hírével, kiváltképpen a mostani szoros időben, jártassák a malmokat.

A hivatkozási alapként szolgáló Superiori Statuto hetedik pontjában csak a sátoros ünnepek kifejezések szerepelnek. Nem szerepel az sem, hogy az őrlés csak az Isteni szolgálat után 10 órától lehetséges.

b/ Eodem die A[nn]o, loco ut Supra Statuáltuk, hogy a Templom körül valo czimterem kertnek építése tartassék ollyan formán, mint Hódoson, azaz hogy minden falu az ő részét egy conti-nuatioban, egy végben építsék, ne fotonként, és darabonként, mint eddig valo fogyatkozással, ugy mint Mikháziak az ő részeket. Köszvényes is Remete is az ők részeket külön Sub poena flo. 24. A mint Szovátán is diszponáltunk, hasonló képpen így tartsák magokot a Sellyeiek is ezen végezésünk rendihez. Minden Marosszéken lévő Ecclesiai hiveink Sub poena Superius imposita. Mivel hogy egy Esperestség alatt is vadnak, addig elé sok fogyatkozások estek a gazdáknak elfogyása miatt.

Ez utóbbi határozat értelmében a cinterem (templom körüli temető, templomudvar) bekerítése nemcsak a deményháziakat terhelte, hanem a velük egy Esperestséghez tartozó többi egyházközséget is. Ez az intézkedés hasonlít a Kozmási Protocollumban (1692) szereplő megyetörvényekhez: Az templomot és körülötte valókat kívül-belül építi közönségesen az egész megye: felénire Kozmás, Lázárfalva, a felére pedig Szeretszeg, Tusnád, Verebes.²³

Szebelébi a marosszéki esperesség-ben lévő fogyatkozásokat a gazdáknak elfogyásával magyarázza. Úgy tűnik, hogy a haldokló Erdély férfi lakossága az állandó háborúskodás és járványok miatt létszámban megcsappant, melyeknek következtében az egyházközségek ingó és ingatlan javainak karbantartására nincs elegendő férfi munkaerő (gazda).

A korabeli egyházi határozatok, amint ezek a fenti ismertetésből is kitűnnek, alapjában véve négy témával foglalkoznak: egyházi tisztségviselők, anyagiak, ünnepek és böjt, fegyelmi kérdések. Legtöbbet azonban az anyagi vonatkozású kérdéseket érintik. Veszely az általam ismertetett határozatokon kívül közölt még két dokumentumot (1670, 1680), amelyek szintén Marosszéken születtek és kimondottan a bér felöl intézkedtek: a) A Damokos Kázmér vikárius által jóváhagyott határozat (1670. július 18.) értelmében például, akinek búzája nincsen, vékájában minden kalongya búzáért egy egy vékát adjon. Aki orsójával, guzsalyával keresi élelmét 3 sing vásznat vagy 15 pénzt adjon a papnak, mester-nek.²⁴ Ennek a határozatnak az utolsó mondata majdnem szó szerint megegyezik a kozmási határozattal, amely szerint Az Eözvegy Aszszonyok pedig, kik orsojokkal gusalyokkal keresik kenyereket, azok is az regi vegezes szerent az Papnak két sing vasznat adgyanak; az Deaknak egyet.²⁵

b) Úgy tűnik, hogy a fenti határozatnak a megvalósítása körül probléma lehetet, mert Szebelébi Bertalan vikárius 1680. január 21-én újból megerősíti ezt (Deliberatum Köszvényes megyéjének bériről).²⁶

A papnak járó bér kapcsán azonban később is problémák voltak, mert Szebelébi Bertalan 1685. november 3-i nyárádköszvényesi vizitációja idején a plébános, emiatt, perlé a köszvényesi Főmegyebíráját.²⁷

Ezeket a határozatokat olvasva megfogalmazhatjuk azt a kérdést, hogy ezek a határozatok miért nem szólnak részletesen a vasár- és az ünnepnapi kötelező szentmisén való részvételről. Szebelébi Bertalannak a deményháziaknak adott rendelkezéséből is csak kikövetkeztetni tudjuk ennek a kötelező voltát, amikor a malmoknak a sátoros ünnepeken való jártatásáról intézkedett (. Isteni szolgálat után 10 órától fogva.). Ha az adott kor vallási életét vizsgáljuk, láthatjuk, hogy a fenti napokon való templomba járás akkor természetes volt. Természetesen ezt olykor egyesek elhanyagolták, ami miatt büntetésben részesültek. Ezekről a személyekről a vizitációs jegyzőkönyvek is említést tettek.²⁸

Amikor a marosszéki egyházi határozatokat próbáljuk nagyító alá tenni, akkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ezek a határozatok jól beleillenek a székely önkormányzatiság mindennapjaiba (rendtartó vagy törvényhozó székely falu). Annak ellenére, hogy ezeket a határozatokat nem a faluközösségek (egyházközségek) hozták - esetenként képviselőik is jelen voltak -, mivel figyelembe vették az ott élők életkörülményeit, szokásait, magukra nézve elfogadhatónak tekintették.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a székely falvaknak, székely tájegységeknek már az első írásos falutörvények²⁹ megjelenése előtt megvolt a jól kikristályosodott szokásjogi rendje.³⁰ A szokásjogok és az ezekhez hozzáadott újabb törvények magukba foglalták egy-egy kisebb vagy nagyobb közösség életének minden vetületét. Mivel a legtöbb esetben a politikai község és az egyházközség egybeesett, olykor a falutörvények közé bevettek az egyházi élettel kapcsolatosakat is. Csíkszenttamás falutörvényének (1667. január 23.) harmadik pontja például kimondta, hogy amely földek a pap számára vadnak, vesse be maga a pap, ha pediglen másnak akarná adni, senki meg ne merészelje venni, és a pap se adhassa el...³¹ Vagy egy későbbi, ugyancsak a csíkszenttamási falutörvény (1676. július 9.) előírta, hogy az szentegyházfiai az templomban való üléseket meglátogassák, tisztítsák, mosogattassák, templomot tisztogassák, gyertyákra gondot viseljenek.³²

Függetlenül attól, hogy egy közösség egyházi életét szabályozó határozatok külön dokumentumként és az erdélyi vikárius jóváhagyásával vagy a falutörvények részeként láttak napvilágot, az adott korszakban - különösen a katolikus közösségekben - vallásmegtartó szerepük vitathatatlan fontossággal bírt. Ez a szerep a katolikus közösségekben hangsúlyosabbá vált a protestáns fejedelmek alatt, amikor a katolikus egyház Erdélyben nemcsak a számbeli megfogyatkozással, hanem olykor a fejedelmek által sugallt egyházfegyelem lazulásával is szembetalálta magát. Talán ez utóbbival magyarázható, hogy az egyházi határozatok jelentős hányada egyházfegyelemmel kapcsolatos ügyben is intézkedett. Ez nemcsak a Marosszéken hozott határozatokra, hanem a többi székely székben megtalálhatókra is érvényes.

 

Jegyzetek

1 Approbatae Constitutiones.

2 Vö. Boros Fortunát: Az első erdélyi törvénykönyv és a katholicizmus. Cluj-Kolozsvár 1930. 16.

3 Boros Fortunát: A protestáns fejedelmek kora. In: Gyárfás Elemér (szerk.): Az erdélyi katholicizmus múltja és jelene). Dicsőszentmárton 1925. 61-83. Itt: 71-72. Lásd még: Bochkor Mihály: Az erdélyi katolikus autonomia. Kolozsvár 1911. 47.

4 Vö. Szekfű Gyula: Bethlen Gábor. Békéscsaba 1983. 177-178.

5 Vásárhelyi Gergely jezsuita Bécsből írta 1619. május 21-én Muzio Vitelleschi rendfőnöknek Rómába: Erdélyben a fejedelem által kinevezett világi pap az ordinárius, s a püspököt is ő nevezné ki. Vö. Keserű Bálint (szerk.): Erdélyi és hódoltsági jezsuita missziók I/2. 1617-1625. Szeged 1990. 238. sz.

6 ...clerum corrigendi, pro excessibus cri-minibusque poena condigna feriendi, ministeriis et officiis in praescriptis catholicae romanae religionis ecclesiis invigilandi... Vö. Veszely Károly: Erdélyi egyháztörténelmi adatok I. Kolozsvár 1860. 333. - Lásd még: Boga Alajos: Székelyföld történetírója a XVII. században. Kolozsvár 1914. 52.

7 Például Damokos Kázmér vikáriussá való kinevezési okmányában Apafi Mihály is (1678. június 10.) felsorolta azokat a jogokat és kötelességeket, amelyek a megbízatásából fakadnak. Vö. Veszely: Erdélyi egyháztörténelmi adatok I., 355.

8 Szebelébi Bertalan 1683. február 11-én a vizitáció alkalmával Korondon megállapította: Istvan Margit innep nap szenat takartak. Fábián János az Egyázi embernek borát nem akariai meg adni, azt monduan, nem ád ennek á papnak bort...

Korondi Ecclesiaba az egesz ablak elromladozott, az templom földi rusznia mint a diszno turas... In: Szebelebi Bertalan: Vizitációs jegyzőkönyv (kézirat), 3. Lásd: Székelyudvarhelyi Gyűjtőlevéltár, Székelyudvarhely levéltára.

9 A korszak főesperesei nem kinevezés, hanem választás útján töltötték be hivatalukat. A megválasztott főespereseket a fejedelmek is megerősítették, és ennek gyakorlásához megadták a szükséges felhatalmazásokat. A sárfalvi zsinat 1672. május 4-én foglalkozott a főesperesek jogainak, kötelességeinek a körülhatárolásával. Előírta, hogy a főesperes peres ügyekben maga helyett nem bízhatja meg a mestert. Az ügy fontossága szerint két vagy három bíró jelenléte nélkül ne járassa le a pereket, nem mondhat ítéletet, ha a felek nincsenek jelen, és akiket csak a bírák jelenlétében büntethet meg. Ítélethirdetés előtt meg kell kérdeznie szóval a bírákat és a többség szavazatát fogadhatja el döntőnek. Ha ezeket nem veszi figyelembe, elveszti hivatalát. Továbbá a vikárius tudta és engedélye nélkül senkit fel nem függeszthet és őrködnie kell a szentségek kiszolgáltatásánál. Vö. Boros: Az első erdélyi törvénykönyv és a katholiciz-mus, 34.

10 Vö. Boros: Az első erdélyi törvénykönyv és a katholicizmus, 31.

11 Vö. Holló László: Az egyházközségek papválasztói joga az erdélyi egyházmegyében. In: Ezeréves múltunk. Tanulmányok az erdélyi egyházmegye történelméről. BudapestKolozsvár 2009. 93-113. Itt: 113.

12 Vö. Györffi Pál: Az erdélyi ferences kusztódia története. Budapest 1989. 31.

13 A fenti két anyaegyházhoz tartozó települések fokozatosan önállósultak: Szováta 1733-tól, Jobbágytelke 1781-től, Nyárádremete 1783-tól, Ehed 1839-től, Deményháza 1868-tól, Mikháza 1896-tól helyi lelkészség, 1913-tól pedig végleg elszakadt Köszvényestől. Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. Kolozsvár 1996. I. 378-379, 382, 387, 390-391, 395.

14 Léstyán: Megszentelt kövek, I. 391.

15 Gyulafehérvári Érseki Levéltár, I. 1/g. 1. doboz, 25. szám

16 Bors Márton: Compilatae Constitutiones et Ordinationes in Dioecesi Transsilvania disciplinam Ecclesiae concernentes (1805) címmel összegyűjtötte az erdélyi egyházmegye régi fegyelmi rendeleteit, és azokat Mártonffy József püspöknek ajánlotta. Ezek a fegyelmi rendeletek nyomtatásban Veszely Károly: Egyháztörténeti adatok I. (1860) című dokumentumgyűjteményében jelentek meg. 34-39; 54-55.

17 Véleményem szerint a másik kettő is az eredeti dokumentumok másolata.

18 Az első név szerint ismert marosszéki főesperes Boldizsár István volt, aki 1646 körül Rómában tanult, azután székelyhodosi vagy köszvényesi plébános volt. Az 1657-1716 közötti időszakban 12 marosszéki főesperes neve ismert. Ezek közül Filep Tamás székely-hodosi plébános az egyedüli, aki ferences szerzetes volt. Vö. Veszely: Erdélyi egyháztörténelmi adatok I., 368-375.

19 A dokumentumot megerősítő vikáriusok: László János (1659-1669), Domokos Kázmér OFM (1669-1677), Szebelébi Bertalan (16781707), Antalffy János (1707-1712). Romániai katolikus, erdélyi protestáns és izraelita vallási archontológia (összeállította: Jakubinyi György). Gyulafehérvár 2010. 31-32.

20 Több mint valószínű, hogy a Constitutiókat Köszvényesen állították össze.

21 Kozmás megyetörvénye (1692) is tiltotta a táncolást sátoros ünnepeken: Eleitől fogva régi időben is mindenkor tilalma volt az innepeken (sátoros) való táncolásnak, király-néasszony-ültetésnek, mely pogányoktól maradott szokás ezután is tilalmas. Közli: Imreh István: A törvényhozó székely falu. Bukarest 1983. 285-292. Itt: 289.

22 A dokumentumban így szerepel: Herbarum et fructum in Coemeteriis existentium 3-tia pars spectat ad Magistrum, relique duo partes ad Parochum.

23 Közli: Imreh: A törvényhozó székely falu,

290.

24 Vö. Veszely: Egyháztörténeti adatok I., 43.

25 Közli: Imreh: A törvényhozó székely falu,

291.

26 Veszely: Egyháztörténeti adatok I., 48.

27 Batthyaneum Dokumentációs Könyvtár Gyulafehérvár, X. doboz, 31. sz.

28 Szebelébi Bertalan vicarius generális vizi-tációs jegyzőkönyvében például azt olvassuk, hogy 1 683-ban a korondi Simó András az templomot nem giakorollia az Predikátort meg fenigette. Szebelébi: Vizitációs jegyzőkönyv. Székelyudvarhelyi Római Katolikus Plébánia Levéltára.

29 Az első írásos falutörvények 1581-ből valók. Gyergyóújfaluban és a háromszéki Zalánban foglalták először írásba a falu szokásjogi normáit. Vö. Imreh: A törvényhozó székely falu, 8-9.

30 Vö. Imreh: A törvényhozó székely falu, 8.

31 Közli: Imreh: A törvényhozó székely falu, 317-319. Itt: 318.

32 Uo. 327-328. Itt: 328.