|
|||||
aZ ARADI NAPOK KILENCVEN ÉVES „ESZMÉJE” MA IS ÉL
A társadalom nőtagjai szervezett formában a plébániák keretében megalakult nőszövetségekben igent mondanak a szociális gondok enyhítésére, a kultúra evangelizációjára. Néhány személyiségről tudunk, akik korábban már megtették ezt. A kolozsvári piarista templom kriptájában nyugszik: báró branicskai Jósika János (1777-1843), Erdély kormányzója és felesége, a tevékeny grófnő, keresztszegi Csáky Rozália (17831850), aki Kolozsváron megalapította a Jótékony Nőegyletet, Csákigorbóban cukorgyárat indított el, majd létrehozta az első kolozsvári napközi otthont. A 19. század végén a szociális gondok egyre szaporodtak a társadalomban. Az egyház felismerte a segítés szükségességét, és hangsúlyt fektetett a megfelelő megoldási lehetőségek megtalálására. Ebből a szempontból is meg kell említenünk a halhatatlan emlékű nagy magyar püspök, Prohászka Ottokár nevét, aki nagyban támogatta a Nővédő Egyesületet, valamint sok más katolikus mozgalomnak szellemi vezére és irányítója volt. 1908. november 19-én Farkas Edit Prohászka Ottokár püspök támogatásával megalapította a Szociális Misszió Társulatot, egy új, modern egyházi szervezetet. A társulat első fogadalmas tagjai Slachta Margit, Tóth Etelka és Bokor Erzsébet nővérek voltak. Farkas Edit szociális testvér így figyelmeztetett: „a szociális misszió alapja nem (csak) az emberi test jóléte, hanem halhatatlan lelke is". 1917 szeptemberében Gyulafehérváron megalakul a Szociális Misszió Társulat Erdélyi Szervezete, Temesváron ez időben Réty Imre teológiai tanár, püspök a Nővédelmi Hivatal és a karitatív munka irányítója. Ezt a munkát később hivatásos nővérekre bízza. Réthy Imre püspök 1921 tavaszán beindította A Nap című katolikus női folyóiratot, az erdélyi és bánsági katolikus nők mozgalmi lapját, amely a különböző női szervezetek munkájáról tudósít. A Temesvárra költözött nővérek központi irányításával létrehozzák a Romániai Szociális Misszió Országos Szervezetét. Erdély területén Erdélyi Szociális Misszió Társulat címen külön szövetségben működtek. 1923-ban a két szervezet egyesül és Gyulafehérvári székhellyel Erdélyi Egyházmegyei Kerületi Szervezetet alkotnak (forrás: A Nap, 1923. március). 1923. május 12-én megalakul a Missziótársulatból kivált Szociális Testvérek Társasága Budapesten. Alapítója Slachta Margit testvér. A temesvári missziósnővérek Ikrich Auguszta főnöknő vezetésével valamennyien a Szociális Testvérek Társaságához csatlakoztak. A Nap számát lapozgatva tudtuk meg, hogy 1925-ben egy „eszme" indult el a Szociális Misszió Országos Szervezetének 1925. november 29-én Brassóban tartott választmányi gyűlésén. Ennek az „eszmének" a haladéktalan megalakítását indítványozta a választmányi gyűlés. Az „eszme" megvalósult. A Nap egyik számában szerepel a meghívó „A Romániai Katolikus Nőszövetség 1926. augusztus 1-én de. 10 órakor Aradon tartandó Alakuló gyűlésére, a Kultúr-palota dísztermébe". A lap közli az Előkészítő Bizottság Tagjainak nevét. Az 1926. szeptember elsejei szám beszámol az aradi napokról. A közgyűlés kimondta a Romániai Katolikus Nőszövetség megalakulását. A Katolikus Nőszövetség célja: a katolikus nőmozgalom egységes irányítása, s hogy azt megtehesse, szövetségbe vonja a Romániában működő összes Katolikus Nőegyesületet, melyek mindegyikének sértetlenül meghagyja saját alapszabálya biztosította autonómiáját és jogi személyiségét. Elő akarja segíteni a katolikus női ideál kialakulását az egyéni életben, a családban, a kenyérkereseti pályán és a közéletben annak érdekében, hogy hathatósan képviselje a női érdekeket a katolikus világnézet alapján erkölcsi, szociális, gazdasági és jogi téren. A Katolikus Nőszövetség alapszabályzatát az alakuló gyűlésen Veress Marianna nővér ismertette. A Nap közli a megválasztott elnöknő nevét, fényképét, rövid tevékenységét: borsodi Horváth Árpádné született biharszentandrási Frankó Adele, „Mély hitélete és erős szociális érzéke, valamint eddig folytatott társadalmi tevékenysége jelölte ki őt a közgyűlés kitüntető bizalmára. Körülbelül 20 évvel ezelőtt Kolozsvárott kezdte meg szociális téren működését. A háború kitörésekor Miskolcon élt, hol mint képzett ápolónő s nemsokára mint az ápolónők főnökasszonya vezetett egy 270 ágyas, nagyszabású közkorházat. Nagyváradon 1916. óta dolgozik. Két éven át vezette a Katolikus Nővédő napközi otthonát, később mint a Biharmegyei Nőegylet alelnöke, majd elnöke, az egyesület árvaházát. 1921. óta a Nagyváradi Urinők Kongregációjának prefektája. (...) A Katolikus Nőszövetség alakulása az aradi napok koronája. A legmerészebb, messzenéző lelkek álma, jobb érzésű szívek vágya vált valóra benne. Aki az alakulás napján, az ízig-vérig katolikus beszédeket végighallgatta, a jelenlevők lelkes hangulatát látta, az úgy érezte, hogy ő is bekapcsolódott az éltető áramba. Ez az érzés valamikor még nagy ereje lesz a katolikus Női tábornak. A jelenlevők lelkében már is az." (Sándor Imre, 1926.) A Római Katolikus Nőszövetség tulajdonképpen csúcsszervezet volt, amely egységbe vonta, egységesen irányította az összes katolikus nőszervezetet. Körülbelül 800 szervezet tartozott alá, s a szövetségben részt vevők négy nagy szakosztályt alkottak. 1. A hitélet szakosztályban működtek a Mária Kongregációk, Oltáregyletek, rózsafüzér-társaságok stb. 2. A szociális-karitatív szakosztályba tartoztak a társadalmi gondozás szervezetei: Szociális Misszió Társulat, Szociális Testvérek Társasága, árvaházak, öregek otthona, nép- és családvédelem. 3. Ifjúsági szakosztály: leányklubok, Főiskolások Köre, Katolikus Pedagógusok Köre stb. 4. A kenyérkereső nők szakosztálya: Dolgozó Lányok, Dolgozó Asszonyok (Katolikus Női Misszió, Kaláka). A Katolikus Nőszövetség 1948-ig fejtette ki áldásos munkáját, majd kormányrendelettel megszüntették. Az 1989. decemberi események hevében Szim Lídia szociális testvér szorgalmazta a Katolikus Nőszövetségek újjászervezését. Kérvényt nyújtott be Dr. Jakab Antal püspöknek, aki 1990. január 4-én jóváhagyta a kérést. Az első, alakuló gyűlés 1990. január 24-én volt Gyulafehérváron. Az első elnök: dr. Venczel Józsefné, alelnök: Kuszálik Jánosné. Kolozsváron 1990. március 14-én alakult meg a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség. Utána az isteni gondviselésnek köszönhetően Erdély-szerte új szövetségek alakultak. A létrejött szövetségek újraegyesítésének gondolata Brassóban született meg. Az alakuló gyűlést a Brassó-Bolonya-plébánián tartották 1999. október 16-17-én. Akkor öt-hat lelkes szövetség küldötte jelent meg, akiknek sikerült az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetsé-gek Egyesületét létrehozni Gyulafehérvár központtal. Jeligéje: „Hitben, szeretetben és jóra való törekvésben - együtt". Rendeltetése: az erdélyi nőszövetségek szoros együttműködése, a vallásos öntudat ébrentartása, a hátrányos helyzetűek megsegítése, szoros együttműködés az egyházközséggel és annak plébánosával, találkozások szervezése, tapasztalatok átadása, új ötletek, javaslatok előterjesztése. Az első országos lelkivezető Máthé Vilmos plébános volt, elnök özv. Varga Tiborné, titkár Stelli Olga. Az elnök asszony hirtelen halála előrehozott választásokat sürgetett. Az újonnan megválasztott vezetőség: elnök Stelli Olga, titkár Kun Margit és Kiss Albert váradi plébános mint országos lelkivezető. Ők nyolc éven keresztül nagy szeretettel és odaadással vezették az egyesületet. Az elnök asszony életkorára és egészségi állapotára hivatkozva a 2010. október 4-6. között Kolozsváron tartott fórumon kérte a tisztségből való felmentését. A küldöttek tiszteletben tartották óhaját, a választás nyomán az új elnök Fábián Mária, a kolozsvári Szent Mihály Nőszövetség vezetője, a titkár Molnos Sára, akit 2014 őszétől Molnár Jutka követett, pénztáros Szabó Márta, az új országos lelkivezető pedig Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes lett. Az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesületének XVII. őszi fórumát 2016. augusztus 29-31. között Szatmárnémetiben tartották, a helyi szervező az Árpád-házi Szent Erzsébet Nőszövetség, amelynek elnöke Répásy Mária, lelkivezetője Hársfalvi Ottó általános püspöki helynök. A találkozó mottója: „A világ csak így szép és változatos, ahogy Isten teremtette. S én is úgy és ott vagyok a helyemen, ahová vagy ahogy ő helyezett el." (Boldog Scheffler János)
Fábián Mária, Stelli Olga, Daly Ágnes
|
|||||
Az online változat nem teljes. Kérjük rendelje meg a nyomtatott változatot! Kezdőlap | Katolikhos | Verbum | Vasárnap |
|||||