aZ ELSŐ MAGYAR ALAPÍTÁSÚ NŐI SZERZETESKONGREGÁCIÓ:
A SZOCIÁLIS MISSZIÓTÁRSULAT
„A jövőt az Isten tudja. A szociális tevékenységre nehéz idők következnek, de a valódi virágzást, az egyszerűséget, az alázatosságot, a rejtett szeretetet nem hervasztja el semmi őszi fagy. Új világ, új emberek, új szellem és ihlet kell. A földet el nem hagyjuk, de törekvéseinkkel s reményeinkkel az égben járunk. A szeretetre mindig szükség lesz. a társadalmi igazságtalanságokat is mindig ki kell egyenlíteni." (Farkas Edit)
A 19. század végének legnagyobb problémája a munkáskérdés volt. A kort az egész kontinensre kiterjedő nagymértékű iparosodás jellemezte, amit ugyanakkor kétszer szakított meg gazdasági válság (1857, 1873), jelezve a rendszer instabilitását. Az ipari munkások elszakadtak a korábbi természetes társadalmi közegüktől és védtelenné váltak. A kizárólag a profitot szem előtt tartó vállalkozói felfogás miatt embertelen körülmények között voltak kénytelenek dolgozni. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a városlakók számának ugrásszerű növekedésével nem tartott lépést a lakások száma, így a családoknak rendkívül rossz, egészségkárosító körülmények között kellett élniük.
XIII. Leó pápa (1878-1903) történelmi érdeme, hogy felismerte: az egyháznak nemcsak el kell ítélnie a hibás tanokat, hanem helyettük válaszokat is kell adnia a társadalmi problémákra. Ilyen hatások segítették elő a talán legtöbbet hivatkozott pápai enciklika, az 1891-ben kibocsátott Rerum novarum megjelenését.
Története
A Szociális Missziótársulat Magyarország szegényeinek megsegítésére alakult 1908-ban a századelő katolikus nőmozgalmaiból, a Nővédő Egyesületből és a Patronázs Egyesületből. Az alapító Farkas Edit (1877-1942) többek között Prohászka Ottokár (1858-1927) székesfehérvári püspök korszerű szociális útmutatása nyomán felismerte, hogy a polgári társadalomban megváltozott a nők helye és szerepe, s a problémák megoldására már nem elégségesek a hagyományos jótékonykodási eszközök, a nőkérdéssel foglalkozó, képzett és hivatásos emberek, nők közössége szükséges: ez lett a Szociális Missziótársulat.
Az 1908-ban alakult társulat első anyaháza Szikszón létesült, amelyet Kassa akkori szociális érzékű püspöke, Fischer-Colbrie Ágoston bocsátott rendelkezésünkre. A rend anyaháza 1913-ban Budapestre költözött. Apránként kibontakozott a társulat szervezete, kialakult a célkitűzések megvalósításához szükséges eszköztár. A közösség lelkigyakorlatokat szervezett, szociális és vezetőképző tanfolyamokat tartott, sajtót, könyvkiadást működtetett. Missziósházakat, iskolákat, napközi otthonokat, népkonyhákat, árvaházakat létesítettek, országos szervezőmunkát végeztek a katolikus nők között, akiket asszonyszövetségekbe, ifjúságcsoportokba, kistestvér-mozgalomba tömörítettek.
1923-ban Farkas Edit egy új szabályzattervezetet mutatott be a közösségnek.
Mivel nem értett vele egyet, Slachta Margit és a hozzá csatlakozó 29 nővér elhagyta a Missziótársulatot, megalapítva a Szociális Testvérek Társaságát. A két ágra szakadás megrázta a társulatot, de a megmaradt nővérek is tovább haladtak a maguk útján, a Missziótársulat 1932-ben végleges egyházi jóváhagyást nyert. A célkitűzések nem változtak: az egyház szolgálatára lenni a liturgikus apostolkodásban és a katolikus nők szociális munkára való szervezésében. A Missziótársulat létszáma rohamosan nőtt, a szervezőmunka kiszélesült. Megerősödtek az asszonyszövetségek, a kistestvér-mozgalmak és menhelymunkák, a kórház- és fogházmisz-sziók. Új formaként elkezdték a gyármisz-sziót, fokozottabb mértékben fordultak az ifjúság felé, és egyre jobban hangsúlyozták a világi keresztények szerepét.
Farkas Edit a II. világháború közepén, 1942-ben meghalt, halála fájdalmasan érintette a nővéreket, de lankadatlan erővel haladtak tovább az általa mutatott úton. Budapest ostroma alatt (19441945) a nővérek segítették a sebesülteket, a haldoklókat, eltemették a halottakat. Az anyaházban száznál is több hajléktalan gyermekről és felnőttről gondoskodtak. 1950-re a testvérek száma 200 fölé emelkedett. A szerzetesrendek 1950 után bekövetkezett feloszlatása, a szétszóratás a Missziótársulatot sem kerülte el. A nővérek plébániákon és világi munkahelyeken rejtve élték missziós hivatásukat. Néhányan kántorként, hitoktatóként, mások kórházakban ápolóként, iskolákban, óvodákban helyezkedtek el, valamint szociális-karitatív munkát vállaltak, hogy megélhetésüket biztosítsák. A világi kenyérkeresethez jutott missziós nővérek esélyt kaptak arra, hogy a munkahelyek légkörét krisztusibb szelleművé alakítsák. Nemcsak a missziós nővéreknek, hanem az egész magyar egyháznak jelentett komoly támogatást néhány nővér - köztük a szent életűnek tartott Boer M. Judith - külföldről zajló segélyakciója.
Rendi utánpótlás ebben az időben nem volt. A nővérek személyes kapcsolatok ápolásával, a társulati imák végzésével, temetőlátogatásokkal, jubileumi templomi találkozókkal tartották a kapcsolatot a Lélekkel és egymással.
Budapesten egy kis családi házban élt együtt, közösségben néhány nővér a szétszóratás idején. Ez a ház, ez a közösség lett a kiindulópontja a rendszerváltozás után újjáéledő Missziótársulatnak. A régi nővérek közül többen az első hívó szóra beköltöztek, új hivatások is jelentkeztek. Mogyorósi Erzsébet Józsa és Mózes Emma Ancilla nővérek vezetésével megkezdődött a közösségi élet. Az 1950-ben abbahagyott munkát nem lehetett ugyanott, ugyanúgy folytatni, az intézmények újjászervezése során az új társadalmi igényeket kellett szem előtt tartani. Nem lehetett felejteni a megfogyatkozott létszámot sem. Így a Krisztina körúton lévő anyaház egy részét átengedték az Apor Vilmos Tanárképző Főiskolának, Csobánkán a volt Prohászka Ottokár Hadi Árvaházhoz tartozó birtok egy részét a Középeurópai Cserkészpark Alapítványnak adták tartós használatba, a birtok másik részét és a „kastélyt" több más épülettel a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajándékozták, itt épült fel aztán Böjte Csaba ferences testvér vezetésével a Prohászka Ottokár Élet Háza, amely a krízisben lévő családoknak, leendő édesanyáknak ad otthont. A Kis-Sváb-hegyi hitéleti központban egyetemi kollégiumot nyitottak. Kültagok segítségével jött létre Szikszón a Bethánia Óvoda, Keszthelyen a Farkas Edith Szakiskola. Két bentlakásos ápoló-gondozó otthont létesítettek: Szikszón a Bethánia Szeretetotthont, Budapesten a Farkas Editről nevezettet (vezetője dr. Deák Bárdos Gabriella nővér), amelyek idősek részére nyújt ápolást, 100 főt 300 ember (világi dolgozók, kültagok) lát el.
Vezérfonal, lelkiség
A Szociális Missziótársulat megalapításakor, Magyarországon még nem volt „divat" a főúri luxust, a polgári kényelmet feláldozni a felebarát megsegítéséért. Nyugatról a szociális újjászületés szele már ide is kezdett eljutni, ez segítette Farkas Edit útépítő munkáját. Vágya egy új szociális kultúra megvalósítása volt. Gróf Pálffy Pálné az általa alapított Nővé-dő Egyesületben már 1896-ban programot adott és irányt mutatott. Gróf Zichy Sarolta Pálffynéra emlékezve kijelentette, hogy a lélekmentés volt minden tettének titkos rugója, s a szeretet kis műveiről azt vallotta: „Ha csak egy lelket sikerült Istennek megmentenem, úgy nem sajnálok semmi vele járó fáradságot és áldozatot". Pálffyné útmutató programját és szociális irányelveit aztán Farkas Edit bontakoztatta ki az önkéntes szociális munka szervezésével. Ő a magyar társadalom középpontjába akarta állítani a szociális érzék lelki igényére való ráhangolást. A szociális nőmozgalom gondolatának megnyerte Prohászka Ottokárt, a szociális érzékű püspököt is. Farkas Edit havi konferenciákat szervezett, ahová Prohászka püspököt hívta előadónak, a budapesti Egyetemi templomban lelkigyakorlatokat tartott, ezek lettek a katolikus nőmozgalom lelki iskolái. Farkas Edit azt is felismerte, hogy a fejlődést, amelyet az eszme kezd el a lélekben, a személyiség ereje mélyíti, érleli. Ezért a szociális missziós lelkiség kialakításában alapnak tekintette a jellemnevelés és az evangeli-zálás lélektől lélekig ható gyökérmunkáját: „A legnagyobb szociális cselekedet Krisztus világosságának terjesztése" (Peabody cambridge-i egyetemi tanár).
A szociális missziós lelkiségben a gyakorlat kidolgozása terén, a szociális ismereteken túl központi gondolat a problémák kapcsolatba hozatala Krisztussal. A segélynyújtás mindenkori akciójában a Szociális Missziótársulat tagja értelmi és erkölcsi tőkéivel siet a rászorulókhoz és így a maguk „megemberléséhez" segíti őket. A szociális misszió speciális feladat, mert „egy a szükséges", a belső megújulás, a lelkek szolgálata: „Mindenütt segíteni akarunk, ahol csak segíthetünk, mindenkinek szolgálni akarunk, akinek csak szolgálhatunk, annyit akarunk tenni, amennyit csak tehetünk, de valljuk, hogy e földön minden elmúlik, a szükséges csak egy: a lélek üdvössége." Ehhez a tökéletes szerzetesi ideál és fegyelem megközelítése a cél. „Az eszme győzni fog, csak akik képviselik, szentek legyenek."
A Társulat tagjai szent hivatásukból fakadóan a világgal napi szinten érintkeznek, fokozott külső tevékenységet végeznek, igazán mély liturgikus lelki élet, kipróbált, egyházi elvek szerinti fegyelem segítheti őket. A szociális munkával a liturgia van a legszervesebb kapcsolatban. „A liturgia mondja: együtt a többivel! - A karitász azt feleli: - kikeresem a gyöngéket közösségünkből!" (Molnár Frigyes)
„A Szociális Missziótársulatot elejétől fogva az intenzíven folytatott szociális munkásságon kívül a Szentlélek Úristen kultusza jellemezte. A Szentlélek kultusza mellett mindig tiszteltük Jézus Szentséges Szívét is, amint az másképp nem is lehetséges, hisz Jézus Szentséges Szíve nem egyéb, mint a Szentlélek hár-fája. Azért is neveztem el Ottokár Püspök atyánk halála után az általunk összeállított Prohászka-imakönyvet Szentlélek Hárfájának. A Szentlélek-kultusz terjesztésénél elejétől fogva az a meggyőződés hajtott, hogy ha a mai kor növekvő istentelenségével, zűrzavaros gondolkodásával, gyűlölködő politikájával és veszedelmes egyéb bajaival szemben valamire szükség van: úgy a Szentlélek Úristen világosságára, vezetésére, illetőleg buzgóbb tiszteletére, amely egyedül képes a modern életet megújítani, és ezáltal megmenteni." (Farkas Edith, 1939)
A szabályzat változása, a lelkiség alakulása
Farkas Edit 1908-ban állította össze az első szabályzatot A Katolikus Női Missiótársulat szervezetének és alapszabályának tervezete címen. 1909 pünkösdjén a Társulatot Szent Benedek égi pártfogása alá helyezte. 1911-ben Mázy Engelbert OSB Directorium Spirituale néven szabályzatot készített a Társulatnak Szent Benedek regulája alapján, amelyről ezt vallotta: „Ez az a törvény, melynek szellemét követve erős lelki életet alakíthatunk ki magunkban, hogy Társulatunk sajátos feladatát, a nővédelem munkáját Isten dicsőségére sikerrel megoldhassuk". Szent Benedek ünnepén Fischer-Colbrie Ágoston kassai püspök hagyta jóvá 1911-ben, hivatalosan Prohászka püspök hirdette ki 1911. november 19-én. „Alapszabályainkat úgy az Egyházi Hatóság, mint a Magyar Királyi Belügyminisztérium jóváhagyta." (Farkas Edit: A Szociális Missziótársulat rövid ismertetése. Irányzat és gyakorlat. Budapest 1911)
A Társulat tagjai nem voltak apácák a szó szoros (és korabeli) értelmében, mert nem akartak, nem tudtak a világtól annyira elvonulni, mint ahogy a szerzetesek szoktak. Istennek való átadottságukban, belső fegyelemben, főnöknőjükkel kapcsolatban és az engedelmesség gyakorlásában azonban elkötelezett, Istennek szentelt életet éltek. Ahogy az a szerzetesrendekben szokás, volt jelöltség, noviciátus, fogadalmak.
1922-ben az alapító a Társulatot felajánlotta Jézus szívének. Ezt követően 1923-ban a bencés lelkiség helyett szentignáci lelkiséget és abban a szellemben írt szabályzatot adott a közösségnek, amelyre szerzeteskongregációt épített. A Társulat Jézus szívének történő felajánlását megelőzte a családok felajánlásának gyakorlata. Prohászka Ottokár írta: „Előbb-utóbb mindegyikünk megtapasztalja, mennyire rá vagyunk utalva embertársaink szívére, és mennyire hivatva vagyunk arra, hogy másoknak szívbeli szolgálatot tegyünk. Ennek a nagy, fölséges egységnek vérkeringése a Szentlélek-járás, szíve pedig az a krisztusi szív, mely ezen a földön végigdobogott egy emberéletet, hogy aztán örök időkig minden lüktetésével a szentségek áramát küldözze határtalan lélekközösségének minden szülöttébe." Pálffy Pálné szerint „A jó győzedelmeskedhet minden egyes lélekben, az elbukottakéban csakúgy, mint a köznapi kötelességek alatt roskadozó és nyögő gyengék lelkében, ha van, aki Jézus Urunk Szentséges Szívéhez vezesse őket."
A Szociális Missziótársulat nem érte be a szociális munkákkal, hanem valláserkölcsi missziót is végzett elsősorban a nemzet őssejtjének, a családnak a megmentése és felvirágoztatása körül, és egyesek lelkének megmentése érdekében. Tette ezt négyszemközti beszélgetések útján, missziós lelkigyakorlatok tartásával, triduumok és hasonló lélekmentő, evangelizációs rendezvények, illetve családfelajánlások által. A szegény családokon mindenekelőtt anyagilag törekedtek segíteni. Ha ez megtörtént vagy nem volt szükséges, azonnal arra törekedtek, hogy a családot, az egyes embert közelebb segítsék Jézus szívéhez, hogy ígéreteinek áldásözönével elárassza.
1931-ben Farkas Edit visszatért a bencés szellemhez. „A Missziótársulat Szabályzatában három ér folyik: az enyém, Szent Benedeké és Szent Ignácé" - vallotta. A végleges konstitúció 1932-ben nyert egyházi jóváhagyást, s ennek szellemisége alapvetően Szent Benedeké. Fő vonásai: a mély hitre alapozott vallásosság, a szelídség és erő, az egyszerűség és a komolyság, az imádság és a munka szeretete. A Benedeket követő szerzetesek életének három fő eleme az istendicséret (a közösen mondott imádság: zsoltározás, zsolozsma), a közösség és az egyház érdekében végzett mindennapi munka, az egyéni imádságos lelki és szellemi művelődés.
Az alapító szándéka szerint a társulati ház jelképei az orsó, a kereszt és a lant, s benne van az „Ora et labora". Farkas Edit írta: „A kereszt jó útmutató! Itt válnak el az utak: vagy jelentéktelen nullaságban, lapos bizonytalanságban senki lenni, vagy pedig az Úr Isten eredeti tervei szerint a szenvedés iskolájában mélyülni, alakulni. A keresztény életprogram egy szóban kifejezve keresztviselés." A lant a kedélyt, a családiasságot, a nőiességet jelzi, ezek a jól rendezett szeretet finom vonásai. A lelki élet munkálása mellett a legszebb szociális munka, ez tartozik az orsó fogalmához. A szociális nővér ideálja a Foris Apostolus - Intus Monachus. A Missziótársulat irányváltásai belső küzdelmekkel jártak, szakadásokat is előidéztek. Az a Konstitúció, amelynek irányítása alatt a mai szociális missziós nővér dicsőíti Istent, szolgálja embertársait, amelynek megtartására szólítja az új belépőket, így kezdődik: „A Társulat a Szentlélek Úristennek és Jézus Szentséges Szívének van felajánlva. Égi pártfogói: a Boldogságos Szűzanya, a Magyarok Nagyasszonya; Szent József, a Szent Család gondos őrizője; Szent Benedek, a szerzetesek nagy pátriárkája; Árpád-házi Szent Erzsébet, a karitász lelkes apostola. A Társulat tagjai fejtsenek ki minél nagyobb buzgóságot a Szentlélek és a Szent Szív tiszteletében és e tisztelet terjesztésében. Legyenek hűséges tisztelői égi pártfogóiknak."
Források
A katolikus egyház története Magyarországon, V/2. A női rendek, hjjp://www.jankonyvjar.hu/katolikus-vallas/katolikus-egyhaz-080903-33 (2016.04.18.)-Dr. Beöthy Zsuzsanna Cecília SM: Röviden a 100 éves Szociális Missziótársulatról. Kézirat 2008.
Huber Szebasztián: A katolikus egyház politikai és szociális enciklikái és történeti hátterük! Kereszténydemokrácia, 2003. május, http://szocmissz.hu
