Kránitz Mihály
eGYHÁZ ÉS EURÓPA
AZ IRGALMASSÁG ÉVÉBEN
A szerző egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja. Kutatási területei a vallástudomány és az ökumenizmus. Tagja a Magyar Katolikus Püspöki Kar Ökumenikus Teológiai Bizottságának, a Societas Oecumenica európai ökumenikus társaságnak, az oxfordi székhelyű Nemzetközi Patrisztikus Kiadványok Társaságának (AIEP), valamint a Magyar Patrisztikai Társaságnak.
Az egyház a világban él, de nem a világból
Ferenc pápa mint sziklára épült ház állja a viharokat, melyek az ő személyét vagy az egyházat fenyegetik. Az egyháztörténelemben soha nem volt olyan időszak, mely mentes lett volna a megpróbáltatástól. Az apostolok között is voltak nézeteltérések, és az első keresztény közösségeket is viták jellemezték. A hitben azonban közösek voltak, és a Szentlélek kegyelmével vezetett püspökök döntését tiszteletben tartották. Akik ettől eltértek, azok egyéni elgondolásaikat akarták érvényesíteni. Velük szemben gyakran kellett zsinatokat összehívni és megbeszélni az eldöntendő kérdéseket.
Ma, a viszonylagos jólétben élő Európa már nem tekinti iránymutatónak az egyház által képviselt értékeket. A gazdasági fejlődés önállóvá tette a nyugati országokat, melyek a saját kényelmes útjukat járják. A közép- és kelet-európai országok a diktatúrákból felszabadulva kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a fogyasztói társadalom egyeduralmával szemben. Az eltelt huszonöt év azonban megmutatta, hogy csak gazdasági alapon nem tudunk választ adni az embert foglalkoztató kérdésekre, mert az ember nemcsak test, hanem lélek is. Az emberi személyiségnek pedig története van, amely ott kezdődik, hogy Isten megteremtette az embert, és a szívébe helyezte a vágyat az Istennel való találkozásra. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor az ember pusztán a fogyasztás alanya lesz, kiszolgáltatva ösztöneinek és egy anyagelvű társadalomnak.
Az elmúlt évtizedek pápái kiálltak az emberért
Az egyháznak világos küldetése van a világban. Feladata az evangélium hirdetése és a feltámadt Krisztusról való tanúságtétel. Ezt az elmúlt idők pápái mindig megtették. Az egyház és a világ bajainak orvoslására Szent XXIII. János összehívta a II. vatikáni zsinatot. Boldog VI. Pál párbeszédet kezdett az egyházon belül, egy tágabb körben a keresztény egyházakkal és a világgal is. Ennek mértéke mindig Jézus Krisztus volt, aki azért jött el, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. Szent II. János Pál pápa egész életét áldozta oda, amikor kimondta, hogy „az egyház útja az ember!" XVI. Benedek pápa világos tanításával pedig utat mutatott egy állandóan változó világban az Igazság hűséges munkatársaként - ahogy önmagát nevezte.
Ferenc pápa, bármennyire is vádolják, igyekszik az egyház tanúságtételét felmutatni az Istent és az ember rendeltetését elfelejtő világban. Amint Jézus járt a Földön, úgy szeretné irgalmas szívvel az embereket a mennyei Atya szeretetére elvezetni. Megfogalmazásaiban sokszor kérdez, s ez bizonytalanságot is eredményezhet ott, ahol nem a szív nyitottságával keresik a megoldást. Távoli országból, Argentínából érkezett Rómába, és hozta magával a legszegényebbek iránti érzékenységét. Ez nyilvánul meg minden megnyilatkozásában, illetve annak az isteni irgalomnak a közvetítése, mellyel az egyház el akarja érni és gyakran felrázni a gazdag, öntelt és gőgös nemzeteket.
A keresztények felelőssége és jövője Európában
Európát ma a társadalmi kérdések megoldatlansága, mint amilyen a bevándorlási hullám, a fejlett és a kevésbé fejlett országok különbsége, és önazonosságának bizonytalansága jellemzi. Az embert szinte árucikknek, megoldandó problémának látja. Kultúrát már nem tud teremteni és a közösségek is meggyengültek. Az egyházra vár a feladat és a küldetés, hogy értelmet adjon a ma emberének, legyen bármilyen a bőrszíne, vallása és kultúrája. Nem mehetünk el közömbösen a minket érintő kérdések mellett, de ezekre krisztusi, evangéliumi választ kell adnunk. Az Úr Jézus is ezt kérte övéitől: „Legyetek tanúim!" Egy változó világban nem a hibákat kell felemlegetni, hanem irgalmas szívvel és a szeretet nyelvén kell odafordulni és szólni másik emberhez, aki Isten teremtménye. Ezt a példát kell megmutatnunk a következő nemzedéknek.
Az irgalmasság rendkívüli szentévének végén ne csak összegezzük, hogy milyen rendezvényeink voltak az esztendő során, hanem kötelezzük el magunkat egy mélyebben és hitelesebben megélt keresztény magatartásra! Ehhez kérjük a boldogságos Szent Szűz közbenjárását, akinek az Európai Unió zászlajában a tizenkét csillag között lenne a helye! A hitünkhöz való ragaszkodás és az egyház tanításának folyamatos tanulmányozása pedig felkészíthet arra a mai összetett kihívásra, ami előttünk áll, s melyben sok ígéret és remény bontakozhat ki, ha az isteni irgalmasság arcával tekintünk a világra, Európára és a körülöttünk lévő emberekre.
