tUDATOS MOZGÁS- ÉS EGÉSZSÉGALAKÍTÁS –
ESZKÖZ A TELJESEBB ÉLETHEZ

 

Csiszér-Szokol Mária, egészségügyi szakápoló és kinesztetika-tréner. Jelenleg a Gyulafehérvári Caritas Szocio-medikális Ágazatánál dolgozik, a csíkszeredai Mozgáskompetencia Fejlesztő Központban. Feladatköréhez tartozik az ápolásban dolgozó munkatársak támogatása a kinesztetikai szemlélet alkalmazásában, mozgásukban sérült gyerekekkel és felnőttekkel dolgozik egyéni fejlesztések keretében, aktív idősek mozgásfejlesztésével is foglalkozik, csoportos formában, valamint képzéseket tart. Jelenleg a kinesztetika-trénerképzés 3. fokozatát végzi. Férjével és három gyerekével Csíkszeredában él.

Bereczki Silvia: Hogyan kerültél kapcsolatba a kinesztetikával, és miként alakult „közös utatok"?

Csiszér-Szokol Mária: Az első kinesztetika-képzés a Gyulafehérvári Caritasnál 2003-ban volt, a linzi Caritastól jött két tréner. Akkor az otthoni beteggondozásban dolgoztam szakápolóként. Nagyon érdekes volt az első benyomásom. Egyrészt az fogott meg, hogy ez egy egészen más szemlélet, mint amivel addig találkoztam, olyan, amit az ápolásban alkalmazni lehet, másrészt azt jegyeztem meg, hogy lehet úgy is mozgatni valakit, hogy az ne fájjon. Később próbálkozni kezdtem a betegeknél, és láttam a változást. Például sikerült felültetni olyan beteget, akit azelőtt nem, vagy kivinni a fürdőbe. Nekem sokkal kevesebb erőfeszítésembe került, a betegnek pedig, akit addig például a szobában mostunk le mosdótálból, élmény volt, hogy mondjuk fél év után be tudtuk kísérni a fürdőbe és lezuhanyozhatott.

Később aztán, amikor a szervezeten belül már elég sok tapasztalat felgyűlt és elindítottuk a Caritas Iskolát (a Gyulafehérvári Caritas felnőttképző programja), felkértek, hogy tanítsam az ápolást. Akkor elővettem a könyveimet, amelyekből annak idején én is tanultam, sőt, utánanéztem az aktuális ápolási és otthoni gondozási könyvekben is, és rájöttem, hogy ezt én nem így szeretném tanítani, hanem mindenképp bevinném a kinesztetikai-szemléletet az oktatásba is. Ehhez viszont még rengeteget kellett tanulnom. Így jelentkeztem az éppen akkor induló trénerképzésre, amelyet egy nagyon tapasztalt svájci tréner - Stefan Knobel - tartott. Igazából ott értettem meg, miben is áll ez a szemlélet.

B. S.: Mi ragadott meg ebben a megközelítésben?

Cs-Sz. M.: A kinesztetika olyan tapasztalati úton megszerezhető tudomány, amely a mozgáskompetenciát mint az emberi élet meghatározó alapját kutatja. A kinesztetika fogalma a mozgásérzékelés tudománya/művészeteként írható le. Elsősorban a saját mozgás megtapasztalására, érzékelésére, elemzésére épül. Pontosan az ragadott meg benne, hogy ez nem módszer vagy technika, melyet receptként lehet alkalmazni egy-egy mozgásfolyamatra, hanem ugyanarra a tevékenységre, legyen az egy felülés, felállás stb., számtalan lehetőség adódik, csak a saját kreativitásunkon múlik, hogy az adott feltételek, körülmények mellett éppen melyiket alkalmazzuk. Mindebben segít az úgynevezett kinesztetika-fogalomrendszer, mely arra tanít meg, hogy konkrétan, bizonyos szempontok szerint elemezzük és mélyrehatóan megismerjük, variáljuk saját mozgásunkat. Éppen ezért ezeket a fogalmakat tanulmányozva a másik ember mozgásában is nagyon jól alkalmazható például az ápolás során is. Ugyanis az ápolási cselekvések nagy részéhez létfontosságú a mozgás. Például ahhoz, hogy valakit támogassak abban, hogy megmosakodjék vagy egyék, előbb abban kell segítenem, hogy felüljön. Másfelől pedig nagyon tetszik ez a paradigmaváltás az ápolásban - amelyet a kinesztetika magáénak tart: az aktivizáló, a gondozott személy mozgáslehetőségeit felfedező, felhasználó, önállóságra tanító szemlélet, a kiszolgáló, az embert tárgyként manipuláló szemlélettel szemben. Ha megbetegednék és ápolásra szorulnék, én is azt szeretném, hogy ezzel a szemlélettel gondozzanak.

B. S.: Kiknek és miként segíttek általa?

Cs-Sz. M.: A kinesztetika alkalmazásának több területe is van. A legelterjedtebb az ápolásban való alkalmazása (idős, beteg, sérült emberek számára), de felhasználható a nevelésben, csecsemők, újszülöttek gondozásában, kreatív tanulásban, aktív öregedésben, ápoló hozzátartozók támogatásában is.

ha valami nem megy, semmi baj, nézzük meg, mit lehet tenni vagy változtatni.

B. S.: Hogyan járul hozzá ez a mozgással, a testre való figyeléssel kapcsolatos szemlélet a teljesebb élet éléséhez?

Cs-Sz. M.: Az a mód, ahogyan mozgunk, a mindennapi tevékenységeink során szorosan összefügg mozgáskompetenciánkkal és egészségfejlődésünkkel. Ha hosszú ideig ugyanazokat a megerőltető mozgásmintákat alkalmazzuk, az előbb-utóbb egészségünk megromlásához vezet. Ha viszont képesek vagyunk saját mozgásunkat megfigyelni és tudatosan alakítani, sokféleképpen variálni, akkor ez hosszú távon nem terheli meg a szervezetünket. Ebben a tudatos mozgás- és egészségalakításban segít a kinesztetikai szemlélet. Talán nem túlzás, ha ezt a tudatos belső figyelést, érzékelést a meditációhoz hasonlítom, mely az Isten jelenlétében való tudatos létezés.

B. S.: Hogyan épült be ez az életfelfogás a saját mindennapjaidba és családod életébe? Miként könnyíti meg vagy gazdagítja életeteket?

nem a problémára koncentrálok, hanem megoldást keresek

Cs-Sz. M.: A mindennapi életben például segített a gyerekeink nevelésében. Nemcsak a mindennapi gondozásban, mint a pelenkázás, fürdetés, etetés, hanem abban is, hogy hol fogom meg vagy hogyan veszem fel őket, milyen környezetet biztosítok számukra, hogy az a fejlődésüket segítse. Ezekben a dolgokban a férjem is támogatott, ő is megtanulta és alkalmazta.

Ha valamilyen nehézségbe ütközöm, segít az, hogy nem a problémára koncentrálok, hanem megoldást keresek. Egy problémára nem egy, hanem több megoldás is adódhat, csak rajtam múlik, hogy nyitott vagyok-e, hogy meglássam, megtaláljam, vagy hogy éppen melyiket alkalmazzam abból a három-négyből, ami eszembe jut. Ez a mindennapi életben is nagyon benne van, és a gyerekeimet is erre tanítom, hogy ha valami nem megy, semmi baj, nézzük meg, mit lehet tenni vagy változtatni.

A stresszhelyzetek kezelésében is segít, mert az ilyen szituációkban kevésbé válok feszültté, pontosabban meg tudom figyelni, mi történik bennem, jobban meg tudom fogalmazni az érzéseimet, utána pedig elemzek, megoldási lehetőségeket keresek.

nem terjesztem ki a problémát az egész testemre, hanem úgy alakítom magatartásomat, hogy a gyógyulás irányába haladjak Az is változást hozott az életemben, hogy megtanultam rendszerként látni a testemet. Ez azt jelenti, hogy képes vagyok figyelni arra, hogy bármilyen változás történik a testem valamelyik részén, az kihat az egész szervezetemre. Például ha megrándul a bokám, a fájdalomtól befeszülnek az izmok az egész lábamban, és az hatással van a derékizmaimra is. De ha képes vagyok figyelni arra, hogy lazítsam a derekamat vagy a combizmaimat, az egyrészt hatással lesz a bokámra is, másrészt pedig nem terjesztem ki a problémát az egész testemre, hanem úgy alakítom magatartásomat, hogy a gyógyulás irányába haladjak. Ez a rendszerelmélet a családban is működik, ugyanis ha a család bármelyik tagjával történik valami, az kihat a többi családtagra is. Ha én ideges vagy nyugtalan vagyok, az hatással van a gyerekeim lelkiállapotára. Egyébként a családterápiában a családot mint rendszert kezelik. Sokszor a gyereknél megjelenő tünetek a szülők nehézségeire, problémáira vezethetők vissza.

A kinesztetika abban is segített, hogy az életet, egészséget, mozgást folyamatában látom. Soha nincs egy statikus állapot (csak akkor, amikor meghalunk), hanem folyamatosan alakul, változik az egészségi állapotunk, és képesek vagyunk ezt tudatosan alakítani.