Nóda Mózes
eGY MEGEMLÉKEZÉS MARGÓJÁRA –
A FELEJTÉS KULTÚRÁJÁBAN

 

Minden megemlékezés többé-kevésbé személyes. Ugyanazt az eseményt vagy történetet más-más módon éljük meg, illetve marad meg az emlékeinkben. Tíz-egynéhány éve hallottam Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyháztörténet tanárától, Török Józseftől, hogy a történelmi igazság nagyon relatív: a mohácsi vészről a magyar diák azt tanulja, hogy nemzeti katasztrófa, és ez igaz, a török diák pedig azt hallja az iskolában, hogy 1526-ban Mohácsnál a szultán seregei fényes győzelmet arattak a magyarok felett - és ez is igaz.

Megünnepeltük a Kolozsváron alapított teológia kar húszéves évfordulóját, és emlékeztek, emlékeztünk sokakra, sok mindenre. Akikre én most emlékezni szeretnék, olyan emberek, akiknek köszönettel tartozunk, akiknek neve az ünnepi megemlékezésen nem vagy csak érintőlegesen hangzott el.

A Római Katolikus Teológia Kar elmúlt húsz évének minden eseményét nehéz lenne aprólékosan felsorolni - egy ünnepi emlékezésnek nem is ez a célja. Ez az írás sem történelmi kutatásokra alapozva íródott, és nem eseményeknek, hanem embereknek akar emléket állítani. Azért, mert egy hasonlattal élve általában a tábornokoknak emelnek szobrot, a közkatonáknak az ismeretlen katona emlékműve jut (minden hasonlat sántít, mondják, hát ez is). A teológia kar történetében nagyon sok embernek tartozunk köszönettel, akik közül sokan már nem is élnek. Ha korunk egyik jellemző vonása a felejtés, ha korunkra a felejtés kultúrája jellemző, akkor ez az emlékezés legyen hálás köszönetnyilvánítás, egy csepp a felejtés ellen.

Egy intézmény élete hasonló az emberéhez. A születés mindig ünnep, de a gyermekkortól a felnőttkorig hosszú az út. A teológia kar életében is sok jó embernek a tanácsára és segítségére volt szükség. Nem az intézmény alkalmazottaira akarok emlékezni, ők a kötelességüket és a munkájukat végezték és végzik, és a kolozsvári teológiai napok keretében, az ünnepségen meg is történt a méltatásuk. Én kisebb részletekre, eseményekre, az azokon résztvevőkre, illetve a folyamat egészére emlékezem saját szubjektív prizmámon át tekintve vissza.

Az első lépések

Az első évnyitó a piarista templom sekrestye fölötti termén volt 1996-ban. A BBTE képviseletében jelen volt Andrei Marga rektor, Szilágyi Pál rektorhelyettes, Serban Agachi gazdasági kérdésekkel megbízott rektorhelyettes, Simion Simon rektorhelyettes, valamint a történelem és filozófia kar dékánja, Mihai Bárbulescu, együtt Csucsuja István dékánhelyettessel, a magyar tanszék részéről Gábor Csilla. A kar vezetését akkor a dékáni teendőkkel megbízott Tankó Ferenc vállalta fel, őt segítette Marton József gyulafehérvári teológiai tanár, illetve Nóda Mózes egyetemi lelkész. A megnyitón jelen volt még Kádár István és Oláh Dénes plébános - és a kar húsz elsőéves diákja. Andrei Marga rektor beszédében tanúságot tett nyitott, európai gondolkodásáról. „A vallási, kulturális és etnikai sokszín űség a gazdagodás forrása", mondta. „Ezen a földgolyón, ezen a területen, Erdélyben, ebben a hazában mindannyian otthon vagyunk, mindannyiunknak helyünk van." Tankó Ferenc megbízott dékán megnyitó beszédében a hit és tudomány kapcsolatáról, a teológia művelésének sajátosságairól beszélt a jövendő vallástanároknak. Befejezésként Szent Bernátot idézte: „Vannak, akiket csak a tudás vágya hajt a tudományok felé: a rendetlen kíváncsiság. Vannak, akik azért akarnak csak tudni, hogy róluk is tudomást szerezzenek: ez alantas hiúság. Mások azért akarnak tudásra szert tenni, hogy tudásukat eladhassák: ez aljas nyerészkedés. De vannak olyanok is, akik azért óhajtanak tudni, hogy mások épülését szolgálják: ez őszinte szeretet." (Részlet Bodó Márta feljegyzéséből: Szabadság, 1996. október 4., 3.) Tankó Ferenc hirtelen halála nagy veszteséget jelentett a karnak: egy művelt embert, egy jól képzett tanárt veszítettünk el. Tankó Ferenc filozófiai doktorátust szerzett Rómában, jól beszélt németül, a történelem-filozófia karon filozófiát is tanított német nyelven, meghívása a teológia kar számára megtiszteltetést jelentett.

Jakubinyi György érsek megértése, támogatása mindig biztatást jelentett az induló karnak, nem utolsósorban egyetemi jelenléte, látogatásai, felszólalásai mindig büszkeséggel töltöttek el. Beszédeit, megszólalásait az egyetem különböző alkalmazottai, tanárai ilyen megjegyzésekkel kísérték: „Nem is tudjátok, milyen nagy szerencse, hogy ilyen művelt érseketek van!"

Andrei Marga rektor kezdettől fogva tudta, hogy a Római Katolikus Teológia Kar jelenléte az egyetemen a már létező három teológiai karral együtt az egyetem presztízsét növeli. Mindig büszkén emlegette, hogy Európában a BBTE az egyetlen olyan egyetem, amelyen négy teológia kar működik. A rektor éppen ezért folyamatosan odafigyelt e karokra, ami néha más karok neheztelését is kiváltotta. A magyar rektorhelyettes, Szilágyi Pál támogatására és tanácsaira mindig lehetett számítani. Különös tisztelettel és köszönettel emlékezem a TörténelemFilozófia Kar dékánjára, Mihai Bárbulescura, a későbbi szentszéki román nagykövetre. Az indulástól kezdve mint nagyobb testvérhez jártunk a történelem kar dékáni hivatalába. Karunk titkárnője, Kopacz Magdi megosztott munkaidőben volt a történelem és teológia kar titkárnője, induló karunk még nem bírt meg egy teljes állású titkárt. Ott tanultuk meg mindannyian, mit jelent az egyetemi élet és adminisztráció. Karunk igazi jó barátra, a segítésben mindig készséges tanárra, rektorhelyettesre, később rektorra lelt Nicolae Bocsan személyében is, akinek ajtaja mindig nyitva állt előttünk. Személyesen is nagyon sokat köszönhetek Csucsuja István professzornak: mindenhová, minden rendezvényre magával vitt, bemutatott és megismertetett mindenkivel, tőle tanultam meg az egyetemi élet valóságát, minden apró mozzanatot, azt is, hogy egy nagy intézményben mennyire fontosak a személyes kapcsolatok. Ahogyan ő fogalmazott, egy pohár bor mellett hamarabb el lehet intézni dolgokat, mint sok esetben az irodákban. Csucsuja István erősített meg abban a tudatban, hogy a kar nem csupán oktatási intézmény, hanem a katolikus egyház jövője szempontjából fontos hely, ezért sem mindegy, mivé fejlődik. Az egyetemi tanárok közül Szamosközi Istvánt is meg kell említenem, ő akkoriban rektorhelyettes volt és rá mindig számíthattunk.

A négy teológia jelenléte az egyetemen egymás megismerésében és tiszteletében is megerősített. Az ortodox teológia volt dékánjai, Vasile Leb és loan Chirilá nemcsak „sorstársaink", hanem támogatóink és barátaink is lettek. A görögkatolikus teológia dékánja, Nicolae Gudea rendszeresen látogatta karunkat, és ő volt az, aki román ember létére mindig magyarul beszélt velünk, és tette ezt függetlenül attól, hogy rajtunk kívül még ki volt jelen. A református teológia kar tanáraival, Molnár Jánossal, Buzogány Dezsővel és Péter Istvánnal mindig meg tudtuk beszélni közös ügyeinket.

A betanító tanárok

A tanári kar kiépítése egy folyamat, az egyetemi alkalmazás bizonyos feltételekhez kötött. Induláskor Oláh Dénes szentpéteri plébános vállalta az ószövetségi biblikum tanítását, Köllő Gábor szászfenesi plébános az újszövetséget tanította, Tankó Ferenc halála után emellett átvállalta a filozófia karon a már említett német nyelvű órákat. A gyulafehérvári teológia és kántoriskola tanárainak segítsége az első években nagyon fontos volt: Csintalan László az indulásakor az adminisztratív ügyintézésben segített, Ágoston Ferenc, Nagy József, Kerekes László, Fejér Lajos a tanításban. Nagy tisztelettel és szeretettel külön is emlékezem Molnár Lajosra, aki a „dogmatika szent tudományát" tanította és a diákok kedvence lett. Tudásával és humorával nyerte meg a diákokat. Életének utolsó szakaszában, betegen is ragaszkodott a kolozsvári órák megtartásához. Nem maradt el a diákok együttérzése sem; a bentlakásban esténként összegyűltek és rózsafüzért mondtak a tanár úr felgyógyulásáért.

A kar életében és fejlődésében fontos előrelépést jelent a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának, Erdő Péternek a látogatása. Ő tapasztalatból tudta, hogy egy teológiai fakultás fejlődéséhez szükségesek a külföldi kapcsolatok, így született meg az együttműködés a két egyetem között. Az ő javaslatára és támogatásával szervezett közös konferenciák a tudományosság terén jelentettek előrelépést. Fontos támogatást jelentett, hogy Budapestről Fodor György, Esztergomból Gaál Endre biblikus tanárok rendszeresen leutaztak Kolozsvárra tanítani. Egy személyes kitérő: Gaál Endre több mint tizenöt éve, tavalyig, még nyugdíjazása után is vállalta a kolozsvári tanítást. Tavaly betegsége akadályozta meg, de mindenki örömére jelen lehetett a húszéves évfordulón. Vendégtanárok más karokra is jönnek, de ő más volt: mindig „haza" jött Kolozsvárra, jó kedvével, humorával mindenkit megnyert, tanárok és diákok egyként várták az érkezését. Az első időszakban volt elegendő pénz fizetni az órákat, de Gaál Endre nem fogadta el a neki járó pénzt, szállást és ellátást kért csupán, utazni is a saját költségén utazott. Elhárította a fizetséget: „van annyi pénzem, hogy ezt megtehetem, fogadjátok el segítségnek". Köszönjük, Endre bácsi!

A magyarországi kollégák sora folytatódik, hiszen a Sapientia Szerzetesi Főiskola tanárai is tanítottak, ma is tanítanak karunkon. A főiskola hivatalban lévő rektora Várnai Jakab OFM, ő az első Teológiai Napok egyik előadója volt. Köszönet illeti Orosz Lóránt OFM volt rektort, aki a vendégtanár programot elindította. Révai Edit RSCJ hosszú évek óta jár Kolozsvárra, vallástudomány szakon számos tárgyat tanít, nagy lelkesedéssel. Xeravits Géza, Szabó Miklós Xavér OFM, Szatmári Györgyi, a magiszteri képzésen Kézdy Anikó vendégtanárok munkája jelent ma is szakmai és tudományos támogatást. Szegedről Benyik György, Thorday Attila, Máté-Tóth András és Szilárdi Réka jött tanítani Kolozsvárra.

A vendégtanárok közül időrendben legelső volt az Egyesült Államokból érkezett Joseph (Joe) Favazza, aki akkor Memphisben tanított, ma a bostoni Rhodes College tanára, Leuvenben tanult és doktorált, e-mailben kereste meg a kart, ajánlotta fel szaktudását, Fulbright-ösztöndíjasként egy évig tartózkodott Kolozsváron, két angol nyelvű kurzust tartott a karon, az angol nyelvű szakirodalom gyarapítását elindította és segítette, a nemzetközi kapcsolatok terén is támogatott. Később érkezett New Yorkból James McMahon, aki a karon szerzett teológiai doktorátust, ő az Albert Ellis Intézet pszichológusa, és több éven keresztül visszajárt tanítani a pasztorálpszichológia mesterképzésen. Németországból érkezett Bernhard Uhde, Tobias Nicklas és Martin Meiser, hozzájuk csatlakozott Paul Collins angol és Erik Eynikel hollandiai vendégtanár. Kolozsvárról, a magyar tanszékről Gábor Csillát és Farmati Annát, a szociális munka szakról Albert Lőrincz Enikőt, a pszichológiáról Szamosközi Istvánt illeti köszönet.

Ismét személyesebb hangvételre váltok, amikor Angi István és Szegő Katalin segítségére emlékezem. Angi professzor az indulástól támogatta karunkat, elvállalta a zeneoktatást, az idei tanévtől ismét bekapcsolódott az oktatásba. Tőle kérdeztem, amikor tanári munkámat elkezdtem: Pista bácsi, hogyan osztályozol, az egyetemi oktatásban mire kell figyelni? A válasza azóta is mérvadó számomra: „Nálam a vizsgázó diák mindig tízessel kezd, azt kell megvédenie". Ennek a pozitív gondolkodásnak igyekeztem én is megfelelni. Az ő javaslatára oktatott egy rövid ideig Lászlóffy Árpád zenetanár a karon. A zeneoktatást éveken át Geréd Vilmos irányította, kápolnánkban a kántori szolgálatot is végezte nyugdíjba vonulásáig. Szegő Katalint, a filozófia tanárát az egyetemi lelkészségen ismertem meg, ott kötöttünk barátságot. Kati néni egyenességével és szókimondásával nem mindenkinek volt kedvence, de a filozófia oktatását egy nehéz periódusban vállalta el, és tanári tapasztalatával, lelkesedésével példát mutatott, tudatosította bennünk, hogy tanárnak lenni felelősség és szolgálat. Halála után Jakabos Barnabás SJ vállalta át a filozófia oktatását egy ideig.

A katolikus teológia jelenléte az egyetemen nem csupán lehetőség a tanárképzésre, hanem ennél sokkal több: a más szakokról betanító tanárok szolgálatkészsége, önzetlensége tudatosította bennünk, hogy egyházunkat és hitünket jelenítjük meg az egyetem sokszínűségében.

A külsős önzetlenségének másik tanúja Robu Judit, a matematika-informatika kar tanára, aki éveken át oktatta az informatikát karunkon, rendszergazdaként létrehozta és felügyelte a számítógépes hálózatot, a diákok és tanárok számítógépeit kezelte, a kar honlapját szerkesztette, karbantartotta, a kar folyóiratának műszaki szerkesztését is végezte, önzetlenül, mert katolikusként, a kar barátjaként úgy érezte, ezzel tud ő segíteni, a kar fejlődéséhez hozzájárulni. Hozzá hasonlóan gondolkodott Zsemlyei János, P. Dombi Erzsébet, akik az első kari tanácsnak a tagjai voltak, amikor szükség volt rájuk, hiszen az induló karunkon kevés tanár volt, nem volt teljes a létszám.

Más támogatók és barátok

Az építkezés szakaszában Czirják Árpád, a Szent Mihály-templom plébánosa járult hozzá a Szentegyház utcai épület tantermeinek, bentlakásának kialakításához. A munkálatokat Robu Sándor mérnök irányította nagy figyelemmel és szakértelemmel. Végül, amikor elakadtak az építkezések, Barth Ottó, az érsekség akkori gazdasági igazgatója vette át az irányítást, így a korábban leállt építkezés elmozdult a holtpontról. Az Erdélyi Római Katolikus Státus helyzete fokozatosan tisztázódott, a karnak ma is legfontosabb támogatójává vált: az épület, annak fenntartása, a napi költségek és ösztöndíjak folyósítása a Státus nagylelkű támogatása nélkül nem volna lehetséges, és akkor a kar léte megkérdőjeleződne: mindezekért köszönet. Kovács Sándor főesperes, attól kezdve, hogy a Szent Mihály-templom plébánosa lett, folyamatosan támogatta a kart. Az ő segítségével hoztuk létre a magánösztöndíj-rendszert, amely a diákoknak lehetőséget ad arra, hogy a teológia mellett más szakot is elvégezzenek. Kovács Sándor másban is nagylelkű támogatónk: a vendégtanárok, előadók elszállásolását, ellátását sokszor átvállalta, a kar tanárait és diákjait is támogatta és támogatja.

A kar életének, rendezvényeinek rendszeres ismertetését, a kiadott kötetek szerkesztését Bodó Márta vállalta fel, kritikus, velünk együtt gondolkodó barát. A katolikus sajtót képviselte Jakab Gábor is, aki a kar rendezvényeinek hűséges látogatója, a fiatal teológusnemzedék felnövekedésének velünk örvendett.

Írásom végéhez érve úgy sejtem, a köszönetnyilvánítás veszélyes vállalkozás: a hosszú névsorból így is kimaradhat valaki. Mégis törekednünk kell emlékezni, megemlékezni arról a sok emberről, sok jó barátról és támogatóról, akik nélkül nem ünnepelhetnénk a kar fennállásának 20. évfordulóját!

Húsz év egy intézmény életében végeredményben nem nagy idő, még ha egy ember életében az is. Húsz év múltával rengeteg arc bukkan elő az emlékezetből, tanároké, diákoké, sokan közülük már nincsenek köztünk, meghaltak, sajnos a diákok közül is.

A múlt egyszerre bátorít és kötelez: ha ennyi hívő és jó szándékú embernek fontos volt a kolozsvári Római Katolikus Teológia Kar támogatása, akkor irántuk való tiszteletből és hálából is fenn kell tartanunk, fejlesztenünk kell.