Ferencz Emese
vALLÁSOS MEGKÜZDÉS AZ ÉLET ALKONYÁN (1)

 

 

Főként idősek körében gyakran előfordul, hogy megállnak egy-egy pillanatra és visszagondolnak előző életszakaszaikra. Számot vetnek az életükkel, s vagy megerősödnek, vagy kétségbeesnek. Ha a megelégedettség gondolatával tekintenek vissza életük egyes állomásaira, az személyiségük egyensúlyára utal, ha viszont a kétségbeesés uralkodik el rajtuk, akkor szorongatóan hat a napi hanyatlás, az elmúlás, valamint a veszteségek sora is. A megelégedettség vagy kétségbeesés attól is függ, hogy az illető idős ember az előző életszakaszaiban megjelenő problémákat egyedül oldotta-e meg, vagy ráhagyatkozott Isten segítségére és együttműködve megoldásokat talált mindezekre. A korábbi évekre való visszatekintés során tehát az idősek körében gyakran előtérbe kerül az Istennel való kapcsolat, a vallásosság, illetve a megküzdés.

Jelen írás témája a vallásos megküzdés és lelki egészség kapcsolatának feltárása idősek körében. A témaválasztás azért esett éppen erre, mert tudni szerettem volna, hogy minek köszönhető az, hogy az idősek egy része egészségi állapota romlása ellenére is kiegyensúlyozott marad és minden nehézség után feláll és továbblép. Mindezeken túl azért is szerettem volna e témát boncolgatni, mert szociális munkásként és lelkigondozóként nem hagyhatjuk figyelmen kívül a vallásosságot, hiszen a vallásos idős ember esetében a pozitív, együttműködő és akár a belenyugvó megküzdés is protektív faktor lehet. Idősekkel dolgozva szinte minden esetben előtérbe fog kerülni a hit, és bizony sokszor csak arra van szükségük, hogy megerősítsük abban, hogy Isten ott van mellettük és segít megoldani a mindennapok során felmerülő nehézségeket.

Az időskor, avagy a harmadik felvonás

Az életünknek két nagy fordulópontja van, ez a két fordulópont három szakaszra osztja azt az időt, mely a születés és halál között telik el. Az első rész akkor zárul le, amikor befejeződik a gyerekkor, a második akkor, amikor befejeződik a felnőtté válás, a harmadik pedig a halállal. Ezt a harmadik részt, vagyis az öregedést nevezzük a harmadik felvonásnak.

Az öregedés fokozatosan és természetes módon végbemenő folyamat, melyet egyes életműködések hanyatlása jellemez.

Az öregedés már a születéssel elkezdődik és minden egyes életszakaszban tart, magába foglalva mind a fejlődés pozitív, mind a hanyatlás negatív folyamatát. Pontosan nem határozható meg, hogy valaki mikor válik időssé, hiszen nehéz meghúzni az életkornak azt a határát, amely alapján az egyént idősnek tekintjük. Azért nehéz az időskort egy meghatározott életkor szerint meghatározni, mert az idős ember életében fellépő biológiai, értelmi, szociális változások egyéntől függően különböző időben mennek végbe (Beers, 2004).

Az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint az időskor 75 év felett kezdődik, az ennél fiatalabbak csak idősödők, a 90 évesek és az annál idősebbek pedig az aggok. Az idősödők fizikailag és szellemileg még nem szorulnak támogatásra, de hosszabb ideig tartó fizikai munkát már nehezen tudnak ellátni (Global Health and Aging, 2011). Az idős ember szellemileg még ép, de egyes feladatok ellátásában gyakran szorul környezete segítségére. Az agg ember, ha szellemileg ép is, de gyakran magatehetetlenné válik és állandó felügyeletre szorul (Beers, 2004).

Az öregedés élményét sokféle módon értelmezi és fogalmazza meg az ember. Olyan metaforákat társít hozzá, mint „lemenőben a nap", „ballagó idő", „delelőn túl". Időskorban az ember számolgatni kezdi, hogy mennyi van még hátra az életéből, mi az, amit jól tett, vagy épp melyek voltak életében azok a helyzetek, amelyek fájdalommal töltik el. Úgy érzi, hogy számvetéssel tartozik önmagának és annak, akitől az élet ajándékát kapta. Az idős emberek sokféle módon reagálhatnak a múló időre, de nagyon sok múlik azon, hogy az előző életszakaszok feladatait hogyan oldották meg. Az öregedés Seneca szerint megélés, az élet összegzése (Sávai, 2004).

Az időskorral járó fiziológiai és pszichoszociális változások

Az évek számának szaporodásával az idős ember egyre több fizikai, pszichológiai és szociokulturális változásnak van kitéve. Ezek a változások sok esetben kellemetlenül érintik, hiszen szervezete folyamatos elhasználódása következtében jobban ki van téve bizonyos betegségeknek, és egyre valószínűbb, hogy súlyos lelki stressz (veszteség) fogja érni. A változások és a stressz ellenére azonban nem biztos, hogy az idős emberek testileg és lelkileg rohamosan leromlanak, hiszen mindig vannak, akik a nehéz helyzetekből megerősödve, nagyobb önismerettel és bölcsebben kerülnek ki (Comer, 2005).

A fiziológiai változások tekintetében az öregedő emberek teste egyre szembetűnőbb változásokon megy keresztül, ez leginkább az érzékszervek működésének változásában mutatkozik meg. Hallásuk romlani kezd, ami azzal jár együtt, hogy beszűkül a kommunikációs képességük. Időskorban a látás is gyengül, amit sok esetben fejfájás és tájékozódási bizonytalanság kísér. Nagyon gyakori a taktilis érzékenység zavara is ebben az életkorban, ami a gyakran előforduló balesetekhez, a munkafolyamatok elvégzésének képtelenségéhez és végül az önellátás képtelenségéhez is vezethet. A szaglás romlása, valamint az ízérzékelés zavara is megjelenik, ami táplálkozási zavarokat okozhat (Berszán, 2007). Gyakori fiziológiai változás a máj, vese működésének, a hormonszintek és a gyomorsav termelésének csökkenése. A bőr elváltozásai is a nyilvánvaló jelek közé tartoznak, hiszen kevésbé könnyen kezelhető ebben az életkorban. Az ősz hajszálak megjelenése szintén az időskor velejárója, amit sokan nehezen élnek meg. A férfiak körében nagyobb a kétségbeesés, mivel a nők a hajfesték segítségével el tudják rejteni az őszülő hajszálakat. A csontozat is törékennyé válik, ez sok esetben sérülésekhez vezethet, ami bizonyos korban már végzetes is lehet. A csontozat alapállománya átalakul, ennek következtében kialakulhat csontritkulás.

A pszichoszociális változások közé sorolhatóak a szellemi képességek változásai, melyek fontos szerepet töltenek be az időskor folyamán. Korábban tényként kezelték, hogy az idős ember értelmi képessége folyamatosan leépül, azonban ez mára már más megvilágítást nyert. Az újabb elméletek azt mutatják, hogy az életkor növekedése csak másodlagos szerepet tölt be. Az időskor folyamán a szellemi képességek megmaradása attól függ, hogy az illető személy életében milyen mértékben volt jelen a szellemi munka, és hogy egyáltalán időskorában milyen mértékben gyarapodik tovább e téren. Ezért is nagyon fontos az idős ember számára, hogy értelmi szintjének megfelelő társaságot, baráti kört találjon (Ferenczi, 2009). A tanulási képesség ebben az életkorban nem romlik, csak változik, hiszen másképp tanul az idős ember. Az emlékezőképesség attól függ, hogy mennyire motivált az egyén, hiszen ez az az életkor, amikor gyakran hiányzik az új dolgok elsajátításához szükséges motiváció: „minek tanuljam meg, úgysem lesz rá szükségem".

A pszichomotorikus változásokhoz tartozik, hogy az információk továbbadása és visszajelzése több időt vesz igénybe, hiszen az idős ember úgy gondolja, hogy van elég ideje, nem kell kapkodni, ráér ő mindenre. A pszichikai és fizikai világ összehangolása több időt igényel. Sok idős szorul gyógyszeres kezelésre ebben az életkorban, melynek mellékhatásai lassíthatják, tompíthatják reakcióikat, reflexeiket. A gyógyszerfogyasztás sok esetben gyógyszerfüggés kialakulásához vezethet, hiszen állandóan szedniük kell a felírt gyógyszereket (Comer, 2005).

Az idős ember személyiségében is különböző változások állhatnak be. A gerontopszichológia szerint az öregedés folyamán bekövetkező személyiségbeli változásokért a környezet által gyakorolt kontrollfunkció átalakulása is felelős. Mindez azzal magyarázható, hogy a környezet az idősekkel szemben elnézőbbé válik, ami azt jelenti, hogy az idős ember annyit érzékel, hogy bizonyos dolgok megengedhetőek, sőt mintha el is várnák ezt tőle, így egy idő után már meg is akar felelni ezeknek az elvárásoknak. Így válhatnak bolondos, aranyos öregekké. Ezzel szemben azok az öregek, akiknek magas a társadalmi pozíciójuk, mindezt nem engedhetik meg maguknak (Ferenczi, 2009).

A leggyakrabban előforduló időskori mentális zavar a depresszió. Az idős embereknél növekszik a szorongás érzése. A szorongást ismeretlen érzések, tapasztalatok gerjesztik bennük, és a hozzá tartozó kérdések: „Beteg vagyok, vagy csak gyengeség, amit érzek? Nincs valami nagyobb lappangó baj, vagy ez csak az élet velejárója?" Sok megválaszolatlan kérdés kavarog az idős ember fejében, ami szorongást vált ki és azzal az érzéssel jár, hogy ő már menthetetlen. Ennek következményeként alakulhat ki állandósult fejfájás, gyengeség, fáradtság, melyek mind a depresszió jelei lehetnek. Az idős ember kedvtelen lesz, étvágytalan és képtelen lesz az éjszakai elalvásra. A fejében minden úgy jelenik meg, mint egy sötétségbe burkolt valóság: minden kellemetlenebbé, kilátástalanabbá válik. A depresszió oka lehet a kétségbeesés is, ha úgy érzi, valamit elrontott és nem tudja már visszacsinálni. Ugyanakkor az okok közé sorolhatóak még az állandó veszteségek feldolgozása is: élettárs, barát, egészség, munka elvesztése. Fontos tudatosítanunk, hogy az idős emberek figyelemre, tapintatra és gondoskodásra szorulnak (Sávai, 2004).

A szociális változások megélése és felismerése szintén fontos tényező időskorban. Az idős ember társas kapcsolatainak száma, minősége és jellege módosul. Az új kapcsolatokra való nyitottság sok személynél ebben az életfázisban nincs meg, de természetesen találkozhatunk olyan idősekkel, akik nyitottak az ismerkedésre és új kapcsolatok kialakítására. Nagyon érdekes ebben az életkorban a nemi szerep fennmaradása vagy feladása is. Gyakori eset, hogy megváltozik az idős ember öltözködése, megjelenése. A megjelenés fontossága ebben az életkorban sok idős embernél elveszti jelentőségét. Természetesen itt is vannak kivételek, hiszen ismerünk olyan idős hölgyeket, urakat, akiknél éppen idős korban teljesedik ki az öltözködés, megjelenés fontossága (Berszán, 2007). Az ilyen idősek körében sok esetben jellemző, hogy párban élnek. Ez azért fontos tényezője a nemi szerep fennmaradásának, mert a társ sok esetben ösztönzi arra, hogy adjon magára és megjelenése legyen szép, kiegyensúlyozott. A párkapcsolat megléte is éppen azért fontos, mert akkor az idős ember nem érzi fölöslegesnek magát, és aktivitási szintje is jelentősen javul idős korára. A szexuális élet alakulása is nagymértékben függ attól, hogy milyen az idős ember párkapcsolata. Ha a kapcsolat jó, akkor a szexuális kapcsolat is megmaradhat egészen magas korig és a kapcsolatukat is erősíti. Viszont ha kapcsolatuk megromlott és távolságtartóak egymással szemben, akkor szexuális aktivitásuk is alacsonyabb lesz vagy egyáltalán nem is lesz jelen mindennapjaikban (Ferenczi, 2009).

Az élet minősége és a jóllét öregkori feltétele

„Életminőségnek az objektív életfeltételi kereteken belül formálódó boldogság, elégedettség szintjét, a létfeltételek megélését, az objektív létfeltételek szubjektív érzékelését tekintjük" (Murinkó, 2007). Időskorban az életminőség csökkenésével nemcsak a veszteségek megélése jár együtt, hanem az egészség megromlása is. Szervezetük öregedik, az immunrendszerük legyengül és folyamatosan különböző betegségekkel kell megküzdeniük. Nagyon gyakori ebben a korban a csontritkulás is, ami mozgáskorlátozottságot idézhet elő. A különböző betegségek megjelenése korlátozottsággal, kiszolgáltatottsággal és sokszor intenzív fájdalommal is együtt jár. Ezek a tényezők az életminőség és a szubjektív jóllét szempontjából is jelentős szerepet töltenek be időskorban (Horváth-Szabó, 2007).

Egy 72 éves asszony mai napig küzd betegségével, amit fiatal kora óta hordoz. Mindez nagyon befolyásolja gondolkodásmódját, az időskor megélését. A következőket mesélte:

„13 éves voltam, amikor ízületi gyulladásba kerültem. Nagyon súlyos beteg voltam, kórházba kellett kerüljek. Ki kellett volna a mandulámat venni, de a szüleim nem vetették ki, s akkor én még fiatal voltam, s aztán az orvos, akihez jártam, megmondta, hogy ha nem veszik ki a mandulámat, akkor örök életemre kínlódni fogok ezzel, szóval szenvedni fogok ezzel a betegséggel. S ez így be is telt, avval szenvedtem egy életen keresztül. Most már megöregedtem, de még mindig nagyon szenvedek, kezelésekre kell járjak, csak már nincs sok erőm hozzá. Nagy fájdalmaim vannak, egyedül élek, senki nem segít nekem. Így sokkal nehezebb megélni az öregkort". (SZ. M.)

A példából jól kitűnik, hogy az egészség megromlása hozzájárul az életminőség csökkenéséhez.

Az életminőség szempontjából szintén fontos az időskori boldogság lehetősége. Számos kutatás szerint a boldogság eléréséhez és a pszichés jóllét fenntartásához a következő tényezők tartoznak: önértékelés, önelfogadás, jó kapcsolat másokkal, autonómia, kontroll, az élet szándékkal telítettsége és értelmessége, a személyes növekedés (Horváth-Szabó, 2012). Mindezek a tényezők, főként a személyes növekedés ott érhető tetten, ahol az ember elfogadja korát és szembenéz azzal, hogy az élete egyszer véget ér. Ha tudomásul veszi élete végességét, akkor képes lesz hátralevő idejét hasznosan eltölteni és értékelni azokat a dolgokat is, melyek az előző életszakaszokban parányinak, csekélynek tűntek. Mindezek alatt érthető a társas kapcsolatok megválogatása, a szoros érzelmi kapcsolatok, valamint az élet számos apró élménye, mely ajándékként jelenik meg: egy szép táj, ajándékozás, gyerekeik öröme. Ha Erikson fejlődéselmélete felől nézzük a személyes növekedés kérdését, akkor láthatóvá válik, hogy időskorban a személyiség növekedésének, kiteljesedésének érzése az integritás és kétségbeesés közötti feszültség feloldásából bontakozik ki. Ez pedig azt jelenti, hogy az ember képes lesz elfogadni élete alakulását, múltját, jelenét és jövőjét. A múlt elfogadására épülő jelen és jövő komoly változásokat hoz az önmagához, másokhoz, a világhoz és az Istenhez való viszonyában is. Ezek a változások többnyire a növekedés, a gazdagodás irányába viszik őt.

Öregség és halál

Ahogy telnek az évek és az ember öregedni kezd, egyre inkább tudatosodik benne, hogy egyszer meg kell halnia. A halál megjelenésének gondolata sokaknál kétségbeesést, kérdések sorozatát váltja ki. Idősekkel beszélgetve gyakran előkerülnek ilyen kérdések, gondolatok. Visszatekintenek az előző éveikre, megkérdezik önmaguktól, hogy értelmes életet éltek-e, mit csinálnának másképp, vagy egyáltalán miként élik meg ezeket az időket. Vannak, akik azt mondják, hogy semmit sem csinálnának másképp, belenyugodnak abba a ténybe, hogy az élet véget ér és vár rájuk az örök élet, mások meg egyszerűen nem tudják elfogadni, hogy ennyi volt és nincs tovább. Ugyanakkor nagyon sok olyan idős van, aki egyszerűen képtelen meghalni, mert úgy érzi, hogy valami még nincs rendbe téve az életében vagy egyszerűen csak nem tudott valakinek igazán megbocsátani. Sajnos sok olyan hely van, ahol a halálnak a lehető legnagyobb kirekesztése történik: még a gondolatát is távol tartják maguktól. Ez óriási félelmet sugall, hiszen nem merik a halál gondolatát bevonni életükbe, ami erősítheti a tudattalan halálfélelmet. A halállal szembeni magatartásunk sok esetben mágikus. Az idősek körében figyeltem meg, hogy ha megláttak egy halottas kocsit, azt mondták rá, hogy szerencséjük lesz és ez jó jel. Ez arra enged következtetni, hogy azt gondolják, ha mágikus módon kirekesztik a halált, ha nem beszélnek róla, akkor nem is létezik (Riemann, 66).

A halálhoz való viszony nagymértékben függ attól, hogy az ember halálfélelme mennyire intenzív és hogyan küzd meg vele. Kalish a kutatásában részt vevő idős emberek halálattitűdjeiben a halálfélelem erőssége és az elmúlt élet értékelésének minősége szempontjából négyféle viszonyulást határozott meg. Az első azt a viszonyulást tükrözi, hogy az idős ember ugyan érez halálfélelmet, de ennek ellenére képes a múltjára, jelenére és jövőjére pozitívan tekinteni. A második kategóriába azok az idős emberek tartoznak, akik az életet kudarcként élik meg és erős halálfélelmet éreznek. Képtelenek elfogadni múltjukat, ez pedig nagyban befolyásolja a jövőbe tekintésüket is. A harmadik viszonyulási mód, amikor az idősek rettegnek a haláltól, mert úgy érzik, hogy nekik még terveik, céljaik vannak, melyeket el kell érniük, és ha ajtójukon bekopogtat a halál, az azt jelenti, hogy ezeket a terveket már nem tudják megvalósítani. Az utolsó kategóriába pedig azok az idősek tartoznak, akik egyáltalán nem félnek a haláltól, hiszen ha meghalnak, véget ér nyomorúságos szenvedésük (Kalish, 138).

Mindezeket összegezve elmondhatjuk, hogy nagy hatással van az öregkorra, valamint a halálhoz való viszonyulásra a megélt múlt, és sok minden annak következménye, hogy mit élt át, mit tapasztalt és mit tett az idős ember.

A halállal való szembenézés és annak állomásai_

Érdemes szót ejtenünk a halál jelenségét kutató pszichológiai ágazatról, mely a tanato-pszichológia vagy tanatológia. Elisabeth Kübler Ross tanatológus kutatta a halállal szembenéző ember magatartásának jellemzőit. Arra a következtetésre jutott, hogy a saját halállal szembenézés egy folyamat, amelynek öt állomása van:

• A közeledő halál realitását tagadó elutasító szakasz: Nem én!

• A harag, felháborodás, lázadás szakasza: Miért én?

• Az időnyerésért küzdés szakasza: Talán mégsem én. Még ne!

• A depresszió szakasza: Minden mindegy.

• A belenyugvás, elfogadás szakasza: Készülök, várom az utolsó órám (Kübler, 44).

A tagadás szakasza: nem én! _

Időskorban az embereknek rengeteg betegséggel kell szembenézniük, tudatában vannak annak, hogy egyszer meg kell halniuk, azonban ha egy leépülés következtében derül ki, hogy betegségük gyógyíthatatlan, erre tagadással, elutasítással reagálnak. A tagadás számukra védelmet jelent, hiszen egy ilyen hír hallatán sokk éri őket, és időre van szükségük, hogy kevésbé drasztikus védekezési módokat kidolgozzanak. Sok esetben az időseknek is nagyon nehéz szembenézniük saját halálukkal, még akkor is, ha hisznek az örök életben, a szenvedések nélküli létben. Az, hogy az egyén mennyire ragad le a tagadás szakaszánál, attól függ, hogy a felvilágosítás betegsége kapcsán mennyire volt kíméletes, s hogy élete folyamán hogyan birkózott meg a reménytelen helyzetekkel. Amikor az embernek szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy meg fog halni, érzelmileg kiüresedik, bénulttá válik, és úgy érzi, hogy nem tud tisztán gondolkodni (Frenkl, 136).

Nekünk ebben a helyzetben éreztetnünk kell a halállal szembenéző idős emberrel, hogy nincs egyedül, hogy számíthat a segítségünkre és megkaphatja tőlünk mindazt az érzelmi melegséget, amire éppen vágyik. Segítenünk kell neki a különböző érzelmi kitörések kezelésében, mivel egy ilyen helyzetben az idős ember nem képes egyedül megbirkózni a túl erős érzelmekkel. Természetesen az a legnagyobb segítség, ha nem erőszakoljuk rájuk saját érzelmeinket, hanem hagyjuk őt sírni, amikor az kikívánkozik belőlük.

A düh szakasza: miért én?

A halállal való szembesülés érzései elárasztják az embert, eleinte szinte kontrollálhatatlanul törnek fel. A kezdeti érzések haraggal társulnak. A harag irányulhat a környezetre (miért hagyták őt magára?), az orvosokra (nem ismerték fel hamarabb a betegséget, nem segítenek neki), s gyakran Istenre (miért engedi meg, hogy meghaljon?). Átmenetileg csökken az örömre való képesség, gyakran az örömteli események is haragot, dühöt keltenek. Felerősödhet a félelem és a szorongás. A dühnek ezzel az időszakával nagyon nehéz megbirkózni az embernek és a környezetnek, a családnak és a kórházi személyzetnek. Ilyenkor az emberen eluralkodik a kétségbeesés. Ugyanakkor megmutatkozik a halállal szembeni tehetetlenség is, amit sok esetben nagyon nehezen vallanak be önmaguknak is (Kast, 66). Ebben a szakaszban a megértés és a türelem segít nekik a legtöbbet. Fontos engednünk, hogy a feltörő érzelmek szabad utat kapjanak, és az idős ember kiadhassa magából mindazt, amit érez. Ha dühöngenie kell, engedjük dühöngeni, ha sírnia kell, engedjük sírni. Beszélgessünk vele az érzéseiről, a gondolatairól, hiszen ennek hatására könnyebben teret enged indulatai kitörésének, mintha elterelnénk a figyelmét és más dolgokra irányítanánk. A düh szakaszában nekünk is számolnunk kell azzal, hogy indulatait ránk is ki fogja vetíteni. Ebben az időszakban azonban lényeges, hogy valóban meghallgassuk és odafigyeljünk a saját halálával szembenéző idős emberre. Mindezek kapcsán egy 92 éves asszony jut eszembe, aki kislányát rák miatt veszítette el. A gyerek, amikor megtudta, hogy rákos, a tagadás és a düh váltakozásával reagált. De nemcsak ő, hanem az édesanyja is. A beszélgetésünk során erről is mesélt, hiszen ez számára élete legnegatívabb eseménye volt.

„Az életem legnehezebb időszaka volt, amikor át kellett élnem azt a borzalmat, amivel a kórházban szembesültem. Az egyetlen gyermekem az egyik percben kacagott, a másik percben kórházi ágyon feküdt. Nem tudtam, mi van vele. Egyszer kijött az orvos és a képembe vágta, hogy a gyermekem rákos. Hát azt se tudtam, mit mondjak, mit tegyek. Nagyon mérges lettem, ráncigálni kezdtem az orvost és azt mondtam neki, hogy ez nem igaz, hogy hülyeségeket beszél. Az orvos erre azt mondta, hogy asszonyom, ez a valóság, fogadja el. Na, nekem nem is kellett több, annyira dühös lettem az orvosra, hogy félrelöktem és azzal bementem a gyermekemhez. Ő még ekkor mit sem tudott az egészről, egész addig, ameddig ez az orvos be nem lépett és neki is nagyon személytelen módon el nem mondta, hogy rákos. A gyermekem is úgy reagált, mint én. Kiabált, sírt, nem hitte el, hogy ez történhet vele. De hogy is hitte volna el, mikor csak 20 éves volt." (L. E.)

Az alkudozás szakasza: talán mégsem én!

Az alkudozás szakasza arról szól, hogy az ember arra vágyik, hogy meghosszabbítsák az életét, lehessen még olyan napja, ami fájdalommentes, hogy még megtehesse azokat a dolgokat, amelyek számára fontosak. A legtöbb alkudozás Istennel történik, csak sokan nem beszélnek róla. Elisabeth Kübler Ross azt tapasztalta, hogy ebben a stádiumban a gyógyu I ás reményében tett fogadalmakat a bűnhődésvágy motiválja, s a bűntudat feloldását a segítő beszélgetés szolgálja (Kübler, 156). A teljes tagadás és a külvilág vádolása után az ember figyelme fokozatosan magára kezd terelődni. Elkezd gondolkodni azon, hogy mit csinált rosszul, hogy ide jutott, s mit kellene tennie, hogy bűnei eltörlődjenek.

Az idősekkel való beszélgetések alkalmával tapasztaltam, hogy gyakran jelentkezik a bűn mint témakör, mert kezdik azt hinni, hogy a betegség, a halál azért van az életükben, mert valami rosszat tettek, mert sokat ittak, rosszul bántak a gyermekeikkel, a házastársukkal. Elkezdenek alkudozni, elmondják, hogy ha meggyógyulnak, bocsánatot kérnek a gyerekeiktől, többet nem cigarettáznak, nem isznak több alkoholt. Ezek az alkudozások részükről azt jelentik, hogy ha megváltoznak és megjavulnak, elkerülik a bűneikért a büntetést. Mint már az elején is említést tettem erről, ezek az alkudozások sokszor Istennel történnek. Ha vallásos az illető személy, nem okolja Istent betegségéért, és sok esetben azt sem gondolja, hogy ez az ő büntetése a bűneiért. Természetesen ez abban az esetben van így, ha az illető személy egészséges istenképpel rendelkezik. Egy 80 éves nyugdíjas tanító bácsi, aki nagyon súlyos beteg, évek óta ágyban fekszik, betegségéről a következőket mondta:

„Nagyon nehéz életem volt, nagyon rossz életet éltem. Öt éve fekszem az ágyban és könyörgöm Istenhez, hogy vegye el az életemet. Ő valamiért nem akarja, talán valamit még tartogat a számomra. Nem érdemlem meg a Jóisten kegyelmét, mert nagyon sok rosszat tettem az életemben. Rossz tanító voltam, sokat szidtam a gyermekeket. A feleségem elhagyott, mert sokat ittam és sokszor kiabáltam vele. Szégyellem magam ezért. Azt is mondtam Istennek, ha bár annyira meggyógyít, hogy kikeljek ebből az ágyból, elmegyek a feleségem sírjához és bocsánatot kérek tőle. Tudom, hogy Isten sosem büntet, mert ő megbocsátja minden bűnűnket. Így én sem hiszem azt, hogy a betegségem az ő büntetése. Ő nagyon szeret mindannyiunkat és sosem büntet semmiért." (GY. D.)

A depresszió szakasza: minden mindegy!

A depresszió kiváltó okai közé tartozik, hogy az embernek szembe kell néznie annak a fájdalmával, hogy az élete véget ér. Az élet minden napján érezni kezdi, hogy élettere beszűkül, és hogy fel kell adnia korábbi életszínvonalát. Ebben a szakaszban az embernek minden mindegy, semmiben nem találja az örömöt, képtelen ellátni teendőit, közömbös lesz az egész világ felé. Elzárkózik, csökken az igénye a beszélgetésekre. Az ember reaktív depressziója gyorsan megszűnik, ha objektív nehézségei, helyzete rendezéséhez segítséget kap. A szomorúság és fájdalom bennük azonban csak akkor szűnik, ha kifejezésre tudják juttatni érzéseiket, bánatukat. Itt alig van szükség szavakra, az érzelmek kifejezése, a támogató, csendes jelenlét az, ami segíti a beteget. Csak azok a haldoklók tudnak elérni az elfogadás és megbékélés szakaszába, akik átélték a kétségbeesést, a haragot, a szorongást és a félelmet (Frenkl, 137).

A belenyugvás szakasza: készülök, várom az utolsó órám!

Ha a halállal szembenéző embernek elegendő ideje marad, és az előző fázisokban környezetétől megkapta a megfelelő segítséget, képes lesz kifejezni érzéseit, haragját, szomorúságát és eljut a belenyugvás stádiumáig. Elhiszi, hogy számíthat környezete segítségére, és sosem hagyják magára. Ez pedig szükséges ahhoz, hogy képes legyen elbúcsúzni, méltó módon az örök életbe költözni. Persze nagyon fontos, hogy legyenek mellette, hogy képes legyen kibeszélni magát és kellő helyre tenni mindazokat az életeseményeket, melyek végigkísérték az életét. Ebben az időszakban nem is annyira a szavak fontosak, mint a testi közelség. A legtöbb ember ebben az időszakban már megbékélt a halál gondolatával és csendesen várja az időt, amikor el kell mennie. Ebben a szakaszban az ember belenyugodott a halál gondolatába és készül az utolsó órára.

Összegezve az elmondottakat, rájöhetünk arra, hogy az idősek életében fontos téma a halál. Ahogy érzik, hogy már múlóban az életük, a halál gondolata egyre erőteljesebbé válik. Gyakran vesztik el élettársukat, ami újabb krízist kreál. Nagyon fontos, hogy a gyász folyamatában végigkísérjük az idős embert, segítsük abban, hogy ezeket a szakaszokat megélje, kellőképpen el tudja gyászolni szeretteit, az elmúlt életét.