Máshol

Fodor György
lISZT FERENC NYOMÁBAN
EURÓPÁBAN
ÉS KOLOZSVÁRON

 

Liszt Ferencre emlékeztet ebben az esztendőben két évforduló is, hiszen 205 éve, 1811. október 22-én született és 130 éve, 1886. július 31-én adta visz-sza halhatatlan lelkét teremtő Istenének, aki oly gazdag tehetséget adott neki. De idén egy másik nagy eseményre is emlékezünk annak 160. évfordulóján: az esztergomi bazilika felszentelésén, 1856. augusztus 31-én Liszt Ferenc a mind hitéleti, mind egyháztörténeti, nemzeti szempontból fontos ünnepre írt Missa solemnisét (Esztergomi mise) mutatták be a szerző vezényletével.

Liszt Ferenc az ausztriai Doborjánban (Raiding) jött világra, ahol édesapja az Esterházy-család birtokán szolgált. A szülők nagy figyelmet fordítottak a kis Franci nevelésére. Első zongoraleckéit édesapja, Liszt Ádám adta, maga is több hangszeren játszott, csellista volt egykor a kismartoni zenekarban. A tehetséges fiú soproni és pozsonyi koncertje idején még tízéves sem volt, de határozottan állt ki a közönség elé, és gyönyörű játékával olyan sikert aratott, hogy további zenei tanulmányaihoz magyar főurak ajánlottak fel ösztöndíjat. 1822-ben apjával Bécsbe ment, ahol Carl Czernynél és Antonio Salierinél tanult. A szerepléshez szokott gyermek az osztrák fővárosban is koncertezett. Nagy feltűnést keltő első bécsi koncertjén az akkor 11 éves művészre Beethoven is felfigyelt. Pesten először 1823 májusában lépett fel, majd ősszel a Luigi Cherubini vezette párizsi Conservatoire-ban. Magánúton folytatta tanulmányait, többek között Ferdinando Paer zeneszerzést tanított az ifjú Lisztnek. „A fény városa", Párizs pezsgő szellemi élete minden művészre nagy hatással volt, Liszt további életét és fejlődését is döntően befolyásolta a francia főváros szellemi és művészi elitje. Több európai országban koncertezett, virtuozitásával mindenütt ámulatba ejtette közönségét.

Édesapja 1827-ben bekövetkezett halála után édesanyja, Liszt Anna is Párizsba költözött. Ebben az időben a tehetséges fiatalember arisztokrata családoknál zongoraleckéket adott és rengeteget olvasott. Megszületett első magyar vonatkozású műve is: variációkat komponált, amelyekhez Bihari János és Fáy László verbunkos dallamai szolgáltak alapul. A korszak zenei életének kiválóságai (Chopin, Paganini, Berlioz, Mendelssohn-Bartholdy) hatottak művészi fejlődésére.

Magánélete is átalakulóban volt. Marie d'Agoult-lal Svájcba költöztek. Három gyermekük született. Liszt sokszor hónapokig távol volt családjától koncertkörútjai miatt. Sikeres hangversenyei Párizstól Bécsig, Milánótól Pestig újabb elismertséget szereztek neki. Időközben karmesterként is bemutatkozott. A pergő élet korszakát váltotta weimari karmesteri időszaka, ahol több időt tudott zeneszerzésre fordítani. Nagy hatással volt rá a Richard Wagnerrel kötött barátsága. Közben megismerkedett Sayn-Wittgenstein hercegnével. Kapcsolatuk elmélyült, Liszt követte az asszonyt Rómába, ahol ideje nagy részét egyházi zenék (köztük oratóriumok) komponálásának szentelte. Az egyház kisebb papi rendjeinek felvétele után a Vatikánba költözött, ahol az egyházi zene megreformálásán fáradozott. Egyik - ebben az időszakban komponált - jelentős művét, Szent Erzsébet legendájának ősbemutatóját maga vezényelte 1865-ben a Pesti Vigadóban, ahol magyar kapcsolatai is újjáéledtek. A földi elmúlással kapcsolatos művek alapvető mondanivalója: a halál mindenkit utolér, színe előtt mindenki egyenlő társadalmi rangra, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Liszt is komponált variációkat a haláltánc alapmotívumául szolgáló Dies irae gregorián dallamára. A többször átdolgozott darab első vázlatai 1838-ból származnak, azonban csak 1865 áprilisában mutatták be Hágában, ahol Hans Bülow német zongoraművész játszotta a zongoraszólamot.

Hazafias megnyilatkozásainak egyik szép példájaként Doborjánba látogatva Liszt adakozott a templom orgonájára és a szegényeknek. Pályafutása során több ízben is tartott jótékonysági koncertet, így a Nemzeti Zenede létesítésére is (amely ma a nevét viseli). Az 1838-as pesti árvíz március 13-18. közt okozott súlyos pusztítást, főleg a mai város pesti oldalán. Amikor Liszt Ferenc értesült a pesti árvízről, elhatározta, hogy Bécsbe utazik és koncertezik az árvíz károsultjai javára - összesen nyolc koncertet tartott.

Egyesek kétségbe vonják a magyarul keveset tudó és legtöbbet a nagyvilágban hangversenyező Liszt magyarságtudatát. Figyelmükbe ajánlom a nagy pesti árvíz pusztításakor írt levelének egy részletét: „Nagyszerű táj szállt föl lelki szemeim előtt. A jól ismert erdő volt, mely a vadászok kurjongatásaitól visszhangzik. A Duna volt, mely sziklákon rohan keresztül. Magyarország volt az erős és bőkezű föld, mely oly nemes ifjakat hordoz a vállán. Egyszóval az én hazám volt. Így kiáltottam föl: én is ehhez az ősi, erős fajhoz tartozom! Szunnyadnak, de ha egy hatalmas hang egyszer majd felébreszti őket, dicsőséges jövő vár rájuk. Oh, én vad, távoli hazám, óriás családom! Fájdalmad kiáltása visszahívott hozzád és én lehajtottam fejemet szégyenemben, hogy ily soká megfeledkeztem rólad." Ugyanakkor 24 ezer aranyforintot, későbbi hatévi tiszteletdíjának megfelelő összeget adományozott az árvízkárosultaknak. Károly Sándor nagyherceg ajánlatára visszatért Weimarba. Ezt követően sokat utazott Róma, Weimar és Pest között. Egy ilyen utazás alkalmával meghűlt és tüdőgyulladásban elhunyt.

Európa számos országában találkozhatunk Liszt Ferencre emlékeztető szobrokkal, festményekkel, emléktáblákkal. A kismartoni Esterházy-kastély kertjétől nyugatra áll a Liszt Ferenc-emlékmű. A fehér márványból készült szobrot 1936-ban Liszt Ferenc 125. születésnapja emlékére állították, az életnagyságúnál nagyobb, kényelmes, ülő pozícióban, papi reverendában ábrázolja az idős zeneszerzőt. A talapzatba vésett német nyelvű felirat szövege (magyar fordításban): Liszt Ferenc 1811-1886. Várvidék nagy fiának (állíttatta) hazája. Ma már kevesen tudják, hogy kivitelezője Járay Sándor szobrász, szűkebb hazánk fia, aki Temesváron született 1870-ben. Márványból, bronzból, fából készült szobrai között a legismertebbek Schillert, Lisztet, Mascagnit ábrázolják.

A Rómától 32 kilométerre keletre fekvő Tivoli városában található Villa d'Este 16. századi kastélypark kétszáznál több szökőkútja vizének muzsikája is megihlette Liszt Ferencet. A tulajdonos, Gustav Hohenlohe bíboros - ő adta fel a művésznek a papi rendeket - felújította a palotát és a parkot. 1864-től haláláig évente hosszabb-rövidebb időre vendégül látta itt Lisztet. Ő ott jól érezte magát: a gyönyörű környezet inspirálta, megtalálta a hőn óhajtott alkotói magányt, mégsem volt elérhetetlen távolságra római barátaitól. Az itt töltött napok emlékét idézik a Villa d'Este szökőkútjai és a Villa d'Este ciprusai című darabok. Lisztnek emléktáblája és emlékszobája van a palotában.

Liszt Ferenc Kolozsváron is koncertezett 1846 novemberében, decemberében és 1879 márciusában¹ a Redutban, a belváros egyik meghatározó műemlék épületében, amely az Unió utca (különböző nevei: Monostor, Bel-Monostor, Regele Mihai, 30 Decembrie, Memorandumului utca) déli oldalán áll. Napjainkban az épületben található az 1928-ban alapított Erdélyi Néprajzi Múzeum. Első kolozsvári hangversenyét Liszt 1846. november 26-án tartotta a város tánctermében, a Redutban, ahol mintegy 500 főnyi hallgatóság fért el. Este 6-7 óra között a katonazenekar Liszt híres indulóját játszva száz fáklyás kíséretében szállása (a Biasini-szálloda) felé vonult, és ott ablaka alatt magyar nótákat játszott. Lakosztályán Ruzitska György igazgató vezetésével a legrégibb magyar zeneiskola küldöttsége tisztelgett. A város ifjúsága is üdvözölte a mestert. Liszt megjelent lakosztálya ablakában, és a torkaszakadtából éljenző tömegnek megköszönte az ünneplést.²

Az első hangverseny után a Kolozsvári Házi Zenekör, a későbbi Kolozsvári Zenetársaság őse látta vendégül Liszt Ferencet, s tiszteletbeli tagsági oklevéllel lepte meg. Hazamenet az utcát, ahol kocsija elvonult, hatvan fáklyával világították meg. Második hangversenyére is - ugyancsak a Redutban - 1846. november 29-ére minden jegy előre elkelt.³ A harmadik hangversenyt december 3-án adta jótékony célra az ezerfőnyi közönséget befogadó Farkas utcai színházban. A hangverseny után 150 fáklyás ifjú és több magas állású főtisztviselő a Rákóczi-induló hangjai mellett kísérte szállására. Az ifjúság a fáklyákat máglyaként halomra rakta, úgy égette tovább. Búcsúhangversenyét Kolozsváron Liszt Ferenc 1846. december 6-án tartotta. Magyar műveket és változatokat játszott, végül a Rákóczi-indulót, ahogy az egykori sajtó írta. Mintegy 300 fáklyás kísérte akkor a hangverseny után a lakására, tisztelgő versekkel búcsúztatták. 1846. december 8-án reggel 9-kor távozott a városból több mágnás kíséretében.⁴ Fellépéseire a kincses városban Kolozsi Tibor művészi értékű Liszt Ferenc-domborműve emlékeztet a Redut/Erdélyi Néprajzi Múzeum bejáratánál.

 

Jegyzetek

1 Kolozsvári koncertjeiről ld. Lakatos István: Liszt Ferenc Erdélyben. Hitel. Kolozsvár, 1943, 741-743.

2 Nagyszebenből 1846. november 23-án indult el Liszt, 24-én érkezett Kolozsvárra. Megérkezéséről az Erdélyi Híradó így írt: „Liszt Ferenc Kolozsvárt van. Évek óta hű, testvéri érzések között várt kedves hazánkfia, a világhírű zongorász, nemes szívű ember, lelkes magyar, magas szellemi műveltségű egyéniség, vidám kedélyes társalgó, Liszt, néhány elébe egész Nagyszebenig ment lelkes hazafi kíséretében, tömérdek úri rendű nép várakozó jelenlétében, folyó hó 24-én öt óra körül óhajtott kedv és egészségben városunkba megérkezett, s szállását ezúttal a Biasini vendéglőjében főhelyzetűektől kényelmi tekintetben mindennel pompásan ellátott termekben vevé. Az utca rakva volt néppel." ld. Lakatos: Liszt Ferenc Erdélyben.

3 Az Erdélyi Híradó beszámolójában beszámol arról, hogy a közönség jóval a hangverseny megkezdése előtt elfoglalta helyét a teremben, Liszt zajos éljenzés között lépett a dobogóra. Nagyjából ugyanazt játszotta, mint azelőtt Temesváron: híres átiratait a Lammermoori Luciából, a Normából, a bravúrváltozatokat a Puritánok című daljátékból, az Ave Mariát, a Magyar dallamokat, végül a Rákóczi-indulót. Játékáról írja a kolozsvári sajtó, jelesül a Kelet: „Mit hallottunk s éreztünk, miért leírni akarni? - Ezt ember tehetni nem fogja. Legyen elég, miszerint az egész közönség tetszése, öröme és megelégedése az elragadtatottságig magasztos, élénk és ihletett volt mindvégig." Brassai Sámuel a Vasárnapi Újságban írja: „Nálunk a zongora bájos hatalmú királya. Liszt Ferenc oly sokat képes feledtetni velünk a rideg jelenből, s viszont oly sokat támaszt fel emlékeink sírjából. Csak az a híja, hogy kurucok legyünk, midőn hatalmas Rákócziján elandalgunk." ld. Lakatos: Liszt Ferenc Erdélyben.

4 Az Erdélyi Híradó így írt: „Kolozsvárnak ilyen élvezetes östéi nagy idők óta nem voltak s hihetően nem is lesznek. Amint megjelent, jókedv és mosoly ült minden arcon, taps és éljen viharozza át a termet. Minden szám után két-háromszor visszatapsolják. Magyar változatait és végül Rákócziját zongorázta, mert ezt közönségünk mindig kívánni s ő mindig készséggel játszani szokta". ld. Lakatos: Liszt Ferenc Erdélyben.