Könyv
lEVÉL ERDÉLYBŐL
SZABÓ FERENC JEZSUITÁNAK

Kedves Feri, Örömben éltem, köszönöm című könyved frissiben történt elolvasása igazi élményt jelentett számomra. Lényegét, még ha nem is szántad gyó-násnak jegyzeteidet, a fülszöveg utolsó mondata summázza: „Fény és árnyék képezi életünk színét, visszáját egyedül Isten ismeri". Ünnepélyesen megvallom, a Vatikáni Rádiónál eltöltött évtizedeid alatt te voltál számomra a technikailag mindig is zavart, recsegtető, sípoltató rádión keresztül a „szellemi híd" NyugatEurópa, illetve Róma és a kommunista szolgaságba kényszerített Kelet-Európa között. Általad ismerhettem meg a II. vatikáni zsinat mélyenszántó tanítását, amit nagy büszkeséggel másoknak is nem egyszer elmondtam, sőt őszinte hálám jeléül le is írtam az erdélyi katolikus sajtóban. Mellesleg írásaiddal és előadásaiddal segítettél abban is, hogy el ne „kóboroljak" (ez a te kifejezésed), hogy az antennákat felhúzva figyeljek ne csak ad extra, hanem ad intra is, és így tájékozódjam. Wittgensteint idézed könyvedben egy helyen: „Az tud beszélni, aki reménykedni tud, s viszont". Ebben az értelemben volt óriási haszon és munkaeszköz számomra számtalan könyved. Ez akkor is így volt és persze ma is így van, sőt, ma még inkább, ha sebzett a lélek. Igazából viszont ilyenkor tör fel legmélyebbről a Suscipe fohásza.

Szülőföldemhez való kötődésem miatt külön is köszönöm a Pünkösd Csíksomlyón - 1997 című versedet, meg a Hetven után, a Két kiáltás közt és a Miserere (etiam peccata!) címűeket. Amint jeles személyiségekkel való találkozásaid megtermékenyítő hatással voltak rád, úgy te is - énrám. Hálás vagyok az Égnek azért, hogy találkozhattam veled. Filozofikus hangvételű közléseid hatására én is meggyőződéssel vallom, hogy „a hit a világ tavaszát jelenti, amint az ateizmus a telet". Csakhogy a „tél" tartóssága egyre inkább kínoz engem. A tél jelenlétének Erdélyben egyik szomorú jele, hogy idén egyetlen jelentkező sincs a világból a teológiára. Jakubinyi érsek fölkért egy „vitaindító előadás" megtartására a papi szenátusban a következő címmel: Papi hivatások és utánpótlás kérdése főegyházmegyénkben. Az előkészület ideje során több mint harminc embert (világiakat és egyháziakat) megkérdeztem (többek között Sajgó Szabolcsot is, de nem válaszolt). Az előadást október 4-én megtartottam a Gyulafehérvár melletti Alvincen. A felkérés azért lepett meg, mert bár a főegyházmegye jelenleg legidősebb aktív papja vagyok, nem vagyok nyugdíjas (a 79. évet számolom), nem tartozom az úgynevezett „feddhetetlen" papok közé. Ebből az alapállásból persze őszinte is tudtam lenni.

Az elmúlás és halál témája 85 évesen nagyon közel került mindkettőnkhöz (Erósz és Thanatos). Valóban igaz Pascal megállapítása: „Az emberek, mivel nem tudják elkerülni a halált, azt eszelték ki, hogy nem gondolnak rá". Remélem, hogy mi kivétel vagyunk, hiszen csak a múlt nő mögöttünk, s napról napra fogy a jövőnk. Gratulálok a 85 évhez, gazdag termésű életedhez. Ave!

(Jezsuita Kiadó, Budapest, 2016)

Jakab Gábor