Ondrejcsák Eszter
bEER MIKLÓS VÁCI MEGYÉSPÜSPÖK A FIATALOKRÓL ÉS A HÁTRÁNYOS HELYZETŰEKRŐL

 

Az Evangélium öröme című apostoli buzdítás 108. számú cikkelyében Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy a fiataloknak, ahogyan az időseknek is, megvan a maguk szerepe a társadalom formálódásában: „Mindkét csoport a népek reménysége. Az öregek hordozzák annak a tapasztalatnak az emlékezetét és bölcsességét, mely arra hív, hogy ne ismételjük meg ostobán a múlt hibáit. A fiatalok arra hívnak, hogy élesszük újra és növeljük a reményt, hiszen ők az emberiség új irányulásait hordozzák, és oly módon nyitnak meg a jövő felé, hogy ne maradjunk olyan struktúrák és megszokások nosztalgiájához horgonyozva, melyek már nem hordozzák az életet a mai világban." Ennek ellenére napjainkban a fiatalokat és az időseket a társadalom két kirekesztett csoportjának tarthatjuk, abban az értelemben, hogy egyik sem kap elég figyelmet, időt vagy törődést, mindkét csoport háttérbe kerül a mai pénzközpontú kultúrában. Ferenc pápa ezért a fiatalokat és az időseket is egyértelműen a veszélyeztetett, magukra hagyott csoportok közé sorolja.

Ennek okairól és a várható következményekről beszélgettem január 5-én Beer Miklós váci megyéspüspökkel a váci püspöki palotában található dolgozószobájában. A találkozást én kértem Beer püspök második interjúkötete megjelenése után. Azzal a céllal kerestem meg, hogy arra kérjem, nevezze meg a legfontosabb problémákat, amelyek a hátrányos helyzetűeket és a fiatalokat érintik, és ezekre keressünk, nevezzünk meg megoldásokat.

A nemrég megjelent Örömet hozzak, hol gond tanyázik című kötet szép és élvezetes folytatása a Szeressek ott, ahol gyűlölnek című könyvnek. Ebben a püspök elmondja, mennyire fontos, hogy kellő időt szánjunk a másikra. „A szüleinkre, de a gyerekekre is. Milyen egyszerű leültetni őket a tévé elé, miközben minden gyerek vágyik arra, hogy törődjenek, játsszanak vele, mesét olvassanak neki." Ír arról is, hogy a mai Európát az elpuhult, kényelmes élet jellemzi, önzés és élvezethajhászás. Szót ejt a nők egyenjogúságáról, a hátrányos helyzetűekkel szembeni magatartásról, a fiatalság jelenkori általános problémáiról, és sok más olyan témáról, amelyekkel a mindennapjainkban találkozhatunk. Kérdésemre Beer püspök elmondta, hogy a hátrányos helyzetűekkel, fogyatékosokkal, a nőkkel szemben gyakran tapasztalható magatartás gyökere ugyanaz, a felsőbbrendűségtudat, egyesek magukat jobbnak, többnek gondolják a másiknál, következményként sérül az egyenjogúság, az emberi méltóság. A gondolkodásmód ugyanis már magában rejti a megkülönböztetés után a kirekesztést, ami távolságot teremt az emberek között. Így pedig nem jön létre találkozás, olyan párbeszéd és kapcsolat, ami lehetővé tenné a másik személy megismerését, teljes megértését. Pedig a püspök szerint erre volna szükség a problémák megoldásához. Azt kellene tudatosítani, hogy mindannyian egyediek vagyunk, ezért nem szabadna elvárni egymástól, hogy a másik is olyan legyen, mint mi, hanem a különbözőség elfogadására kellene törekedni. A toleranciára. Egyetlen ember sem maga választotta meg, hová születik, milyen társadalmi, nemi, kulturális, vallási, szociális stb. helyzetbe, családba, csoportba kerül bele születésével. Nem az ember választja meg, egészséges akar-e lenni. Probléma egyrészt a fogyatékosok esetében a társadalmi lehetőségek korlátozottsága (például a munkahelyhiány), másrészt a velük szemben tanúsított félelem, gátlások, az elutasítás, a kommunikáció hiánya. Ha a munkahelyteremtésen nem is tudunk egyénileg változtatni, akkor sem megoldás az, ha nem vesszük azokat észre, akiknek segítségre volna szüksége, becsukjuk a szemünket, mert ez így számunkra kényelmesebb. Ellenkezőleg, ki kell lépnünk, nyitnunk kell a fogyatékosok, az idősek, a fiatalok, minden ember felé, csökkentve ezzel az elszigeteltségüket, a távolságukat a többiektől, a közömbösséget, a magányt és a szeretethiányt. Ki kellene nyújtani a kezünket egymás felé, megfogni a másik kezét, és nem elereszteni. Mit jelent ez? Azt, hogy segítenünk kell egymást. Így tudnánk egymás javára válni. Változtatni a dolgokon. Előrébb jutni.

A fiatalság ellen manapság gyakran hangoztatott vélemény az idősebb korosztály részéről az, hogy - általánosítva -céltalanok, motiválatlanok, lusták, fásultak, majdnem minden idejüket a számítógép, a mobiltelefon vagy más technikai eszközök előtt töltik. Észre kell venni, hogy ezt a mindenhonnan beszűrődő nyomás mellett a szülők részéről tapasztalható elhanyagolás is okozza, fogalmazta meg a püspök. Éppen a gyermekre nem jut idő, mert túl sokáig dolgoznak a szülők, hogy előteremtsék az anyagiakat, mert úgy látják, ezzel tudják megteremteni a biztonságot, erre van szükség. Esetleg a kényelmességük miatt nem játszanak, tanulnak, foglalkoznak a gyermekükkel, a fiatalokkal. Sokszor pontosan ezeket a technikai eszközöket kapják pótlásul a gyermekek, melyek felé egy idő után - nem kapva meg a szükséges figyelmet, szeretetet, gondoskodást a szülőktől, amire valójában vágynak - már szinte teljes figyelmükkel odafordulnak. Így egysíkúvá válik a látásmódjuk, lényegében függőség alakul ki a televíziótól, az internettől, a mobiltelefontól. A megoldást itt az jelentené, ha a szülők (és a nagyszülők is) tudatosan törekednének a családban arra, hogy a gyermek figyelmét megfelelő mederbe fordítsák és ott tartsák. Élményeket kellene adni nekik, kivinni őket a természetbe, mint harminc évvel ezelőtt. Ha olvasnának nekik, ezzel rávezetnék őket a könyvek értékére, hiszen a könyv a képzeletet és az intelligenciát is fejleszti. Ha elvinnék őket sportolni, különféle rendezvényekre, templomba, építő közösségbe. A helyes irányba való változás lehetséges a püspök szerint, és sokat fordítana a helyzeten a megfelelő hozzáállás az anyagi világhoz és a technikai eszközökhöz. A kérdés csak az, hogy mit akar a szülő, mire akarja nevelni a gyermekét.

A tudatlanság ártalmas. Ezért fel kell tenni a kérdést, mit is teszünk tulajdonképpen, amikor séta, sport, élmények helyett a gyermeket például a tévé elé ültetik, mivel használnak ezzel neki, és milyen példát mutatnak a fiataloknak, amikor a felnőttek maguk is ugyanezekbe a hibákba esnek. Követhető és hiteles példára van szüksége a fiatalságnak, amit csak az idősebb korosztály tud számukra biztosítani. A mértéken és az egyensúlyon van a hangsúly, ahogyan mindenben erre kellene törekedni. A pénz, a technológia, a szórakozás önmagában nem ártalmas, megvan a maga szerepe, például a számítógép segítségével kapcsolatba tudunk lépni egymással. De az nem használ, ha a személyes találkozásokat, beszélgetéseket, összejöveteleket pótolja, ha emiatt nem jut idő egymásra. Az idősebb korosztály felelőssége tehát az, hogy a helyes utat megmutassa a fiatalságnak. Ezek után hitelesen kell képviselni is ezt az irányt. Nemet kell tudni mondani a káros dolgokra. A fiatalok összezavaro-dottsága ezzel nagyrészt megszüntethető volna. Így tudnának fejlődni, növekedni és gazdagodni. A változás tehát lényegében a találkozással kezdődik. Azzal, hogy párbeszédet folytatunk egymással, kinyitjuk az ablakot az újnak, a másnak, a kapcsolatoknak, egymásnak, és mindent, ami nem használ, ami ártalmas, ami az időt értelmetlenül pocsékolja, azt félretesszük, kisöpörjük az útból. Egyszóval kitakarítjuk a házat. Beengedjük a friss levegőt.