Farkas Zoltán
fELSZENTELT PÜSPÖK ÉS KÖLTŐ:
ERŐSS ALFRÉD

Dr. Erőss Alfréd (teológiai tanár, költő, tanulmányíró, szerkesztő, felszentelt titkos püspök) 1909. július 7-án született Perestyén (Prisian, Krassó-Szörény megye) és meghalt 1950. július 31-én Kolozsváron. Tordán temették el.

Édesapja, Erőss Lázár (Csíkszereda, 1881. április 19. - Tor-da, 1961. január 15.) csíktapolcai lófőszékely családból származott, az elemi osztályokat Csíkszeredában, Csíksomlyón végezte. Érettségi után rövid ideig gyakornok volt a csíkszeredai adóhivatalnál, majd Munkácsra került, 1907-ben már mint mérnöksegédet áthelyezték Temesvárra a Bánsági Kataszteri Hivatalhoz, ahonnan még abban az évben a Krassó-Szörény megyei Novákfalva (Glimboca) területének felmérésével bízták meg. Itt ismerkedett meg egy helybéli kereskedő család leányával, a félig olasz, félig (anyai részről) medgyesi szász (evangélikus) származású Martini Terézia Margittal (Novákfalva, 1888. június 24. - Torda, 1974. január 31.), akit 1908. november 4-én a nándorhegyi római katolikus templomban feleségül vett és vele együtt beköltözött Temesvárra. Minden nyáron más állomáshelyen dolgozott családostul (azért született Alfréd Perestyénen).

Erőss Alfréd az elemi iskolát Novákfalván kezdte, a Baranya vármegyei Perekeden folytatta, második osztálytól Temesváron, a józsefvárosi katolikus elemibe járt, a piarista gimnáziumban reál szakon tanult. „Talán második elemista voltam, amikor ministrálni szerettem volna, s túláradó örömmel fogtam hozzá a tanulásnak. De a lépcsőima hosszúnak látszó szövegei visszatartottak és én lemaradtam. Ha jól emlékszem, ötödik gimnazista koromig nem is ministráltam. A mise elvesztette nagy, vonzó hatását. Mint alsós piarista nem egyszer meglógtam a vasárnapi szentmiséről, és a Notre-Dame kapujából iskoláslányokat kísértünk haza. Nem volt ez szerelem, se léhaság, hanem gyermeki kalandvágy, oktalan játék. Sokkal jobban érdekelt akkor a bőrlabda s télen a ródli meg a korcsolya. Olyannyira, hogy a tanulás is elmaradt, s negyedikben vagy ötödikben megbuktam. Szörnyen szégyelltem az ismétlést, s egy kicsit össze is szedtem magamat, de tanáraim kevés megértést mutattak. Jó szüleim Láng tanárhoz adtak magánórára, akinek sokat köszönhetek. Mikor pályaválasztáshoz érkeztem, azt mondta édesanyámnak: akármilyen pályára megy - kiválót fog alkotni. Ilyeneket nekem sohase mondott, de éreztem, hogy bízik bennem, s ez fokozta az önbizalmamat."

Erőss Alfréd számára sorsdöntő hatással volt 1926. február 17-21. között a temesvári kegyesrendű főgimnáziumban tartott lelkigyakorlat. Ekkor P. Olasz Péter szatmári jezsuita előadásai hatására be akart lépni a jezsuita rendbe. Ezt a tervét édesapja ellenezte, de a papi elhivatottságától nem tudta eltéríteni.

Átiratkozott humán szakra. Pap tanár nagybátyja, dr. Erőss József lépett közbe, ő akkoriban a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnáziumban tanított latint és történelmet: 1926-ban VII. osztályba átíratta az unokaöccsét oda, pártfogásába vette. Itt hamarosan javult a tanulmányi előmenetele, 1928-ban sikeresen érettségizett a brassói bizottság előtt. Benedek Elek, akinek fiatalkori verseit elküldte, 1928. augusztus 16-án keltezett levelében azt tanácsolta neki: „a papi pályát kösd össze a tanárival". Egész nyáron küzdött a hivatásvállalással, szülei beleegyezésével jelentkezett a gyulafehérvári szemináriumba. Az első év után Rómába küldte püspöke, a Collegium Germanicum-Hungaricum bentlakójaként a Gregorianán folytatta tanulmányait. 1932. június 27-én filozófiából (bölcsészetből), 1937. július 3-án teológiából doktorátust szerzett. Utolsóévesként a többségben német kollégiumban olyan tekintélyre tett szert, hogy őt választották meg bidellusnak. 1935. október 27-én pappá szentelték, ekkor édesanyja is katolikussá lett. Nagyszebenben lett segédkáplán, majd Gyergyószárhegyen káplán (itt készült a második doktorátus megszerzésére, innen utazott többször is Rómába).

Időközben betegeskedni kezdett. Két évvel fiatalabb paptársa, Jakab László így számolt be e keserves időszakról: „Csíkszeredába ment, az akkor híressé vált Dr. Hirsch Hugó szanatóriumba feküdt. Hosszas megfigyelés után az orvos megállapította, hogy betegsége nem szüntethető meg operációval, ezért a kolozsvári klinikára utalta. Itt dr. Hateganu kezelte, aki hosszas vizsgálatok alapján kimondta, hogy ilyen betegséget még nem kezelt, nem tudja megállapítani az okát. Dr. Hateganunak volt egy német származású asszisztense, aki nem nyugodott bele az eredménytelen megállapításba, és egy hónapon keresztül kutatta a jelenségek alapján a betegség természetét. Egy hónap múlva jelentette Erőssnek, hogy van egy olyan kór, amelynek a leírása egyezik az övével, az a betegség azonban csak Dél-Olaszországban, Spanyolországban és DélGörögországban fordul elő. Erőss Alfréd éveket töltött Olaszországban, tehát létezett összefüggés. Egy bélamőba okozta a belek megbetegedését. Ettől kezdve az előírt dietát betartotta, s a gyógyulás lassan elindult, hét év alatt helyrejött." (Ki kell egészítenünk, hogy sajnos egész életében küszködött e betegséggel.) Káp-lánkodása után, 1938. január 1-jétől a kolozsvári egyetemi klinika lelkésze lett, szeptember 1-jétől meghívták a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola lelki igazgatójának (spirituális rector) és helyettes tanárnak. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés következtében, mivel a teológusok többsége észak-erdélyi volt, az utazási nehézségek miatt felvetődött a teológia Kolozsvárra költöztetése, így ő már az új tanévet itt kezdte meg. 1941-ben nevezték ki a dogmatika rendes tanárává, majd december 10-én a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Kara befogadta doktorai körébe, a Pázmány Péter Társaság tagja lett. 1943-ban ugyanitt benyújtotta és megvédte habilitációs értekezését, 1944. január 21-én megtartotta székfoglaló értekezését: A bölcselet és a kegyelem titka. Kinevezték egyetemi magántanárnak. Kolozsváron a teológia épületében (Magyar utca 38., jelenleg Bd. 21 Decembrie 1989, 94-96. szám) kényelmes lakása volt, nagy dolgozószobával, ahol könyvei társaságában nyugodtan dolgozhatott. 1944 tavaszán már számítani lehetett Kolozsvár bombázására, a legtöbb iskolát kiköltöztették falura. Ősszel, a front közeledtével, hogy hozzátartozóinak segíthessen a menekülésben - mivel húga előrehaladott áldott állapotban volt - és hogy előkészíthesse a teológia menekítését, Sándor Imre püspöki helytartótól néhány társával elbocsátó levelet kapott, szeptember 15-én elindultak a klinikai nővéreknek kiutalt ponyvás teherkocsikon a Honvéd utcából Budapest úti céllal. Erőss Alfréd Pannonhalmára utazott, majd Zircre, ahová követte őt tanártársa, Szentiványi Róbert 17 kispappal, s itt folytatták a tanítást. 1944 advent második vasárnapján öt végzős kispappal Veszprémbe ment, hogy Mindszenty József püspök felszentelje a levitákat. Erőss az alkalomról magasztos verset írt. Március vége felé közeledett a front. Március 25-én bombázták a falut, 27-én mindenki beköltözött az apátság pincéjébe, 28-án megérkeztek az oroszok. Április végén hazautaztak Kolozsvárra. Lakását feldúlva találta, bútorait épségben, s ezért könyveit, kéziratait, személyes iratait ömlesztve egy teherautóval elszállíttatta szülei házához. Sok időbe telt, míg édesapja segítségével mindent rendbe raktak. 1945 őszén a teológia visszaköltözött Gyulafehérvárra. 1946-ban, dr. Schütz Antal professzor nyugdíjba vonulásakor meghívták a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karára dogmatikatanárnak, de a román hatóságok megtagadták útlevele kibocsátását. A hittudományi kar dékáni hivatala még 1949-ben is felkérte a következő évi tanterv összeállítására.

Erőss Alfréd a nyári szünidő alatt különböző fürdőhelyeken kezeltette magát, vakációja java részét a szüleinél töltötte, 1948-tól Tordán. A környezetéből senki sem gyanította, hogy egy püspök van közöttük. Márton Áron börtönben volt, gondoskodni kellett az egyházmegye vezetéséről: majdnem egy időben két titkos püspököt szenteltek, Macalik Győzőt Pacha Ágoston temesvári püspök, Erőss Alfrédot O'Hara pápai nuncius.

1950-ben is Tordán nyaralt, július elején rosszul lett, egy elég neves helybéli orvos nem ismerve fel betegségét, előbb hastífuszra gyanakodott, eszerint kezelte, majd az akkoriban gyakran előforduló agyhártyagyulladásra gondolt, s ajánlotta, vigyék be a kolozsvári idegklinikára, ahol azonban július 30-án meghalt. Csak a boncoláskor derült ki, hogy agydaganata volt. Augusztus elsején a Szent Mihály-templomban érckoporsóban ravatalozták fel. Szülei kívánsága szerint a papi zsolozsma, a temetési szertartás és a szentmise megtartása után Tordára szállították, ahol a család, kevés számú ismerős, paptársak jelenlétében, a koporsó és a sír beszentelése után a családi sírkertben hantolták el.

Erőss Alfrédot sok talentummal áldotta meg a Teremtő: kiválóan rajzolt, szavalt, kitűnő nyelvérzékkel rendelkezett, tanulmányai során anyanyelvén kívül megtanult németül, franciául, latinul, olaszul, angolul. Kiváló teológussá képezte magát. Rengeteget olvasott, jegyzetelt. Jegyzetei és fennmaradt kéziratai több mint ezer oldalt tesznek ki. Kisgimnazista korától küldött írásokat lapoknak, a Cimbora gyermeklapnak, a Jóbarát katolikus ifjúsági lapnak stb.

Doktori értekezését M. J. Scheeben (1855-1888) német hittudós kegyelemtanának elemzéséből írta, magna cum lauda minősítéssel illették. Teológiai munkásságának túlnyomó része Scheeben teológiai tételeire összpontosít: Dogma und Liturgie. Matthias Josef Scheeben in der liturgischen Bewegung, Berlin 1935, Scheeben és Prohászka, in: Katolikus Szemle (1935), 321-327, Die Herrlichkeit der göttlichen Gnade. Scheebens Gnadenlehre in ihrer ersten Fassung, Rom 1935, Die persönliche Verbindung mit der Dreifaltigkeit. Die Lehre über die Einwohnung des Heiligen Geistes bei M. Jos. Scheeben, in: Scholastik (1936) 370-395, Matth. Jos. Scheeben - ein Mystiker der Neuscholastik, in: Zeitschrift für Aszese und Mystik (1936) 173-192, Die Lehre von der Erlösung im 19. Jahrhundert. Inauguraldissertation, Rom 1937, Scheeben. Briefe nach Rom, Freiburg 1939.

A „XIX. század legnagyobb hittudósa, Scheeben" - amint ezt Erőss vallja -, „aki eddig legtökéletesebben tudta kifejteni a kinyilatkoztatott tanítást" (Erőss Alfréd, Előszó, in: Uő., A megváltás. A megváltás dogmája Scheeben teológiájában, Kolozsvár 1942, 3). A kortárs teológia (K. Eschweiler, H. J. Brosch, F. B. König, M. Schmaus, C. Feckes, A. Stolz, M. Grabmann) Erősst a legkiemelkedőbb Scheeben-szakértők között tartja számon. Róla írt munkáit M. J. Congar (kiemeli Erőss eredeti bemutatását), Al. Janssens (megbecsülhetetlen érdemnek tartja Erőss teológiai rekonstrukcióját), H. Rahner (a munka németországi örömteli fogadtatásáról beszél), J. Höfer (a dolgozatban felvezetett teológiai pontokkal való egyetértéséről tudatja Erősst) méltatja.