Könyv
bITSKEY ISTVÁN: HITVÉDELEM,
RETORIKA, REPREZENTÁCIÓ PÁZMÁNY PÉTER ÉLETMŰVÉBEN

Bitskey István tanulmánykötete 18 olyan tanulmányt tartalmaz (alkalmi előadások, korábban idegen nyelven megjelent írások magyar változatai, eddig publikálatlan anyagok, korábbi változatok kibővített, átszerkesztett változatai), amelyek Pázmány Péternek, a „magyar bíboros Ciceró" életművének egy-egy területét veszik górcső alá.

A kötet anyaga három tematikus csoportot alkot, amelyek között átfedések vannak és egy-egy önálló kérdéskört járnak körül. A szerző a tanulmányok sorrendjében a Pázmány-pályakép kronológiáját tekinti irányadónak: A hitvitázó (Pázmány), A hitszónok (Pázmány) és Petrus Cardinalis Pázmány. Bitskey István az első tematikus egységben a hitvitázó jezsuita polemikus nézeteivel, írásművészetével, annak teológiai, politikai és konfesszionális vetületeivel foglalkozik. A második részben az igehirdető, prédikációszerző jezsuita páter európai kapcsolatrendszerének, retorikai műveltségének aspektusait tárgyalja. A harmadik tanulmányfüzér a bíboros érsek közéleti szerepeibe enged bepillantást: reprezentáció, mecenatúra, borkultúra. („A bornak kevese mindenre hasznos, a soka ártalmas". Pázmány és a főpapi borkultúra című tanulmány a főpapi udvarok borfogyasztásába, a borkülönlegességek ajándékozásának reprezentatív szokásába enged bepillantást).

A professzor munkáiban a legújabb kutatási eredmények figyelembevételével dolgozik. Kötete karakterisztikus vonásokkal gazdagítja a „magyar próza atyjának" írásművészetéről, személyiségéről és egyházpolitikai aktivitásáról kialakult összképet. Két feladatot tűz a szerző maga elé: az író Pázmány Péter behatóbb megismertetését és személyiségének, környezetalakító törekvéseinek bemutató áttekintését. Aki a tanulmánygyűjteményt kézbe veszi, egy kitűnő, alapos és részletes összképet kap Pázmány Péter sokszínű egyéniségéről, sokoldalú tevékenységeiről, írói, teológusi, egyházfői, politikai teljesítményeiről, történelem-és társadalomformáló szerepéről.

Az első tanulmány (Pázmány Péter és a protestáns vallásszabadság) arra keresi a választ, hogy a hitviták között volt-e valamiféle lehetőség a tolerancia, a konfesszionális türelem, a vallási türelem kifejezésének? A szerző rámutat arra, hogy Pázmány Péter az erőszak, a megtörés helyett kompromisszumos megoldásra törekedett, politikai egyensúlyt igyekezett kiépíteni a rendek és az uralkodó között.

A Képtisztelet vagy bálványozás? Hitviták a szentek ábrázolásáról című tanulmány a képvita újraolvasását mutatja. A kutató Monolszlóy András művei és Pázmány Péter Kalauza között megjelent e témakörhöz tartozó nyilatkozatokat és álláspontokat vonultat fel főbb kifejezések mentén: idolum - bálvány, imago - kép, latria - imádat (Isten), hyperdulia - hódolat (Mária), dulia - tisztelet (szentek). Pázmány tanításának központi tétele: „Miképpen az Írást szentnek nevezzük azért, hogy Istennek szent szavát jegyzi, (...) a képet is szentnek nevezhettyük, mely Istent és az ő szentit jegyzi."

Az Ekkleziológia és retorika a hitvitákban című írás az ecclesia témájának különböző műfajokban alkalmazott szövegformáinak összevetésére vállalkozik úgy, hogy teljesen körülhatárolja, definiálja a katolikus (Bellarmino-féle, Pázmányféle) és protestáns (William Whitaker-féle) ecclesia, egyház ismertetőjegyeit. Az olvasó az egyháznak mint „Christus hajója"-toposznak Pázmány-féle kidom-borítását is részleteiben megismerheti.

A 17. század elején a rekatolizációs törekvésekben az interkonfesszionális polémia mellett a katolikus hívek spirituális szokásainak újjászervezése is lezajlott, amelyben szükséges volt az erényes élet példaképeinek felvonultatása és a devoció korszerű formáinak kialakítása. Ehhez használta fel a katolikusság Surius és Serarius mártírnarratíváit. A rekatolizáció mártírértelmezésének új típusa jelent meg, a missziós páterek (Xavéri Ferenc, Ignacio de Azevedo) és papok (Emmanuel Niger, kassai vértanúk) mártíromságának bemutatása különböző műfajokban (eposz, prédikáció). Az újjászerveződő katolicizmus mártirológiai koncepciója, célja kettős: egyfelől a hagiografikus narratíva visz-szaállítása, kiterjesztése és új keretbe foglalása (prédikációkban), másfelől a kortárs konfesszionális konfliktusok áldozatai szerepelnek a katolikus irodalmi nyilvánosságban. Az új mártírok felmutatása erősíti és kiegészíti a hagyományt. Erről a folyamatról ad részletes képet az „In memoriis martyrum": Pázmány és a katolikus mártirológia.

Bitskey István önálló tanulmányt szentel Pázmány Péter polemikus iratainak („szeges írásai") iróniahasználatára (Az irónia változatai a vitairatokban). Az irónia számtalan fajtájának használatára mutat rá a hitvitázó művekben.

A „Nem úgy bátya!: Marginálisok a Kalauzban" című tanulmány a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának egy olyan Kalauz-példányát mutatja be, amelybe négy különféle (református) kéz írt különféle marginálisokat. A tanulmány a hitviták korának egy jellegzetes szokását, a lapszélen történő polemizálást mutatja be. Ezek a jegyzetek a múltbeli (más vallású) olvasók reflexióit rögzítik és a szóban forgó vitákba való bekapcsolódásukat jelzik. Ennek a „dialogikus olvasásnak" számtalan esetét - ellenvetés, glossza, ironikus megjegyzés, szójáték, anagramma - mutatja be az irodalomtörténész (pl. IHS = lesuitae Harpiea Sunt, lesuiták Hitetlen Sáskák stb.).

A Tridentinum és a prédikációk című írás nagyon átfogóan azt mutatja be, hogy a katolikus hitszónoklat és retorika történetében milyen fontos szerepet játszott és újításokat hozott a Concilium Tridentinum, ezt hogyan építette be Pázmány prédikációszerzői gyakorlatába. A tanulmányszerző arra is rámutat, hogy Pázmány tollán alkalmazott műveltséggé vált az antikvitás, ami megfelelt az európai poszttridentinus hitszónoki gyakorlatnak. Alaposan megismerhetjük Pázmány retorikai újításait és egyéni eljárásait: erkölcsi irányultság, lelki és erkölcsi haszon (utilitas, fructus animarum), saját anyanyelvi invenció, nyelvteremtés, sokrétű és sokszínű idézettel formált szöveg, az érzelmi-akarati megindítás elsődlegessége.

„Az okosság mestere a jó életnek": Pázmány prudenciafogalmáról című retorikai tárgyú írás Pázmány saját kérdésére keresi a választ? „A keresztyéni prudentia, okosság miben áll?" A tanulmány részletes képet ad a Pázmányféle fogalom krisztianizált változatáról (az okosság morális katalizátor, az ars vitae szabályozó mértéke, mentalitást irányító etikai tényező), amelyet ő maga is a „jó élet" vezérfonalául, a követendő értékrend középpontjául ajánlott.

Pázmány külön prédikációt szentelt a menny (A mennyei boldogságrúl) és a pokol (A pokolnak örök kínnyárúl) témának. A menny és pokol a prédikációkban arra keres választ a két prédikáció mentén, hogy Pázmány milyen retorikai eljárásokat és szövegszervező alakzatokat mozgósított a menny és a pokol képzetének érzékeltetésére, milyen forrásokat használt ehhez?

A Pázmány a Szentháromságról egy vitatott hittétel minél pontosabb teoretikus megfogalmazásának lehetőségeit boncolgatja. Mivel a nyelvünk korlátolt és fogyatékos: nehezen önthető szavakba a Szentháromság titka. Ennek ellenére a prédikátornak vállalnia kell az isteni természet reprezentálását, a katolikus hittétel interpretációját. Hogyan oldja meg ezt Pázmány? Az esettanulmány erre ad választ.

A barokk kor egyik közkedvelt toposza az athleta Christi, Krisztus bajnoka, athleta Patriae volt. Az „athleta Christi" eszménye Pázmány Péter korában című írás a keresztény toposz alakulástörténetét vázolja fel az ókeresztény kortól Pázmányig és a magyar barokkig. A 16. századi Kárpát-medencében aktualitást kap a keresztény harcos személye és a hadviselésnek a megítélése. Az iszlám (török) növekvő expanziója, a reformáció sorsértelmezése, történelmi narratívája és etikája erősíti fel a keresztények háborús részvételének átgondolását, a hadakozás morális kérdéseinek előtérbe kerülését. Ennek tömör összefoglalását (érvekellenérvek) tartalmazza a tanulmány.

A kötetszerző a főpapi (Pázmány) udvarok reprezentációs funkcióit is feltárja (Reprezentáció az érseki udvartartásban). Betekinthetünk abba, hogy Pázmány miként gondolkodott udvarának rendjéről, milyen elvek és értékrend alapján intézkedett annak működéséről és reprezentációs funkcióiról. Olvashatunk az érsek udvarának „belső szabályairól, vendéglátásairól, ajándékküldéseiről, színjátszó előadásokon való részvételéről, művészetpártolásáról, építkezések segítéséről, mecenatúrájáról, portréjairól, barokk pompakedveléséről, könyvkiadásairól. Külön tanulmány foglalkozik a nemzetnevelő, értékteremtő Pázmány iskola- és egyetemalapításával („Juventus erudiatur": Az oktatásügy mecénása).

Az egyházi méltóság is ember. Nem idegen tőle a veszekedés. Pázmánynak is voltak nézeteltérései, vitái Esterházy Miklóssal (A nádor és az érsek: Esterházy Miklós vitája Pázmány Péterrel). A társadalmi, politikai és hadi szituációban feszülő ellentétek testesültek meg a két személy vitáiban, valamint nyers szópárbajaik mögött az adott körülmények játszottak szerepet: háború, anyagi romlás, létbizonytalanság, hatalomvágy.

(Universitas Könyvkiadó, Budapest 2015)

Balla Lóránt