Máshol

Ozsváth Judit
cSENDSZIGET – A MAJKI REMETESÉG

Az Oroszlány szomszédságában található majki kamalduli remeteség épületegyüttese európai szinten is kuriózumnak számít. Magyarországon mindenképpen ez az egyetlen olyan remeterendi kolostor és kolostorkert, amely jó állapotban fennmaradt. Kertjeinek jelentős része még 18. századi, barokk szerkezetét őrzi.

Bár szerzetesek már több mint két évszázada nem lakják, s kényszerű elmenetelük óta sokféle tevékenység zajlott az ódon falak között, a kisebb-nagyobb változások, átépítések és az állagromlás ellenére máig megőrizte egyedi szerkezeti sajátosságait és művészi kialakításának értékeit. A téglalap alakú, fallal körülvett területen kis utcákat alkotva, szigorú rend szerint megszerkesztve, az együttes központjában álló templom körül épült ki a clausura 17 cellaházzal. Mára a templomból sajnos csak a csonka torony és egy támpillér maradt meg, de - az igényes felújításnak köszönhetően - a kolostorépület és a cellaházak a korabeli arcukat mutatva várják az oda látogatókat. Az erdők ölelte, tavak szomszédságában, a Szent György-vonalak találkozási pontján fekvő remeteségben ma is a némasági fogadalmat tett szerzetesek életének békéjét találjuk. Az alábbi írás a helyszínen tett látogatás alkalmával történt megérintettség nyomán született, a komplexumot népszerűsítő leírások és László Noémi idegenvezető elbeszélése alapján.

A kamalduli szerzetesrend

A szigorú kamalduli szerzetesrendet 980 körül Itáliában, az Arezzo közelében lévő Camaldoliban alapította Romuald (később Szent Romuald, 951-1027) bencés szerzetes, a lombardiai hercegi család sarja. Az egyik feltevés szerint innen ered a rend kamalduli elnevezése, egy másik hagyomány pedig ugyanezt egy Malduli nevű gazdára vezeti vissza, aki felajánlotta birtokát a remeteségnek, s mivel a mezőt olasz nyelven camponak hívják, így a Campo és a Malduli összevonásából alakult ki a kamalduli kifejezés. 1520-ban boldog Justiniani Pál, a kamalduliak reformátora, a Monte Corona hegyen új remeteséget alapítva életbe hívta a Monte Coronai Kamalduli Remete Kongregációt.

A világszerte több helyütt létrejött remeteségek térbeli elrendezésükben és cellaházaik beosztásában mindenütt megegyeznek: az utcaszerűen elrendezett, földszintes, négyzetes alaprajzú, nyeregtetős-oromzatos, azonos méretű fehér cellaházak között középen állt a templom, mögötte pedig a kolostor épülete. A kamalduliak szerint: amint az emberi test „középpontja" a szív, úgy áll az ő, külső fallal, illetve a kolostorépülettel határolt remeteségük középpontjában a templom.

A rend 1027-ben II. Sándor pápától kapott jóváhagyást. A Szent Benedek szabályzatára támaszkodó szigorú remeterend tagjai fehér ruhát viseltek, emiatt a népnyelv fehér bencéseknek, némaságuk miatt pedig néma barátoknak is hívta őket. Fehér habitusukat elöl és hátul kötény egészítette ki, ezt derekukon jellegzetes barátzsinór fogta össze. Lábukon leginkább sarut, ritkábban csizmát hordtak. Fejük tetejét borotválták, tarkójuknál félkörívben rövidre nyírt hajat és hosszú szakállt viseltek (a mai gyakorlat szerint egész fejüket borotválják). Egymással nem kommunikálhattak, és nem érintkezhettek a külvilággal sem. Társaikkal évente két alkalommal, húsvétkor és karácsonykor, mindössze pár napig beszélhettek, ekkor a kolostorépület díszes ebédlőjében (refektóriumá-ban) gyűltek össze közös étkezésre. Volt olyan szerzetes, aki annyira megszokta a szótlanságot, hogy ekkor sem beszélt társaival.

Életüket szigorú napirend szabályozta: a megjelölt imaórák zsolozsmáinak végzésével, egyéni imádságokkal, elmélkedésekkel és fizikai munkával töltött napjaik magányosan teltek az egyszemélyes cellaházakban. Minden házhoz a házakkal megegyező méretű külön kis kert tartozott, ahol a remeték gyógy- és fűszernövényeket, zöldségeket, gyümölcsöket termesztettek. Előbbiek egy részét a remeteség területén található gyógyszertárban dolgozták fel.

Tudományokkal és művészetekkel, illetve fafaragással, festéssel, fazekassággal is foglalkoztak. Az itt végzett munka magányát, azt, hogy a szerzetesek ne találkozhassanak, beszélhessenek egymással, a kertet körülvevő magas fal biztosította.

A házaikban lévő saját kápolnájukban napi nyolc órát imádkoztak, szentmisére a remeteség templomába mentek. Cellaházukat csak ekkor hagyhatták el. A naponta előírt kötelező imákat ugyan hangosan mondhatták el, de a nap többi részében tartózkodniuk kellett a beszédtől. (Szemlélődő életük puritán környezetével szemben a templomot, cellaházaik kápolnáit és a foresteria refektóriumát nagy gonddal és igényességgel díszítették.)

A rend önfenntartásra törekedett, földművelésből, halászatból és adományokból élt. A gazdálkodást - a házakban élt felszentelt páterekkel szemben - a némasági fogadalmat tett, de nem felszentelt laikus testvérek végezték. Ők a kolostorépületben laktak, s onnan kijárva a szerzetesek ellátásában segítettek, és ellenőrizték egészségi állapotukat. A fráterek csak a cellaházak kapujáig mehettek, ott letették a vizet, a tüzelés, a világítás kellékeit és az egyéb szükségleti cikkeket, onnan a szerzetesek vitték be a házba. A kert felőli bejárati ajtó és az ablak között volt egy forgóablak, a laikus azon adta be a szerzetesnek az élelmet és a kisebb eszközöket. A szerzetes beforgatta az ablakot, így az ekkor kapott dolgok átvételekor sem találkoztak.

A szerzetesek az év nagy részében böjtöltek, gyakran kenyér és víz volt a táplálékuk. Bort egyáltalán, a húsfélék közül csak halat fogyasztottak. A kamalduli remeték jellemzően magas, 90 év körüli életkort értek meg. (Az itt leírtakat elsődlegesen a korabeli majki életre értjük, de a rend közel 60 ma élő tagja is ugyanezeket a szabályokat követi.)

A kamalduliak Magyarországon. A majki komplexum: cellaházak, templom, kolostor

A kamalduliak a 17. században telepedtek le Magyarországon. Az első kamalduli remeteséget a Nyitra melletti Zobor-hegyen alapították 1691-ben. A Sopron vármegyei Lánzsér váránál lévőt 1700-ban alapította Esterházy Pál herceg, nádor, míg a Szepes vármegyei Lechnicen 1710-ben alakult meg a remeteség. Az ismert alapítások sorában a majki remeteség volt a negyedik, egyben az utolsó.

A majki kamalduli remeteség előzménye a mai épületegyüttestől délkeletre, a 13. század első felében, a Csák család királyi adományként kapott birtokán felépített Nagyboldogasszony premontrei prépostság volt. A kolostor a török időkben elnéptelenedett, majd 1727-ben a premontrei kolostor és a hozzá tartozó, egykor háromhajós román kori templom romjai a fraknói gróf Esterházy József (Komárom megye főispánja) birtokába kerültek.

A kamalduli remeteség építése 1733-ban kezdődött el a nagy osztrák barokk építész, Franz Anton Pilgram (1699-1761) tervei szerint. A munkálatok az 1770-es évek elejéig folytak, az építkezést Pilgram halála után (1761) az Esterházyak uradalmi építésze, Fellner Jakab fejezte be.

Az építkezést az első cellaház építésével kezdték meg, ennek alapkövét Esterházy József tette le. A cellaházak több mint húsz éven át épültek. 1737-ben rendbehozták a halastavat és elkészült a vendégfogadó. Az eredetileg a konventépülethez vezető, ma a komplexum bejárati oldalán található díszes kapun az 1746-os évszám látszik, ez a konventépület munkálatainak a kezdetét jelzi. A templom alapkövét 1753-ban rakták le, belső munkálatai azonban csak tizenegy év múlva, 1764-ben kezdődtek el. 1756-ra elkészült a remeteséget körülzáró fal. A remeteség területén kívül álló Celli Mária-kápolnát 1736-1757 között építették.

A remeteség konventépülete nagyjából 1770-re készült el, ekkorra befejeződött a cellaházak és a templom építése is. A belső díszítéseket csak később, az 1770-es évek elején fejezték be.

Az első három szerzetes 1735-ben érkezett Kahlenbergből Majkra. Mivel a horvát-szlovák-dalmát bánként is ismert Gróf Esterházy József által adományozott területen kevéssel korábban kezdődött meg az építkezés, ezért ideiglenesen a vértessomlói Mária-kápolna mellett laktak, letelepedési engedélyhez 1738-ban jutottak. Majk 1770-ben kapta meg a perjelség címet, akkor még folytak a befejező munkálatok a templomban a foresteriában és a kápolnában.

Az egyes cellaépületekre külön alapítványt hoztak létre, amely fedezte az építkezés és később a remeték ellátásának költségeit. Mindegyik cellaház homlokzatán különböző címerek jelzik, hogy felépítésüket melyik, II. Rákóczi Ferenchez hű főúri család vagy főpap támogatta. A márvány és homokkő címerek Mivel 1748-ban elhunyt az alapító, a munkálatok további és a hozzájuk tartozó feliratok a házak homlokzatán láthatók, a irányítását fia, ifjabb gróf Eszterházy József vette át. Az új kerítés bejáratának szemöldökgerendájára pedig a szent nevé- templom alapkövét már az ő idejében, 1753-ban rakták le (hom-nek felirata került. A címereket a tatai Mess János György és a lokzatán vörösmárvány tábla emlékezik meg az alapításról), bécsi Bechert József faragta. 

Minden cellaház négy helyiségből állt, a folyosóról jobbra nyílt a freskókkal, stukkókkal gazdagon díszített, oltárral felszerelt kis kör alaprajzú kápolna, vele szemben helyezkedett el az egyszerűen, egy ággyal, kandallóval és könyvszekrénnyel berendezett lakószoba, innen nyílt egy kisebb műhely, vele szemben pedig a kamra a falba mélyített reteráttal. A helyiségeket csehboltozattal, illetve fiókos dongaboltozattal fedték.

Az egyes cellák kápolnái díszítésben, jellegben különböztek egymástól. Mindegyiket más-más szent tiszteletére szentelték, és díszesen festették, stukkóval díszítették őket; az oltáruk tégla vagy fa márványborítású, intarziás volt, fölötte a védőszent oltárképével.

Mivel 1748-ban elhunyt az alapító, a munkálatok további irányítását fia, ifjabb gróf Eszterházy József vette át. Az új templom alapkövét már az ő idejében, 1753-ban rakták le (homlokzatán vörösmárvány tábla emlékezik meg az alapításról), belső munkálatait azonban csak később, 1764-ben kezdték el. A Nepomuki Szent Jánosnak szentelt templomot a kolostor középpontjába, a konventépülethez vezető főtengely mentén helyezték el, ma már csak csonka tornya és egy támpillére áll. A torony bejárati ajtajának eredeti keretezéséből csak a címer maradt meg, amely rokokó levél- és indadísszel körülfogva az Eszterházyak kardot felemelő griffjét ábrázolja. Ez ma a torony falához támasztva látható. A torony nyugati oldalán a sekrestye boltozatcsonkján még ma is látható freskótöredék.

A fennmaradt vagy feltárt dokumentumok alapján a következőket lehet tudni a templomról:

Hossza 33,5 m lehetett. A mai toronysisak nem eredeti, a barokk épületnek feltehetőleg díszesebb hagymakupolája volt. Gazdagon kimunkált belsejében, vörösmárvány pillérek felett, csehsüveg-boltozat húzódott. A templomnak a főoltáron kívül hat mellékoltára és két oldaloratóriuma, egy órája és négy különböző méretű harangja volt. A főoltárát díszítő festmény Jézust ábrázolta az olajfák hegyén (az eredetit talán a névadó szentről mintázták), belsejében szentek kő- és faszobrai, diófa stallumok álltak. A templomon a kor több jelentős művésze is dolgozott. A mennyezetképet és a sekrestye Romuáld életéből vett jeleneteket ábrázoló freskóit 1757–1762 között készítette el Franz Anton Maulbertsch (1724–1796), az osztrák barokk festészet nagy mestere. Gode Lajos pozsonyi szobrász 1757-ben dolgozott a templom belső díszítésén, az ő nevéhez fűződik a szószékek, szobrok, oltárok készítése. Franz Xaver Seegen bécsi szobrász készítette a főoltár szobrait (Nepomuki Szent János, angyalok, szentek), díszítőfaragványokat és 1763-ban a szerzetesek díszes, reliefekkel díszített diófa stallumait, melyek négy padból álltak, egyenként öt üléssel. A 16 dombormű Romuáld életéből vett jeleneteket ábrázol, a záróreliefen Eszterházy-címerrel. (A stal-lumok szétszedve ma a komáromi ráctemplomban láthatóak.) Bechert József váci szobrász faragta a főoltárt és a mellékoltárokat, Bebó Károly óbudai szobrász pedig a sekrestye Szent Kereszt oltárát. Mess János György tatai mester többek között a sekrestye vörösmárvány lavabóján (kézmosó falifülke), a főoltár építészeti faragványain (1764) és a szentély kőkorlátain, Toll Lipót kőfaragó pedig a kapuk, a kápolna és a templom oszlopfőin dolgozott.

A templom berendezésének egy részét áthordták más, környékbeli templomokba, másik részük elpusztult.

A konventépület ebédlőjének kialakítása, díszítése a cellákhoz hasonlóan visszafogott. A homlokzatokat egyszerűen kialakított, egyforma méretű, márványkeretezésű, egyenes záródású ablakok törik át, és egyszerű választópárkány díszíti. Csak a főbejáratok díszesebbek.

Az épület eredeti belső elrendezése szintén egyszerű kialakítású lehetett. (Ez a szerkezet nagyjából ma is őrzi eredeti állapotát, kivéve az emelet egy részét, ahol a második világháború után történt tűzeset következtében megsérült részeket az 1976-77-es újjáépítés során nem építették vissza.) A belső boltozati megoldásokat a csehsüveg-, a dongaboltozat és a csapozott gerenda jellemezte.

Az udvar felőli földszinti zárt folyosóra több helyiség nyílt. Ezt a rendszert a földszinten csak a két oldalszárny végén, a délkeleti oldalon elhelyezkedő refektórium és az északnyugati szárny végén lévő párdarabja, a könyvtár és levéltár tere bontotta meg. A könyvtár mellett kapott helyet a gyógyszertár és a különféle műhelyek is. (Ezt a részt később a kastéllyá alakításkor teljesen átépítették, az új részen kocsiszín, istálló, nyereg-és szerszámszoba kapott helyet.)

A konventépületben volt a perjel otthona, aztán egy tanterem, valamint a betegszoba. (A tálalót 1860 után vadászebédlővé alakították át.) Érdekesség, hogy a kolostornak volt egy kisebb börtöne is. Ugyancsak a földszinten kaptak helyet a laikus testvérek (fráterek) lakószobái, a vendégszobák, egy egyszerűbb használatra szánt ebédlő, társalgók, asztalosműhely, sütőműhely, mosoda, istálló, kocsiszín. A délkeleti szárny és az északkeleti főszárny nagyobb része alatt húzódtak a pincék, melyekben a Balaton-parti vidékekről származó szőlőből készített misebort tároltak.

Az emeleten az alapítónak is volt lakosztálya, s itt volt kialakítva egy fogadórész is.

A refektóriumban a falakat borító figurális díszítésű faborítá-sok nem maradtak fenn, a mai faburkolat a kastéllyá alakításkor kerülhetett oda. A terem és kis előterének csodálatos freskóit Vogel Gergely oltár- és freskófestő készítette 1760 körül. A teremben összesen 27 kép található Romuald életéből és a rend történetéből, valamint az államalapítással kapcsolatos eseményekről. Megtaláljuk itt a magyar szent királyok, a szentek képeit; a legnagyobb oldalkép az utolsó vacsorát ábrázolja.

A faburkolattal borított, dongaboltozattal fedett ún. vadászteremben helyezték el 1902 körül F. von Pausinger szarvasokat és őzeket ábrázoló festményeit. A festmények közül néhányat a tatai Kuny Domokos Múzeumban őriznek. Akárcsak a refektóri-umban, itt is neobarokk kályha áll.

Az épület a szárnyak által körülzárt díszudvarral és szobordíszes kerítéssel csatlakozik a remeteség cellaházaiból álló épületegyütteséhez.

Az udvar eredeti barokk, vörösmárvány kútjának medencéje ma már nem látható. Talapzatára helyezték el az udvaron ma is álló velencei fehérmárvány kutat, amelynek oldalain címeres angyal, griff, oroszlán, rózsadíszítés és két címert tartó alak látható.

A konventépülethez közel az udvaron kézműves műhelyt, a mellette lévő kertben egy konyhakertet és egy gyümölcsöskertet alakítottak ki, ez utóbbit márvánnyal kirakott halastó díszítette. A kertben még egy kör alakú Szűz Mária-kápolna is állt.

Rákóczi Ferenc és a kamalduliak

A szabadságharc bukását követően, 1715-1717 között a Párizshoz közeli Grobois település kolostorában élő kamalduli szerzetesek vendége volt II. Rákóczi Ferenc. Itt írta meg Emlékiratait, és ugyanitt kezdte megfogalmazni a Vallomásokat is. Halála előtt, már Rodostóból, azt kérte a grosbois-i kamalduliaktól, hogy szívét ott temessék el.

A grobois-i kolostor sajnos a II. világháború pusztításában megsemmisült, így ma már nincs meg a fejedelem szívének hamvait őrző urna sem. A majki kamalduli remeteségben viszont emléktábla őrzi az emlékét.

1782-ben II. József feloszlatta a kamalduli rendet, a rendház berendezését kiárusították. A rend feloszlatása után a templomot is lebontották, elemeit az oroszlányi evangélikus templom építésénél használták fel. A későbbi természeti csapások következtében mára már csak a templomtorony és a hozzá tartozó támpillér maradt meg. A remeteség épületeiben a 19. század első felében posztógyár működött, majd az épületegyüttes visz-szakerült az adományozó gróf Esterházy család tulajdonába. Gróf Esterházy Móric 1860 körül vadászkastély céljára átalakíttatta. A második világháborúban a kastély keleti mellékszárnya és a főszárny csatlakozó része leégett. Az azt követő években az épületegyüttes kórházként működött, majd az államosítás után középiskola és kollégium, munkásszálló költözött a falai közé. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben folytatott bányaművelés komoly károkat okozott az épületekben.

Majk ma

Majk ma turisztikai látványosság, a 30 hektáros kolostorerdő természetvédelmi terület, a Vértesi Tájvédelmi Körzet része. A remeteség területén múzeumi levendulabolt, herbárium és turistainformáció működik. Az európai uniós támogatásból felújított foresteriában a látogató történeti kiállításon és berendezett tereken keresztül nyerhet bepillantást a 18. századi kamalduli remeteség, egy fotókiállításon pedig a napjainkban is működő, Krakkó melletti kamalduli közösség életébe. Majkon az év során több alkalommal fesztiválokat, kicsiknek és nagyoknak heti rendszerességgel drámapedagógiai és kézműves foglalkozásokat szerveznek. A foresteria rendezvényhelyiségei bérbe vehetők lelkigyakorlatok, meditációk és természetgyógyászati kurzusok céljára. A cellaházak közül néhány múzeumként működik, hetet pedig a csendet kereső zarándokok, lelkigyakorlatozók számára adnak ki. A három-, négy- és hatágyas, konyhával, elektromos fűtőtestekkel, hideg és meleg vízzel, fürdőszobával, ágyneművel felszerelt, de televízió nélküli házakban időzők minden bizonnyal közelebbről megtapasztalhatják a csend és az egyszerű, természetes környezet testet-lelket gyógyító erejét.