Az itt következő írást egy sajnálatosan fiatalon elhunyt lelkipásztor írta a Vasárnap 1992. április 26-i számába. Az írás akkoriban némi vitát szült, voltak, akik a cikkben idézett fiatal véleményével értettek egyet, miszerint puskázni diákcsíny, a diákélet velejárója. A szerző akkor is kitartott amellett, hogy a keresztény diáknak a munkáját, azaz a tanulást komolyan kell vennie, és még ha mindenki vagy nagyon sokan könnyelműek is, neki nem szabad annak lennie.

A puskázásnál súlyosabb a ma elharapózott és az internethasználat folytán még erőfeszítés-mentesebben elkövethető plágium. Magas fokon, egy egyetemi záródolgozat, egy doktori esetében ez a fajta gátlástalan lopás könnyen kiderül, hiszen az ilyen szintű írások komoly rostán mennek át. S ha netán ezen is átcsúsznak, a szerző ismertsége okán még kandibb szemmel figyelik, vizsgálják meg később, akkor pedig még égetőbb a szégyen. Keresztények, teológia területén tevékenykedők vizsgamorálja ezen a szinten már a „copy-paste" technikát semmiképp nem engedi meg: többek között azért, mert ha kiderül, ez rossz fényt vet nemcsak az elkövetőre, de egyházára, intézményére is!

Nyilván gyökeresen új teológiai elméleteket nem mindenki tud kigondolni, és a tudományos munka sok esetben az évtizedek, -századok során felgyűlt elméletek gondos számbavétele, csoportosítása, összegzése: ez önmagában is nagy munka! Csakhogy ilyenkor a szerző jelzi idézetei forrásait. Ellenkező esetben ugyanott van, ahol a puskázó kisdiák, akit a mai technikával még könnyebb a hazugságon (utol)érni, mint a sánta kutyát.

Bálint László
mIÉRT BŰN A PUSKÁZÁS?

 

A múlt nyáron Budapesten megismerkedtem egy magát szabadkereszténynek valló diáklánnyal. Szó szót hozott, és érdekes vita alakult ki kettőnk beszélgetéséből.

Nem emlékszem már, hogyan, de előkerült a puskázás kérdése is. Én határozottan állítottam, hogy a puskázás bűn, ő persze az ellenkezőjét. Így érvelt: a Biblia nem említi ezt a bűnök sorában, továbbá minden diák azt csinálja, tehát mindegyikük bűnös kellene hogy legyen. Hiába próbáltam megmagyarázni, hogy a „ne lopj!" isteni ti l alma a puskázásra is vonatkozik. Az pedig, hogy minden diák ezt csinálja, nem lehet érv egy öntudatos keresztény ember számára, hisz csupán lelki éretlenségét bizonyítja az, ha attól, mert valamit sokan csinálnak, azt hiszed, hogy az helyes is.

Mivel egyikünk sem engedett a maga igazából, a témát így zártam le: végül is nem az a fontos, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy mi az igazság.

S hogy mi az igazság e kérdésben, ezt most már írásban újra ki szeretném fejteni szabadkeresztény vitapartneremnek, de keresztény fiataljainknak úgyszintén, akik zöme szintén azt hiszi, hogy a puskázás nem bűn, sőt erény, a találékonyság és merészség netovábbja, legjobb esetben olyasmi, ami nem árt senkinek.

Szóval: a puskázás bűn. Bűn, mert lopás és csalás, vagyis nem becsületes tulajdonszerzés. A puskázó meglopja, becsapja mindenekelőtt - önmagát. Átmenő vagy jó jegyet szerez, ami lényegében nem az övé (látszat jó), holott tudása elégtelen vagy jóval gyengébb, mint amit jegye tükröz. Márpedig nem az iskolának, hanem magunknak, az életnek tanulunk...

A puskázó persze nemcsak önmagát, de másokat is meglop, becsap. Konkrét példát említek. A teológia levelező tagozatát látogató növendékek, akik két-három év múlva hitoktatók lesznek, tisztelet a kivételnek, de általában puskáznak, mert úgymond „megengedik". Hadd emlékeztessek a párhuzam kedvéért a híres esetre: Kodály a budai hegyek között járva felfigyelt arra, hogy az óvó- és tanítóképzősök teli torokból fúják a „Snájder Fánit". Akkor döbbenten gondolt arra, hogy az az élcsapat, akikre a zenei élet alapjainak lerakása vár, ilyen szinten mozognak.

Egyszóval, kedves fiatalok, mielőtt nekifognátok a holnapi órákra készülni, nem árt, ha figyelmesen újraolvassátok a III. osztályosok számára készült Elsőáldozókkönyvének a 35. oldalon álló, következő passzusát: „Hogyan kell minden embernek dolgoznia? Minden embernek becsületesen kell dolgoznia, akár testi, akár szellemi munkát végez." Mindezt a bizonyára általatok is ismert József Attila-idézettel kívánom befejezni: „Ne légy szeles. / Bár munkádon más keres - / dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes."