Márkus András
aCTIO ET PASSIO

Éppen a hatvankettőt töltve,
Műtőasztalra kiterítve,
Majd betegágyban pihegve
Kérdezem:
Mi az, hogy tenni,
Vagy valamit elszenvedni
Érted, Uram?

Mert hányszor mondogattam
Felszegett, büszke fejjel,
Ezt-azt cselekedvén, hogy
„Érted, Uram”, s a babért
Learatni kapdosott kezem,
Szemem fürgén körbejárt:
Látta-e mindenki hatalmas tettem?

De most, hogy tűkkel és
Csövekkel tűzdelve fekszem,
Egy-egy olvasót elpergetve a
Kórteremre hanyatló esti csendben,
Kérdezem: ugye, Uram, ez
Volna az igazi nyomodba szegülés,
Amikor tehetek is érted valamit?

És mert szenvedni igazából
Nem a mozdulatlan cselekvés,
Hanem a szívből jövő adás,
A másokért-másikért fölajánlás,
Mikor már a seb sem sajog,
Csak a lélek dadogja pihegve:
„Elfogadod-e értünk és érted, Uram?

2017. február 27.