Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

gYŰRÖTT ARCOK
ÉS A FELRAGYOGÓ SZENTSÉG

 

Katona György festőművész Nagyváradon született 1960-ban. A szilágysági Sarmaságon nevelkedett. Közép- és fels őfokú tanulmányait Kolozsváron végezte. 1989 novemberében Magyarországra települt, Pápa környékén él, rajztanárként dolgozik. Számos egyéni és csoportos tárlata volt Budapesten, Erdélyben és Felvidéken, külföldön Pápa testvérvárosaiban, a németországi Schwetzingenben és a holland Kampenben. Legutóbb ez év áprilisában Debrecenben állított ki. Két téma emelkedett ki a kiállításon látható művek közül: egy biblikus keresztény vonal és a portrék, ezek közül is az időseket ábrázolók. Ez utóbbiak technikailag is érdekesek: a festményeken magukon gyűrődésekként halmozódik a festék, ezzel hangsúlyozva az arcokra rakódott éveket. Munkássága jó ismerője a felesége, Veress Zsuzsa, aki Katona György sajátos technikájáról beszél, aminek egyfajta titka ennek a gyűrt, domború felületnek a létrehozása. Ezt a technikát egyébként az öregeket ábrázoló portrékon kívül biblikus tárgyú festményein is alkalmazza. A kiállítás másik fővonulata a szenteket ábrázoló képek. Ezek - szintén Veress Zsuzsa megfogalmazásában - valódi ikonok lesznek a szónak abban az Öregasszony értelmében, hogy az igazat mutatják meg és fel. A debreceni kiállításon több szentet láttunk: az Árpád-háziak közül Margitot, akit sajátos szimbólumokkal

jelenít meg, Erzsébetet több változatban, és a kora középkori Szent Katalint. Kiemelkedőek Szűz Mária ábrázolásai: látjuk mint védasszonyt és gyászoló anyát. E festményeken is jól kivehetőek Katona György sajátos stílusjegyei és ábrázolásmódja, valamint a rá jellemző színvilág - ezekből mutatunk meg néhányat az olvasóknak a szembenlevő színes oldalon. (BM)

 

Keresés a Katholikos oldalain