Erdő Péter
sZENT LÁSZLÓ KIRÁLY EMLÉKEZETE

 

1. Jubileumi évben ünnepeljük az idén Szent László királyt. 940 évvel ezelőtt, 1077-ben lépett trónra, 825 évvel ezelőtt, 1192-ben avatták szentté. Itt, Nagyváradon különös tisztelet övezi őt, hiszen ő volt az egyházmegye megalapítója, itt, a várban volt sírhelye, mely az egész középkori Magyarország egyik legfontosabb szentélye volt. Tisztelték személyében a stabilizátort, Szent István művének kiteljesítőjét. Tisztelték benne már igen korán a csodatevőt. És tisztelték benne egyre inkább az évszázadok során a lovagkirályt, a legendák hősét, akinek alakjában sok régi emléket és ősi vonást ismert fel a magyar nép emlékezete. Ha ma felidézzük a lovagkirály személyét, számunkra is értékes üzenetet hordoz.

2. A mai szentmise olvasmányában a Bölcsesség könyvének szavait hallottuk: „Az Úr az igazat »ellenségeivel szemben« védelmezte, üldözőitől oltalmazta, és nehéz küzdelemben győzelemre segítette" (Bölcs 10,12). Ebben a szentírási mondatban László király sorsára ismerhetünk. Amikor Vazult megvakították, éppen azért, mert riválist láttak benne, aki veszélyeztette azokat a törekvéseket, amelyek Szent István alkotó életművét jellemezték, senki sem gondolhatott arra, hogy majd éppen az ő leszármazottai közül támadnak olyan nagy uralkodók, akik Szent István építő munkáját folytatják és kiteljesítik. A menekült hercegek először Csehországban találtak otthonra, majd András a kijevi udvarba távozott, Béla herceg pedig Lengyelországban telepedett meg, ott született 1046-ban fia, László, akiknek édesanyja lengyel hercegnő volt. Amikor Szent István halála után az ország polgárháborúba süllyedt, majd a régi időket visszaállítani akaró pogányok lázadása dühöngött, Andrásnak kellett Kijevből hazatérnie, hogy visszaállítsa a rendezett életet, és a magyarságot biztosan bekapcsolja a keresztény népek közösségébe. Ő volt az, aki I. András királyként 1046-tól 1060-ig uralkodott. Utána azonban ismét viszályok következtek. 1077-ben László volt az, aki újra stabilitást teremtett. Nem csupán támogatta a kereszténységet, hanem folytatta is Szent István művét. Egyházmegyét alapított Nagyváradon és Zágrábban is. Gyűléseket tartott és törvényeket hozott, visszavert minden ellenséges támadást. Akkor is kitartott a Krisztusba vetett hit és a keresztény Nyugathoz tartozás mellett, amikor maga a Nyugat meghasonlott önmagával és ádáz küzdelem robbant ki a császár és a pápaság között. Törvényeiben védte a magántulajdont, a vasárnap megünneplését, a felbonthatatlan keresztény házasság eszméjét, hiszen az egyház tanításának megfelelően kimondta, hogy akik házasságtörés miatt különválnak, ha nem akarnak kibékülni, akkor sem köthetnek újabb házasságot az első házastársuk életében (Szabolcsi Zsinat, Szent László I. Törvénykönyve, 20).

Úgy tűnik, László királyban a kortársak is ezt a nagy megszi-lárdítót, az ország stabilizálóját, a Szent István-i mű kiteljesítőjét ünnepelték. Maga László király tudatosan vállalta ezt a küldetést. Ő volt az, aki kieszközölte István király, Imre herceg és Gellért püspök szentté avatását (1083). Felülemelkedett a családi emlékek fájdalmán, Vazul megvakításán és megcsonkításán. Számára nem a személyes sérelmek voltak a fontosak, hanem az ország érdeke és a keresztény hit, amely képessé tesz arra, hogy a múlt sérelmeit meghaladva új lendülettel építsük a szeretet és az összetartozás kultúráját.

3. De Szent László királyt nemcsak az ország megszilár-dítójaként ünnepelték, hanem igen hamar csodatevőként is. Legendája, mely minden valószínűség szerint mintegy száz évvel halála után keletkezett,¹ egyértelműen állítja, hogy csoda jelölte ki a szent király temetési helyét. A holttestét hordozó kocsi magától indult el Várad felé, pedig komolyan vitatkoztak azon, hogy Székesfehérvárra temessék-e a királyok szokásos nyughelyére, vagy László személyes kívánságát teljesítsék.² Már ez a csodálatos esemény is istenítélet jellegű - egy vitát dönt el ugyanis a természetfeletti útmutatás. Bár László király nagyváradi sírja körül nagyon sok gyógyulás és imameghallgatás történt,³ közöttük is feltűnőek azok az esetek, amikor vakok nyerték vissza látásukat, mégis a kortársak legjellemzőbb hite és meggyőződése az volt, hogy Szent László király halála után is el tudja dönteni a peres ügyeket. A sírjára vagy fejereklyéjére tett eskünek perdöntő erőt tulajdonítottak.

Az igazat megvallva, a váradi monostor már László király temetése előtt is színhelye volt az igazságszolgáltatás egyik ősrégi módjának, az istenítéletnek.⁴ De jobban hittek az olyan ítéletnek, amely Szent László sírja környékén ment végbe, más helyekről is idehozták az ügyeket, még akkor is, ha a távoli bíróság saját székhelyén is tartottak istenítéleteket. Szent László sírja tehát országosan is kiemelkedő jelentőségű szakrális hely volt. Így volt ez feltehetőleg már a 12. században is. Tudjuk például, hogy királyi rangú személyek is Váradon temetkeztek csak azért, hogy a szent király sírjának közelében nyugodjanak.⁵ De tettek a káptalan képviselői előtt perdöntő esküt is Szent László sírjára. 1219-ben például erőszakos földfoglalás vádjával állítottak elő egy embert, aki a király sírjára tett esküvel bizonyította, hogy a föld jogos öröksége.⁶ Ugyanígy lehetett bizonyítani azt is, hogy valaki nem rabszolga, hanem szabad ember.⁷ Ezért aztán Szent László király sírkövét próbakőnek is nevezték, mert ahogyan a fémekkel egy sajátos követ megkarcolva megmutatkozott, hogy melyik az arany vagy az ezüst, úgy derült ki napnál világosabban László király sírjánál az igazság.⁸ Még amikor a korábban elfogadott istenítéletek⁹ már visszaszorultak is az egyházi perekben, megmaradt az emberek lelkében a vágy, hogy legyen valaki, aki tényleg Isten színe előtt és a teljes igazságnak megfelelően dönti el ügyeiket. Mátyás királyról csak azt őrzi az emlékezet, hogy életben igazságos bíró volt, de amikor meghalt, „odalett az igazság", Szent László azonban a síron túl is győzelemre segítette az igazságot és pártját fogta a kiszolgáltatott embereknek.

4. Szent László tisztelete a történelem során újra meg újra felvirágzott. Szentté avatását követően, majd az Anjou királyok idején a 14. században a lovagi eszmény tökéletes megtestesítőjét látták benne. Ő volt az, aki kiállt a gyengékért, saját életét is veszélyeztetve, sebesülten is megmentett egy elrabolt nőt, oltalmazta a tisztaságot, csodás módon táplálta a szegényeket, az éhező és szomjazó katonákat. Személyes bátorsága révén győztes hadvezér volt, egyéni viadalokban is legyőzte a rosz-szat, a gonosz támadót, akit szívesen ábrázoltak fekete ruhás lovagként.¹⁰ Halála után évszázadokkal is őt hívták segítségül a harcban, és meg voltak győződve róla, hogy személyesen is megjelenik és részt vesz a csatákban. László király alakját ekkor már mondák övezik, részben az ősi magyar emlékezetből,¹¹ részben a nyugati népek legendavilágából. Bár a szentek legendái nem riportok és nem történeti tudósítások, mégis hiteles képet őriznek egy-egy élethelyzetről, egy-egy nagy személyiség kiemelkedő vonásairól.

5. Ezért maradt aktuális László király alakja a későbbi századokban is. A barokk korban, amikor megszilárdult a magyar szentek kultusza, amikor életrajzaikból külön köteteket állítottak össze, amikor oltárokon kezdték el újra ábrázolni őket, egyértelmű volt, hogy Szent István mellett László a másik nagy és szent király. Ha István méltóságos testtartással a távolba tekint, László magabiztos erővel tartja harci bárdját, mintegy készen arra, hogy megvédje a bölcsesség és az igazságosság művét minden veszélyben.

Szent László hite átjárta egész életét. Nem puszta emberi számítás vezette a Szent Istvántól megkezdett úton, hanem az Isten iránti szeretet mutatta meg neki a kiegyensúlyozott, a valóságban jól megalapozott, az emberséges és értékeket teremtő kormányzás feladatait. Hitünk ugyanis több, mint puszta körültekintés vagy szakértelem, a világot alkotó és fenntartó Istennel lépünk személyes kapcsolatba. Ő adja az embernek az igazi bölcsességet és az erőt, ő az, akinek vezetésére és gondviselésére ma is nagy szüksége van népünknek és a világnak.

Szent László király, könyörögj értünk! Ámen.

 

Jegyzetek

1 Vö. Érszegi Géza, Jegyzet Szent László király legendájához. In: Árpád-kori legendák és intelmek. Budapest 1983, 215.

2 Szent László király legendája. In: Árpád-kori legendák és intelmek, 99.

3 Vö. pl. Tarnoczi, Stephanus, Rex admirabilis, sive vita Ladislai,regis Hungariae historico-politica, ad christianam eruditionem elogiis theo-politicis illustrata, Viennae Austriae 1681.

4 Szent László király emlékezete. Szentté avattatása hét százados évfordulójának váradi ünneplése alkalmával közre bocsátja Bunyitai Vincze, Budapest 1892 (úny. Nagyvárad 2002), 49.

5 Uo. 52.

6 Karácsonyi János - Borovszky Samu (szerk.): Regestrum Varadinenese Examinum ferricandentis ordine chronologico digestum. Budapest 1903, 239, nr. 229 (110).

7 Vö. pl. uo. 293, nr. 362 (351).

8 Vö. Rex admirabilis, 332-42.

9 Vö. C. 2 q. 5 c. 15 (Palea), valamint számos más Gratianus előtti gyűjtemény, pl. Regino II, 303; Burchardt XVI, 19; Erdő Péter, Ecclesiastical Procedure in Eastern Central Europe. In: Wilfried Hartmann and Kenneth Pennington (edd.), The History of Courts and Procedure in Medieval Canon Law. Washington DC 2016, 433.

10 Vö. pl. Hankovszky Béla - Kerny Terézia - Móser Zoltán, Ave, rex Ladislaus, Budapest 2000, 75. és 88.

11 Vö. uo. 8-23.