KÖNYV
aZ ÉRTELEM ANYANYELVÉN
Magyar filozófusok a 20. és 21. században
Hiánypótló tanulmánykötetet jelent meg Rigán Lóránd és Ungvári Zrínyi Imre szerkesztésében: magyar filozófusoktól és magyar filozófusokra/ közölt válogatás. Ha az átlagértelmiséget (van ilyen egyáltalán?) arra kérnénk, kapásból soroljon fel pár filozófust, minden bizonynyal néhány „nyugati nagyot" említene, de magyar nemigen szerepelne közöttük. Pedig magyar - akár a kortárs - gondolkodókból sincs hiány, sőt a magyar filozófiának múltja, hagyománya, története van, amely mélyen a nyugati gondolkodás hagyományaival áll párbeszédben. Íme, ez a kötet is bizonyíték rá. Ugyanakkor - ahogy a kötet szerkesztői az előszóban megjegyzik - a tanulmányok a filozófiai értelmezésekkel szembeni aktuális kihívásokról beszélnek, és nem tematizálják külön a magyarságukhoz fűződő viszonyukat. A gondolatok hasonlósága a nyugati filozófia hagyományaival abban keresendő, hogy mindannyian ugyanazon szellemi földrész lakói, alapítói, művelői.
A kötet négy különálló tematikus részre tagolódik. Az első a filozófia hazai hagyományára, a magyar filozofáló magatartás mibenlétére kérdez rá. Ebben a tekintetben meghatározó Mester Béla tanulmánya, amely a magyar filozófia történetét követi nyomon. Kiemeli, hogy a magyar filozófiatörténet a 19. századi kulturális nemzetépítés részeként jött létre - hasonlóan az irodalomtörténethez. Ez az egyetemes és nemzeti szempontok összeillesztésének sajátos kérdését veti fel. Ugyan filozófusportrék és irányzatok kidolgozásában nincs hiány, hiányzik viszont egy olyan összehasonlító keletközép-európai filozófiatörténeti szemlélet kidolgozása, amely túllépve a nemzeti szempontokon, bizonyos pontokon újraírhatja majd az európai filozófia nagy elbeszélését is.
Perecz László esszéje az „utas" és a „kiránduló" metaforáján belül négy filozófusportrét villant fel: Pauer Imre, Somló Bódog, Tankó Béla és Pauler Ákos bölcseleti útját. Demeter Tamás tanulmánya egy új, sajátos terminus: a szociologizáló hagyomány révén egy olyan eszemetörténetre tesz kísérletet, amelyben a 20. századi magyar filozófia története koherensen elbeszélhető. A szellemtörténeti meghatározottságtól a marxizmuson keresztül a posztmarxizmusig húzódó eszmetörténeti ív eszerint lehetővé teszi a filozófia kapcsolódását a bölcsészet- és társadalomtudományok főbb területeihez, így az irodalomtörténethez, a történettudományhoz és a szociológiához. Ungvári Zrínyi Imre a filozofálásban rejlő etikai mozzanatot, annak felelősségét igyekszik megragadni két gondolkodó, Lukács György és Tengelyi László példáján keresztül. A továbbiakban ez a portrészerű, egy-egy gondolkodót kiragadó értelmezésmód lesz a meghatározó a tanulmányok során, igencsak hasznos és hiánypótló módon. Schmitt Jenő Henrik - aki a 20. század elejének, „minden egész eltörött" típusú válságának kifejezője volt -, Pauler Ákos, Szilasi Vilmos, Lakatos Imre nevét minden bizonnyal csak a szűk szakma képviselői ismerik.
A filozófusportrékat bemutató következő tematikus egység, az Arcok a 20. századból magyar gondolkodók egy-egy jellemző problémakörére koncentrál. Gábor György és Sükösd Miklós a mára már elfeledett, de a századfordulón és a 20. század elején nagy népszerűségnek örvendő Schmitt Jenő Henrik filozófiáját ismerteti. Somos Róbert tanulmánya Pauler Ákos olasz filozófiával való kapcsolatát taglalja. Lukács Györggyel a blokkon belül három írás is foglalkozik. Heller Ágnes alapfelvetése, hogy ha Lukács Györgyöt nem is fogják ötven vagy száz év múlva széles körökben olvasni - vagyis filozófiája nem állja ki a maradandóság próbáját -, életpályája és személyisége mindenképp reprezentatív marad, mivel a 20. század értelmiségijének útjait és zsákutcáját példázza. Lukácsnak az eldologiasodás, elidegenedés gondolatát két írás is tárgyalja. Lurcza Zsuzsanna tanulmánya a derridai „kísértet" és „visszakísértés" elképzelésein keresztül ragadja meg azt az alapgondolalot, miszerint napjainkban, azaz az újkapitalista és neoliberalista korszakban ugyancsak az eldologiasodás és elidegenedés tapasztalata van jelen. Eszerint még a kulturális sokféleség is anyaggá válva dologiasodik el, mivel a meghatározó az, hogy mit lehet belőle vagy általa eladni, mennyiben jelent új piacot vagy olcsó munkaerőt. A tanulmány szellemében mondhatjuk, hogy az eldologiasodás a legnagyobb veszélyt a személyre jelenti, nemhiába jelent meg megannyi posztmodern elmélet a tiszta én, az identitás, a szubjektum - nevezzük bárhogy - hasadásáról, felbomlásáról. Habár ezek az elméletek jelentik a „korszerű" identitáselméleteket, és ma már idejétmúltnak számít, ha valaki az egységes énről beszél - de vegyük észre, gyökere mindennek a válság, krízis. Bölcsészettudományi tanulmányok tömkelege jelenik meg napjainkban a szubjektum széthasadásának filozofémáját alapul véve. Merthogy ezen gondolat már egyfajta univerzálisan mozgatható, a humántudományokban bárhol alkalmazható alapgondolattá nőtte ki magát. (Talán mégis inkább az irodalomtudomány profitál belőle legtöbbet.)
Az eldologiasítás gondolatát viszi tovább Szigeti Attila tanulmánya, amikor azt Guy Debord spektákulum (spectacle) azaz látvány- és látszattársadalom gondolatával hozza összefüggésbe. A látványtársadalom Debord elképzelése szerint az elidegenült világ absztrakciója, ahol minden fordított, illuzórikus. Amikor a valós világ puszta képekké alakul át, és a puszta képek valós létezőkké. Majd Szalai Zoltán Szilasi Vilmos és Adolf
Portmann kapcsolatát tárgyaló írása szintén a kapcsolatokat kereső vonulatba illeszkedik. Hauser Arnold alakjával két tanulmány is foglalkozik: Kókai Károly a filozófus 1920-as, 30-as évekbeli bécsi emigrációjáról, és ebben a filmhez vezető útjáról, Zuh Deodáth Hauserről mint művészettörténészről, manierizmus-felfogásáról ír. Kovács Gábor Bibó István esszéíró tevékenységét, az esszé politikai filozófiával való kapcsolatát taglalja, Golden Dániel írása pedig Lakatos Imre tudományfilozófiai munkásságát.
A blokkban egyfajta kakukktojás a Nietzsche magyarországi recepciójával foglalkozó tanulmány Laczkó Sándor tollából. Mégis itt van a helye, hiszen - ahogy a bevezető tanulmányban is olvashattuk - a filozofálásban nemcsak a saját eredeti gondolatoknak van helyük, de a más filozófusok gondolataira való reflexió is hozzátartozik. Ilyen értelemben a német gondolkodó magyar közegben élő visszhangja - akár negatív, akár pozitív -saját kultúránkról is érvényes megállapításokat fogalmaz meg.
A harmadik tematikus egység (Arccal a 21. század felé) négy kortárs magyar filozófus egy-egy reprezentatív írását tartalmazza. Fehér M. István Hans Georg-Gadamer felfogását, az előítéletnek a megértésben érvényesülő szerepét tárgyalja. Valastyán Tamás az esztétikának (ízlés, ítélet, elvárás) a modern és posztmodern állapotában történő változását három gondolkodó: Jean-François Lyotard, Fehér Ferenc és Odo Marquard gondolatainak értelmezésével követi nyomon. Bár az esztétikum, a szép felfogását, élvezetét, azaz a szép tapasztalatát tekintve a hetvenes-nyolcvanas évek filozófiai reflexiói felől nézve meglehetősen bíráló (és mi van ma!? - tehetjük hozzá), Valastyán mégis alapvetően optimista. Ugyan az ízlés terén a renyhülés, a tompultság korát éljük, mindent áthat a fogyasztás, „de kedvünk és kedélyünk a beszélgetésekhez, dolgaink szubjektíven általános vélményezéséhez, gondolkodásunk egymásra kiterjesztett érvényének lelkesítő tudomásulvételét illetően mégsem csökkent annyira, mint ameny-nyire a tompultság növekszik a létező és lehető világok iránt" - fogalmazza meg konklúzióját.
Két szakfilozófiai tanulmány tartozik még a blokkba, amennyiben a gondolkodás szűkebb, specifikusabb területére kalandoznak. Lehmann Miklós tanulmánya a tragikusan korán elhunyt Neumer Katalin Wittgenstein-értelmezéséhez köthető nyelvfilozófiai gondolatait összegzi tömören, Bacsó Béla Beszédes képek című tanulmánya képek értelmezésével a képi hermeneutika területére kirándul. Ez a „szűkebb szakterület" vagy „specifikusság" címke megtévesztő mindkét tanulmány kapcsán, hiszen a figyelmes olvasónak azonnal feltűnik, hogy a szövegek nagyon is általános, mindannyiunkat érintő problémákat feszegetnek. Neumernél azt, hogy miként értjük meg egymást, Bacsónál pedig a képek beszédessége azt jelenti, hogy valami olyan egyszeri igazságot nyilvánít ki, amelyet csakis önmaga, a saját szabályai által állít fel, sokszor épp az alkotó szándékától függetlenül.
A kötet utolsó blokkja a kortárs magyar filozófia legnagyobb formátumú gondolkodójának, Tengelyi Lászlónak szentelt. Az első tanulmány - Tengelyi tollából -egyfajta számvetés, amennyiben a fenomenológiával való találkozását, kapcsolatát taglalja. Tengelyi hangsúlyozza, hogy a fenomenológia egyetemes irányú beállítottság, nem szűkül le valamilyen szakfilozófiára. Ezzel együtt mélyen a nyugati gondolkodás hagyományába ágyazott. Tengelyi filozófiájában alapvető kérdéseket tárgyal: a személyiség és élettörténet összefüggése, a sorsesemények által meghatározott és artikulált narratív önazonosság gondolata. A blokk első három tanulmánya Tengelyi tollából ad erre betekintést. Tengelyi filozófiájában, ahogyan Szegedi Nóra és Ullmann Tamás tanulmánya kiemeli, mérföldkövet jelentett a bűn gondolatával való számvetés, mivel az 1992-ben megjelent A bűn mint sorsesemény című könyvtől kezd önálló fenomenológiai elemzéseket publikálni. Tengelyi a bűnt mint eleve adott, készen talált sorsösszefüggést tárgyalja, amelyet az ember mégis szabadságának és felelősségének terhe alatt tart fenn, alakít át vagy tetéz. Bár szembekerül magával, mégis ebben az ellentmondásban ismer saját sorsára. Hévizi Ottó tanulmánya (neve a kötet végén található rövid életrajzok sorából sajnálatosan kimaradt) Kant és Tengelyi kapcsolatára világít rá Tengelyi sajátos módszere, a dikaritikai elv segítségével. Marosán Bence Péter tanulmánya Tengelyi hatástörténetével foglalkozik, három Tengelyi-tanítvány: Komorjai László, Szabó Zsigmond és Takács Ádám gondolati kapcsolódását, mesterüktől való elválásukat vizsgálja.
A kötet, bár nem törekedett teljességre, gazdagsága lenyűgöző. Használhatóságát tekintve kettős célt tölthet be: egyfelől átfogó képet ad a magyar filozófiai hagyományt érintő aktuális kérdésekről, másfelől aki csak egy-egy gondolkodó vagy sajátos probléma iránt érdeklődik, az is haszonnal forgathatja.
Komp-Press Kiadó-Korunk, Kolozsvár 2016
Lakatos-Fleisz Katalin
