KÖNYV
tRUMP ELNÖK TANÁCSADÓJÁNAK KÖNYVE
Sebastian Gorka, Defeating Jihad: The Winnable War

 

Annak figyelembevételével vettem kezembe e 256 oldalas könyvet, hogy Gorka Sebestyén Donald Trump amerikai elnök egyik legbefolyásosabb kül- és biztonságpolitikai tanácsadója, és amit ő leír, legalábbis néhány évig meghatározó az amerikai külpolitika vonatkozásában. A kortárs iszlám terrorizmus és dzsihád vonatkozásában mindenképpen.

Teljes értéksemlegesség egy szakíró esetében sem létezik, és Gorka Sebestyén ezúttal gyakorlatilag a felvezető szövegben fejti ki azt a 20. századi családtörténetet, ami egyéniségét és értékrendjét meghatározza. A prológus - One man and his choices - írja le apja, Gorka Pál életútját. Egyes kritikusok felesleges betoldásnak érzik a könyv témája szempontjából ezt a részt, szerintem ennek tükrében lehet érteni Gorka konzervatív antikommunizmusát, felvállalt kereszténységét, magyarságát és szélesebb értelemben vett közép-kelet-európaiságát a család lengyel származásának köszönhetően. Így érthetőbb a következő fejezetekben kifejtett álláspontja, melybe egyéniségét bőven beleírja.

Gorka Sebestyén e könyve nem annyira tudományos szintézis, mint a tudományos írás módszertanának felhasználásával megírt röpirat, még inkább külpolitikai program, az erőszakos iszlám szélsőségesség leküzdése. Az egész művön végigvonuló analógia az iszlám szélsőségnek a nácizmushoz, még inkább a kommunizmushoz való hasonlítása, e kettőhöz hasonlóan Gorka víziójában napjaink erőszakos dzsihadizmusa sokkal inkább totalitárius ideológia, mint vallás. Úgy érzem, nem lehet Gorkát iszlámellenességgel vádolni, mivel mindvégig megvonja a határt a dzsihadisták és a szélesebb értelemben vett iszlám kultúrkör között, rámutatva, hogy a Nyugat rendelkezett és rendelkezik valós szövetségesekkel az iszlám keretén belül. Meg is nevezi Atatürköt és a jordániai királyi családot. Ugyanakkor kiemeli, hogy az iszlám világban vallás, politikai és hétköznapi élet egybefonódik, valamint azt is, hogy a muzulmán világban régóta létezik a kimondott-kimon-datlan igény a kalifátus újrateremtésére, ami az Iszlám Állam önjelölt kalifájának, Abu Bakr al- Baghdadinak is meghozta a népszerűséget. Különböző mértékben, de kritizálja a két legutolsó amerikai elnöki adminisztráció, George W. Bush és Barack Obama dzsihadizmusellenes politikáit. Bush esetében a tálib bukást követően a beavatkozás mértékét érzi elhi-bázottnak. Véleménye szerint nagyobb szerepet kellett volna kapjanak a helybéli, Amerika-barát erők, az amerikai csapatok pedig háttérbe kellett volna vonuljanak. Hasonlóan vélekedik Irakot tekintve is. Obama esetében azt kifogásolja, hogy bár a demokrata elnök elkötelezett volt a terrorizmus és az ezért felelősök likvidálása iránt, nem értette, tanácsadói sem akarták megérteni a dzsihadizmus valódi mozgatórugóit. Úgy érezték, hogy neveléssel, illetve a demokratikus mechanizmusok életbe léptetésével megfelelő módon lehet kezelni a jelenséget, és épp ezáltal vallottak kudarcot. Érdekes módon ennek kapcsán Gorka nem tér ki az arab tavasz felkeléseire, melyek hasonló logika alapján működtek. Meglepő, hogy utólag is védi az iraki beavatkozást, hasonlóan Colin Powellnek az ENSZ-ben tartott beszédéhez, amelyben az akkori amerikai külügyminiszter azt bizonygatta, hogy a Szaddam Husszein nevével fémjelzett iraki rendszer rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel. Azóta bebizonyosodott, hogy ez nem volt igaz. Gorka elutasítja, hogy az Egyesült Államok kimondottan az iraki olajkincs miatt kezdeményezett volna háborút, ha így lett volna - írja -, most is az amerikaiak szivattyúznák az iraki kőolajat. A recenzió szerzője csak zárójelben jegyzi meg: ez is sokkal jobb lenne a világ számára, mint hogy az Iszlám Állam céljait szolgálják egyes olajkutak. Gorka nem mossa össze Szaddam Husszein személyét, érdekcsoportját - assabiyáját, ahogy az arab világban nevezik - és orientáltságát Oszama bin Ladenével. Ez ténylegesen megkülönbözteti, szakemberi minőségében, a propagandistáktól.

A kötet struktúráját tekintve tematikus fejezetekre oszlik. Általában a kronologikus aspektus tiszteletével adott problémakörökre koncentrál a szerző. Az első fejezetben az Amerikai Egyesült Államok közel-keleti politikájába nyújt betekintést, ennek kapcsán írja le részletesen az al-Kaida létrejöttének és fejlődésének történetét. A második fejezet, A Dzsihád története, az iszlám terjeszkedés közegébe ágyazza a dzsihád mint szent háború fogalmát. Kiemelendő a „hét jard", vagyis a dzsihád mint jelenség hét fejlődési szakaszának bemutatása. Külön kis alfejezetet szentel a palesztinai helyzet bemutatására. A harmadik fejezet az 1979-es évre fókuszál, Gorka szerint ekkor „a dzsihád globálissá válik". 1979 kapcsán a legtöbb embernek az iráni fundamentalista forradalom jut eszébe, Gorka emellett fontosnak érzi az ugyanebben az évben Mekkában bekövetkező fundamentalista támadást, valamint az al Kaida alapítójának, a palesztin származású Abdullah Azzamnak a radikali-zálódását Afganisztán szovjet inváziója kapcsán. Elemzők számára különösen érdekes lehet a negyedik fejezet, amely a dzsihadista stratégák gondolkodásmódját tárgyalja. Itt a pakisztáni tábornok, S. K. Malik könyvét elemző alfejezetet külön kiemelem. Gorka tanúbizonyságát adja annak, hogy nemcsak a nyugati gondolkodók - Machiavelli, Clasewitz -, hanem muzulmán szerzők stratégiai elemzői munkásságát is jól ismeri. Talán erre a fejezetre volt a legnagyobb szükség ahhoz, hogy a könyv tulajdonképpeni, az ötödik fejezetbe besűrített mondanivalóját felvezesse. Az ötödik, programjel-legű fejezet elolvasása során a borbélymódszer jut eszembe. A vitatott orosz sakknagymester, Viktor Korcsnoj kapcsán emlegették a borbély-módi győzelmet, aminek lényege: lassú szappanozás után gyors beretválás. Gorka stratégiája a dzsihadizmus legyőzésére egyszerű, közérthető pontokba szedett, megvalósításához azonban fajsúlyos politikai akaratra és komoly erőre van szükség. Gorka három pontja: őszintén kell beszélni az ellenségről, az amerikai haderőnek hátra kell lépnie és az elsődlegesen érdekelt szövetségesek támogatásával kell a harcot vívnia - nem mondja ki egyértelműen ez esetben a „proxy háború" koncepcióját, a hozzáértő olvasó azonban tudja, miről van szó -, és nagyon fontos a lakosság nevelése. Az egész könyvet áthatja az amerikai idealista szemlélet, az a fajta küldetéstudat, amit már Henry Kissinger is kritikusan ábrázolt Diplomácia című művében, Jonah Goldberg pedig egyenesen demitizált Liberálfasizmus című könyvében. Gorka esetében őszinte ez az elköteleződés, nem valamiféle politikai ideológia, hanem a realista szkepticizmus következtében. Ezt leginkább a 35. oldalon található eszmefuttatása érzékelteti: „Azért is írom ezt a könyvet, mert büszke amerikai vagyok, aki azt hiszi, hogy semmilyen más nemzet nem képes legyőzni a globális dzsihád mozgalmát. Politikai szimpátiától függetlenül, tedd fel magadban a kérdést, hogy ki más vihetné végig a harcot, ha mi nem tesszük meg? Franciaország? Németország? Kína? ÉszakKorea? Oroszország? Európai szövetségeseinknek egyszerűen nincs meg rá a kapacitásuk, még ha az akaratuk meg is volna rá - de az sincs meg. A szíriai fejlemények tükrében sokan azt mondanák, Vladimir Putyin lenne a válasz. (...) hihető-e, hogy Vladimir Putyin, az egykori KGB ezredes, aki a politikai szerepvállalását megelőzően abból élt, hogy ellenünk konspirált, azért lép fel a Közel-Keleten, mert hisz azokban az értékekben, amelyekre az Amerikai Egyesült Államokat megalapították?"

A könyvet két terjedelmes dokumentum egészíti ki függelékként: George Kennan Hússzú táviratának szövege, amelyben a sztálini Szovjetunió természetét írja le, és az NSC-68 címet viselő dokumentum, amely szerint az Egyesült Államok addigi passzív feltartózta-tási politikáját a szovjet terjeszkedéssel szemben az aktív feltartóztatás politikája váltja fel.

A politikai szerepvállalás használ is meg nem is egy mű arculatának. Nem mondhatjuk, hogy Gorka könyve ne kapta volna meg a kellő figyelmet az angolszász világban, osztatlan tetszés azonban nem övezte. Átnézve az eddig született recenziókat, olvasói kommentárokat, kitűnik, hogy a pozitív vagy negatív jellegű hozzáállást nagymértékben meghatározza a szubjektív viszonyulás Gorka politikai szerepvállalását, értékrendjét illetően. Az egyik legalaposabb negatív kritika szerzője, Zubair Qamar szövegében többek között Gorka „vallási előítéleteit" emlegeti, mivel „azt szuggerálja az olvasónak, hogy a kereszténység jobb az iszlámnál". Egy ilyen kritika a „bagoly mondja verébnek" tipikus példája. E sorok szerzője nem tartja magát az iszlám gondolkodás szakértőjének, és a könyv ezen aspektusát nem tiszte megítélni. Ugyanakkor geostratégiai és biztonságpolitikai szempontból értékelve Gorka könyve érdekes olvasmány. Egyes állításait jobban ki lehetne fejteni, több szó is eshetett volna az Iszlám Állam szomszédságpolitikájáról, az európai menekültválságról. Gorkát az különbözteti meg a legtöbb elméleti szakembertől, hogy Trump tanácsadójaként alkalma nyílik saját javaslatait gyakorlatba ültetni. A következő évek során érdemes megfigyelni, hogy a Trump-adminisztráció egyes lépéseiben mennyire fognak visszaköszönni Gorka Sebestyén gondolatai.

Regnery Publishing, Washington DC 2016.

Lakatos Artúr