Szőcs Katalin
a NYÁRI IDŐK FORGATAGA

 

Nyár és tél

A nyár a nagy szabadtéri ünnepek ideje: ilyenkor a legerősebb a nap melege és fénye. Ugyanakkor a nyár az aratással az elmúlást vetíti elénk. Úgy hívjuk, hogy öreg nyár.

A nyári időkhöz az őserők közül a tüzelem rendelődik. A tüzelem égiteste a nap. A díszítőművészetben a nyárnak és a déli időnek megfelelő tüzet napkoronggal ábrázolják. Ugyancsak napkoronggal jelölik az apai felet, a férfi minőséghez tartozó logikus oldalt.

A természetben a nap növekedése termékenyíti meg a földet. Az érés után a nap csökkenése következik egészen a téli napfordulóig. A téli csökkenés után a napok hosszabbodásával növekszik és teremtődik újra a fény.

A tűz párja a víz. A nyári természeti erőkhöz tartozó tűz mint őserő férfiasan ható természettel rendelkezik. A víz a téli időkhöz tartozó őserő, mely lágyan női jellegű hatásokat sugároz.

A nyár párja a tél, akár a nappalnak az éjszaka. Az égtájak, az őserők ábrázolásánál a tűz a déli irányban található, a víz az északi iránynak megfelelően foglal helyet. Tél és nyár alkotja az észak-déli tengelyt. A nyári és a téli napforduló két különböző energiaminőséget képvisel. Nyáron a fény teljében van, télen a fényben szegény napok sorjáznak egymás után. A nap és a fény a nappalnak és a nyári időnek a sajátja, férfiasan ható erőket képvisel. Télen a fénytelen napok égiteste a hold, akárcsak az éjszakának. Az északnak, télnek és az éjszakának megfelelő holdsarlóval jelzett kis fényerő anyai jellegű erőket közvetít felénk.

A tél és nyár a lét alapvető kettős erőit képviseli, akárcsak a tűz-víz, a nappal és éjjel, világos és sötét, a nap és a hold, meleg és hideg, fent-lent, jobb-bal stb. A legrégebbi írásokban és a néphagyományban is megtalálható a kettős erők játéka. A Smaragdtáblák fény-árnyék kettősségről szólnak,¹ a hindu bölcselet szerint sötét és világos erők alkotják a létet (Rigvéda), a tibetiek szerint a kettős erő a jó és jobb, a hun bölcselet „szeretet és bölcsesség ikerlángjá"-ról beszél.²

A két erő mint a mérleg két karja a népszokásokban hasonló körelemekkel és tűzzel kapcsolatos jegyeket visel. A nyári évszak a napistenhez kapcsolódó tüzelem ideje, de a vízjegyű ősanya hónapja is egyben. A nyári napfordulókor vannak az éjjeli szentiváni tűzijáté kok, körtáncok, a vetélkedők. Télen a kis fénynek megfelelő éjjeli hold uralkodik, mely a vízelem égiteste, az érzelmi oldal és az ősanya kísérőjele. A fény növeléséért, besegítésként, ilyenkor görgetik le a dombokon a tűzkerekeket, rakjuk ki ajtóinkra a napkorong alakú koszorút. A földi természeti erők között nyáron és télen sok hasonlóság mutatkozik. A Tejutat a Nap évente kétszer keresztezi: a téli és a nyári napfordulókor. A nyári napfordulókor a Nap az Orion csillagképben van, a Tejút alján. Az asztrológia szerint az Orion csillagkép a Nap éjszakai lelke. A néphagyomány a holdat is éjszakai napnak nevezi. A Vénusz az istennők és istenfiak égiteste. A Vénusz is változó fényű, szintén holdsarlóhoz hasonló alakja van. A Hold, a Vénusz és az Orion csillaghalmaz hasonló értelemmel bír. A Hold-Vénusz-Orion típusú energiák az anyai és az érzelmi oldalunkhoz, valamint a lelkünkhöz kötődnek. Mindeniket holdsarlóval vagy köralakkal jelenítik meg.

A nyár és a tél a maga szakrális és népi szimbolikájában is összekötődik. A régi korok embere a teremtő anyai és apai oldalát, valamint az istenfiút is holdsarlóval, napkoronggal, csillaggal vagy ezeknek megfelelő állatokkal ábrázolta.³ Ma a Boldogasszony szobrai gömbön és holdsarlón állnak vagy kezükben tartják a napkorongot.

A nyári nap teljének megfelelő délhez rendelődik nemcsak a felnőtt férfiarc, hanem a fényfiú és a teremtő istennő ünnepe is. A gótikus épületeknél a déli irányt kerek idommal, kalappal, férfiarccal vagy oroszlánnal jelölik. Az evangélisták közül rendszerint Márk és oroszlánja jelenik meg a déli oszlopfőn. Az oroszlán a naphoz tartozó állatjelkép. A babiloni ábrázolásoknál az oroszlán mind az istenanyához - Inanna, Anahita -, mind az istenfiúhoz hozzátartozott. A legrégebbi király, Nimród állatjele is oroszlán.

A nyári rák jegy égiteste a hold, akárcsak a téli földelemnek és vízelemnek. A holdsarló a nyári ünnepek Nagyasszonyához is hozzátartozik. A Boldogasszony a holdsarlón áll. A nyári nap tűzjegyének a köre nemcsak a régi épületek déli oldalát jelzik, a körkoszorú, a tűzkerék, a gömb a fán, a téli idők ünnepeit is díszítik. Nem véletlen, hogy az istenfiúhoz tartozó lelket és érzelmeket képjelező holdsarló a vízelemhez és a téli évszakhoz tartozik. Télen van az érzelmek legnemesebbikének, a szeretetnek az ünnepe. Átélnek, víznek, holdnak, földnek és az északi iránynak megfelelő állat a «1 bika(szarv), bak, hal, kutya, béka, ló.

A létet alkotó tűz-víz kettős erők játéka mégis többnyire anyai jellegű. Télen a vízelemű érzelmek uralkodnak, a karácsonyhoz kötődő szeretet a fő érzel mi erő. A nyári férfias naperőhöz az ugyancsak anyainak nevezhető Rák csillagjegy és Sarlós Boldogasszony ünnepe kapcsolódik. Ennek nyolcadában található Nagyboldogaszony ünnepe is. Régi Sarlós Boldogasszony tiszteletére utal egyes templomok elhelyezkedése és képjelei. Ezek a templomok rendszerint észak-dél irányban épültek. Kőszegen a dombon délre elhelyezkedő kápolna őrzi Sarlós Boldogasszony emlékét. Kolozsváron a minorita templom, Késmárkon a körtemplom, Vácon a katedrális szentélye déli irányban található akárcsak Csíksomlyón.

Az ókortól fogva a vizet és földet képjelező holdsarló kísérte a világot szülő anyai félt. Nevezték földanyának, élet anyjának stb. A víz jelenti nemcsak az őskezdetet, hanem az élet anyatermészetét és az anyai jellegű lelket is. A hunok Jotengrit istennőjének szellemanyaga, melyből a világ létrejött, vízszerűen folyékony volt. A görög Gaja istennő a halakkal jelzett ősanyagából hozta létre az eget (Uranoszt), a hegyeket, a tengert. A bronzkor istennője Jotengrit, Nut szülte a napot is. A teremtő szellemi erő volt a Szűzi Szellem, Nut, Szóphia, Kör-ég-ős, Jotengrit.⁴

Az ókorban a gömbnek megfelelő kör és a holdsarló a földanya jele volt. A régi szobrokon a nap körét az istennő tartja a kezében vagy azon áll: Szászsebesen, Szécsényben, Kolozsváron, Kassán, Dióshalmon, Halacsanajában stb. A hun bölcseletben a teremtő földanya Ukko homlokán holddal ékes. A hinduknál a földanyának megfelelő Lalitát ábrázolják holdsarlóval a fejénél.

A létben a fényt a naphoz kapcsoljuk. Az élet a teremtőerő fényéből származik. A teremtő szellem a maga végtelenségében a körhöz hasonló. A telehold is kör alakú, akárcsak a nap. A köztük levő rokoni kapcsolatban a hitregékben a hold volt a nap anyja. A babiloniak szerint Szin holdisten nemzette Samas napistent. Az egyiptomi hagyományban Nu istennő hozta a világra a napot és a csillagokat, akárcsak a hun hitregékben. A Nap (Nabu, Nebo, Nip, Nap) az Istenanya gyermeke volt, akárcsak a többi égitest. Fényfiú volt a hindu Fohat, a hun Ruda, Tupa, a mezopotámiai Samas és Samael, a görög Cristos és Heraklész is.⁵

A nyári napforduló ünnepi sajátosságai

A hosszú napok és a meleg nyári idő mindig alkalmas volt sokadalmakra, vetélkedőkkel egybekötött sátoros ünneplésre. Ilyenkor vannak ma is a hagyományos falunapok, népünnepélyek. Nyáron tartják az ázsiai és a velünk kulturális rokonságban élő európai népek a zöld természet ölén, a környező magaslatokon a települések ünnepeit. A nyári falunapok nevében, például Portugáliában, a szék vagy szer szavunk rejtőzik. A Sarlós Boldogasszony előtti és utáni nyolcadban zajlanak a helyi versenyek, lófuttatás, közös ima, szertartás.

A reggeli napba nézés régi rítusokat idéz. A hunok a felkelő napot reggel köszöntötték, és figyelték az égbolton való elmozdulását. Sarlós Boldogasszony ünnepe egyike a földanyához kapcsolódó ünnepeknek. Régen ekkor egyeztették és figyelték meg a nap állását a világ különböző tájain lakó hun törzsek. A százévenként tartott nappálya ideinek egyeztetésekor nagy népünnepély volt, melyet Nagyszalának, Kö(u)rszalának neveztek. Szalamanka a neve annak a spanyol városnak, ahonnan a régi hagyományon alapuló tanítás kiindult. Ott vált híressé és tanító-gyógyítóvá Szent Ignác is.⁶ A napfigyelés régi rítusának foszlányai lelhetők fel a csíksomlyói búcsúkor szokásos reggeli napvárásban. A csíksomlyói napvárta-kő és a Sarlós Boldogasszony tiszteletére épült templom ennek a régi hagyománynak a bizonyítékai. A Csíksomlyón feltárt naptárkő az i. e. 1800 körülről származó ősi napjárás megfigyelésére utalhat. A napjárás megfigyelésére szolgálhattak a régészek szerint rejtélynek számító tatárlaki agyagtáblák is (Fehér megye), amelyek i. e. 5200-ból valók. Az agyagtáblák mellett alabástrom istenanyaszobrokat is találtak, akárcsak Tordosnál.

A nyári napforduló fontos mozzanat az ember testi-lelki életében. Sarlós Boldogasszony egyike a Boldogasszony-ünnepeknek, melyek a földön való megélhetés munkálataihoz is kötődnek. A nyári aratáshoz tartozó ima és ünnep királynéja a Sarlós Boldogasszony. Ez az ünnep nemcsak az aratásé, hanem a kitartásé, az elmúlásé, a befelé fordulásé is.⁷ Az éjszakai virrasztás, ima, ének mögött régi tudás hagyományozódott ránk.

Míg Gyümölcsoltó Boldogasszony a születés ünnepe, addig Sarlós Boldogasszony a beteljesülésé, az érett termésé és egyben az elmúlásé. A napforduló utáni nap fényének csökkenése az elmúláshoz hasonló. Az aratás egyik szerszáma, a kasza szintén a holdsarló alakját veszi fel. Az aratás a beért termés leszedése, az elmúlás jellegét ölti magára. Nem véletlen, hogy a kasza lett a keresztény értelmezésben a halál képjele. Az aratás, a befelé forduláshoz hasonló halál nem pusztulást jelent, hanem újabb születés lehetőségét vetíti előre. A téli napforduló mint a nyár párja, a nap, illetve a fény növekedéséről szól.

A nyári ünnepek dombos-lankás szakrális helyein tartották és tartják ma is a közösségek az együttes imát, a szert. A nyári napfordulókor tartott ünnepeken őseink tüzet raktak, gyümölcsöket, illatos füveket, virágokat füstöltek, melyeket gyógyításra használtak. Ma ez a hagyomány a szentiváni, szentjánosi tűzijátékoknál maradt fenn. Egy mondóka is erről szól: „Füstöld meg füvecském, / Tisztesíd meg, hasznosíd meg".⁸

A hunoktól maradt a díszkapuk készítésének hagyománya. Egyes helyeken ma is szokás virággal, zöld ággal feldíszített kapukat, díszkapukat készíteni. Ezek valamikor napfigyelő kapuk lehettek, amilyen a somlyói napvártakő, Stonhenge, Sarmisegetuza. Az ókor a fontosabb napállásnak kettős kaput használt. A megalitikus körépítmények négy felében kettős kőoszlopok között megjelenő nap és árnyéka jelezte a nap évi járásának fontosabb szakaszait. Ázsiai nomád rokonaink ma is kidíszített kapuval ünnepelnek.

Gyerekjátékainkban a fénykapu aranykapu néven is megtalálható, mintegy utalva a kapu és a nap, illetve a szellemi fényhez hasonló harmonikus kapcsolatra: „Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske, / Nyitva van az aranykapu, hadd bújjatok benne".

A hun bölcseletben megtalálható a Sarlós Boldogasszony idején felállított kapu. A kapu egy keskeny fényátjáró születésre és halára. „Virágos kapukat is állítanak fel ilyenkor / Születés meg halál értelmére figyelmeztetendő. / A születés kapuját piros virágokkal, / A halálét fehér virágokkal díszítik, / Mert fehér a halál színe, a gyászé is."⁹

Népünk hagyománya szerint a nyári napfordulóhoz kötött ünnepekkor áldják meg a kutakat, forrásokat, és virággal díszítik a díszkapukat. A hét-, illetve a kilencféle fából szentelt tűzbe vizet öntenek a Boldogasszony tiszteletére. Gyerekkoromban emlékszem a gyergyóújfalui díszkapura, melyet nyáron állítottak fel. Falunk védőszentje szintén Sarlós Boldogasszony.

Sarlós Boldogasszony tisztelete nagyon régi. A legrégebbi ábrázolások a bronzkorból származnak. Az istennőt a bronzkortól kezdve kőhalmon és/vagy holdsarlón állva ábrázolták. A holdsarló volt a földanya éke. A hun hagyományban Ukko istenanya homlokát díszítette a hold. A kolozsvári Bánffy-palota frontján megtalálható a homlokán holddal ékes asszony szobra. A hinduknál a hármas istenségek (Tripura) közül Lalita fejét díszíti a holdsarló. Ez a fejdísz megtalálható a kínai, indián, berber népi ünnepekhez kötődően is. Nem véletlen, hogy a görögök Föld-istennőjének, Demeternek sarló volt az egyik jele. Az aztékok sarlós madonnája, Kotakawana szintén termékenység-istennő. Guadelupéban az indián sámánnak holdsarlón jelent meg a madonna. Ennek a látomásnak a hatására vették fel a keresztény hitet.¹⁰

Nyári körmeneteiknél a spanyol és portugál vidékeken, akárcsak az indiánoknál, a menet élén viszik az istennő szobrát. Nemcsak nagyszombaton, hanem egyre több helységben ma is járják ezt a körmenetet.

A nyári sokadalom jó alkalom az együttes imára, éneklésre, a felszabadult örömre. A napfigyelővel egybekötött rítusok foszlánya ma is él Csíksomlyón. A régi nyári ünnep másik örököse július elején az Ezer székely lány ünnepe.

Sarlós Boldogasszony

Régi népi ragaszkodás őrizte meg számunkra a történelem viharaiban a nyári nagy ünnepet július 2-án. Sarlós Boldogasz-szonykor templomainkban ma is énekelt Boldogasszony-énekben megtalálható a régi ünnepre való utalás. Sarlós Boldogasz-szony ünnepén énekeljük a 276., „Köszöntsünk most" kezdetű éneket, amelynek ötödik verssora így szól: „Szent ősatyák nagy Istene, / Magasztal minden nemzedék. / Zarándoklétünk útjain / Vedd most a haza énekét".

Eleink a nyári napforduló idején tartották az össznépi megbeszéléseket, szereket. Őseink szere képezheti mai szertartásaink eredetét. Szert tartottak ínségben, szükség esetén, járvány, betegség, hadi fenyegetettség alkalmából. A hunok 20, illetve 100 évenként tartották a nagyobb szereiket, amikor az egymástól távol élő törzsek kicserélték tapasztalataikat. A szertartásokat ünnepi vetélkedők, játékok, közös lakomák kísérték.¹¹

A földön való létezés folyamatos változása állandóan döntési helyzetbe hozza az embert és a közösségeket. Ha az isteni rend hiányzik a földön, szert kell tartani. Szertartást tartottak régen, és ma is rendszeresen tartunk. A szertartásainknál a Teremtő munkájáért adunk hálát és idézzük meg. A szertartásban több ember vesz részt. A közös imát együtt étkezés - agapé - kíséri.

Ahogy térelemnek a föld felszínén dombhajlat vagy völgy felelt meg, úgy az égi irányt a fa képezte le. A madéfalvi veszedelem idején is az erdei gyülekezőhelyen tanácskoztak. Ez ekkor épp egy fa volt, de a történetírók rendszerint fás ligetekről számolnak be.

Az ünnepeken kívül eleink szert tartottak, ha úgy észlelték, valami kikerült az összhangból vagy a közösséget valami fenyegeti. Veszély, betegség esetén a szeren imádkoztak és hozták meg döntéseiket. A döntés alapját képezte az isteni egységbe hozatal. A lét egységének helyreállítása a közösségben szertartás formájában valósulhat meg. A szertartás a lét törvényes állapotába való visszatérést készíti elő. Hozzátartozik az áldozat, a közös játékok, a közös lakomák, az ünnepek, a házasság, a születés, a halál szabályai és szertartásai.

Ahol ez nincs, ott szertelenség uralkodik. A nagy ünnepi vagy döntéshozó szereken mindig az őserői elemek segítségével végezték a szertartást. Télen víz volt a szer eleme, nyáron tűz, ősszel a földelem, tavasszal a szellemhez kapcsolódó levegőelem. A nagy tavaszi szertartásokon mindenik őserői elemet megszentelték. A szertartások alatti szellemi együttlét és ima gyarapítja a népszellemet. A Teremtő szelleméből eredő emberi lelkek rezdülései összeadódnak. A közös óhaj teremtőerővel bír.

A rábaközi hun hagyomány a tudásalapú hitünkre vet fényt. A népszellem az egyedek számától és hitétől függ. „Minden Isten olyan erős, / Mint amennyire hisznek benne, / Mint ameny-nyire szítanak hozzá népei!"¹²

Szellemi erők szabadulnak fel az együttlétben, a misztériumokban, a közös énekben, a szakrális játékokban. A spirituális erőt a hellenisztikus görögség théleszmának hívta. Ők Her-mésztől tanulták el: „Az egész világ minden dolgának apja a théleszma", szól Hermész Triszmegisztosz.¹³

A közös akaratban való együtt imádkozás egy népnek terem-tőképességet kölcsönöz, akárcsak a rá készen álló embernek: „Hiszen ők is Istenből vannak, / S a szellemanyagukból / Sokat eggyé olvasztanak, / Abból istenség támadhat. / Ez az eszmék jó vagy rossz, / De nagy erejének magyarázata. / A vakhitek rontó erejének titka is ez".¹⁴

A hun tanítás az egy akarat fontosságára figyelmeztet: „Az oktalan kövesse az okosat, / Az okos a még okosabbat, / Csak egység leendjen, / Mert minden széthúzás / Az én erőimet gyengíti, / Ki oltalmazó Istenetek vagyok."¹⁵

Védelemért ma is a Boldogasszonyhoz folyamodunk. A 234. ének így szól: „Boldogasszony anyánk, égi nagy pátrónánk, / Légy velünk, légy velünk. / Sok kiáltásunkra siess oltalmunkra". A mennyből oltalomért szintén a Boldogaszony nyújtja ki a kezét nekünk (235. ének): „Nyújtsd ki mennyből, ó szent anyánk kezedet". Sarlós Boldogasszony napján énekeljük a 229., „Boldogasszony édes" kezdetű éneket: „Boldogasszony édes, hozzád esd ma néped, / Veszni indult lelkét, hogy te mentenéd meg, édes Szűzanyánk".

Holdsarló, sarló, fokos

Sarlós Boldogasszony nevében foglalja a megélhetési munkák nyáron soros teendőit. Az aratás régi és szimbolikus eszköze a sarló. Régen sarlóval arattak. A sarló, kasza, kard a hold alakját mintázza le. A sarló alakja az istenanya ékéhez hasonló. Holdsarló kísérte régen a hunoknál, a hinduknál, az egyiptomiaknál a földanyát, az oltalmazó istennőt. Kalotaszegen a nők fejfájára is festettek régebben sarlót vagy olvasót.

A hunoknál a nyári napfigyeléssel egybekötött ünnepeken szokás volt a kardos és a sarlós tánc, amit a fiatalok jártak. „Kard-táncban tombolódnak / Sarlós Boldogasszony ünnepén. / Sarlós táncokat is lejtenek, / És kőkorsókból csorgatva / Vizet áldoznak Ukkó-nak, / Ősanyánknak, Földistenünknek."¹⁶

A sarlón, kaszán, kardon kívül a holdsarlóhoz hasonlít a fokos, kosár, kehely, pajzs stb. A holdsarló, akár a kehely és a pajzs, az istenanyákhoz tartozó képjelek. Mindenik az anyai-női jellegű erőket képviseli. A l étet istennői erők hozták létre és azok uralják ma is. Az ókori madáristennők kezében gyakran kehely van, akárcsak a hermetikai képeken és Szent Borbála kezében. A Boldogasszony-imádók utódai pajzsra emelték a királyukat, akárcsak a honfoglaló magyarok.

A nyári napfigyelésekkor nemcsak a napistennek áldoztak, hanem ezzel együtt járt az istennőhöz felszállt óhajok sora is. A földi megélhetéshez szükséges munkák elvégzéséhez mindig az istennő áldását kérték. Sarlós Boldogasszonyhoz tartozó másik képjel a fokos. Akárcsak a sarló, a fokos is a holdsarló alakját idézi. A fokos etimológiai gyökere a kos. Kos, illetve Kus néven ismerték azt az ősi mezopotámiai népet, melynek vezére Nimród volt. Nimród volt a kusiták tanítómestere. Ezt a népet hívták később médeknek, pártusoknak, szabíroknak, szkítáknak stb. A Biblia úgy említi őket, mint lovas kusiták (Jer 46,9).

A kos és a fokos szakrális képjelek. Az óegyiptomi ábrázolásmód szerint a nap éjszaka kos alakban megy a Tejúton, illetve holdbárkában hajózik, nappal napkeréken kocsikázik. A Nílus forrásának kos-istene volt, neve Hnum (Honom), illetve Amon (Menny, Mony). Az éjszakai kos-isten a hold alakját vette fel. A hajó, a bárka és a fokos alakja is a hold alakjára emlékeztet. Hold-bárkán utazik a világ teremtő és fenntartó energiáit jelképező Ra-istenség is. A holdsarló bárkája anyai elvű energiára utal.

Az ősidőkben a fokost Rheia (Rá) és Pan-ku ősanya tartotta a kezében.¹⁷ A mezopotámiai agyagtáblák szerint a fokost az ősanya lélekmadara, En-Lil hozta le az égből az embereknek az ég és föld szövetsége jeléül. A fokos volt az istennő földi helytartójának az eszköze teremtés és igazságtétel céljából.

A mezopotámiai pecséthengereken a holdsarló és a fokos a földanyához tartozó képjel.¹⁸ A világot és az embert az ókor népe és a ma élő természeti népek is a földanyától származtatják. A l egrégebbi pecséthengereken a földanya a holdsarlóval tartott trónuson ül, és kezében tartja a fokost.¹⁹ A trónus kövek halmazából áll. Az Istennő volt a Jó Kő, a Kőjó, a Gaia, a Gojomarti, a Pan-ku. A későbbi időkben a fokos eltűnt az Istennő kezéből, valamint a kőtrón is, de megmaradt a holdsarló vagy annak képi változatai.

A fokos egyben felségjel, mely ékesít és védelmi erővel ruházza fel viselőjét. A kovácsistenség, a szakrális tűz csiholója az istennő földi megbízottja.

A földanya mint szimbólum nemcsak a teremtéssel és világ szerkezetével kapcsolatos. A keletkezett világ anyatermészetű. Anyai jellegű anyagból szövődtünk. Egyiptomi és görög források a föld üregeit a földanya méhéhez hasonlították. A hitregék szerint a földanyától erednek az ércek. A fémek feldolgozása is az ő védnöksége alatt történik. Az első szerszám az istenanya ékességéhez tartozott. A kövek mint a föld gyermekei szintén az ősanyához társulnak. A köveket a földanya gyermekeinek vélték nemcsak a görögök, hanem az ausztrálok, a kelták, a szibériai őslakosok is. Hitük szerint a kovácsok az érc feldolgozásánál a földanya munkáját folytatják.

A világ eredetmondáihoz igazodnak a fémelőállítás és tűzzel való munkák szimbólumai is. A fémiparhoz tartozó bányászok képjelében kettős fokos kalapács található. Több városunkban ez a kettős fokoshoz hasonló mintázat a tűzoltók címerében is megőrződött.

A rovásos történetírás szerint a földanya istenpárja volt a szakrális kovács.²⁰ A világ különböző tájain élő népek hitében az istenanya fia vagy társa volt a mindentudó kovács, akinek a zenés szertartásokra is gondja volt. Ilyen zenéhez kapcsolódó kovács volt Tupa, Keve, Gu, Bangó, Kiosz, aki a földi megélhetéshez szükséges mesterségekre tanította az embereket. Ugyancsak éneklő kovácsistenségekhez tartozott a hun Pán, a berberek Eshuja, az egyiptomiak Khonsuja, a gnosztikusok Samaelje, a hinduk Szómája, a tibetiek Damkanja, a babiloniak Kiosz istenfia, a görögök Apollónja, aki énekelni és zenélni is tanított.²¹

Az etruszkoknál feltárt kőfaragásokon egyes vezető személyek kettős fokost visznek a vállukon. A szkíták Nergal nevű istenségét fokossal a kezében ábrázolták, ahogy a Velem parkban ma megtalálható. Kettős fokos a jele a bártfai Boldogasszonynak, mely a város címerében őrződött meg. A keresztbe tett fokos két szára az abák jelét írja le, mely rovásos B betűnkhöz hasonló mintázatot képez. Ez a szakrális ABA jel az ókorban a mezopotámiai Anahita, Inanna istennőhöz tartozott. Ugyancsak megtalálható a szibériai istennőszobrocskákon, az arkangyalok ruhadíszén. Szombathelyen a Sarlós Boldogasszony-templom keresztjén ez a B jel kiemelten található. Ugyanezt a mintázatot alkotja meg a ferencesek képjele is, ahol két kéz formálja azt meg. Az X-hez hasonló rajzolat megjelenik Ozirisz ábrázolásain, akárcsak a Szent Andrást idéző freskókon. A keresztény művészetben egyes Mária-szobrokon, freskókon is látható a keresztbe tett kéz szakrális motívuma.

A világ teremtése és az élet örökös megújulása a különböző népek hagyományában ünnepi rítusokban fejeződik ki. A nagy ünnepeken a szentélyben tartott baltával vágták le az áldozati állatot. A fokos szerepét jól szemléltetik az ókorból ránk maradt leletek: krétai edény, minószi kétélű bárd a görög és egyiptomi leleteknél. A görög mitológiából ismert Athéné, a bölcsesség istennője a fokos csapása nyomán szabadult ki Zeusz fejéből.²²

Nemcsak a görögöknél, hanem az óbirodalom idején Egyiptomban is kettős baltás jelképeket használtak az uralkodók. Az indek Rámát kezében fokossal ábrázolják, akárcsak a tűz istenét, Agnit.

Kettős fokos a jele a nigériai yoruba törzs viharistenének, Shangonak. Ma őt Szent Borbálával hozzák összefüggésbe, aki oltalmat nyújt a tűz és a villámcsapás ellen. A nigériai edu törzs istene, Ogiwu északhoz kötődik, jele a fokos. A nigériai yoruba törzs égistene az égből hozta le a földet. Odudua földisten évi ünnepén fokos alakú bottal táncolnak és kereszteket viselnek.

Népi hagyományunkban is fellelhetők a régi rítusaink foszlányai. Az újévet köszöntők dobján kettős fokos van a csángóknál Fokos van a farsangi csíkcsomortányi játékok vezetőjének, valamint Háromszéken a boricát táncolók kezében.

A istenfiúság hónapjának megfelelő Bak jegy és a fokos együvé tartozik. Kárpát-medence-szerte ismeretesek az újévi, illetve a farsangi ünnepeken használt kecskés alakok, akik fokost tartanak a kezükben. A román nép hagyománya is őrzi ezt a szokást.

Az erdélyi habán kerámiákon is megtalálható a kettős fokos. A habánok több szempontból a régi hun hagyományt követték. Szervezkedésüknél a munkájuk után kapott jövedelmet a méltányos elosztás elvének megfelelően juttatták el a közösség tagjaihoz. A vezető testület 24 tagból állt, akár a hunoknál.

Az ősi földanya oltalmazó erejébe vetett bizalom tartotta meg a kettős fokost szent jelképként. Ezzel a jellel látják el a bányászok is a tárna bejáratát. A bányák bejárata fölötti kettős szerszám és a himnuszukban szereplő bányász kislány mind a régi korok hitrendszerének utórezgése.

A fokoshoz több népi hiedelem társul, népmeséink csodás erejéről szólnak. Egy magyar rege szerint a Kampó nevű Táltosnak olyan kétélű fokosa van, mely egy suhintásra híddal ívelte át a mélységet.

A termés ünnepe

Régen a Sarlós Boldogasszony ünnep utáni nyolcadban tartották az új termés ünnepét. Ma új kenyér ünnepének nevezzük. Az új kenyér, új búza megjelenése mindig fontos volt az éhező emberek, állatok számára. A nyári Sarlós Boldogasszony napi búcsús körmenetet, kenyérszentelést ma is tartják Lőcsén, Bártfán, Szegváron, Szeghalmon. A körmenethez Bártfán szintén viszik a labarumot, akárcsak Csíksomlyón. A bártfai Szent Egyed-templom freskói a 15. századból valók. A mai Szent Egyed- és Giles-templomok régen Sarlós Boldogasszony tiszteletére épülhettek. Ma is Sarlós Boldogaszony idején tartják a bártfai körmenetet és ekkor áldják meg a kenyeret.

A középkori magyar egyház ezen a napon áldotta meg az új kenyeret, ezzel nyilvánvalóan archaikus hagyományt szentelt meg. Az új kenyérnek e naphoz kötött hazai liturgiáját későbbre tették, mely Sarlós Boldogaszony utolsó nyolcadába esik. A magyar néphagyomány máig őrzi a kenyér-szentelés szakrális szándékát, jelentőségét. Ennek a kenyérszentelő hagyománynak régi gyökerei vannak. A rábaközi tudók szerint ekkor látták el élelemmel az évi termésből egy évre a rászorulókat: az özvegyeket, árvákat, rokkantakat, valamint a nép elöljáróit, védőit. A jövő hadi sikerei érdekében különös gondot fordítottak a hadirokkantakra, árvákra, özvegyekre: „A hadakban csonkultaknak, / A hadakban elesettek árváinak, özvegyeinek / Ilyenkor tisztelegnek, / És adják oda részüket minden termésből, / Hadi sikerek nyomós oka ez".²³

A néphez orvosok, lelki tanítók is tartoztak. Ilyenkor oszották ki a termést az elöljáróknak is: „A nép elöljáróit: / Táltosokat, harsányokat, / Tudókat, orvosokat, bácsákat, / Csőszöket, strázsákat... / Mindennemű barmok őrzőit ekkor látták el / Esztendőre szóló élettel, szolgálatjuk szerint".²⁴ A székelyek és csángók ma is életnek hívják a búzát.

A hunok ilyenkor adtak az állatoknak is a termésből: „Erdő, mező vadjainak / Ekkor eledelt raknak ki - / Mert részük van a termésből / Isten rendelése szerint".²⁵

A régi szokás ma is él. Ezért tartják ma is, hogy Sarlós Boldogasszony az aratás édesanyja és királynéja, aki gondoskodik a szegényekről és az ég madarairól is. Ő a szegények és a szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és a fogságban gyötrődők párfogója, a halottak oltalmazója.

A nyári napforduló utáni hónap az anyai jellegű rák havához tartozik. Nem véletlen, hogy a nép Sarlós Boldogasszonyt a várandós édesanyák vigyázójának is tartja. Sarlós Boldogasz-szony nyolcadában a hunok megáldották a település környéki vizeket: „A táltosok ekkor áldják meg / A forrásokat, kutakat, csorgókat. / Kenyeret is áldanak és osztanak / Belőle bárkinek, aki érte nyúl".²⁶

A mag és a labarum

A magokat nyáron szüreteljük, a magok alakja a holdhoz hasonlóan íves. A mag a belső lényeget foglalja magában. A szent köznép örömének harmonikus nyugalmát képjelezik a magok. Az ókori ábrázolásokon a magok kerekded alakja különbözőképpen jelenik meg: kör vagy tojásdad alakú, még a holdsarló is idesorolható. A tojáshoz vagy almához hasonlító magok rendszerint az ókori szárnyas lények kezében vagy az életfán találhatók meg.

A magvak gyakran az istenatyához vagy az istenfiúhoz kapcsolódnak. Az egyiptomi GEB volt a gabona istene. A magok beérése nyáron történik, az egyiptomi Geb istenség évszakában. Neve gabona szavunkban őrződött meg. A rábaközi hun hagyomány szerint az Isten-atya részeiből kikelt gabonát aratta le a Boldogasszony. Az istenanya nyáron aratással összeszedte istenpárjának magjait, és magához vitte őt az égbe. Szekerét hét hattyú vontatta. Mi ma a Göncölt nevezzük Boldogasszony társzekerének, melynek hét csillaga van: „Úgy regélik, aranyos sarló jelent meg az égen, / Ukkó Istenanyánk Holdsarlója, / Avval magához aratá / Földi teste tarlójáról Örök Szerelmesét, / És hét hattyú vontatta csillagszekéren égbe vivé".²⁷

Az életet fenntartó gabonák az istennői termékenységhez tartoztak. Nemcsak régi imáinkban, hanem a világ számos helyén Jónak hívták a Teremtőt és életnek a búzát. Az istennők nevei Jó szavunkból eredhet: Jótengrit, Jól, Joli, Jao, Jaw, Ji, Jámi, Jáma, Jom, Jah. A nap is az igazi jó.

A búza, illetve a növények magva Isten ajándéka. A Boldogasszony arat, de a konkolyt a búzától Krisztus választja el. Krisztus az isteni mag.

A mag tojásszerű alakzata geometriai szempontból két kör egymással való metszésénél alakul ki. A mandorlával képjelezett közös kapcsolódási zónában nagy erő rejlik. Innen indul tovább a teremtés. A világ különböző részén élő népek ezt nevezik istenfiúnak, őstojásnak, halnak, sárkánynak. A mag a harmonikus közép teremtőerőit képjelezi. Az ókor bölcseletében az ellentétes erőknél az összekötő elem harmadikként jelenik meg. A szent harmóniát megtestesítő háromszög a mag egyik felébe írható.

A fejlődés a hármasságban gyökerezik. Az esszénusok imáiban a Törvény, illetve a kozmikus rend lényege a szeretet hármassága. Az ókorban háromszöggel ábrázolták a szeretetet és az istennőt. A hármasság olyan, mint az egység. A hármasságban még mindig van fény és sötét. Az egység nem érzelemmentes. Épp az érzelmeinken keresztül, a szeretet kiáradásával élhetjük meg az egységet. Az egység, akárcsak a hármasság, nem egyenes vonalakon alapszik, hanem körbefut.

A nyárhoz kapcsolódó tűzelem mértani szerkezete is a hármasságon alapul. A két kör egymást metszéséből kialakult magot a geometria mandorlának nevezi. A gótika egyik jellemző eleme félmandorlából alakult ki. Gótikus templomaink meghitt légkörét ezek az ívelt elemek hozzák létre. A félmandorla templomi díszítőelemként is megtalálható, például a stációk képeinek megformálásában. Gyakran félmandorla alakú falmélyedésbe helyezik a Boldogasszony-szobrokat, a szentek és szerzetesek szobrait is.

A csíksomlyói búcsún, akárcsak a bártfai Sarlós Boldogasz-szony kikerülésen ilyen félmag alakú labarumot visznek a menet élén. A félmag alakú labarum a szent közép hármassága által a teremtőerővel kapcsolatos. Az éginek nevezett hármasság kapcsolódik a háromszöghöz és a mag ívelt alakjához is.

Az ókor szent kövei, a görögök, egyiptomiak és babiloniak smaragdkövei, mind félmandorla alakúak. A görögök hitében a föld köldöke mint szakrális központi hely jelenik meg. Neve Omphalos, mely félmandorla alakú kő. Egyes görög régiségen két kő jelenik meg, vagy két madár egy kövön. A mezopotámiai agyagtáblákon és az egyiptomi rajzokon is megtalálható a szakrális félmandorla alakú smaragd kő.²⁸

Félmandorla alakja van a méhkasnak, mely megtalálható épületeink díszítő- és jelentést hordozó elemeként. Az egyiptomi falirajzok egyik eleme szintén a méhkas. A görögök Demetert ábrázolták méhkas mellett. Több nagyobb városunk régi épületén találunk méhkast: Kolozsváron, Kőszegen, Sopronban, Herenden.

 

Irodalom

Hoppál M.-Jankovics M.-Nagy A.-Szemadám Gy., Jelképtár. Helikon, Gyula 2000.

Székely E. B., Zarathustra: Zend Avesta. Élő Föld Kiadó, Érd 2000. Márton V., A sumer kultúra története. Miskolci Bölcsész Egyesület, 2000. Melchizedek D., Az éjet virágának ősi titka. Mandala Véda, Budapest. Haich E., Beavatás. Édesvíz, Budapest 1997.

Doppelfield B. OSB, Szimbólumok. Bencés Kiadó, Pannonhalma 1998. Badiny Jós F., A káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása. Budapest 1999.

Varga G., A székely rovásírás eredete. Írástörténeti Kutatóintézet,

Budapest 1998. Bíró L., Kerek Isten fája. Szerzői kiadás, Eger 2001. Falvay K., Boldogasszony. Tertia, Budapest 2001. Varga G., A magyarság jelképei. Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 2001.

Pál J.-Újvári E., Szimbólumtár. Balassi, Budapest 2001. A művészet története. Magyar Könyvklub, Budapest 2000. Faragó J., Balladák földjén. Bukarest 1977.

Doreal, Az atlantiszi Toth smaragdtáblái. Mandala Véda, Budakeszi 2001. Pandit Cs., Indiai bölcsességek könyve. Mandala Véda, Budakeszi 2002. Szabó J., A fénytest. Szerzői kiadás, Budapest 2000. Meszlényi R. I., A vallásalapító ősmagyarok kéklilioma. Budapest 2002. Tánczos V., Csapdosó angyal. Pro-Print, Csíkszereda 1999. Erdélyi Zs., Hegyet hágék, lőtőt lépék. Kalligram, Pozsony 1999.

Antal M., A gyimesvölgyi csángó magyarok hiedelmei. General Press,

Budapest 2003. A tengerlépő cipő. Budapest 1959.

Arrhenius S., A világegyetem élete. Franklin Társulat, Budapest 1914. Murat G., Gyulladván Gyulladják. Magyar Nemzet, 2006. december 23. Székely E. B., Az Esszénus Béke Evangélium. I—IV. Élő Föld Kiadó,

Budapest 1999. Magyar Z., A mindentudó fű. Dunaszerdahely 2002. Vasas S., Népi jelvilág Kalotaszegen. Budapest 1994. Eliade M., Az eredet bűvöletében. Fríg Kiadó, Budapest 2002. Eliade M., Képek és jelképek. Európa, Budapest 1997. Erdélyi imádságoskönyv. Gyulafehérvári Egyházmegye, Gyulafehérvár 1948.

Misszálé. Szent István Társulat, Budapest 1933. Jordan M., Din miturile lumii. Enciclopedie tematică. Humanitas, Bucureşti 2002.

Shepherd R. et R., 1000 jelkép. Képzőművészeti Kiadó, Budapest 2004. Pozsony F., Erdélyi népszokások. KJNT-BBTE, Kolozsvár 2006. Tánczos V., Folklórszimbólumok. KJNT-BBTE, Kolozsvár 2006. Kandra K., Magyar mitológia. Eger 1897.

 

Jegyzetek

1 Doreal., Az atlantiszi Toth smaragdtáblái. Budakeszi 2001.

2 Máté I., Yotengrit. I-II. Palatia, Győr 2004.

3 Hoppál M.-Jankovics M.-Nagy A.-Szemadám Gy., Jelképtár. Helikon, Gyula 2000; Pál J.-Újvári E., Szimbólumtár. Balassi, Bp. 2001.

4 Hoppál M.-Jankovics M.-Nagy A.-Szemadám Gy., Jelképtár; Pál J.-Újvári E., Szimbólumtár; Márton V., A sumer kultúra története. Miskolci Bölcsész Egyesület, 2000; A művészet története. Magyar Könyvklub, Budapest 2000.

5 Paál Z., Arvisura. Püski, Budapest 2002. Ld. még Bíró L., Kerek Isten fája. Szerzői kiadás, Eger 2001; Varga G., A magyarság jelképei.

Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 2001; Falvay K., Boldogasszony. Tertia, Budapest 2001; Eliade M., Vallási hiedelmek és eszmék története. Osiris, Budapest 2006.

6 Paál Z., Arvisura.

7 Máté I., Yotengrit.

8 Kandra K., Magyar mitológia. Eger 1897.

9 Máté I., Yotengrit.

10 Hoppál M.-Jankovics M.-Nagy A.-Szemadám Gy., Jelképtár. Helikon, Gyula 2000. Ld. még Máté I., Yotengrit; Pál J.-Újvári E., Szimbólumtár; Márton V., A sumer kultúra története. Miskolci Bölcsész Egyesület, 2000; A művészet története. Magyar Könyvklub, Budapest 2000; Székely E. B., Az Esszénus Béke Evangélium. I-IV. Élő Föld Kiadó, Budapest 1999.

11 Paál Z., Arvisura. Püski, Budapest 2002.

12 Máté I., Yotengrit.

13 Hamvas B., Scientia sacra II. Medio Kiadó, Szentendre 2000.

14 Máté I., Yotengrit.

15 Uo.

16 Uo.

17 Hoppál M.-Jankovics M.-Nagy A.-Szemadám Gy., Jelképtár. Helikon, Gyula 2000.

18 Uo.

19 Uo.

20 Paál Z., Arvisura. Püski, Budapest 2002.

21 Eliade M., Kovácsok és alkimisták. Budapest 2004.

22 Hoppál M.-Jankovics M.-Nagy A.-Szemadám Gy., Jelképtár; Pál J.-Újvári E., Szimbólumtár.

23 Máté I., Yotengrit.

24 Uo.

25 Uo.

26 Uo.

27 Uo.

28 Sitchin Z., Dimenziókapu. Édesvíz, Budapest 2004.