Bilibók Géza

„EZ AZ ENYÉM!”

 

A hidegségi bérmálás végén, nemzeti imánk bejátszása közben egy kisiskolás kisfiú szíve tájékára tette kezét, és kissé hangosra sikeredetten mondta: „Ez az enyém!" Népviseletben volt, díszes csángós bunda, rajta gyönyörű motívumaival. Önkéntelenül is elfordítottam tekintetemet, kinéztem a templom ablakán, s láttam e ragyogást hegyeink gyémántjain a gyimesi vadvirágokban visszatükröződni, és ezt suttogtam magamban: nem nyíltatok hiába. „Hozz reá víg esztendőt" - rebegi szánk a hiteles imát, s érzem és tudom talán éltemben először, úgy, ahogy még soha, nem bűnhődtünk hiába: sem nyelvben, sem elszakadásunkban. Életünk alapszavát hallottam meg, s mondanám legyintve, hogy véletlenül; azonban üzenetként. Himnuszunk utolsó hangjai körülölelnek bennünket, s üzeni mindegyikünknek ilyen tisztán s néha alig érzékelhetően: „Ez az enyém!"