Lakatos Artúr
gONDOLATOK EGY DOKUMENTUMFILM KAPCSÁN
A szerző történész, közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai-ösztöndíjas posztdoktoris kutatója. Több mint száz tudományos publikáció szerzője. Fő érdeklődési területei: a romániai magyar kisebbség története 1945-1989 között, az 1944-1948-as politikai, gazdasági és társadalmi átalakulások Romániában, kortárs nemzetközi kapcsolatok.
Az európai kultúrkörnek is megvannak a maga tabui és íratlan, megrögzött szabályai. A kisgyerekek ártatlansága, a bajoktól való megkímélése is ezek közé tartozik. Éppen ezért, amikor gyerekáldozatokról hallunk, a szívünk önkéntelenül is - ha lehet ilyet mondani - valamivel talán még inkább összeszorul, mint felnőtt áldozatok esetében. Talán éppen ezért emelkedik ki a sok ezer vagy akár tízezer, a Ceau§escu-korban ártatlanul is mártíromságot szenvedett erdélyi magyar sorstragédia közül a halála pillanatában mindössze tizenkét éves sepsiszentgyörgyi Vaszi Jánoska tragédiája.
Vörös Balázsék dokumentumfilmje történészi és filmes szempontból is profi módon foglalja össze mindazt, amit Vaszi Jánoska esetében eddig is nagyjából tudtunk, fő érdeme, hogy ezeket a részinformációkat rendszerbe összefoglalta. A mintegy 50 perces időtartamú filmben gyakorlatilag nincs holtidő, releváns képek és interjúrészletek váltogatják egymást, az események vonalának vezetése koherens módon történik. Vaszi Jánoska halálának rejtélye ugyan nem oldódik meg, mert hiányoznak az egyértelmű bizonyítékok, ugyanakkor több közvetett bizonyíték, utalás látszik igazolni mindazt, amit a nép már 1984-ben is megérzett. Azt ti., hogy provokációról van szó, méghozzá gyenge minőségű és kivitelezésű provokációról. Okait viszont a megszólalók is inkább csak találgatni tudják.
Vaszi Jánoska történetét minden, műveltségére valamit is adó sepsiszentgyörgyi ismeri, és Erdély-szerte a magyar értelmiség nagy része is. 1984-ben, a mindössze két éve felállított Mihai Viteazul-szobor lova farkánál működésbe lépett egy pokolgép, mely kioltotta a 12 éves tanuló, Vaszi Jánoska életét. Sem a szoborban, sem más ember életében nem esett kár. A tragédiát követően a Securitate megfélemlítő kihallgatások egész sorát rendezte a helyi magyarság soraiban, és a megye belügyi és titkosszolgálati vezető körében is jelentős személycserék történtek. A felelősök azonban sem a Ceau§escu-korban, sem pedig azt követően nem kerültek elő. Sőt, még csak az ok-okozati összefüggéseket sem sikerült egyértelműen tisztázni.
A dokumentumfilm nagy számban szólaltja meg az érintetteket, tanúkat és szakértőket - két éven keresztül, 20152017 között készült -, és ezzel együtt a kialakult kép minden komplexitása mellett, nagymértékben letisztult. A legszív-fájdítóbb talán a fájdalom által megtört Vaszi-házaspár szerepeltetése. A tragikus esemény hátterének feltárására - vagyis több elérésére, mint amennyit a film is fel tud mutatni - a közeljövőben kevés remény van, hiszen mindez feltárása nemzetbiztonsági kockázatokkal járna, és a felelős szervek minden bizonnyal megpróbálnák ezt megakadályozni.
Utólagosan, történészi felelősségem tudatában ki merem jelenteni: az a forgatókönyv, amely szerint forrófejű, román- és rendszerellenes magyar csoport helyezte volna el a pokolgépet a szoborcsoport mögött, kizárható. Egy ilyen csoportot jóval hamarabb követett volna az igen hatékony Securitate, nem beszélve arról, hogy ha az eseményt követő nyomozást-megtorlást meg is úszták volna az elkövetők, az idő múlásával enged-hetetlenül fény derült volna egy ilyfajta háttérre. Hiszen biztonságban érezvén magukat, az összeesküvők szólták volna el magukat, valamikor, akár a román hatóságoktól biztonságos távolságra részletesen is kifejtették volna „hőstettüket", mentegetvén magukat a balul elsülés következményeitől. Egyértelmű, hogy a pokolgép nem véletlenül került oda, és kimondottan csak a belügyi vagy katonai szervek rendelkezhettek a megfelelő szervezettséggel és felkészültséggel.
Külső hatalom provokációját is kizárhatjuk, mivel elég valószínűtlen, hogy bármilyen Ceau§escu-ellenes külső hatalom - legyen ez kapitalista vagy szocialista -éppen Sepsiszentgyörgyön tervezett volna diverziót kelteni, olyan szabotázsakcióba fektetvén hatalmas energiát és vállalván az ezzel járó kockázatokat, aminek végeredménye - megtorlás és az ügy elhalása - előre borítékolható volt. A legvalószínűbb hipotézis - amit sem a film készítői, sem pedig a megszólalók, nagyon helyesen, egyértelműen nem állítanak, de részletinformáció-morzsák révén utalnak rá - a Securitate, jobban mondva ezen belül egy bizonyos érdekcsoport számára jelentett hasznot az ügy, mivel fel lehetett lépni a „magyar veszély" ellen, és személycseréket is végre lehetett hajtani az esemény ürügyén. Erre való egyértelmű, konkrét bizonyíték megtalálása a közeljövő vonatkozásában a nullához közelít.
A tanulságokat a filmből azonban le lehet, sőt, le is kell vonni, és Vaszi Jánoska is megérdemli, hogy emlékezetünkben megőrizzük. Ugyanakkor nemcsak ő van ezzel így, a rendszer számos áldozatának sorsa nem kapta meg mind a mai napig a kell ő nyilvánosságot. Ez a történészek feladata. Addig is Vörös Balázs filmjét bátran merem ajánlani bárkinek, aki a Vaszi Jánoska tragikus ügyét részleteiben szeretné megismerni.
(Emlékmű helyett. Vaszi Jánoska emlékére. Színes, magyar nyelvű dokumentumfilm, 2017. Időtartam: 50 perc. Rendezte: Vörös T. Balázs.)
