Bartha Krisztina
sZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS
A GYERMEKEK SZOLGÁLATÁBAN
A szerző a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen végzett magyarangol és pszichológia szakon 2007-ben. 2015-ben alkalmazott nyelvészetből doktorált az ELTE-n, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Doktori Iskolájának hallgatója. Kutatási területei a kétnyelvűség, a beszédfeldolgozási folyamatok, a személyközi igék vizsgálata. Főállású oktató a Partiumi Keresztény Egyetemen, Nagyváradon, emellett pszichológusként pszichodráma önismereti csoportokat és személyiségfejlesztő tréningeket tart.
Pedagógusként állandó kapcsolatban vagyunk másokkal. A gyermekekkel való szoros együttlét, a szülőkkel való kapcsolattartás, az iskola vezetőségével és a kollégákkal való együttműködés sokszor állítja kihívás elé a tanárt. Ezekben a kapcsolatokban kitűnő kommunikációs készségekre, konfliktusmegoldási képességre, empátiára, a hivatás iránti szenvedélyre, rugalmasságra, szervezőkészségre van szükség.
Ma már evidenciaként kezeljük a tényt, hogy a tanár a teljes személyiségével tanít, a mi régiónkban még sincs kultúrája annak, hogy személyiségének fejlesztésével, az önismerettel a pedagógus folyamatosan foglalkozzék. Ez nemcsak azért okoz gondot, mert a pedagógusi hivatáshoz elengedhetetlen a tudatos odafigyelés az erősségekre és a gyengeségekre, a viselkedés mozgatórugóira, hanem azért is, mert a hivatásszerűen végzett tanári munka olyan erőforrásokat, olyan tudatos személyiségformálást kíván meg, amely lehetővé teszi az állandó feltöltődést. A gyermekek problémáival való szembesülés, az állandó érzelmi jelenlét a mindennapjaikban hamar kimeríti az egyént, és ha a tanár nem ismeri a határait, nem figyel oda arra, hogy a külső tényezők miként terhelik le, nem fejleszti ki saját viselkedésének, érzelmeinek tudatos nyomon követését és elemzését, akkor könnyen fásulttá, kiégetté, pályaelhagyóvá válhat. Az önismeret, az érzelmek átélése és ezek elemzése, a jólléti állapot visszaállítása tehát egyszerre kihívás és lehetőség arra, hogy a pedagógusi pályán megálljuk a helyünket, a gyermekek példaképévé váljunk, segítsük őket a hitéletben és a személyiségük fejlődésében is.
A hittant oktató pedagógusnak olyan tartalmakat kell megtanítania, illetve olyan készségeket kell elsajátíttatnia, amelyek „a vallásos értékekkel megegyező erkölcsös viselkedés megnyilvánulását a személyes és a közösségi életben"1 elősegítik. Ahogy a tantervben szereplő fentebb idézett alapkompetenciára vonatkozó elvárás mutatja, a hittanoktatás során nemcsak tudástartalmakat adunk át, hanem a gyermekek személyiségét, viselkedésüket, erkölcsi beállítódásukat, értékrendszerüket is alakítjuk. Ez a tantervi elvárás két irányba mutat, egyrészt a hittant tanító pedagógusok saját személyiségfejlesztésükkel foglalkozva lehetnek hatékonyak a gyermekek fejlesztésében, másrészt érdemes olyan módszertani ismereteket elsajátítani, amelyek segítik a pedagógust a gyermeki személyiség kibontakoztatásában.
A személyiség meghatározása és a személyiségfejlesztés kiindulópontjai
A személyiség köznapi értelemben azoknak a tulajdonságoknak az összességét jelenti, amelyekkel egy adott személy rendelkezik. Pszichológiai értelemben egy elvont fogalomnak tekinthető, egy minden emberre alkalmazható struktúraként határozható meg. Gordon Allport2 szerint a személyiség pszichofizikai rendszerek dinamikus szerveződése, amely az egyén jellegzetes viselkedés-, gondolat- és érzésmintáit hozza létre. Kiinduló definícióként azért hasznos Allport gondolata, mert a személyiség számos vetületére és jellemzőjére hívja fel a figyelmet. Először is arra, hogy a személyiség nem csak bizonyos elemek, tulajdonságok halmaza, hanem szerveződés, azaz az elemek egymással kölcsönösen összefüggnek, hatnak egymásra, az egyik változás előidézi a másikat. Fontos kiemelni a meghatározásból, hogy a személyiség nem csak jelen van, hanem aktív folyamatok sorát jelenti, működik, változik, fejleszthető, alakítható. A meghatározásban ott találjuk azt a tényt is, hogy bár a személyiség pszichológiai fogalom, kötődik a fizikai testhez, a genetikai adottságokhoz, de akár az aktuális testi állapotokhoz is (pl. kimerültség, hormonális állapot stb.). Ugyanakkor a személyiségünk mintákban, ismétlődésekben, állandóságokban mutatkozik meg, egyfajta mozgatórugó, mely segít meghatározni, hogy az egyén miként viszonyuljon a világhoz. A személyiség sokféleképpen - az érzelmek, a viselkedés, a gondolatok szintjén - mutatkozik meg.3 Ebből kiindulva a személyiségfejlesztés kiinduló kérdései a következők: Ki vagyok én? Hogyan reagálok különböző helyzetekben? Milyen vagyok különböző élethelyzetekben? Hogyan váltam olyanná, amilyen vagyok? Az a vágy, hogy jobban megismerjük önmagunkat, természetes és gyermekkortól kezdve bennünk él. Az énkép kialakulásától kezdve mindannyiunkat érdekel, hogy ki vagyok én, milyen vagyok, hogyan viselkedem. Az önismeret voltaképpen az egyén „áttekintése saját személyisége összetevőiről, határairól és lehetőségeiről, betekintése saját viselkedésének a rugóiba, hátterébe, motívumrendszerébe, képessége arra, hogy helyesen megítélje saját szerepét, hatását az emberi kapcsolatokban".4
Napjainkban az egyik legismertebb modell, amely a személyiség összetevőire és megismerésére vonatkozik, az ún. Johari-ablak. A modell megalkotója Joseph Luft és Harry Ingham, akik szerint a személyiség négy részből tevődik össze. Ezért a modell ábrázolásakor egy ablakhoz hasonló rajzot képzelhetünk el.
Az első négyzetet nyitott én területnek nevezzük. Idetartozik minden olyan tulajdonság, viselkedési mód, adottság és képesség, amelyeket az egyén ismer, és a környezete is tudja, ismeri ezeket az énrészeket az adott személyről. A nyitott zóna az egyén számára komfortos, nem ütközik akadályba az érzelmek kifejezése, a gondolatok megosztása. A nyitott terület kitágítása az egyén és környezete számára is fontos, mert a megmutatkozás, a megismerhetőség által nagyobb lehetőséget nyújt a kiteljesedésben. Pedagógusként jó, ha mind a diákjaink, mind a kollégáink irányába képesek vagyunk megmutatkozni, kifejezni érzelmeinket, gondolatainkat, fontos egyfajta kiszámíthatóság abban, ahogyan viselkedünk. Ez természetesen nem jelent teljes önfeltárulkozást, sőt probléma merülhet fel, amikor a nyitott terület annyira megnyílik, hogy már az intim szférák is nyilvánossá válnak. Ahhoz, hogy tudjuk, mi az, ami megosztható másokkal és mi az, ami ránk és a közeli hozzátartozóinkra tartozik, megfelelő önismeretre van szükségünk, ismernünk kell a határainkat, azt, hogy mi kényelmes és mi kényelmetlen számunkra az önfeltárásban.
A következő négyzet, az ún. vakfolt vagy vak én, a személyiségnek azokat a területeit jelenti, amelyeket az egyén nem ismer, de mások többé-kevésbé látnak, ismernek. Sokszor előfordul, hogy olyan tulajdonságokkal vagy szokásokkal rendelkezünk, amelyekről fogalmunk sincs, viszont a környezetünk, a szülő, a házastárs, a barátok vagy a főnök felismeri ezeket. Fontos, hogy legyenek olyan meghitt, bizalmi kapcsolataink, amelyekben ezekre a vonásokra felhívják a figyelmünket, ahonnan őszinte visszajelzéseket kapunk. Ezek segítik önmagunk jobb megismerését, gyengeségeink, rossz szokásaink átalakítását. A pedagógusi munkában nem árt, ha van néhány olyan kollégánk, akár olyan igazgatónk, aki őszintén és tapintatosan visszajelez tevékenységünkről, segíti formálni szakmai identitásunkat, ezáltal segít abban, hogy hitelesek és jó szakemberek lehessünk.
A harmadik négyzet a rejtett én zónája. Ez az a zárt terület, amelyet az egyén önmagával kapcsolatban ismer, de másokkal nem kívánja megosztani, ezért azokat elrejti a többiek elől. Érdemes tudatosítani, hogy melyek azok a témáink, amelyeket titokban szeretnénk tartani, és kikkel nem szeretnénk megosztani őket. Azt is fontos ezekről a témákról tudni, hogy mi az oka annak, hogy nem szívesen osztjuk meg másokkal az adott információt. Azt, hogy mennyire vagyunk nyíltak vagy zárkózottak, részben a családunkból hozzuk, ezért fontos ismerni a saját családi történetünket is a nyíltság, a bizalmasság kérdésével kapcsolatban. A rejtett terület annál jobban csökken a nyitott terület javára, minél több barátunk van és minél őszintébb munkahelyi kollektívában dolgozunk, de természetesen az egyén saját döntése, hogy kivel mennyit tud önmagáról, önmagából megosztani, ezt pedig fontos tiszteletben tartani mind a kollégáknak és a vezetőségnek, mind a barátoknak és a családtagjainknak.
Az utolsó négyzet az ismeretlen ént tartalmazza. Ez lényegében megközelíthetetlen az egyén és környezete számára, ugyanakkor veszélyes zónának érzékelhetjük, hiszen nem tudunk róla semmit. Bizonyos körülmények (pl. valamely vészhelyzet) felfedhetnek a rejtett énünkből valami újszerűt, olyan erőket mozgósíthatnak ezek az események, amelyek ismerete pillanatnyilag nem áll rendelkezésünkre.5
A nyitott terület kiszélesítése, a megmutatkozás, az őszinte feltárulkozás az önismeret által lehetséges, miként annak megértése is, hogy mit és mennyit tudunk és akarunk megosztani önmagunkból másokkal, hogy mi az oka a zárkózottságunknak vagy mik a szándékaink az esetlegesen túlzó önmegmutatással. Ugyancsak elmélyült önismeret kell ahhoz, hogy megértsük és elfogadjuk azt a tükröt, amit a „vakfolt" megmutatására mások nekünk tartanak. A kiegyensúlyozott személyiségnek mindezekkel a tényezőkkel érdemes számolnia, és ezek tudatában tarthatja fontosnak a személyiségének fejlesztését.
A személyiségfejlesztés lehetőségei
A személyiség születésünk pillanatától fejlődik. A mai pszichológiai álláspontok szerint abban, hogy milyenné válunk, genetikai és nevelési tényezők egyaránt közrejátszanak. Felnőttként tőlünk függ, hogy mennyire akarjuk megismerni önmagunkat, tisztában lenni erősségeinkkel és korlátainkkal, tudomásul venni örökségünket, családi mintáinkat, megteremteni magunk számára a jóllétet. Azt is érdemes tudni, hogy a személyiségünk kisebb-nagyobb mértékben állandóan változik, ennek oka az, hogy a környezetünk is állandóan változik. Egy új munkahely, egy új igazgató, egy családi költözés vagy egy új személy az életünkben a személyiségfejlődésünk szempontjából újszerű kihívást jelenthet, ezért az önismeret egy életen át tartó odafigyelés, „munka" önmagunkkal.
Kiegyensúlyozott személyiségnek azt tekinthetjük, aki elfogadja a múltját, boldog a jelenben és reményekkel telve tekint a jövőbe. A múltunk, a családi örökségünk, a családi minták megértése által közelebb kerülünk a jelenbeli viselkedésünk, ösztönös reakcióink megértéséhez is. Az eredeti családunkból hozott sérelmeink, a hiányok, a bizonytalanul kialakított kötődések6 felnőtt kapcsolatainkra is hatással vannak, ezek a mintázatok közvetítődnek abban, ahogyan reagálunk, ahogyan a tanítványainkkal kapcsolatba lépünk, ahogyan másokkal együttműködünk. Az önismereti munka során érdemes ezeket az élményeket tudatosítani, az eredeti családunkból kapott értékeket és hiányokat számba venni. A jelenben megélt jóllét, derű szintén olyan terület, melynek megtapasztalása az egyén odafigyelésétől, tudatosságától is függ. Érdemes megismerni azokat a pozitív pszichológiából ismert módszereket, amelyek a személyes jóllétünk megélésében segíthetnek, ilyenek például a hála és a megbocsátás képessége, az optimizmus gyakorlása, a hit és a vallás gyakorlása.7 A jövővel kapcsolatos tervek, a motiváció a megújulásra, a reményteli jövőkép szintén olyan terület, amelynek megvizsgálása és tudatosítása nem csak tettrekészebbé teszi az egyént, de általa kiegyensúlyozottabb, céltudatosabb és derűsebb lehet.
A hitoktatók abban a különleges helyzetben vannak, hogy az általuk tanított tantárgy olyan témákat, tartalmakat vet fel, amelyekről a tanulóknak van vagy lehet előzetes tapasztalatuk, véleményük. A hittanoktatás lehetőséget ad a gyermekek személyiségének fejlesztésére, az értékrendjük alakítására, az erőforrásaik feltérképezésére. Ez egyszerre lehetőség, kihívás és felelősség is a pedagógus számára. Lehetőség, mert olyan hittantémákkal dolgozik, amelyekben fel tudja használni a gyermek véleményét, ismereteit, tapasztalatait, ezeket kibővítheti és csiszolhatja. Lehetőség azért is, mert a tantervekben felsorakoztatott témák megtanítása elképzelhetetlen anélkül, hogy a gyermeki viselkedésre, értékrendre ne lennénk hatással. Kihívás és felelősség, hiszen a gyermeki személyiség fejlesztésére csak az vállalkozhat, aki már önmagával kapcsolatban is szerzett hasonló jellegű tapasztalatokat. A saját élmény megélése teheti őt nyitottá arra, hogy a megfelelő módszereket alkalmazva részt vegyen a gyermeki lélek megismerésében és a fejlődés segítésében. Felelősségteljes ez a munka olyan szempontból is, hogy pedagógusként felismerjük, melyek a saját határaink, és mikor kell átadnunk a fejlesztést vagy a beavatkozást egy másik szakembernek.
A 2017-es hittan tantervek oktatási stratégiái között olvashatjuk, hogy a hitoktatónak érdemes olyan módszereket és stratégiákat alkalmaznia, „amelyek kiemelik a tanulók lelki gondjait, létértelmezési kérdéseit úgy, hogy a kérdésekre adott válaszok megfeleljenek a lelki szükségleteiknek".8 Ehhez a pedagógusnak ismernie kell azokat a lelki folyamatokat, amelyek az adott életkori csoportnál aktuálisak, empatikusnak és tapintatosnak kell lennie a gyermekekkel való kommunikáció során, és ismernie kell saját lelkiállapotát, aktuális „érintettségét" is. A hitoktató hasznára válhat, ha az önismereti munkán kívül olyan tanfolyamra, képzésre is beiratkozik, amelynek a segítségével elegendő elméleti és gyakorlati tudásra tesz szert ahhoz, hogy a gyermekcsoportoknál és az egyes gyermekeknél felismerje az esetleges problémákat, és ezeket megfelelő szakértelemmel kezelni tudja.
Ha a hittanórán a tudástartalmak átadása mellett azt a célt is kitűzzük magunk elé, hogy olyan élethelyzetekkel, problémahelyzetekkel dolgozunk, amelyek a gyermekek számára aktuálisak lehetnek, akkor érdemes odafigyelni a bizalmi légkör megteremtésére, arra, hogy a lelki élettel való munka ugyanúgy „bemelegítéssel" kezdődik, mint a test edzése. A tanóra elején érdemes tehát mozgásos és/vagy kreatív játékkal, valamint a témával kapcsolatos érdekfeszítő brainstorminggal kezdeni, ezt követhetik azok az interaktív játékok, gyakorlatok, amelyek egy adott problémát dolgoznak fel, az óra végén pedig a lelassulást, az elmélyülést segítő technikák alkalmazandók. A gyermekek személyiségfejlesztésében sorra kerülhetnek olyan átfogó területek, mint a személyiségjegyek feltérképezése (erősségek, hiányosságok, erőforrások), a verbális és a nonverbális kommunikáció fejlesztése, a konfliktuskezelés, a családi értékek, családi szokások feltérképezése, az érzelmek kifejezésének lehetőségei, az énkép, az önbizalom fejlesztése, az énideál, a célok megfogalmazása, ezek összekapcsolása a vallásos értékekkel.9 Ezek mellett a pedagógusnak nyitottnak kell lennie az aktuális problémák, kérdések felé is, ami a közösséget vagy az egyes gyermekeket foglalkoztatja, ezekre tapintatosan reagálnia kell, hiszen a gyermekek bizalmát éppen az építi, ha érzékelik a hitoktató érdeklődését és fogékonyságát az általuk átéltekre vonatkozóan.
Következtetések
A hitoktató nem csak a gyermek tudásának a gyarapításával, hanem személyiségének fejlesztésével, az erkölcsös, igaz életre való neveléssel is foglalkozik. Ahhoz, hogy ennek az összetett feladatnak eleget tudjon tenni, szükség van saját személyiségfejlődésére odafigyelni. Ezt különböző tréningeken, önismereti csoportokban, lelkigyakorlaton, esetleg egyéni terápiában teheti meg. Harmonikus, derűs, példaértékű felnőttként nagyobb hatással tud lenni tanítványaira, fogékonyabbá válik a problémáik megismerésére és hatékonyabban tud ezekkel foglalkozni. A hittanórák nyújtotta sokszínű tartalmak megtanítása interaktív módszerekkel, személyiségfejlesztő gyakorlatokkal, szerepjátékokkal ötvözve élményszerűvé válik, a hittantudás cselekvő módon beépülhet a mindennapokba és a tanuló értékrendjének részévé válhat.
Felhasznált irodalom
Allport, Gordon: Pattern and growth in personality. Holt, Rinehart and Winston, New York 1961.
Bagdy Emőke-Telkes József: Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Tankönyvkiadó, Budapest 1990.
Bowlby, John: Attachment and loss. Vol. 1: Attachment. Hogarth, London 1969.
Carver, Charles S. - Scheier, Michael F.: Személyiségpszichológia. Osiris, Budapest 2003. 23-27.
K. Pálffy Katalin: Bevezetés a pszichológiába. Tankönyvkiadó, Budapest 1990.
Lyubomirsky, Sonja: Hogyan legyünk boldogok? Életünk átalakításának útjai tudományos megközelítésben. Ursus Libris, Budapest 2008.
Rudas János. Delfi örökösei. Önismereti csoportok - elmélet, módszer, gyakorlat. Lélekben Otthon Kiadó, Budapest 2007.
Tanterv magyar nyelvű római katolikus vallás. V-VIII. osztály. 2 számú melléklet az oktatási miniszter 3393 / 28.02.2017 rendeletéhez . Oktatási Minisztérium. Bukarest 2017. http://programe.ise.ro/Portals/1/Curriculum/2017-progr/60-Religie_Cultul%20romano-catolic-lb.maghiara_Clasele%20V-VIII_Traducere%20lb.%20 maghiara.pdf Letöltve: 2017. szeptember 9.
Jegyzetek
1 Tanterv magyar nyelvű római katolikus vallás. V-VIII. osztály. 2 számú melléklet az oktatási miniszter 28.02.2017/3393. rendeletéhez Oktatási Minisztérium M. Bukarest 2017. http://programe.ise.ro/Portals/1/Curriculum/2017-progr/60-Religie_Cultul%20romano-catolic-lb.maghiara_Clasele%20V-VIII_Traducere%20lb.%20maghiara.pdf Letöltve: 2017. szeptember 9.
2 Allport, Gordon: Pattern and growth in personality. Holt, Rinehart and Winston, New York 1961.
3 Carver, Charles S. - Scheier, Michael F.: Személyiségpszichológia. Osiris, Budapest 2003. 23-27.
4 K. Pálffy Katalin: Bevezetés a pszichológiába. Tankönyvkiadó, Budapest 1990.
5 Rudas János. Delfi örökösei. Önismereti csoportok - elmélet, módszer, gyakorlat. Lélekben Otthon Kiadó, Budapest 2007.
6 Lásd bővebben Bowlby, John: Attachment and loss. Vol. 1: Attachment. Hogarth, London 1969.
7 Lyubomirsky, Sonja: Hogyan legyünk boldogok? Életünk átalakításának útjai tudományos megközelítésben. Ursus Libris, Budapest 2008.
8 Tanterv magyar nyelvű római katolikus vallás. V-VIII. osztály. 2 számú melléklet az oktatási miniszter 3393 / 28.02.2017 rendeletéhez Oktatási Minisztérium. Bukarest, 2017. http://programe.ise.ro/Portals/1/Curriculum/2017-progr/60-Religie_Cultul%20romano-catolic-lb. maghiara_Clasele%20V-VIII_Traducere%20lb.%20maghiara.pdf Letöltve: 2017. szeptember 9.
9 Bagdy Emőke-Telkes József: Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Tankönyvkiadó, Budapest 1990.
