Bordás Andrea
vALLÁSOKTATÁS,
MŰVÉSZET ÉS DRÁMAPEDAGÓGIA
Nehezen indult a cikkírás, mert már első ránézésre annyi kapcsolatot véltem felfedezni a címben szereplő szavak között, hogy alig győztem összegyűjteni, papírra vetni őket. Mind újabb és újabb összefüggések jutottak eszembe, a szakirodalmat olvasva pedig ezek a számomra nyilvánvaló kapcsolódások nemcsak megsokszorozódtak, de meg is bokrosodtak. Végül egy olyan „átmeneti tér" összekötő erejének kiaknázása mellett döntöttem, amely a spirituális tapasztalat és az esztétikai tapasztalat rokonságában érhető tetten akkor, ha a művészetet - Dewey nyomán - mint tapasztalatot értelmezzük.
Történeti szál
A dráma, a színjáték és a vallási nevelés összekapcsolásának évszázados hagyományai vannak, gondoljunk itt a jezsuita és a protestáns iskolai színjátszásra,1 vagy az ennél is általánosabb vallási-nevelési szándékú középkori húsvéti misztériumjátékokra, passiójátékokra, vagy akár a néphagyományba beépülő betlehemezésre. A színház és minden más művészet eszközeinek is a nevelés szolgálatába állítása a reformpedagógiák általános vonásaként jelenik meg a 20. század elejétől.
A különböző reformpedagógiai irányzatokban még csak szétszórtan, változó hangsúllyal megjelenő drámajáték az 50-es évektől a drámapedagógia iskolateremtő mestereinek (Peter Slade, Geraldine Brain Siks, Dorothy Heathchote) munkáiban, mindennapi gyakorlatában kap központi szerepet.2 Kikristályosodnak a színház eszközeit használó pedagógia különböző technikái (konvenciói), alapelvei, és differenciálódnak a dráma alkalmazásának különböző lehetőségei, irányzatai.3 Színházi szakemberek és a művészetekhez vonzódó, kreatív pedagógusok (leggyakrabban nyelv- és irodalomtanárok, tanítók) egyszerre kezdik el az oktatásban, nevelésben alkalmazni az addig esetleg csak színészképzésben vagy még ott sem használt módszereket, különböző színházi formákat, az egyszerű készségfejlesztő játékokat, a helyzetgyakorlatokat, a mintha szituációra épülő dramatikus játékokat. A gyakorlat közben a drámapedagógiának olyan gazdag módszertára fejlődik ki, melyet óvodásoktól felnőttekig minden korosztályban lehet alkalmazni, természetesen a korosztály és az épp jelen lévők képességeihez, igényeihez igazítva azokat.
A szerző a Partiumi Keresztény Egyetem tanársegédje, a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományok Doktori Iskolájának doktorjelöltje. A nagyváradi tanítóképző elvégzése után, 1999-ben a BBTE-n szerzett pedagógia-magyar szakos diplomát. Kilenc évig dolgozott általános iskolai magyartanárként. A drámapedagógia, a színház gyerekkorától érdekli, de tanári szakmai fejlődésében vált igazán fontossá. Kutatási területe épp ezért a drámapedagógia és a pedagógusok szakmai fejlődése.
Az angolszász országokban a dráma mint tantárgy külön óraszámban jelenik meg a tantervekben, s a drámapedagógia magyarországi adaptációja is ezt tűzte ki célul, ezt a mintát követte. De a terv megvalósulásáig a drámapedagógia módszereinek különböző tantárgyak tanításában való alkalmazása már elterjedt, s a romániai magyar drámapedagógusok inkább ezt az oktatási rendszerbe könnyen beépíthető modellt vették át, még akkor is, ha ma már választható tantárgyként külön óraszámban is lehet drámát oktatni, illetve létezik drámás tagozatú osztály Sepsiszentgyörgyön. Dorothy Heathcote és Gavin Bolton már a 80-as évek elejétől hirdetik a dráma mint módszer létjogosultságát, amellett érvelnek, hogy a dráma alkalmazott drámajátékként minden tantárgy tudástartalmának közvetítésére alkalmas.4 Ez a sajátos rendszer és módszer jellege teszi lehetővé azt is, hogy a drámapedagógiát a vallásoktatásban alkalmazzuk.
A drámapedagógia fejlődésével párhuzamosan a 70-es években Németországban születik meg egy színházi szakember, Else Natalie Warns „bibliaórai kalandjai" nyomán a bibliodráma, mely szülőanyja és Heinrich Fallner, valamint Christoph Riemer és Fritz Rohner játékpedagógusok révén mára kész módszertani rendszerré nőtt. A bibliodráma megszületését ugyanaz a törekvés irányította, mint a 20. század legtöbb oktatási alternatíváját: közelebb hozni a tapasztalatot, a hagyományostól eltérő módon, nemcsak kognitív szinten összekapcsolni a résztvevőt a „tananyaggal". A bibliai szövegek megértése, üzenetük játékos megközelítése és a megújult bibliai hermeneutika találkozásában születik a bibliodráma.5 A bibliodramatikus mozgalom lényege, hogy az embert testiszellemi-lelki valójában egyszerre szólítja meg, kapcsolja be a spirituális tapasztalás folyamatába.6
A művészet mint kapcsolat vallás és oktatás között
A művészetek és a vallás sajátos helyet foglalnak el az emberi kultúrában. A tudományos vizsgálódás mellett a világ megértésének és értelmezésének alternatív módjai. Épp ez az alternativitás teszi őket rokonná. A spirituális tapasztalat sokkal inkább hasonlít a művészi, esztétikai tapasztalathoz, mint a kognitív, tudományos tapasztalathoz. Ez a hasonlóság az életvilág egészének megértésére törekvésben, a teljesség felfogásában keresendő.
A hermeneutikai aktus mind a művészi, mind a vallási hagyományban kiemelt fontosságú. Peter Abbs hangsúlyozza, hogy a művészi alkotás folyamata és a művészi élmény befogadása - ami ugyancsak értelmezhető alkotófolyamatként: újraalkotásként - során a kogníció mindvégig jelen van, vagyis alkotó és befogadó egy állandó értelmezési folyamat részesei.7 A Bibliát olvasó ember évszázadok óta ugyanezt teszi: folyamatosan újraértelmezi a szentírási szövegeket, miközben magyarázza, megalkotja a saját értelmezését. Ebben az értelmezésben pedig gyakran használ művészi, metaforikus képeket, hiszen mindaz, amit megél és megtapasztal, sokkal könnyebben jeleníthető meg a különböző művészetek, mint a tudomány nyelvén. Már a művészet arisztotelészi katarzis-fogalma is egyfajta rokonságot mutat a vallással, vallásos gondolkodással: a katarzis mint 'megtisztulás' „a valóság legmagasabb törvényeibe való beavattatás jóvoltából" következik be a műalkotás befogadása során.8 Polányi Mihály szerint a művészet, ugyanúgy, mint a tudomány, arra törekszik, hogy megzavarja a szemlélődő nyugalmát, miközben rákényszeríti a közönséget, hogy belépjen egy új rendszerbe és felderítse annak jelentését.9
John Dewey az először 1934-ben megjelent Art as experience című könyvében a művészetre olyan tapasztalatként tekint, mint a világnak a maga teljességében való megtapasztalására, és a művészetet a személyes tanulás mellett a társadalmi tanulás egyik legfontosabb ágenseként azonosítja.10 Szerinte a művészet az életet kell szolgálja, nem egy valóságidegen tárgy, hanem egy esemény, mely az alkotás és a befogadás személyesen megélt élménye révén mind az alkotó(k), mind a befogadó(k) számára más-más tapasztalatot kínál a valóság megértésére.11 A valóságban frusztrációk és feszültségek között élő ember a művészet révén éli meg a valóság és a lélek teljes harmóniáját, s ez a „vágykielégítő, vitális erőket adó, intenzív élmény" emeli a művészetet a legmagasabb szintű emberi tapasztalattá.12 Az olyan komplex művészetek pedig, melyek több érzékszervünkre is hatnak egyszerre (mint például a színház), még fokozzák ezt az élményt.
Azokban az országokban, ahol a drámapedagógiának mély gyökerei vannak, a 21. században sorra születtek olyan tanulmányok, amelyek a drámát mint oktatási módszert, szemléletet a vallásoktatásban elengedhetetlennek tartják.
Mit nyújthat a drámapedagógia a vallásoktatásnak?
„A dráma a menekülés ellentéte, maga a keresés, haladás valami felé. (...) A dráma fikciói megváltoztatják a valóságot. Lehetővé teszik, hogy emberek legyünk. (...) keressük az egzisztenciális és társadalmi létünket, önmagunkat keressük."13
A drámapedagógia nagy mestereinek nyomán Novák Géza Máté így fogalmaz: a dráma lehetőséget ad arra, hogy „a résztvevők személyes és társadalmi szinten megnyilvánuló tapasztalataikat megosszák, értelmezzék, és a maguk számára érthetővé tegyék".14 Ez a mélyen értelmező attitűd teszi ideálissá a drámapedagógiát a vallásoktatásban való alkalmazásra, hiszen ha nem csak mechanikus tanulásra ítéljük vallásórán a gyerekeket, fiatalokat, hanem lehetőséget biztosítunk az elmélkedésre, a kérdésfelvetésre, és nem ijedünk meg a gyerekek, fiatalok szokásokat és dogmákat megkérdőjelező kényes kérdéseitől, sokkal nagyobb eséllyel neveljük őket hitre.
A drámapedagógia sajátos módszerei révén biztosítja a tapasztalatot erre az elmélkedésre, vagyis a tapasztalati tanulás lehetőségét adja a résztvevők számára. Ahhoz, hogy vallási fogalmakat, szokásokat alakítsunk ki a gyerekben, a mai konstruktivista pedagógia nézőpontja szerint szükség van az előzetes képek, képzetek feltárására, életszerű tapasztalatok biztosítására, melyekre aztán ráépülhetnek ezek a fogalmak. A dráma ideális terepet nyújt a tapasztalati tanulásra: a tanár által kidolgozott, irányított szituáció, melybe a résztvevők különböző drámapedagógiai konvenciók révén belépnek, megteremti azt a fiktív világot, melyben, ahogy azt Kaposi László mondja, valós problémákkal lehet találkozni, valós tapasztalatot lehet szerezni.15 Ily módon a fikció képes megváltoztatni a valóságot, az egyén által belsőleg és a társak segítségével együttesen konstruált valóságot. Jonathan Neelands elképzelésében a dráma a jelentésteremtés társas (interaktív) módja:16 a folyamatos csoportmunkában a résztvevők egymást támogatva, együtt dolgozzák ki a lehetséges szituációkat, tárják fel a szituációban rejlő problémákat és hoznak megoldásokat ezekre. Mindeközben pedig folyamatosan értelmezik a folyamatot, saját szerepüket ebben a szituációban.
Gavin Bolton rendszerében a tanítási dráma négy fő céljaként határozza meg a tanítási tartalmakat, az egyéni fejlesztést, a csoport fejlődését és a dramatikus művészeti formákról való tudásszerzést.17 Mindebből az első három cél tökéletesen összeegyeztethető a vallásoktatás céljaival. Nemcsak a tantárgyi tartalom megtanítása ugyanis a cél vallásórán, hanem az egyén és az egész közösség fejlesztése, hitben való megerősítése is. Egy erős, stabil kapcsolatokkal rendelkező közösségben olyan szeretetteli, bizalmi légkör alakul ki, amiben az egyének bátran felvállalhatják gondolataikat, elképzeléseiket, kételyeiket akár a vallással, hittel kapcsolatban is. Ezeknek a vallástanár által moderált nyílt megbeszélése sokkal nagyobb „hasznot hoz" nem csak az egyén, de az egész közösség vallásos élete, hite szempontjából, mint az, ha meg sem hallgatjuk, észre sem vesszük, mi jár diákjaink fejében. Az a vallástanár, aki nem nyitott a gyerekek naiv elképzeléseire, kérdéseire, struccpolitikát folytat. A dráma épp arra ad lehetőséget, hogy kibújjon a szög a zsákból, hogy a meg nem értett, el nem fogadott, a tudás- és értékrendszerbe be nem épített dolgokra rákérdezzen, megvizsgálja és helyére tegye azokat.
A bibliodráma különböző észlelési gyakorlatokat használ arra, hogy lelassítsa és az adott bibliai szituációra fókuszálja a résztvevő teljes figyelmét. Ezzel töri át a megszokottságot, ezzel kényszerít rá a tudatos jelenlétre, a teljes tudatosságra. A drámapedagógia ugyanígy használja az érzékszervi gyakorlatokat, s emellett a pillanat megjelölésének technikáját, a lassítást, a rítust, melyek mind az adott helyzet megélését, tudatosítását segítik.
Míg a bibliodráma bibliai szövegekkel foglalkozik, azokból indul ki, a drámapedagógia lehetőséget ad a vallástanárnak arra, hogy egyes vallási értékeket, fogalmakat a mindennapi élet helyzetein keresztül tárjon a résztvevők elé. Ez a valósághoz való szorosabb kötődés egyfajta hidat képezhet a gyermek mindennapi világa és a Biblia világa között. A szituációba való bevonódás magával hozza az érzelmi átélést, s ez már erő-sebb nyomot hagy a résztvevőben, mint a pusztán kognitív ismeretközlés. Cs. Szabó Sándor 2008-ban megjelent József köpönyegében. Hitoktatás és drámapedagógia18 című könyvével a dráma vallásoktatásban való alkalmazásának lehetőségét már kiválóan bizonyította, olyan konkrét óraleírásokat tárva az olvasó elé, amelyeket a mindennapi iskolai vallásoktatásban alkalmazni lehet, s amelyek mintául szolgálhatnak más hasonló drámás vallásórák felépítésében.
Jegyzetek
1 Pinczésné Dr. Palásthy Ildikó: Dráma, pedagógia, pszichológia. Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen 2003.
2 Gabnai Katalin: A drámapedagógia hazai legitimációja. In: OSIRIS Tanulmányok a neveléstudomány köréből. MTA, Budapest 2002.
3 Irányzatként itt a hagyományosan drámapedagógiának fordított drama in educationra, és a magyar szaknyelvben színházi nevelésként meghonosodó theater in educationra utalok.
4 Novák Géza Máté: Dráma és pedagógia. A drámapedagógia aktuális kérdéseiről. Neveléstudomány 2016/2. 43-52.
5 Muntag Ildikó: „Akarsz-e játszani mindent, mi élet..."? - azaz BIBLIODRÁMÁt. http://www.bibliodrama.hu/content/akarsz-e.pdf Letöltés ideje: 2017.szeptember 6.
6 Eisenbarth Kriszta: Az ember egész-ségének, testlelkes (pszichoszomatikus) mivoltának komolyan vétele a bibliodrámában. http://www.bibliodrama.hu/content/ek-egeszseg.pdf Letöltés ideje: 2017. szeptember 6.
7 Abbs, P.: The New Paradigm in British Arts Education. Journal of Aesthetic Education, 30 (1996/1) 63-72.
8 Halász László: Művészetpszichológia. Gondolat Könyvkiadó, Budapest 1973.
9 Polányi Mihály: A személyes tudás I-II. Atlantisz, Budapest 1994.
10 Dewey, John: Art as experience. Capricorn Books. P. G. Putman's Sons, New York 1958.
11 Kiss Virág: A művészet mint nevelés, a nevelés mint művészet. Neveléstudomány 2014/1. 69-81.
12 Máté Zsuzsanna: Megérthető műalkotás? Esztétikatörténeti és befogadásesztétikai tanulmányok. Szegedi Tudományegyetem, Szeged 2007. https://mek.oszk.hu/05700/05700/05700.htm Letöltés ideje: 2017. szeptember 7.
13 Bond, E.: Kőtenger. Egy előadás vázlata. Ellenfény 2009/12, 2-6. http://www.ellenfeny.hu/archivum/2009/12/2694-kotenger?layout=offline Letöltés ideje: 2017. szeptember 9.
14 Novák, 45.
15 Kaposi László: Mi a dráma és mi nem az? Dráma és színház. In: Lipták Ildikó (szerk.): Tanítási dráma - Drámapedagógia a hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelésének elősegítésére. Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság, Budapest 2008, 2-6.
16 Neelands, Jonathan: Dráma a tanulás szolgálatában. Magyar Drámapedagógiai Társaság - Marczibányi Téri Művelődési Központ, Budapest 1994, 13.
17 Bolton, Gavin: Az oktatási dráma és a színházi nevelés összehasonlítása. In: Szauder Erik (szerk.): Dráma - Oktatás - Nevelés. Olvasókönyv a dráma pedagógiai alkalmazásához. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1994, 176-190.
18 Cs. Szabó Sándor: József köpönyegében. Hitoktatás és drámapedagógia. Parakletos Könyvesház, Kiskunfélegyháza 2008.
