hITTANÁRI TOVÁBBKÉPZŐ A HATÉKONY HITOKTATÁSÉRT

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által meghirdetett Bolyai Nyári Akadémiának idén is volt római katolikus vallástanároknak szóló szekciója. A társszervezést ebben az évben a nagyváradi római katolikus püspökség Katekétikai Központja vállalta, helyszíne pedig a Posticum Keresztény Kulturális Központ volt. Július 9-14. között közel hatvan hitoktató gyűlt ott össze a négy erdélyi magyar egyházmegyéből, hogy gyarapítsa szakmai tudását, megossza egymással tapasztalatait, és nem utolsósorban pihenjen, töltekezzen a fárasztó tanév után.

A Pedagógusszövetség által meghirdetett Legyen játék a tanulás! főcím jól jött a hittanári továbbképző szervezőinek is, hiszen maguk is ilyen jellegű programról gondolkodtak. Mindenképpen olyanról, amelyikben a módszertani ismeretek kapnak nagyobb hangsúlyt. Az előzetes informálódás alapján ugyanis egyértelmű volt, hogy a hitoktatók elsődlegesen az egész embert megszólító, hatékony módszerek megismerésére vágynak, olyanokra, amelyek alkalmazása nyomán valóban megérintődik a gyermek. A hittanórákon meg kellene történnie a „csodának": a gyermek valami olyat kellene tapasztaljon, ami elindítja, majd tovább vezeti őt egy egészen szép és tiszta világban. Amennyiben ez nem tud megtörténni, a hittan is csak egy „tantárgy" marad a sorban, aminek meglehet, nem is tulajdonítanak különösebb figyelmet a tanulók, nemhogy egész életük alakításához fontosnak éreznék azt. Az unalmassá váló hittanórák aztán a hittanár lelkesedését is csökkentik, nem lesz sikerélménye, és egyre nehezebbé válik számára ez a szép, szent szolgálat.

Kell tehát a jó módszer - ezért a nagyváradi hittanári továbbképző szervezői a program öt napjára a bábozással, múzeum- és élménypedagógiával, drámapedagógiával, pszichodrámával és a Kett-pedagógiával foglalkozó szakembereket hívtak meg. A Szent László-emlékév kapcsán főként a lovagkirály életét középpontba állító foglalkozások két párhuzamos csoportban zajlottak a Posticum hangulatos tereiben. A bábkészítéssel és bábozással a kolozsvári Babe§-Bolyai Tudományegyetem oktatója, Palocsay Kisó Kata ismertette meg a résztvevőket, a múzeum-, élmény- és Kett-pedagógia elemeihez a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán tanító Sipos Edit vitt közelebb, Bordás Andrea a drámapedagógia, Bartha Krisztina pedig (mindketten a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatói) a pszichdoráma tanórai alkalmazásával kapcsolatosan tartott foglalkozásokat. A továbbképző külön színfoltja volt az új V-VIII. osztályos tanterv és az új V. osztályos tankönyv bemutatása is, annak szerzői - Ozsváth Judit, a BBTE oktatója, Nemes István, a Posticum programigazgatója és Benedek Ramóna, a váradi egyházmegye hittanárainak módszertani felelőse - által. Az öt nap során a hitoktatók több alkalommal találkoztak a váradi püspökség kulturális referensével, a régész végzettségű Lakatos Attilával, aki a gyönyörűen felújított nagyváradi várral, a történelmi városközponttal, a püspöki székesegyházzal és a palotával ismertette meg az Erdély és a Partium minden részéről érkezett tanárokat. Ő vezette azt a zarándoklatot is, amelyik az egyházmegye Szent Lászlóhoz kapcsolódó helyeire kalauzolt: a bihari földvárba és Szentjobbra, az egykori apátság helyszínére, de a szalárdi református - valamikori katolikus - templomban feltárt freskókat is megmutatta. Sok hangulati elemmel teletüzdelt, alapos magyarázatai sokáig emlékezetesek maradnak a résztvevők számára.

Az élményszerű tanulás mellett a kikapcsolódás is fontos szempont volt a szervezők számára, így az öt nap során úszásra, néptánctanulásra (élőzenével és táncoktatókkal) és zenés szórakozásra is lehetőség volt. A napok taizéi imával indultak a ház szép kápolnájában, az együttlét öt napja során pedig négy szentmisén volt lehetőség részt venni. Az autóbuszos zarándoklatot lezáró, a vártemplomban bemutatott szentmisét a temesvári egyházmegye általános helynöke, Dirschl Johann főcelebrálta, aki jelképesen átvette Pék Sándortól, a nagyváradi Szent László-templom esperes-plébánosától a továbbképző-sorozat stafétáját, hiszen jövőre Temesvár lesz a házigazdája ennek a rendezvénynek.

A beszámoló nem lenne teljes a nagyváradi megyés püspök, Böcskei László messzemenő támogatásának és jelenlétének említése nélkül. Böcskei püspök már hosszabb ideje közelről felügyeli a négy egyházmegye hitoktatásért felelős munkatársainak munkáját, az elmúlt évben több, négy egyházmegyét érintő kérdéseket tárgyaló tanácskozásnak is otthont adott, és követte a tanterv- és tankönyvírás folyamatát is. Valamennyi ilyen jellegű programon személyesen részt vett. A júliusi továbbképzőn is igazi házigazda volt, szentmisét mutatott be és megnyitotta a rendezvényt, majd több programponton is igyekezett jelen is lenni és ismerkedni, beszélgetni a hitoktatókkal. A program egyik napján a püspöki palota kertjében hangulatos szeretetvendégségre hívott mindenkit. Az ő hozzáállása, segítsége mindenképpen meghatározó az erdélyi magyar katolikus hitoktatás kompetenciaalapú megújulása szempontjából.

A következőkben a képzés szervezőinek, előadóinak és résztvevőinek egy része osztja meg a programmal, az ismertetett módszerekkel kapcsolatos benyomásait, gondolatait.

A kialakuló dialógust ápolni kell

Az iskolai hitoktatás, az abban való helytállás egyre nehezebb feladat. Éppen ezért nagyon komolyan át kell gondolnunk, hogy mit tehetünk annak zökkenőmentes megtartása érdekében, és hogyan tudjuk ezt hatékonyabbá, hitelesebbé, meggyőzőbbé tenni. Itt természetesen az az egyik legfontosabb kérdés - és ezen áll vagy bukik minden -, hogy milyen hitoktatókkal dolgozunk. Nagyon fontos a hitoktatókban ébren tartani az elkötelezettség tudatát, de ugyanakkor segítségükre is lenni, hogy korszerű módszerekkel, eredményesen tudják közvetíteni az evangélium üzenetét. Ehhez nélkülözhetetlen a képzés. A képzés, továbbképzés fontosságát egyházi dokumentumaink is hangsúlyozzák.

A Bolyai Nyári Akadémia keretében szervezett továbbképző nagyszerű lehetőség az előbb említettekre, ráadásul a négy történelmi magyar egyházmegye hitoktatóit is összekapcsolja. Szeretnénk, ha a pedagógusok nem terhet vagy csupán kreditgyűjtési lehetőséget látnának ebben, hanem vonzó programokat, amelyek valóban szellemi-lelki-testi feltöltődésüket szolgálják. A világ nagyon gyorsan változik körülöttünk, s ez a hitoktatást is kihívás elé állítja: meg kell találnunk azokat az utakat, amelyeken keresztül elérjük a mai fiatalt és a mai szülőket. Utóbbiakat is oda kell gondolni, hiszen a hitre nevelés másik pillére a család.

Ezt a továbbképzőt több találkozó is megelőzte itt, Nagyváradon. Egy ideje dolgozunk a négy történelmi egyházmegye hitoktatóinak egymáshoz közelítésén. Fontosnak látjuk, hogy a közös dolgokat együtt beszéljék meg, értékeljék ki az eddigi tapasztalatokat, és együtt tervezzék a jövőbeni tennivalókat. Ez a tervezés egészen gyakorlati dolgokat jelent: a hitoktatásban használt tantervek és könyvek szerkesztését, a képzések szervezését.

Mivel jó visszajelzés jött a korábbi váradi találkozók nyomán, és a Szent László-év is apropóul szolgált, idehívtuk a hitoktatókat, és örömmel adunk otthont ennek a továbbképzőnek. Minden bizonynyal jó a hittanárok számára az újfajta realitások megtapasztalása, hiszen minden egyházmegye egy sajátságos realitás. A bihari, bánáti, szatmári vagy más régió közösségét megismerve gazdagabbá válnak, és jobban tudják értékelni magukat és azt a szituációt, amelyikben naponta helytállnak. Ezen túlmenően persze ott van az ilyenfajta találkozók személyes kapcsolatokat erősítő jellege is. Úgy tapasztaltam, hogy közvetlen, jó hangulat volt a továbbképzőn, az arcok megajándékozottságot tükröztek vissza. Azt gondolom, hogy az elkezdett munkát tovább kell folytatni, a kialakuló dialógust ápolni kell. Jól össze kell fognunk ahhoz, hogy meg tudjunk maradni.

Böcskei László megyés püspök, a továbbképző házigazdája

 

A bábut felfedezve önmagát is felfedezi a tanár

Személyesség, változatosság, odafigyelés, nyitottság, szabadság - számomra ezek voltak a nagy erényei az idei továbbképzőnek. Mindenki megtalálhatta benne önmagát. A találkozások nagyon fontosak, mert a másik ember tükrében láthatjuk meg igazán önmagunkat. A változás, a változtatás rugalmasabbá tesz, elevenebbé, erre is kiváló alkalom volt a továbbképző. S ha már személyességet említettem, akkor a program nagyvára-disága is nagyon tetszett. A Posticum otthonos, kényelmes, sokszínű, sokféle tereiben jó volt együtt lenni. Köszönet a résztvevőknek, szervezőknek, házigazdáknak, támogatóknak.

A továbbképzőt megnyitó misén és a beszédekben is elhangzott: a hittantanár közvetítő. Számomra is az. Ez a kapcsolat nem kizárólag a tudás szintjén van, hanem egy sokkal teljesebb, lelki kapcsolat. A bábu segítőtárs a kapcsolatteremtésnél, és elvezet ahhoz, hogy a szívünkkel lássunk és gondolkodjunk a világ dolgairól, egymásról és önmagunkról. „Legyen játék a tanulás!" - volt a mottója az idei rendezvénynek. Amikor egy hittanórán a tanár bábozik, akkor megszűnnek a megszokott hétköznapi szerepek, és egyenrangú felekként mindany-nyian játszótársak vagyunk: bábos, bábu és a gyermek. Ez alatt a néhány nap alatt sok szó esett az érintésről, a csodáról, az elfogadásról, a gyermeki énről, a játékról. Számomra mindez benne van a bábuban, a bábozásban, a bábkészítésben. Mert ez nem kizárólag elmélet, hanem gyakorlat, a pillanatban tetten érhető, közvetíthető, hiteles és személyes megnyilvánulás.

Mielőtt bármit is tudna vagy gondolna valaki a bábozásról, bábkészítésről, próbálja ki. Nem fog csalódni sem a bábuban, sem önmagában. A bábut felfedezve önmagát is felfedezi. Sokan úgy gondolják, ez egy új, bonyolult, számukra idegen „technika", amit meg kell tanulni. Nem így van. A bábozás nem kizárólag technika és tudás. Miként a tanítás sem az. Ha a bábos a bábut nem tiszteli, nem szereti és kizárólag a saját akaratát kényszeríti rá anélkül, hogy figyelembe venné, felfedezné azt, a bábu tárgy marad. Szélsőségesebb esetben akár fizikailag is megszenvedi az oda nem figyelést. Eltörik, szétszakad, elromlik. Ha a bábos elfogulatlan egy tárggyal, kíváncsi rá, jó megfigyelő, mer szabadon érezni és gondolkodni, nem szab határt fantáziájának, játékkedvének, meri önmagát adni, akkor a bábu életre kel. A bábos gondolkodást, a bábos nyelvet mindannyian birtokoltuk gyermekkorunkban. Felnőve továbbra is bábozunk, sokszor anélkül, hogy tudatában lennénk ennek. Lehet, hogy az évek során passzívvá vált ez a tudás, de ott van. Az szükséges csak, hogy fontossá váljon számunkra és újra felfedezzük. Ha pedig felfedeztük, akkor bízzunk benne, és engedjük szabadon megnyilvánulni. Így önmagunkban is jobban fogunk bízni, megtaláljuk saját hangunkat is, amelyen a legjobban tudunk közvetíteni. Legyünk kíváncsiak, és akkor ránk is kíváncsi lesz a gyermek. Legyünk elfogadóak, és akkor minket is elfogadnak. Néhány szakmai csel ellesésére remek alkalom egy ilyen továbbképző, de a többi kizárólag rajtunk múlik. Az, hogy mennyire vállaljuk önmagunkat, mennyire tudunk szabadon és őszintén, szeretettel és türelemmel, bizalommal és fantáziával, hittel közvetíteni, mennyire tudunk felnőni a gyermekhez.

Palocsay Kisó Kata, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának oktatója, a továbbképző foglalkozásvezetője

 

Az önismeret egy életen át tartó tanulási folyamat

Ahogy a műhely címe - „Én játszom ugyan, de ti vegyetek komolyan" (Szilágyi Domokos). Pszichodráma játékok az önismeret szolgálatában - is mutatja, arra törekedtem, hogy a résztvevők megtapasztaljanak néhány olyan pszichodrámás módszert és technikát, amelyek közelebb visznek önmagunkhoz az önismeret és a személyiségfejlesztés terén. A kétnapos műhelyben két különböző témára építettem a foglalkozást, az első napon a családdal, ezen belül a családból hozott mintákkal és ezek megismerésének, megértésének szerepével foglalkoztunk. A következő napon a személyiségvonásokról, a viselkedésről, az érzelmekről kiscsoportos munkában beszélgettünk, a foglalkozás végén pedig az erőforrásokkal kapcsolatos gyakorlatra került sor. Célom elsősorban az volt, hogy a hittanárok felismerjék a személyes fejlődés fontosságát, az önismereti munka szerepét a tanítás során. Pedagógusként mindannyian tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy tanítványaink nemcsak tanárként, hanem emberként is figyelnek ránk, példaképek vagyunk, lehetünk, személyiségünk hat a gyermek fejlődésére. Ezért nem mindegy, hogy önmagunkkal, érzéseinkkel, aktuális nehézségeinkkel, múltból hozott élményeinkkel hogyan bánunk, mit „tesznek" ezek velünk például a tanórán. Kiegyensúlyozott személyként sokkal nagyobb hatást tudunk gyakorolni a gyermekekre. Hiszem, hogy a szakmai fejlődés minden pedagógus esetében tágan értelmezendő, azaz hozzá tartozik a személyiség fejlesztése, az önmagunkról való gondoskodás. Ennek néhány módozatát mutattam meg a hitoktatóknak, a teljesség igénye nélkül, inkább azért, hogy a játékok, a gyakorlatok gondolatébresztő ereje elindítsa a pedagógusokat ezen az önismereti úton. Mindkét foglalkozás bemelegítő, ráhangoló gyakorlattal indult, ami az első nap a csoporttagok közötti ismerkedésből, a bizalmi légkör kialakításából állt. Később azokkal a szlogenekkel, mintákkal, rítusokkal foglalkoztunk, amelyeket a résztvevők az eredeti családjaikban, gyermekkorban éltek meg és visznek tovább a saját felnőtt életükben. Az egyéni munka után a csoporttagok kiscsoportban osztották meg egymással a tapasztalataikat, élményeiket, majd a nagycsoportban is megszólalhattak azok, akik szívesen beszéltek ezekről a mintákról. A második napot a bemelegítési fázisban szimbólumokkal és a fantáziát is igénybe vevő mozgásos játékkal kezdtük, a játékfázisban a csoporttagok egy rögtönzött jelenetet adtak elő a csoport „témája" alapján. Az utolsó gyakorlatban mindenki végiggondolhatta saját erőforrásait, ezt egymással is megosztották a résztvevők. Ez utóbbi zárógyakorlat azért volt fontos számomra, mert így reményeim szerint megerősödve, az erőforrásaik tudatában „léptek ki" a csoporttagok az általam vezetett foglalkozásból.

A módszer, amellyel dolgoztam, és amelyet a hitoktatók kipróbáltak, leginkább a pedagógusi személyiségfejlesztésben hatékony. Hitoktatóként a pedagógus nem csak a gyermek tudásával, sőt elsősorban nem a tudásának a gyarapításával, hanem személyiségének fejlesztésével, az erkölcsös, igaz életre való neveléssel foglalkozik. A kipróbált játékok felhívó jellegűek, azt emelik ki, hogy a pedagógus önmaga felé fordulva, saját gátjaival, nehézségeivel szembenézve, ezeken „munkálkodva" tud harmonikus, derűs, példaértékű felnőtté válni. Olyan gyakorlatokat is végeztünk a pedagógusokkal, amelyek nem kifejezetten a pszichodráma technikái, hanem tréninggyakorlatok, és így a pedagógusok is bátran használhatják az óra keretein belül. Ezek által egy-egy témát interaktív módon tudnak feldolgozni, közelibbé és kézzelfoghatóbbá tudják tenni azokat az olykor gyermeki szemmel elvont tartalmakat, amelyeket az oktatási folyamatban át akarnak adni. A saját élményen keresztüli tanulás, legyen szó gyermekről vagy felnőttről, mindig hatékonyabb, jobban rögzül.

A hitoktatók, akikkel dolgoztam, nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak. Azt éreztem, hogy szívesen vettek részt a játékokban, könnyen megnyíltak, meg tudták osztani gondolataikat, érzéseiket egymással. Pedagógusként hajlamosak vagyunk arra, hogy nehezen mondunk nemet, nehezen ismerjük fel a határainkat, mert szeretünk megfelelni másoknak, és odafigyelünk arra, hogy mások érdekei, igényei ne sérüljenek. Nagyon örültem annak, hogy voltak olyan személyek is a csoportban, akik egy-egy gyakorlatban tudtak nemet mondani, vagy akik nem akartak beszámolni a játékok során átélt élményekről. Ez azt jelenti, hogy felismerték, mi az, ami kényelmetlen, aminek megosztására még nem állnak készen. Ez egy nagyon fontos önismereti lépcső. Ilyen esetekben az elutasítás paradox módon bizalmat jelent a csoport és a csoportvezető irányába, hiszen azt fejezi ki, hogy bízom abban, hogy elfogadnak akkor is, amikor sebezhető vagyok, vagy amikor saját igényeimnek megfelelően cselekszem.

A foglalkozások végén több módszertani kérdés is elhangzott, amelyek megmutatták, hogy a résztvevők az önmagukkal való foglalkozáson túl arra is tudtak figyelni, hogy mi az, amit az átéltekből az osztályban is felhasználhatnak.

Úgy gondolom, hogy pedagógusként a szakmai fejlődés mellett a személyiségfejlődésre is oda kell figyelni. A hivatásban és a magánéletben egyaránt számos olyan helyzettel kerülünk szembe, amiben szükségünk van annak tudatosítására, hogy mi történik velünk, hogyan reagálunk egy adott szituációban és miért éppen úgy. Sajnos Romániában máig nincs hagyománya annak, hogy a pedagógusjelöltek vagy a már gyakorló tanárok önismeretükkel elegendő mértékben foglalkozhassanak. Míg más országokban nem csak lehetőség, hanem szabály, hogy már a tanárképzés során önismereti csoportba járjanak azok, akik pedagógusi pályára készülnek, addig nálunk ilyen jellegű elvárás nincs, nem csoda, hogy a fiatal tanárok hamar kiégnek, feladják ezt a hivatást, hiszen számos olyan buktatója van, amelyet csak jó önismerettel, asszertív kommunikációval, empátiával lehet megoldani. Az, aki részt vett hosz-szabb, elmélyültebb önismereti munkában, nemcsak könnyebben veszi az ilyen jellegű akadályokat, de annak is tudatában van, hogy az önismeret egy életen át tartó tanulási folyamat. Ezért javaslatként elsősorban azt fogalmaznám meg, hogy a pedagógusok ne feledkezzenek meg az önmagukkal való munka fontosságáról sem, amely többszörösen megtérül nemcsak az iskolában, hanem a személyes életükben is.

Bartha Krisztina, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, a továbbképző foglalkozásvezetője

 

Érzelmileg kapcsolódni a keresztény értékekhez

A drámapedagógiai műhelyfoglalkozások célja más szemszögből tekinteni az ismert bibliai történetekre, történelmi-egyházi szereplőkre, megkeresni és megtalálni bennük az embert, az emberit, azt az oldalt, amihez a 21. század embere is könnyedén kapcsolódhat. Az első foglalkozás során néhány kapcsolatteremtő, közösségépítő drámajátékkal ismerkedhettek meg a résztvevők, majd pedig Szent László királyunkkal kapcsolatos mondákat dolgoztunk fel egyszerű drámapedagógiai konvenciók használatával (különböző szobortechnikákkal, állóképekkel, szöveges improvizációval). A második foglalkozás kedves magyarországi mesterem, Előd Nóra Jákób szerelmei című drámafoglalkozásnak az adaptációja volt, amely a bibliai történetet egyrészt Ráchel és Lea testvérkapcsolatán keresztül világítja meg, másrészt Jákób személye által a hagyományhoz való viszonyt boncolgatja.

Amint azt a résztvevők is megfogalmazták, ezekkel a drámapedagógiai foglalkozásokkal a távoli múlt személyiségei megfogható közelségbe kerültek, történeteik érzelmileg érintették meg a jelenlévőket, érzelmileg viszonyultak azokhoz a tartalmakhoz, amelyeket feldolgoztunk. Azt gondolom, magának a vallástanításnak pedig ez a célja, hogy lehetőséget adjon a keresztény értékekhez érzelmileg kapcsolódni. Hiába „vágja be" az iskolás a bibliai történeteket, a Tízparancsolatot, ha csak mint egy leckét képes azt felmondani, de a mindennapi életben nem látja meg a helyzeteket, amelyekben alkalmazni lehet azokat. A drámapedagógiai foglalkozások sokszor megkérdőjelezik a megszokottat, a már tudottat, a hagyományos gondolkodási sémákat, a rutinokat. De nem azért, hogy elvessük mindezeket, hanem hogy alapos, a pedagógus/a vezető által irányított vizsgálódás révén ráébredjünk arra, mit is jelentenek valójában ezek a szokások, hogyan, miért alakultak ki, és hogyan értelmezhetőek jelenlegi életünkben, hogyan alkalmazhatóak konstruktívan a 21. század körülményeire adaptálva. A mai gyerekek számára nagyon fontos, hogy a bibliai történetekben meglássák azt, ami örök érvényű, amiből mindennapi életük számára is levonhatnak tanulságokat. Talán épp a drámapedagógia az egyik olyan módszer, ami legjobban segíti a gyermeket, fiatalt, de akár a felnőttet is megélni a hitét. A vallástanár ugyanis (szerintem) nem csak a „leadott tananyaggal" foglalkozik, hanem a gyermek lelkével is. A lélekhez pedig különböző művészeti ágakon keresztül vezet legkönnyebben és legbiztosabban az út. A drámapedagógiai foglalkozások nagy előnye, hogy minden más művészeti ágat is képesek befogadni, bármikor beépíthető egy drámafoglalkozásba az ének, a zene, a vizuális művészetek, a tánc, a mozgás, az irodalom. Ezek pedig mindig közelebb visznek az emberek lelki összekapcsolódásához. Ezeket a gondolatokat erősítette meg bennem az a két nap is, amikor a vallástanárokkal dolgoztam. Minél mélyebb volt a bibliai témákkal kapcsolatos háttértudás, a pedagógusok annál mélyebben vonódtak be, annál mélyebben hatott rájuk egy-egy foglalkozás. Akiknek pedig esetleg nem volt annyi tudásuk egy-egy témával kapcsolatban, azok épp a foglalkozás hatására kezdtek el ezeken gondolkodni. S minden bizonnyal ugyanígy történik ez a gyerekekkel is. A vallásóra az, ahova nagyon könnyen be tudják hozni az iskolán kívül szerzett tudásukat, kérdéseiket. A gyerekek tudására alapozva, ügyesen irányítva őket, a világot felfedező és értelmező munkájukban a hitoktatók a vallásórán képesek egyfajta egyensúlyt teremteni a tömegkultúra, a technikai vívmányok és a keresztény értékrend között.

Ha javaslatokat kellene megfogalmaznom a drámapedagógia használatával kapcsolatban, akkor azt mondanám, hogy legyenek bátrak, kreatívak és körültekintőek. Első hallásra talán ellentmondanak egymásnak ezek a tanácsok, de nem erről van szó. Bátornak, nyitottnak kell lenni, új módszereket, lehetőségeket kipróbálni. Érdemes merni, kockáztatni, hiszen csak így tapasztalhatunk meg új dolgokat. Ugyanakkor a legfontosabb dolog az, hogy azokra a gyerekekre figyeljünk, akiket éppen tanítunk. Hiába vannak hatalmas álmaink, ha azoknak nincsen valóságalapja. A helyi körülmények és viszonyok ismeretéből kell kiindulni, ami jelen esetben egy kis szociológiai, antropológiai feltárást is igényel: látnunk kell, hol, milyen környezetben élnek azok a gyerekek, akiket tanítunk, milyen értékeket, nézeteket, gondolatokat hoznak, hordoznak magukkal legtöbbször anélkül, hogy tudnának róla. Második lépésben a gyermeket kell megismerni, a gyermek lelkét, igényeit, sajátos egyediségét. Csak ezután lehet ún. pedagógiai, oktatási célokat kitűzni, mai divatos szóval kompetenciákat fejleszteni. A kitűzött célok, fejlesztendő kompetenciák csak az előző vizsgálódások talaján válnak, válhatnak hatékonnyá. A vallásoktatás ilyen értelemben több, mint egy tantárgy megtanítása, több, mint egyszerű ismeretközlés. (Bár én azt gondolom, hogy ezt minden tantárggyal kapcsolatban elmondhatjuk.) Épp ezért van szüksége minden pedagógusnak kreativitásra: hogy abban a helyzetben, azokkal a gyerekekkel, azt a tartalmat úgy dolgozza fel, hogy az a lehető legjobban szolgálja a gyermek és az egész társadalom igényeit, és összhangban legyen az isteni akarattal is.

Sikeres tanévet kívánok minden pedagógusnak, aki e sorokat olvassa!

Bordás Andrea, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, a továbbképző foglalkozásvezetője

 

Segíteni a boldogságkeresést

Nagy megtiszteltetés volt bekapcsolódni egy ilyen nagy hagyományokkal bíró programsorozatba. Az erdélyi hittanárok nyitott és elkötelezett pedagógusok, akikkel jó együtt dolgozni és érdemes együtt gondolkodni. Tanulok a hozzáállásukból és a kérdéseikből.

Nagyvárad és a Szent László-emlékév megkövetelte, hogy a foglalkozások középpontjába a szent királyt állítsam. Amikor a tervezésbe kezdtem, több szempontot jegyeztem fel magamnak. Mivel történelmi személlyel dolgozom, forrásokat kell használnom, fel kell frissítenem a László királyról szerzett történelmi ismereteimet. A Szent Lászlóról szóló legendákban és történetekben keresnem kell a ma emberének szóló üzenetet. Természetesen a történeteknek önmagukban is van mondanivalójuk, azokból történelmi és kultúrtörténeti érdekességek is kihámozhatók, de ha Kett-foglalkozást szeretnénk megvalósítani, akkor szükségünk van az üzenetre is. Két történetet választottam a továbbképzőre: Szent László tárnics legendáját és a Szent László pénzét. Mindkét történetben egy kiváló harcossal, nemes lelkű királlyal találkozunk, aki olyan helyzetbe kerül, amit a maga erejéből nem tud megoldani. Isten segítségét kéri a maga és népe javáért. Ha a két történetben a kortól független „sztorit" keressük, akkor könnyen magunkra ismerhetünk. A tárnics-legendában a kétségbeesés, a tehetetlenség, a reménykedés, a hála áll a szemünk előtt, a másikban pedig a másokért való felelősség, a céltalanság, az értékvesztés és a segítségnyújtás a központi fogalmaink. Kett módszerében a résztvevőkkel egy padlóképet készítünk, mert azt gondoljuk, hogy a kép hozzá tud adni valamit a mondanivalónkhoz, nem egyszerűen „dekoráljuk" a foglalkozást. Azt gondolom, hogy a Szent László-foglalkozásainkon ez szépen megvalósult.

Ajándéknak tartom, hogy a felkészülés során Szent Piroska életével is tudtam foglalkozni, és az ő személyét és életének üzenetét is átgondolhattuk a résztvevőkkel. Piroska vagy Eiréné, ahogy a keleti kereszténység hívja, Szent László egyetlen ismert nevű gyermeke, aki bizánci császárné lett. A nyugati kereszténység, közte mi, magyarok, szinte nem is ismerjük, miközben Keleten nagy tiszteletnek örvend. Az Árpád-házi királylányok élete kevéssé dokumentált, ez alól Piroska sem kivétel, bár ő azok közé tartozik, akiről a legtöbb adatunk maradt, köztük egy korabeli képi ábrázolás.

Azt gondoltam, érdemes Szent Piroskáról is megemlékeznünk, hiszen László király örökségét vitte tovább és vált szentté egy idegen országban. A szülőhazájában éppúgy megérdemelné a tiszteletet, mint Szent Erzsébet vagy Szent Márton.

A Franz Kett módszerével vezetett foglalkozások után sokszor azt mondják a gyerekek, hogy valami csodálatos történt, otthon összegyűjtik az édesanyjuk kendőit, babszemeket a kamrából, karácsonyi gyöngysorokat a szekrény tetejéről és „padlóképeznek". Miért? Így élik újra a foglalkozásokat, felidézik a történeteket, alkotnak. Franz Kett azt mondja, hogy a gyerekeknek segíteni kell abban, hogy keressék a boldogságot, az értelmet az életükben, lássák meg és merjék csodálni a szépet. Merjenek alkotni, közösen és egymás közelében is. Találjanak helyet maguknak, és a megtalált helyükön érezzék jól magukat. Ami egy Kett-foglalkozásban megvalósul „kicsiben", az életfeladatként és életcélként „nagyban" is előttünk áll. De ami a legfontosabb, és ez a Szent László- és Szent Piroska-feldolgozásokban is megjelent, Jézus Krisztust a foglalkozás középpontjába helyezni. Minden foglalkozásunk róla szól, függetlenül attól, hogy kik a szereplői.

A nagyváradi vár gyönyörű, és Lakatos Attila vezetését hallgatva az ember szinte látja maga előtt a régi korok várlakóit, békés és harcos napok eseményeit. Múzeumba menni egy gyerekcsoporttal merész vállalkozás, mert a sok adat, az egymásba nyíló termek, a hosszúra nyúló tárlatvezetés garantálja, hogy a gyerekek megunják a sétát és a nézelődést. A játékok és tevékenységek tervezésénél az volt a célunk, hogy az elbeszélt szöveget megerősítsük, és olyan program álljon össze, amiből a hittanárok adaptálhatják a tevékenységeket a saját munkájukhoz. Az élménypedagógia egy lehetőség arra, hogy a velünk történteket feldolgozzuk, és ne csak a fejünket töltsük új ismeretekkel.

Köszönöm, hogy részt vehettem a továbbképzőn! Várom a 26. Bolyai Nyári Akadémiát!

Sipos Edit, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatója, a továbbképző foglalkozásvezetője

 

Korunk hitoktatásának a teljes személyt kellene célba vennie

Örülök, hogy eljuthattam a nagyváradi továbbképzőre. A több mint tízéves tanári tapasztalatom alapján azt látom, hogy társadalmunk kihívásai miatt új megközelítésre van szükség a hitoktatás terén is. A szervezők ezt tartották szem előtt, amit nagyra értékelek. Minden program a gyermekközpontú pedagógia egy-egy hatékony módszerének megismerését szolgálta. Minden jól jön, ami a tanár egyéniségét, az ő pedagógiai eszköztárát gazdagítja, különösen akkor, ha az a személyiségfejlődést segíti. Azt gondolom, hogy korunk hitoktatásának a személy értelmi, érzelmi és lelki összetevőinek egészét kellene célba vennie, ezért elengedhetetlen szükségletnek látom az elmúlt héten megismert, gyakorolt technikákat.

Nagyon sok mindenért hálás vagyok Istennek, egyik ezek közül az a 2012-ben lezárult képzés, amely egyrészt az önismeretben segített, másrészt a mentálhigiénés szemléletmódra nevelt. Akkor értettem meg, hogy a teológiai ismeret és műveltség mellett hatalmas segítség a hitoktató számára is az a pszichológiai alapismeret, amely által nemcsak saját magát ismerheti és értheti meg mélyebben, hanem valamivel többet lát, ért az életből, azok világából, akikkel összehozza a Gondviselés, és éppen ezért valószínű, hogy a tevékenysége is hatékonyabb, eredményesebb lesz. Ezért fontosnak tartom a munkám során az ismeretközlésen túl az olyan gyakorlatok, módszerek alkalmazását, amelyek élményszerűek, a teljes személyt érintik, és - hiszem - az istenkapcsolatot is erősítik.

Különösen a pszichopedagógia és a pszichodráma vonz. A képzés ezen a területen is felkínált jó pár technikát, amelyekkel biztosan fogok dolgozni a továbbiakban. De a többit is hatékonynak látom és alkalmazni fogom. Saját ismereteim szempontjából egyfajta elmélyítést hozott ez a továbbképző, amit ezúttal is köszönök a szervezőknek. Bízom abban, hogy az ilyen és hasonló képzéseknek lesz folytatása a jövőben.

Erdély Imre, a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium hittanára, résztvevő

 

Nemcsak egymással, önmagunkkal is találkozhattunk

Először az idei Bolyai Nyári Akadémia témájával találkoztam - Legyen játék a tanulás! -, ami igencsak felébresztette bennem a lelkesedést, ugyanakkor a kíváncsiságot is a továbbképző programjával kapcsolatban. Lelkesedésemet nem hagyták kialudni! Ami jó, az mindig hamar telik - fogalmazódott meg sokunkban a második nap végén, s úgy gondolom, ez sokat elárul a programmal, a foglalkozásokkal kapcsolatban. Első ránézésre is nagyon színes programnak ígérkezett, és így, a végén nyugodtan kijelenthetem, hogy tartalmas, kalandos utunk volt az együtt töltött napok során: bepillantást nyertünk a bábok mindannyiunk számára ismert, ugyanakkor mégis titokzatos világába, ahol szemtanúi lehettünk annak, hogyan válik élővé az élettelen a játék során. A Kett-pedagógia ösvényén járva megtapasztalhattuk, hogyan lehet a fizikai érzékelés, majd az értelem világából egészen a mélybe hatolni, amíg végül a saját szívünket érezzük megdobbanni egy történetben. Kalandoztunk a drámapedagógia és a pszichodráma vidékein is, ahol nemcsak egymással, hanem önmagunkkal is találkozhattunk. A szervezők mindezek mellett gondoskodtak arról is, hogy ne fáradjunk bele a „felfedezésekbe", ezért lehetőségünk volt másképpen (is) töltekezni szentmisék, a táncház, a taizei imaórák, a városnézés és zarándoklat, a reggeli úszás stb. alkalmával. És ezt (is) köszönjük nekik!

A program több szempontból is értékes volt számomra. Egyrészt a változatossága miatt, másrészt azért, mert a különböző foglalkozások során nem elméleti információkat, utasításokat kaptunk. Szinte egyáltalán nem jegyzeteltünk. Minden gyakorlati jellegű volt, és éppen ezért nem éreztem, hogy elfáradtam, leterhelődtem szellemileg, hanem sokkal inkább feltöltődtem. Olyan tapasztalatokat, módszereket, utakat kínált ez a néhány nap, amiket alkalmazni is tudunk a munkánk során, mind az iskolai és a plébániai hitoktatásban, mind osztályfőnöki vagy akár irodalom-, történelem- és más órákon.

Ez a továbbképző emberileg is közelebb vitt bennünket egymáshoz. Érdekes volt megtapasztalni azt, hogy a napok múlásával egyre jobban leépültek a belső falaim, falaink, és mennyire mélyen meg tudtunk nyílni egymás előtt egy-egy foglalkozás, beszélgetés alkalmával. Igazi találkozások voltak. És ez megerősített, emberileg és szakmailag egyaránt.

Mint az élet minden területén, a hitoktatásban is szükség van a megújulásra. Kezdő hitoktatóként fájdalmas volt megtapasztalni, amint a „világmegváltó terveim" fokozatosan romba dőltek egy-egy vallásóra után. Mert hiába a füzetnyi információ, ha csak a fejet szólítja meg. És a diáknak nem kell még egy olyan óra, ahol árad felé az információ, ugyanis a legtöbb helyen csak azt kapja, és ez ritkán találkozik az ő életével.

Minden óra előtt, minden csoportnál kérdés számomra, hogy miként tudom megérinteni nem csupán a fejüket, hanem - elsősorban - a szívüket. Hogyan fakadhat élet mindabból, ami a vallásórán történik? Hogyan tudom őket tényleg közelebb kísérni Istenhez? A megválaszoláshoz úgy gondolom, elsősorban az szükséges, hogy a diákjaim, az ő életük, sajátosságaik, szükségleteik, kérdéseik álljanak a középpontban, nem pedig a tananyag. Rájuk hangolódva kell felkészülnöm egy-egy órára.

Természetesen az sem mindegy, hogy miként, milyen módszerekkel próbáljuk meg magunkhoz szelídíteni a diákokat. A játék - most, felnőtt fejjel is - örömforrás. A gyermekeknél pedig különösen, hiszen az az ő nyelvük. A játék segítségével ismerik meg a környezetüket, szocializálódnak, felkészülnek a felnőttkori szerepekre, fejleszti a személyiségüket, készségeiket. A játék segít nekik emberré válni és annak is maradni. Éppen ezért úgy gondolom, hogy amikor játszom a gyermekekkel, akkor tulajdonképpen az irántuk való és életkori sajátosságaik iránti tisztelemet fejezem ki. A játék - ha megfelelően választottam ki - helye lehet a jó Isten és az ember találkozásának, mert az élmények birodalma, kicsit a mennyország kóstolgatása, hiszen játék közben megszűnik körülöttünk a tér és az idő. Segít igent mondani a lehetőségekre, az életre, Isten ajándékára, az istengyermekségünkre.

A továbbképzőn mindezt megtapasztalhattuk a foglalkozások során. Írószer és jegyzettömb nélkül a szívünkben raktároztunk el - maradandóan - egy-egy élményt, megtapasztalást. Új utakat ismerhettünk meg, hogy miként is lehetne másképp. És ezért hálás vagyok...

Vakon Orsolya, a margittai Horváth János Elméleti Líceum hittanára, résztvevő

 

Nagy szükség van a módszertani megújulásra

Már a Bolyai Nyári Akadémia főcíme is nagyon figyelemfelkeltő volt számomra, a hittanári továbbképző programját látva pedig éreztem, hogy igencsak tartalmas programnak nézünk elébe. És nem csalódtam megérzésemben. A szervezők által összeállított program színes, változatos, új, hatékony módszereket bemutató volt. Évek óta küzdünk azért, hogy olyan megoldásokat, módszereket találjunk, amelyek vonzóbbá teszik gyermekeink számára a hittanórákat, és ez a program, úgy érzem, ebben a keresésben nagy segítséget nyújtott számunkra.

Nagyon sok alkalommal vettem részt a nyári továbbképzőkön, és azt tapasztaltam, hogy - kevés kivétellel - azokon inkább elméleti képzést kaptunk. Persze az sem rossz, viszont mindig maradt bennem egy hiányérzet, hogy miként fogom beépíteni a tanultakat a mindennapi munkámba. Ez a továbbképző nem csak a tudásomat gyarapította, hanem konkrét, kézzelfogható módszereket, megoldásokat hozott számomra.

Több mint húszéves tanári tapasztalattal mondhatom, hogy évről évre nehezebb lekötni és fenntartani gyermekeink figyelmét. Nagyon nagy szükség van a módszertani megújulásra. Gyermekeink korosztálybeli jellemzőit figyelembe véve meg kell találnunk azokat a hatékony módszereket, amelyekkel hitet tudunk ébreszteni és annak növekedését tudjuk segíteni. A váradi továbbképzőn olyan módszerekkel ismerkedtünk meg, amelyek nagyban segítenek minket ebben a munkában. Örülök annak, hogy teljesen új szemléletű tankönyvcsalád van születőben, mely tovább segíti munkánkat ebben a megújulási folyamatban.

A tanult, látott, tapasztalt dolgok nagy segítségemre lesznek abban, hogy továbbfejlesszem hitoktatói munkámat, és ezáltal hatékonyabbá, vonzóbbá tegyem az általam tartott vallásórákat

Az idei továbbképző hasznos szakmai ismereteket, lelki felüdülést és tartalmas szakmai és baráti beszélgetéseket jelentett számomra. Egy sikeres továbbképző van mögöttünk, ahol a szervezés tökéletesnek bizonyult, az előadótanárok jól felkészültek voltak, és minden feltétel biztosítva volt a tanulásra és a tartalmas kikapcsolódásra. Hálás vagyok a részvétel lehetőségéért, és kívánom, hogy Isten áldása kísérje azoknak az életét, akik mindezt lehetővé tették számunkra.

Sebesi Ibolya, a szatmárnémeti Dr. Vasile Lucaciu Gimnázium és a Bálcescu-Petőfi Gimnázium hittanára, résztvevő

 

Élményszerűen megélni az istenkapcsolatot

A nagyváradi továbbképző programja lehetőséget adott a szakmai továbbfejlődésre, a hasznos didaktikai módszerek elsajátítására, a lelki töltekezésre, a ki kapcsolódásra és a kollegiális és baráti kapcsolatok elmélyítésére. Szerintem rendkívül fontos, hogy a hittanárok az egyetem évei után is találkozzanak egymással.

A szervezők által kidolgozott és felkínált program kerek volt, igyekezett a résztvevők igényeit figyelembe venni. Az idén a kreativitásé volt a főszerep. A tevékenységeket és a foglalkozásokat úgy állították össze, hogy a hittantanárok felfedezték önmagukban a talentumot, az alkotási vágyat és a játék örömét. A személyes tapasztalatszerzés számunkra is biztosított volt. Ezáltal is rádöbbentem arra, hogy a hit igazságai és a bibliai történetek nemcsak az értelmet, hanem az egész embert kell megszólítsák. Papként és hitoktatóként nagyon sokszor tapasztalom, hogy a tekintélyelvű pedagógia nem elegendő a mai fiatalok elérésére. Be kell vallanunk, hogy nem mindig a megfelelő hangon közeledünk a diákokhoz, a fiatalokhoz. Az új módszerek segítenek közelebb kerülni a fiatal nemzedékhez. A fiatalok sokszor nem értik a teológiai zsargont, amit katekétaként az órákon, papként a szentmisében használunk. Le kell fordítanunk a hétköznapi nyelvre.

A Kett-pedagógiát, a bábozást, a drámapedagógia és pszichodráma elemeit a tanórán, a lelki programokon és a kollégiumi esti imákon alkalmazni fogom. Ezekhez rengeteg kellék beszerzése vár még rám. A bábozás alatt megértettem, hogy egyszerű és könnyen beszerezhető anyagokból kitűnő didaktikai eszközöket lehet készíteni a diákokkal együtt. Az a legcsodálatosabb, hogy ezek a hittanórán megelevenednek, mély üzenetet adnak át. A drámapedagógia által mintegy behelyezhettük magunkat a bibliai szereplő életébe, gondolkodásmódjába, lelkivilágába. A diákok vallásosságának formálásában ezeknek a módszereknek fontos a szerepe. Erre van szükség! Jó volt ismét gyermeknek lenni, és az ő lelkesedésükkel rácsodálkozni a világra. A jó hangulatú foglalkozások alatt játszva tanultuk meg az új módszereket. A továbbképző lelki és szakmai újratölte-kezést, fölpezsdülést jelentett számomra.

Jövőre a mi egyházmegyénk szervezi ezt a továbbképzőt, s ez megtiszteltetés a számunkra. Örülök, hogy Roos Márton püspök és Dirschl Johann helynök, egyházmegyei tanfelügyelő ilyen nyitottsággal állt az ügy mellé. A Bolyai Nyári Akadémia hittanári továbbképzője így vándorútra indult. A szervezés csoportmunka lesz. Katekétákkal és a hitoktatással foglalkozó papokkal együtt szeretnénk egy, a nagyváradihoz hasonló, a gyakorlati képzést hangsúlyozó programot összeállítani, miközben egyházmegyénk lelki és kulturális örökségét is megmutatjuk a hozzánk érkezőknek.

Kocsik Zoltán pap, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum hittanára és lelkivezetője, résztvevő

 

A Bolyai Nyári Akadémia keretében szervezett továbbképző utolsó pontja volt annak a programsorozatnak, amely négy egyházmegye hittanárait, illetve a hitoktatásért felelős személyeit kapcsolta össze az elmúlt tanév során. A nyári tanfolyamot megelőzően a következőkre került sor:

- Egyházmegyeközi tanácskozás -Nagyváradi Posticum, 2016. szeptember 9.

Kitűzött célok: a közös feladatok számbavétele (tanterv-, tankönyv-, olimpia-, tantárgyverseny-kérdések, továbbképzők, zarándoklatok, hittantáborok, lelkigyakorlatok szervezése stb.), megoldási stratégiák keresése.

- Kolozsvári munkanap az V-VIII. osztályos tanterv írásával kapcsolatosan

- Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum, 2016. szeptember 30.

Kitűzött célok: a tanterv új szerkesztési elvének rögzítése, a tanterv struktúrájának megtervezése és vázlatolása.

- Nagyváradi munkanapok az V-VIII. osztályos tantervvel és a tankönyvírással kapcsolatosan - Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja, 2016. december 2-3.

Kitűzött célok: a megújuló tanterv munkafolyamatának ismertetése, a tankönyvszerkesztési és -elbírálási szempontok megismerése, aktuális feladatok és együttműködési lehetőségek, a következő időszakra javasolt programok és a kapcsolódó feladatok megbeszélése.

- Az V-VIII. osztályos tanterv megírása és leadása - 2016. november-2017. január között

Kitűzött célok: a tanterv jól átgondolt, új szempontok szerinti megszerkesztése, a véglegesített tanterv lefordítása és leadása a minisztériumnak, az új tanterv ismertetése a hittanárokkal.

- Gyulafehérvári munkanap a hittanolimpia tételeinek összeállítása céljából

- Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum, 2017. február 6.

Kitűzött célok: a megyei és országos olimpia tételei összeállítása szempontjainak megbeszélése, a tételek összeállítása.

- Az országos szintű hittanolimpia megszervezése és lebonyolítása -Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum, 2017. április

- Kett-képzések - Csíkszeredai Szent Imre Ifjúsági Központ, 2016. november 11-13., Nagyváradi Posticum, 2017. február 17-19.

Kitűzött célok: a Kett-pedagógia közelebbi megismertetése, a módszer alkalmazásával kapcsolatosan szerzett tapasztalatok megosztása.

- Az V. osztályos - papír alapú és digitális formátumú - hittankönyv írása/ szerkesztése; 2017. március-június.

Kitűzött célok: a megújított tantervet követő, kompetenciaalapú, új szemléletű, könnyen használható, szemléletes tankönyv összeállítása.

 

O. J. összeállítása