Seres Attila
lENGYELORSZÁG NAGY BARÁTJA
Lengyel állami kitüntetés Márton Áronnak

2017. június-júliusban a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium Klebelsberg Kunó Ösztöndíja révén két hónapot kutathattam különféle varsói közgyűjteményekben. A kutatási program célja a lengyel külképviseletek, elsősorban a prágai és bukaresti nagykövetség, a pozsonyi és ungvári konzulátus, továbbá a kolozsvári konzuli kirendeltség diplomatái által a csehszlovákiai és romániai magyar kisebbségek helyzetéről készített, 1919-1939, illetve 1945-1964 között kelt jelentések feltárása és feldolgozása volt.

A kutatásaim folyamán a Legújabbkori Történeti Levéltárban (Archiwum Akt Nowych¹) igen érdekes dokumentumra bukkantam: egy 1939. június 20-án kelt átiratra, melyben Tadeusz Stapinski kolozsvári lengyel alkonzul arról értesíti Adam Mikucki bukaresti lengyel konzult, hogy mellékelten megküldi számára az előterjesztését Márton Áron erdélyi (gyulafehérvári) katolikus püspök lengyel állami kitüntetésére. Az iratból kiderül az is, hogy a lengyel diplomata az egyik legrangosabb polgári kitüntetés, az ún. Polonia Restituta adományozását javasolta Márton Áron számára.²

Ennek az iratnak a léte eddig nem is volt ismert, arra sem a lengyel, sem a magyar történeti irodalom nem hivatkozik, ezért az utókor, a lengyel és magyar közvélemény, továbbá az erdélyi magyar katolicizmus képviselői számára a kitüntetési előterjesztés, tehát magának a kitüntetésnek a szándéka sem válhatott ismertté. De ez önmagában véve már csak azért sem meglepő, mert a kitüntetés adományozására, illetve annak átadására Márton Áron számára végül nem került sor. Erről teljes bizonyosságot szerezhetünk az Archiwum Akt Nowych-ban fennmaradt egyik forrásegyüttesből, a bukaresti lengyel nagykövetség azon regisztratúrájából, amelyben a lengyel állami kitüntetésselel ismert román állampolgárok nevét rögzítették évek szerinti rendben. Az 1939. év kitüntetettjei között nem találjuk Márton Áron nevét.³

A kutatásaink során nyilvánvalóvá vált az is, hogy Márton Áron azért nem nyerte el a lengyel állami kitüntetést, mert a lengyel állami elismerését célzó hosszadalmas eljárás a történelmi viszonyokból kifolyólag nem fejeződhetett be, nem juthatott el a kompetens állami szervekig. A Polonia Restituta adományozásának rendjét - külföldi állampolgárok esetében is -, a jelöléstől az ünnepélyes átadásig, a minisztertanács egy 1921. február 4-én kelt rendelete szabályozta.⁴ Ennek értelmében a diplomáciai szervektől beérkező előterjesztési javaslatokat a külügyminisztériumban is megvizsgálták és véleményezték, s ezután küldték meg a minisztertanácsnak, amelynek határozatban kellett kimondania a kitüntetés adományozását, de ezt a határozatot formálisan még az államfőnek (1926-1939 között: Ignacy Moscicki) is el kellett látnia a kézjegyével. Külföldi állampolgár jelölése esetén ennek a procedúrának a diplomáciai szerveken belüli hierarchia összes szintjén végig kellett mennie. Mivel a kolozsvári konzuli kirendeltséget 1936. január 1-jén a bukaresti lengyel konzulátus kihelyezett hivatalaként hozták létre, Márton Áron kitüntetésének konkrét esetében ez azt jelentette, hogy az előterjesztést a külügyminisztériumnak történő továbbítás előtt még két vezető diplomatának, először a bukaresti lengyel főkonzulnak, majd ezt követően a nagykövetnek is záradékolnia kellett. A két világháború közötti Lengyelországban az állami kitüntetések ünnepélyes átadását általában a két legnagyobb állami ünnep időpontjához, május 3-hoz és november 11-hez igazították. Nyilvánvaló, hogy a hosszadalmas procedúra miatt Stapinski is eleve úgy tervezte, hogy ez utóbbi alkalmával tudja majd átadni Márton Áronnak a kitüntetést.

Sajnos a Stapinski átiratát is tartalmazó dossziéban magának az előterjesztési ívnek (lengyelül: wniosek) a másolata nem található meg. Ez a kutatás folyamán részben megnehezítette a dolgunkat, hiszen ezen a jelölő és előterjesztő diplomata explicit módon fel kellett hogy tüntesse az előterjesztés indokát, amely később a kitüntetési oklevélbe is bekerült, illetve a bukaresti lengyel főkonzul és nagykövet erre vezette rá az esetleges észrevételeit és záradékait. Az előterjesztés közvetett és közvetlen előzményeit, okait és indokait a későbbiekben egy önálló tanulmányban kívánjuk bemutatni, néhány korábbi írásunkban részben már utaltunk a Márton Áron és őt „Lengyelország nagy barátjának" tituláló lengyel diplomata közötti, egy idő után barátsággá nemesülő emberi kapcsolatra.⁵

A valóságos nyomozással felérő kutatás folyamán rájöttünk, hogy a megoldás kulcsa éppen az, hogy az előterjesztési ívnek nyoma veszett. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy azt - a hosszadalmas procedúra miatt - nem továbbították a külügyminisztériumba, az 1939. június 20-tól augusztus 31-ig terjedő körülbelül kéthónapnyi intervallum, tehát az előterjesztés Kolozsvárról Bukarestbe küldésének napjától, az adományozó, a lengyel állam elleni támadás előestéjéig tartó időszak nem bizonyult elegendőnek arra, hogy az amúgy is súlyos politikai kihívások elé néző romániai lengyel diplomáciai szervek feldolgozzák azt. Az Archywum Akt Nowych-ban szerencsés módon az utókorra maradt a külügyminisztérium azon iktatókönyve is, mely alapján nyomon lehet követni a külképviseletekről beérkező kitüntetési előterjesztések sorsát. Noha eszerint még augusztusban is érkeztettek diplomáciai szervektől eredő kitüntetési előterjesztéseket, kiderül az is, hogy a minisztertanács is utoljára éppen 1939. június 20-án hozott határozatot külföldi állampolgár kitüntetéséről.⁶

Kizárható, hogy Márton Áron lengyel állami kitüntetése valamely, a korabeli lengyel-román viszonyrendszer kontextusában rejlő politikai okból kifolyólag hiúsult volna meg. Ugyanebben a lengyel elismerésben korábban más erdélyi magyar nemzetiségű személyek is részesültek már, 1929-ben megkapta például Márton Áron egyik elődje, Mailáth Gusztáv Károly erdélyi katolikus püspök,⁷ ráadásul egy lengyel diplomáciai irat tanúsága szerint a kitüntetést személyesen Józef Pi+sudski marsall adta át neki.⁸ Korábbi kutatásaink alapján bebizonyosodott, hogy kifejezetten Márton Áron személyével szemben az apostoli kormányzói, majd püspöki kinevezése idején, 1938-1939-ben, a román kormányzat sem emelt kifogást, ráadásul Márton Áron nem sokkal a Stapinski általi jelölés előtt, 1939 tavaszán tette le az állam részéről történő beiktatásához szükséges hűségesküt a román király előtt.⁹

Teljes bizonyossággal állíthatjuk tehát, hogy Márton Áron lengyel állami kitüntetésre történő előterjesztésének folyamata a bukaresti lengyel külképviseleteken rekedt meg az eljárás hosszadalmassága miatt, maga az előterjesztési ív is valamely diplomata aktái között heverhetett egy ideig. A bukaresti lengyel konzulátus és nagykövetség irattára nagyrészt megsemmisült a világháború alatt. A romániai lengyel külképviseletek bezárását követően, 1941 januárjában, a két misszió irattárát először Isztambulba, majd Pretoriába menekítették. A két irattár szétszórt maradványai három hullámban, az 1950-es és 1960-as években is utóbbi helyszínről, Dél-Afrikából kerültek vissza Lengyelországba. A konzulátus anyagából mindössze 12 dosszié maradt az utókorra, s a nagykövetség irattárának több mint 500 ügyiratból álló, a háborús kálváriát túlélt része döntően gazdasági érvényű forrásokat tartalmaz, amelyek a lengyel-román gazdasági kapcsolatok kutatásában nyújthatnak segítséget, a nagykövetség protokolláris tevékenységére vonatkozóan semmilyen okmány nem maradt az utókorra.¹⁰

Mint ismert, jelenleg is zajlik a Szentszék illetékes szervei (Szentté Avatási Kongregáció) előtt Márton Áron erdélyi római katolikus püspök boldoggá avatási pere. Az ennek folyamán tapasztalt nehézségekről, problémákról és újabb kihívásokról már többször tájékoztatta a közvéleményt Kovács Gergely posztulátor. A per régóta húzódik, s mivel Márton Áron nem szenvedett vértanúhalált, az övé ún. „hitvalló per", melyben szükség lesz majd egy hivatalos iratokkal tanúsított csodatétel igazolására is. A püspök érdemeinek ismeretében a Szentté Avatási Kongregáció a per megindításához eltekintett a csodától, és kiadta a positiót (a peranyag dokumentációját) tanulmányozásra. Mindamellett, hogy a csodatétel dokumentációja sem készült még el, a positiót tanulmányozó teológusok közül is ketten újabb kiegészítéseket kértek, emiatt a pernek újabb áttéteken kell majd keresztülmennie, így várható, hogy időben még jobban elhúzódik a boldoggá avatás ügye.¹¹

Meggyőződésünk szerint a boldoggá avatási procedúra sikere, tekintettel Márton Áron Erdély- és Magyarország-szerte egyre erősödő kultuszára, s annak az erdélyi magyar katolikusság társadalmi és felekezeti kohéziójára gyakorolt hatására, nemzetstratégiai érdek. Amennyiben a mai lengyel állam posztumusz kitüntetésben részesítené Márton Áront, az minden bizonnyal erősítené a posztuláció pozícióit is. Márton Áron papi és egyházvezetői érdemeit ugyanis egy olyan állam ismerné el, amelynek katolikus gyökerei és kötődései rendkívül erősek. Ez hozzájárulhatna ahhoz, hogy Lengyelország szinte homogén katolikus társadalma körében is ismertté váljon Márton Áron személye, erősödjön a tisztelete, s ezzel a posztuláció ügye - legalább közvetve - a Vatikánban sem csekély befolyással rendelkező lengyel papság részéről nyerjen támogatást, és végső soron mindez Európa-szerte még szélesebb körben teremthetné meg a boldoggá avatás ügyének publicitását.

Mint ismert, Lengyelország 2014-ben posztumusz állami kitüntetésben részesített több magyar katolikus egyházi főméltóságot, Serédi Jusztinián és Lékai László esztergomi érsekeket, bíborosokat, illetve Hanauer István Árpád váci püspököt.¹² Hangsúlyozandó, hogy Márton Áron esetében nem is új kitüntetés adományozásáról van szó, hanem egy korábbi kitüntetési kezdeményezés rehabilitálásáról, amely objektív okokból kifolyólag, a közelgő háború és az adományozó, a lengyel állam megszűnése miatt hiúsult meg. Természetesen minden egyes állam szuverén joga eldönteni, hogy kiket és milyen érdemeikben ismer el. Nem árt azonban rámutatni az illetékes lengyel döntéshozók előtt arra, hogy a lengyel diplomácia eme korábbi kitüntetési felterjesztésének napjainkban megvalósuló véghezvitelével és elfogadásával a lengyel függetlenség 1939. évi elvesztésének egyik, annak korabeli sok-sok negatív következménye között talán teljesen elhanyagolhatónak tűnő, ámde emberi, morális és szimbolikus értelemben számunkra mégiscsak fontos velejáróját utólag helyrehozhatják, úgy, hogy azzal egy rendkívül pozitív üzenetet hordozó gesztust is tennének az erdélyi magyar nemzeti közösség felé.

 

Jegyzetek

1 A továbbiakban: AAN.

2 Az irat levéltári jelzete: AAN, Agencija Konsularna RP w Cluj, Sygn. 15, Str. 55. A Polonia Restituta lengyelül: Zaodrodzenie Polski.

3 Ld.: AAN, Ministerstwo Spraw Zagranicz-nyeh, Sygn. 762, Str. 71.

4 A rendelet szövege és későbbi kiegészítései megtalálhatók: AAN, Prezidyum Rady Ministrów, Sygn. VI-47/34.

5 Seres Attila: „Nagy műveltségű magyar székely ember. Lengyelország nagy barátja". Lengyel diplomáciai iratok Márton Áron kolozsvári éveiről 1936-1938. Fons, 2002. 1-3. sz. (Tanulmányok a 60 éves Gecsényi Lajos tiszteletére), 433-457; Seres Attila: Márton Áron a lengyel diplomácia látóterében az 1930-as évek végén. Székelyföld, 2016. 10. sz. 101-123.; Seres Attila: Egy elfeledett barátság. Márton Áron és Tadeusz Stapinski lengyel diplomata. Keresztény Szó, 2016. 8. sz. 27-31.

6 Ld.: AAN, Ministerstwo Spraw Zagranicz-nyeh, Sygn. 272, Str. 147.

7 Ld.: ÁAN, Ministerstwo Spraw Zagranicz-nyeh, Sygn. 762, Str. 23.

8 Tadeusz Stapinski jelentése Adam Mi-kuckinak. Kolozsvár, 1937. május 5. AAN, Agencija Konsularna RPwCluj, Sygn. 1, Str. 161.

9 Seres Attila: Iratok Márton Aron apostoli kormányzói kinevezésének és püspökké szentelésének diplomáciai és egyházpolitikai hátteréhez. Studia Theologica Transsylvaniensia. XIII. évf. (2010). Supplementum I. (13. sz.), 63-108; Seres Attila: Beiktatás nélkül felszentelve. Márton Áron püspöki kinevezése román levéltári iratok tükrében. Székelyföld, XVIII. évf. (2014). 8. sz. 72-93.

10 Ld.: Inwentarz Akt Ambasady (doroku 1938 Poselstwa) RP w Bukareszcie z lat 1919-1940 (1941). Opracowat: Edward Kotodziej. Warszawa,Naczelna Dyrekcja Archiwów Panstwowych, Wydz. Wydawnictw, 2002.

11 Kovács Gergely: Tisztelet/kultusz/reklám. Ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását. Székelyföld, 2016. 10. sz.

12 https://www.magyarkurir.hu/hirek/lengyel-posztumusz-kituntetesek-magyar-fopasztoroknak