Szőcs Katalin
a KEZDET JELKÉPE, A TOJÁS

 

A népi ünnepi rítusok az élet egységének érzékelését próbálják megtalálni, megvalósítani. Az egység (és a Teremtő) jele az ókortól a kör vagy a forgástestek. A Teremtő szakrális állapotába szeretne az ember visszatérni.

A régi korok embere a teremtést a tavaszi erőkhöz kötötte. A természeti kép is ezt sugallja. Tavasszal egy új életkör kezdődik el, ilyenkor éled újra a természet.

A kezdetet a latin nyelv úgy mondja: ab ovo, azaz a tojástól kezdve. Ez azt is jelenti, hogy a kezdetektől fogva. O betűnk és 0 számunk ugyanezt a formát írja le. Szóhasználatunkban nagyon régit jelent: ó, ó-szer, ó-don, Ó-szövetség stb.

Az ókortól fogva a körrel jelölt kezdeti teremtő erőt Öregistennek nevezi a hun, görög, vogul, mordva, tibeti, indián, mezopotámiai hagyomány. A teremtő erő semleges, a 0, a semmi, a van láthatatlan energiája. Ez a nullponti energia a szeretet törvényében kivetítve magát megteremti, a valamit, az élő Én vagyok-ot, a megnyilvánultat.

A létben az eredeti harmonikus teremtő erő fogja át a sok kis megnyilvánultat. Világunk legkisebb és nagyobb összetevői különböző térbeli formát vesznek fel. Az eredeti egy és a részei egy egészet alkotnak, ahogy külön-külön egészet jelent a kis megnyilvánult is. Mindenik egy rezgő energia. Örvénylő fényenergiaként körrel vagy forgástestként szokták ábrázolni. A kör, a tojás az anyatermészetű egyet jelöli, aki megsokszorosítva magát teremti a világot és tartja egyben. A legrégebbről fennmaradt koronázási paláston ilyen ívelt mintázatban jelenik meg maga Jézus. Nem véletlen, hogy ilyen tojásdad mintázatban ábrázolták a román kori és gótikus templomokban Krisztust, a Boldogasszonyt a fiával (lásd: Velemér, Székelyderzs, Sepsikilyén, Kiéte, Hidegség, Gerény, Ungvár, Gelence, Ruszt, Kolozsvár, Verespatak stb.). A magzat is ilyen alakú víztérben helyezkedik el. A tojás szimbóluma a világegyetemnek és gömb alakú testeinek. Az egyiptomi Ra napisten, a kínai Panku, a hindu Brahma, Purusa, a hun Naporcájú is a világegyetem tojásában érlelődik. A tojás az egész földön számos népnél szakrális képjelként szerepel. Valószínű, hogy az emberiség a tojásban ismerte fel arra a gyakran feltett kérdésre a választ, ami legjobban ábrázolja a létezés eredetét, mibenlétét és egységét.

Az ókorban elterjedt hit szerint a kozmosz első megnyilvánulása tojás alakú volt. Az ősidőktől fogva a görögök, szíriaiak, perzsák, egyiptomiak, a föníciaiak, a rómaiak, a japánok, a sziámiak, észak- és dél-amerikai törzsek tisztelték a tojást. Ez a kerekded mintázat jelképezte számukra a nagy kört, a teremtőt, a kezdetet, az O-t. A világ népeinek regéi és eredetmondái arról tanúskodnak, hogy létezik egy Első, az Ős-Egy, Isten, akitől a világ származott. Nemcsak a teremtés származik az Ős-egytől, hanem az ő energiái szövik át a világot. Ő az, aki mindent tud, aki teremt, aki alkotta a törvényeket. A Biblia szerint ő az első. Ő az, aki élőként vonja be a világot: „Én vagyok az első, és az utolsó és az élő" (Jel 17-18).

Egy japán monda szerint a világ egy tojás formájú ősanyagból keletkezett. Ez az ősanyag oly nagyméretű volt, hogy belőle keletkezett a világmindenség - a világos részéből az ég, a sötétből a föld. E felfogás megtalálható a kínaiaknál, az indonézeknél, az afrikaiaknál, Polinéziában, az afrikai dogonoknál és a káldeusoknál is.

A tavaszhoz kötődő természeti erők segítik a külső-belső megújulást. A fejlődés, az újrakezdés is teremtés. A fejlődés lehetőségét az állandó újrakezdés hozza létre. A földi élet ciklikus megújulásához hozzájárul a hold is. A tojás kerekded alakja hasonló a Hold látható formájához annak bizonyos fázisaiban. Ilyen alakokat ölt az ember és a föld erőtere, a magok, és mindenféle életcsíra.

Az egyiptomi hitben a világtojás a tér vizében, vagyis az anyai jellegű térben van elhelyezve. A tér világtojásának anyai jelleget tulajdonítottak. A világ különböző tájain élő népek hagyományában a kör, kerék és a tojás az istenanyához kapcsolódik. A kapcsolatot az istenfiúval nem logikával, hanem érzékeléssel, érzéssel tudjuk felvenni, akárcsak az anyai jellegű isteni térrel. Az elfogadó szeretetben való érzékelés a női jellemzők közé, a jobb agyféltekénkhez tartozik.

Az ókor bölcseletében a kerek idomok anyai, női jelleghez kötődtek. A teremtő energia anyagba való kivetülésével is tojásszerű ősanyag keletkezik. A látható világ az egyiptomiak szerint az istennő térdén a nagy Gágogó tojásából kelt ki. Az ősanyag Atum, amely rokon töm, tömít, temet szavainkkal. Atum ezt mondja magáról: én vagyok a tojás, mely a Nagy Gágogóban van. Gúnár és gágogó szavainkat foglalja magába a finnek nagy teremtője: Ginnungagap, akiben az életcsíra mozog. A mezopotámiai föld-istennő neve hasonló hangzású: Tiamat, akárcsak a görög föld-istennő, Déméter.

A Teremtő kiárasztotta magából a semmibe önmaga egyik vetületét, megnyilatkozását, amiből lett az ő atyai kvalitásával feltöltődött anya természete, a létezés „Méhe", az anya-világegyetem.

A világtojás fogalma az eredetmondák szerint gyakran kapcsolódik a vízhez, az ősanyához vagy az ősanya madarához. Az egyiptomi hagyomány szerint Nu istennő szülte az őstojást vagy a Napot, akár Edda istenanya a hun mondában. Nu mint faanya tartja fenn a világot, teste maga a Tejút.

Nem véletlen, hogy világunkat anya-világegyetemnek hívják. A lélek bárkáját Nu teste tartja fenn, ahol a bárkavezető fején található a tojásszerű kerek idom. Az élet szerkezetét mintázó életfa is maga Nu teste. Az istennőt gyakran madárszárnyakkal ábrázolták. A tojás pedig a madárhoz tartozik.

A fennmaradt leírások szerint az ősanya istennő szüli a napistent. A hun és hindu hitben a világtojás a tér vizében, vagyis az anyai jellegű térben van elhelyezve. A tér világtojásának anyai jelleget tulajdonítottak. A hinduknál Visnu jön ki a tojásból, az egyiptomiaknál Seb Föld-istennő tojta a tojást. A görög-római hitregékben Lédához kapcsolódik a tojás, a finneknél Kávé tündérhez. A kínai mítosz szerint 18 000 évnek kellett eltelnie addig, amíg a tojásból Pan-ku istennő kikelt. A hinduknál nemcsak Visnu jön ki a tojásból lótuszvirággal a kezében, de a teremtő Purusához is tojás tartozott. Az egyiptomiaknál Nut éganya és Seb földanya a tojást vagy a napot. A görög-római hitregékben Lédához kapcsolódik a tojás, a finnek Kalevalájában Kávé teremtő tündérhez, aki szűz volt és az ég leánya (ld. Kalevala I. runa).

A hunok rovásos történetírása szerint Edda ősanya költötte ki a Nap tojását az aranypalotában és a fény tojását az ezüstpalotában. A magyar népmesékben Tündér Ilona költötte ki a napot.

A görög mitológiában az élet tojását Gaia (Ké, Kőjó) Földanya szülte. A káldeus földanya Temet, Tiamat (TMT), amely zengésében a görögöknél is fellelhető mint Déméter. A görög mítoszok másik tojása Lédától származik, amelyből Heléna kelt ki. A létezés megnyilvánulása a tojás alakú energia. Heléna pedig a mi Tündér Ilonánk megfelelője, aki az életfán - égig érő fán - lakik, ő maga a Tejút is.

A sötétség az Atya-Anya, a világosság a fiuk, mondja egy keleti közmondás. Egy japán mondában a káoszban egy tojáshoz hasonló fényes mag jelenik meg, mely magában hordozza az élet csíráját. A kínaiak azt hiszik, hogy az első emberük tojásból született, amelyet Tien isten ejtett le az égből a földre, a vizekbe.

Régi archaikus imáinkban az Istenszülő, a Napszülő szerepe Máriára ruházódott át: „Piros hajnal hasadott, / Melyben Mária nyugodott, / Urunk tőle született, Nap tőle származott."¹

A teremtéshez és a lét csírájához tartozott minden olyan állat, amely tojással szaporodik. Az arany, a fényes jelző a napistenekhez, illetve az istenfiúhoz tartozott. A tojások jelzője „aranyos", a hinduknál Hiranya. Brahma az örökkévalóság hattyúja lett, aki arany tojást tojik. Az egyiptomi Rá napisten is tojásában ragyog (Halottak könyve, XVII. 50). Az egyiptomi Halottaskönyvben a napisten így nyilatkozik: „Én Nuban születtem. Én vagyok az Úr, aki kezdetben keletkeztem, aki ura vagyok annak, amit teremtettem."

A polinéz hitregében az elsődleges női lény, Vari-Ma-Te-Takere, a világóceán alatt ül egy tojással vagy kókuszdióval, és ott szüli meg első gyermekét, a holdisten Vateát. Az aztékok teremtésről szóló regéjében a szent Quetzalcoatl tollaskígyó békába bújt bele, a béka kettészakadásánál az alsó feléből keletkezett a föld és a felső feléből az ég.

Az egyiptomi Ozirisz is tojásból született. A tojás Ízisznek volt szentelve; Egyiptom papjai ezért nem ettek tojást. Léda tojásából születtek: Apollón és Latona, valamint Castor és Pollux, a fénylő ikrek. A görögök szerint Dionüszosz is tojásból született istenfiú volt. A hinduknál is létezik egy Diyoni nevű istenfiú.

A régi népek hitregéiben láthatatlan szellemi erő a levegő elemet képjelező madár alakját vette fel, amely tojást ejt le a káoszba. Ebből a tojásból alakul ki a világ. A madár a hinduknál maga volt a fehér hattyú, a hunoknál kacsa és hattyú szerepel. A kezdeti szellemi erőt, Brahmát a térben lévő hattyúnak hívták. A hattyú neve Kalahansa. A levegő-elem, illetve a szellemi erő a napkeltei erőkhöz kapcsolódik. Az egyiptomi Ozirisz volt a sólyom. Az egyiptomi hitvilág napistene, Rá felkiált: „Én vagyok az égi mélységek teremtő lelke" (Halottak könyve, XLII. 13).

A mi képi ábrázolásainknál a nap a madár csőrében jelenik meg. Ehhez a megjelenítési módhoz kapcsolódik a hun teremtéstörténet. A hunok Ukko istenanyja madárrá változott át, miután létrehozta az égitesteket, „rendezé a csillagok járását, tüzek, vizek háborgását". „A Nap pedig nem akarván a világkörön neki mért úton maradni, megszökött és alámerült az egek tengerében. Az első Isten ujjából újhodott istenség kárókatona képében utána bukott és csőrében visszahozta. Majd hét hattyú vontatta szekéren az égbe vitte és oda nyűgözte ki."²

Ez a képzet meséinkben is szerepel. A víz alá búvik el a nap, és onnan kell egy fára kikötözni. A kezdeti sötétség madara épp a holló vagy a sötét színű madarak: kárókatona, kerecsensólyom stb. A pálos rend és a Hunyadi család címerében látható madár, csőrében a napkarikával.

A szellemi hetes vagy kilences szerkezet is megjelenik a teremtő és fenntartó erők tojásszerű alakjánál. Az egyiptomi falirajzokon a lelkek régiójában a léleknek szintén tojás alakja van. A Holtak könyvében az elhunyt ragyog a tojásában, amikor Amehet országába megy át (XXII. I.). Ő Seb tojása (LIV. 1-3). A teremtéskori első látható lény magában mind a két nem természetét egyesítette, a tojásban lakott, és abból jött elő. Az egyiptomi Seb földanya tojása a kettős erőtől fogant meg. A hindu Puránák hasonló módon írják le az elemeknek tojás alakba való első tömörülését. A Visnu Purána szerint a szellemi erő a durva elemekkel együtt tojást alkotott. A hinduk hitében a tojásból születik a négy elem, az ötödiken, a téren belül. A tojások nevei: Purusa, Élet szelleme, Mahat. Maga a világegyetem ura lakott benne Brahma szerepében. Ebben a tojásban voltak a szárazföldek, a tengerek, a bolygók, az istenek, és az emberiség." (Visnu Purána, I. könyv, 2.) A Rigvédában az egy őserő válik a vízben tojássá. Az egy tojása a teremtéskor két félre szakadt. A tojás szétesése után az egyik feléből keletkezett az ég és a másikból a föld. A tojás ereiből lettek a folyók, a fehérjéből a tenger.

A finn Kalevalában a tojás különböző részéből lett a világon minden. „A tojások összetörtek, / Darabokra repedeztek. / Töredéki váltak jóra, / Gyönyörű szép darabokra: / A tojásnak alsó fele / Alsó anyafölddé leve, / A tojásnak felső része / Elváltozék felső égre. / Sárgájának felső színe / Váltott nappá, fenn sütnie, / Fejérének felső része / Ez meg holddá derengnie. / A tojásban mi tarka volt, / Csillaggá vált s égen ragyog. / Mi fekete vala benne, / Felhő lett a levegőbe."

A háziszárnyasok is a teremtés szereplői. A szárnyas lények a lelki-szellemi erőt képjelezik. A yoruba törzs teremtő Oduduwa istennője csigaházba bújt el, majd tyúk alakját vette fel. Olodumare nevű teremtőjüknek a lánya tyúk alakját veszi fel, és a földdel együtt megalkotja az élővilágot. Egy guineai hitregében az ürességben élő Alatangana leküldött egy kakast, hogy felkeljen a földön a nap. Egy kínai teremtéstörténetben a világ kezdetben egy tyúktojásra hasonlított. A könnyebb anyag felúszott, abból lett az ég. A nehezebb anyag, a sárgája, lesüly-lyedt, és abból lett a föld a maga hét rétegével. Hitük szerint a világ még mindig egy tojásban található. A Föld is egy tojásban lebeg, mint a sárgája. Regéik szerint a szűz születése is tojásból történik, akár a kínai császár isteni eredete.

Az élet teremtése a Bibliában hét szakaszban történik. A biológiában szintén hét ciklusban osztódnak a sejtek. Több nép hitregéjében a tojást hét burok veszi körül, amelyek később a hét felső és a hét alsó világgá válnak. Kettétörik, héjából lesz az ég, a tojás sárgájából a föld, s a fehérje alkotja a földi vizeket.

A keresztény húsvét az ősi teremtéssel kapcsolatos népi ünnepek örököse. A Bibliából tudjuk, hogy Jézus elfogatásakor a tavaszi ünnepre készült a nép. Az örök élet visszatérő periódusokban megújuló tavaszi hagyományát az ókor népeitől vettük át. Ezért kötődhet olyan szorosan a húsvéthoz a tojás kultusza. Ha a világ mítoszaiban annyira gyakran szerepel a világ tojásból való eredete, bizonyára a tavaszi teremtés megünneplése tojással, esetleg festett tojással is nagyon régi lehet. Az egyiptomi fali festményeken találkozunk festett tojásokkal. Írásos nyoma van annak, hogy már a 4. században létezett a keleti egyházakban a tojás egyházi áldása. A honfoglalás előtti korból találtak női sírban karcolt díszű tojást.³

A faragott tárgyaink díszét képezi a hét kör metszéséből kialakult mintázat, a tojáshoz hasonló elemekből álló életmag. Minden kör egymáshoz való kapcsolódásánál megjelenik az őstojás alakzata. A teljes mértani mintázat maga az élet virágának nevezett szabályos körkapcsolódás. A lét energiái a kör, illetve az egy törvénye szerint működnek. Minden egyes teremtési lépésnél az egy megkettőzi magát. Az egy úgy osztódik ketté, hogy az újonnan kialakult két fél között létezik egy közös rész. A közös metszési résznek jellegzetes mandulamag alakja van, melyet a szakirodalom mandorlának nevez. Ez a mandulalakú mértani alakzat a mítoszok őstojása, a hal, az ősmag, a bölcsek tojása. A mandorla szakrális díszítőelemként ma is megtalálható templomainkban, ablakoknál, Jézus ábrázolásainál.

Az ősmagban keletkezett feszültség kiegyenlítődésre törekszik. Ezért újból osztódik mindaddig, amíg a hét lépés meg nem valósul. Maga az élet keletkezése, a genezis, a sejtszaporodás is ilyen módon megy végbe. A létkörök metszéseiből alakul ki végül az élet virágának nevezett mintázat, mely az anyavilágegyetem szimbóluma. Ez megtalálható faragott és festett népi tárgyainkon, kapuinkon, sírköveinken.

Ma is szokás itt Erdélyben húsvétkor tojást feldobni az ég felé, ahogy népmeséink megőrizték annak emlékére, hogy egykor Tündér Ilona „tojta a Napot". Egy székely monda szerint Nagy Sándor anyjának tyúkjai piros tojást tojtak, ezzel jelezték előre, hogy hadvezér születik.

A tojás összeütése és feldobálása az ősi varázslási szokások maradványa. Jó hatást tulajdonítanak egyes helyeken annak, ha a csecsemő első fürdővizébe tojást ütnek. Szokás lakodalomkor a menyasszonyt tojásra léptetni, széke alá tojást gurítani, a vetés sikerét tojás elvetésével növelni, az állatok szaporulatát a tojás alomba dugásával növelni.⁴

Népünk élő hagyományai a húsvéti tojás festése és a tojással díszített tavaszi ágak is. Minden kisebb tájegységnek van sajátos festési technikája, színezési mintája. A viasszal készített írásos tojásminták megtalálhatók a csángó és a székely hagyományban egyaránt. A minták neve is ugyanaz: fecskefarka, bankafejes, tulipántos, liliomos, szegfüves, szélrózsa, töltött rózsa, öves, hárslapis, tekerőlevél, madárfészkes, pankos, borz, csobánkankó, kandaricás, kapcsos, bárdos, tölcséres, karikás, szekercés, fogaskerék, kakastarés, kígyós, békás, halacska, cet, rák, pókláb, pillangó, nyíl, kerék, kupa, borzaskata, ernyős, kantáros, boldogasszonylapi, lapi-leveles, cserelapis, rozsfejes, ördögborda, holdas, emberkéz, kabala, ördögtérgye, napos, csillagos és más minták több változata is megtalálható.

 

Jegyzetek

1 Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék. Kalligram, Pozsony 1999.

2 Máté I.: Yotengrit. I-II. Palatia Kiadó, Győr 2004-2005.

3 László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Magyar Élet, Budapest 1944.

4 Hoppál M. - Jankovics M. - Nagy A. - Szemadám Gy.: Jelképtár. Helikon, Gyula 2000.