„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává." (1Kor 6,12)
Molnár-Gál Katalin
eVÉSZAVAROK
A szerző a kolozsvári BBTE Római Katolikus Teológia Kar didaktikai teológia szakán végezte tanulmányait 2010-ben, majd ugyanazon kar pasztorális tanácsadás szakán végezte magiszteri tanulmányait. Jelenleg a Vasárnap szerkesztője.
„Addikciónak vagy szenvedélybetegségnek azokat a viselkedésformákat nevezzük, amelyek fölött a személy képtelen kontrollt gyakorolni, s ezért ezeket kényszeresen újra és újra végrehajtja, illetve amelyek a személyre - és többnyire környezetére is - káros következményekkel járnak.1" A szenvedélybetegségek, más néven addikciók két csoportba sorolhatóak: a kémiai és viselkedési addikciók csoportjába. Az evészavar az addikciók egy bizonyos formája, a diagnosztikus rendszerben a nem impulzuskont-roll-zavarként osztályozott viselkedési addikciók csoportjába tartozik. Az evési zavarok rendelkeznek olyan tünetekkel, háttérmechanizmusokkal és kezelési sajátosságokkal, amelyek a betegségek addikcióként való felfogását támasztják alá.2 A táplálkozási zavarok fajtái közé tartozik az anorexia, a bulimia, a falási zavar, valamint a táplálkozási zavarokkal kapcsolatos addikciók közé sorolható az elhízás is, annak ellenére, hogy nem szerepel a diagnosztikus rendszerben.
Túry Ferenc és Szabó Pál megjegyzi, hogy ha az anorexia előzményeit akarjuk vizsgálni, akkor elsősorban az éhező szentekhez kell visszatérnünk.3 A középkorra ugyanis jellemző volt a test sanyargatása többek között éheztetéssel is. Szent Margit példa erre a típusú önsa-nyargatásra, amely éhezésben is megnyilvánul. A különbség az, hogy a középkori szentek tudatosan, egy magasabb, transzcendens cél érdekében vonták meg maguktól a táplálékot a kor világképének és vallási szemléletének megfelelően. Említik a vallási böjtök betartása miatti éhezést is, mely tudatosan működik és csak bizonyos ideig tart, nem is jelent teljes koplalást, csak bizonyos ételektől való tartózkodást.
A bulimiának nincsenek ősi gyökerei, és ezzel kapcsolatban többnyire az ókori rómaiak féktelen lakomáira szoktak hivatkozni, melyek nem egy esetben önhány-tatással végződtek a féktelen evés következtében - ám ezek nem tekinthetőek bulimiás tünetnek, mivel csak az akkori hedonista életelv termelte ki mindezt. A lakoma utáni hánytatásokat nem követte bűntudat, mint ahogy a középkori szentek éhezését sem. Egyikük azért éhezett, hogy megfeleljen a kor igencsak szigorú vallási követelményeinek, a másikuk azért hánytatta magát, mert átadta magát a hedonista magatartásnak.
Az anorexia nervosa esetében a személy testsúlya jóval korának és testmagasságának átlagos értéke alatt marad, ugyanakkor a soványság ellenére jellemző a betegre az elhízástól való intenzív félelem. Az anorexiának két altípusa van. Az egyik a restriktív altípus, amely az evés korlátozásával jár, a másik altípus a bulimiás és anorexiás tünetek keveredését jelenti, a bulimarexia, amely együtt jár az önhánytatással és hashajtók használatával is. Az anorexiás egyénekre jellemző a súlyfóbia - vagyis az elhízástól való félelem - és a testképzavar. A testképzavar abban nyilvánul meg, hogy a betegek képtelenek reálisan látni saját testüket, bármennyire vékonyak is, meg vannak győződve arról, hogy kövérek, és ez bármilyen nagyméretű fogyás esetén így marad. Ez a képzavar érvényes az étel mennyiségének elfogyasztására is.4 További tünet az amenorrhoea, vagyis ivarérett nőknél a menstruáció elmaradása. „Az anorexia nervosa esetében a személynek főként e nem evéssel, koplalással, illetve a fizikai aktivitással kapcsolatban alakul ki függősége. (...) Megszállottan sokat foglalkoznak az ételekkel, étkezéssel, különös gondot fordítva az étel elfogyasztásának módjára és sebességére, a kalóriák számára."5 Ezeken az alapvető tüneteken túl az anorexiásoknak más tünetük is lehet, például száraz bőr, hajhullás, alacsony vérnyomás, ösztrogénelégtelenség lép fel, szexuális aktivitásuk csökken, társas kapcsolataik megszűnnek.
A szociálpszichológusok szerint szociális tényezők játszanak fő szerepet az anorexia kialakulásában, elsősorban az, hogy társadalmunk nagy hangsúlyt fektet a nők soványságára.6 Az anorexia jórészt a nők betegsége, ezen belül a fehér nőknél nagyobb arányban figyelhetőek meg ilyen problémák, habár a férfiak és fekete nők körében is kezd jellemző lenni.
A bulimia nervosa a fiatal nők betegsége, gyakoribb, mint az anorexia. Az orvosok gyakran úgy látják, pácienseik az identitásképzés és az önértékelés hiányában szenvednek.7 A bulimia jellemző tünete a visszatérő falásroham, ami nagy mennyiségű étel elfogyasztását jelenti. Ezt követi az étel eltávolítása a szervezetből hányás, hashajtók vagy beöntés segítségével, mindez a súlygyarapodás megakadályozását szolgálja. Megkülönböztethetjük a purgáló és nem purgáló típusú bulimiát. A purgáló típusú bulimia esetében a személy hánytatást, hashajtókat, beöntést alkalmaz. A nem purgáló típusú bulimia epizódja alatt az egyén nemcsak a felsoroltakat alkalmazza, hanem egyéb evést kompenzáló viselkedést is használ, a koplalást, a túlzott mértékű sportolást.8
A bulimia egyik jellemzője a kont-rollvesztés: a személy nem képes uralkodni magán, evéskényszer jön rá, a falási rohamok alatt nagy mennyiségű ételt fogyaszt el. Nem biztos, hogy azért eszik a beteg ilyen sokat, mert éhes. Az is lehet, hogy a hányás utáni megkönnyebbülés érzése miatt teszi. Egyéb jellemző tünetek: a fogak megromlanak a gyomorsav maró hatása miatt, felléphet szívritmuszavar, görcsrohamok, a testsúly nagy ingadozása, akár öt kilogramm eltérés is lehet egyik hétről a másikra.9 Az anorexiásokkal ellentétben a bulimiások normális társas kapcsolatokkal rendelkeznek, gyakran hiperszexualitás vagy promiszkuitás is jellemezheti őket. Ugyancsak eltér az anorexiától, hogy a kontrollvesztés miatti bűntudat, önvád, depresszió érzésén túl előfordulhat alkohol-, illetve drogfogyasztás, kleptomá-nia, önsebzés, valamint öngyilkossági kísérlet.
A falási zavar és elhízás (obezitás)
esetében a betegnek ételaddikciója van. A falási zavar esetében a betegnek falási rohamai vannak, de ez nem jelenti egyértelműen az étel lenyelését. A beteg ez esetben nem kihányja az ételt, hanem megrágja és kiköpi. Az obezitás esetében a falásrohamok nem feltétlenül szakaszosak, hanem állandóan jelen vannak a beteg életében, ezért a betegek rendszerint túlsúlyosak. „Az elhízás kialakulásának hátterében számos tényező játszhat szerepet, a pszichológiai folyamatok mellett biológiai, genetikai faktorok is meghatározzák az obezitás kialakulását. Míg valakinél inkább a pszichés vonatkozások, az ételtől való függőség dominál, addig másoknál döntően a genetikai komponensek miatt alakul ki túlsúlyosság."10 Manapság egyre több emberre jellemző az elhízás, és sajnos a genetikai okok ellen nem sokat lehet tenni. Sokat tehetnénk a fiatalabb generációk egészségesebb táplálkozásáért, ha megtanítanánk egészséges ételek fogyasztására is. Vannak olyan esetek is, amikor a pszichés, érzelmi problémák miatt az étel jelenti a jutalmat vagy a vigasztalást.
Az evészavarok kezelése nem egyszerű, amennyiben a beteg sokat veszített a súlyából, első lépésként a testsúly helyreállítására kell törekedni, intenzív ellátásban részesíteni a beteget. Mivel ellenállása erős, nem ajánlott étvágyfokozó gyógyszerekkel „meghozni az étvágyát". Amennyiben a beteg kiskorú, ajánlott a családterápia, mivel a betegség oka gyakran a családban keresendő. Lehet, hogy a beteg így tiltakozik valami ellen, így próbálja felhívni magára szülei figyelmét. Ha egyéni terápiával kezelik a beteget, nagy hangsúlyt kell fektetni a negatív énkép helyreállítására, az önállótlansággal, a szexuális zavarokkal és a testképzavarral kapcsolatos problémák megoldására.11
Hogy mennyire komolyak az evészavarral kapcsolatos problémák, azt láthatjuk abból is, hogy a tizenévesek körében az anorexia nervosa a harmadik leggyakoribb betegség az elhízás és az asztma után. Ugyanakkor érdekes, hogy „az evészavarokat a civilizációs zavarok között tartják számon. Ennek egyik oka az, hogy a betegségek halmozódása a felső és a középső társadalmi osztályokban figyelhető meg. Az utóbbi évtizedekben viszont növekszik a gyakoriság alacsonyabb társadalmi rétegekben, idősebbekben és férfiakban is. (. ) Fokozott kockázatú csoportnak tekinthető a diákság, a karcsúság követelményének kitett csoportok (táncosok, manökenek, egyes sportolók, zsokék stb.), a diabetes mellitusban szenvedők..."12
A média szerepe
Mindezeket hallva megfogalmazódhat a kérdés, mekkora szerepe van a médiának abban, hogy egyre gyakoribbak az evészavarok? A szakemberek nagy része szerint a médiumok az éppen aktuálisan divatos életmód közvetítésével, a mesterséges szépségideál kialakításával, valamint a karcsúság túlhangsúlyozásával hamis képet keltenek az ideális női alakról,13 ezáltal jelentősen hozzájárulnak a testképzavar, így közvetve az evészavarok kialakulásában. A probléma persze összetettebb, nem foghatunk mindent a médiára, de számos reklám foglalkozik azzal, hogy mindenféle karcsúsító eszközöket, szereket próbáljon eladni. Nem csak a tévén és a világhálón keresztül érnek ezek a hatások bennünket, de mégiscsak ezek a főbb helyek, ahol mindennap a karcsúságot reklámozzák. Kevés olyan női magazint foghatunk a kezünkbe, ahol ne ideális alkatú nőket látnánk. Nem telik el nap, hogy a közösségi oldalakat olvasgatva ne botlanánk legalább egy „nagyon biztos" diétába, amivel nagyon hamar nagyon sokat lehet fogyni.
A nők többsége nincs megelégedve az alakjával, mert - főleg a média közvetítésével - azt tanulják meg, hogy akár teltek, akár vékonyak, egyáltalán nem úgy kellene kinézniük, ahogy kinéznek. A reklámoknak köszönhetően rengetegen kezdenek fogyókúrába, ami anorexiához vagy bulimiához vezethet, mivel a sima diéta nem elég hatásos, legalábbis nem lehet olyan könnyen és gyorsan fogyni, ahogy remélték. Miközben egyik oldalon az ideális(nak vélt) testalakot égetik bele a retinánkon át a tudatunkba, a másik oldalon megjelenik a (túlzott) fogyasztásra való buzdítás. A reklámokban nem azt látjuk, hogy ha már tele vagy, ne egyél többet, hanem inkább azt: nyugodtan egyél meg még egy nagy tál töltött káposztát, legfeljebb beveszel egy kis gyógyszert utána. A túlzott fogyasztással együtt jár, mintegy annak eredménye a kóros elhízás. Paradoxonként a túlzott fogyasztás hangsúlyozásával egy időben megjelenik az ételtől való félelem is (orthorexia nervosa), amelynek vannak valós okai is, csakhogy ezeket is felnagyítja a média. Az élelmiszer-biztonsági szervezetek gyakran csak akkor leplezik le a káros, szennyezett ételeket, amikor már a boltokban vannak, a félelmet ez is növelheti.14
Különösen veszélyeztetett csoport a diákság. Főként a serdülőkorban levő fiatalok többsége nincs megelégedve önmagával, tetszeni szeretne, alakul az énképe, és nincs megelégedve az alakjával. „Az anorexia nervosa és a bulimia nervosa gyakori előfordulásában is szerepet játszik a média és a médiában szereplő modellek."15 Nem vitathatjuk, a modelleknek nagy szerepük van a karcsúságideál elterjedésében. Csakhogy a probléma nem is a karcsúsággal, hanem a kóros, túlzott soványsággal van, ugyanis csontsovány lányokat látunk a kifutón, akiknek egy része a színfalak mögött anorexiás vagy bulimiás.
Nem állítjuk, hogy a médiának csak negatív szerepe lenne, és hogy kizárólag a média segítené elő az evészavarok kialakulását. Vannak olyan kezdeményezések, hogy megakadályozzák a kórosan sovány modellek kifutóra lépését, példaként álljon itt egy 2006-os cikk részlete, amely hangsúlyosan foglalkozik ezzel a kérdéssel: „az elmúlt hetekben többször is előfordult már, hogy a túlzottan vékony modelleket nem engedték a kifutóra. A Fashion Week Hungary vezetése vállalta fel, hogy megállítsa a fiatalok körében terjedő anorexiát, amelynek áldozatai nem esznek, kórosan sovánnyá fogynak és bele is halhatnak a betegségbe. Az elmúlt hetekben, hónapokban több tekintélyes külföldi divatbemutatóról is kitiltották a nagyon sovány manökeneket. Először a madridi, majd a milánói színpadra nem engedték a kifutóra a súlyindex alatti lányokat. A madridi Pasarela Cibeles divatbemutatón a manökenek 30-40 százalékát kizárták".16
Hogy az evészavarok e súlyos formái ne sújtsák az egyéneket, különösen fontos a lelki egészség, a „pozitív életérzéssel járó belső folyamategyensúly és ebből fakadó viselkedés, amely jelentősen hozzájárul az egyén belső stabilitásának biztosításához".17 Ha ugyanis az egyén rendelkezik ezzel a belső stabilitással, nem szorul külső megerősítésre, nem hat rá olyan nagy mértékben se a reklám, se a média, és nem fogja elhinni, hogy neki mindenképp változtatni kellene valamit magán, az alakján. Nem fogja létszükségletnek érezni, hogy fogyjon, nagyon sokat, bármi áron. Ahogy a mottóul választott szentírási szakasz is fogalmaz: testi, lelki egészségünk vonatkozásában mindent szabad, de nem minden használ.
Jegyzetek
1 Demetrovics Zsolt (szerk.): Az addiktológia alapjai I. Elte Eötvös Kiadó, Budapest 2010, 29.
2 Vö. Demetrovics Zsolt - Kun Bernadett: Egyéb, a diagnosztikus rendszerekben nem impulzuskontroll-zavarként osztályozott viselkedési addikciók, in: Demetrovics Zsolt - Kun Bernadett (szerk.): Az addiktológia alapjai IV., Elte Eötvös Kiadó, Budapest 2010, 187.
3 Vö. Túry Ferenc - Szabó Pál: Az evés zavarai: anorexia, bulimia, falási zavar, in: Demetrovics Zsolt - Kun Bernadett (szerk.): Az addiktológia alapjai IV., Elte Eötvös Kiadó, Budapest 2010, 423.
4 Vö. Túry Ferenc - Szabó Pál: i. m. 425.
5 Demetrovics Zsolt - Kun Bernadett: i. m. 188.
6 Atkinson, Rita L. - Atkinson Richard C. -Smith Edvard E. - Bem Daryl J. - Nolen-Hoeksema, Susan: Pszichológia. Osiris, Budapest 1999, 304-306.
7 Vö. Atkinson: i. m. 305.
8 Vö. Demetrovics Zsolt - Kun Bernadett: i. m. 189.
9 Vö. Túry Ferenc - Szabó Pál: i. m. 427.
10 Vö. Demetrovics Zsolt - Kun Bernadett: i. m., 190.
11 Vö. Demetrovics Zsolt - Kun Bernadett: i. m., 195.
12 Túry Ferenc - Szabó Pál: i. m., 432.
13 Czakó Szandra: Fogyj és fogyassz! - Üzenetek a média világából. http://mipszi.hu/cikk/090301-fogyj-fogyassz-uzenetek-media-vilagabol
14 Vö. Czakó Szandra: i. m.
15 Füredi Krisztián: Média és anorexia. http:// pszichologia.blog.hu/2006/09/29/media_es_ anorexia_megfordul_a_trend. 2011 -06-25.
16 Vö.- http://pszichologia.blog.hu/2006/09/29/media_es_anorexia_megfordul_a_trend. 2011-06-25.
17 Albert-Lőrincz Enikő: A drogfogyasztás prevenciója. Az integrált megelőzés elmélete és gyakorlata, Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár 2009, 7.
