Fodor György
pIARISTA- ÉS EGYHÁZTÖRTÉNELEM
EGY KIÁLLÍTÁS ÉS KATALÓGUSA FÉNYÉBEN

 

Századokon átívelő egyháztörténelmi és a piarista (kegyes tanító) rend jelenlétét, nemzedékeket tanító és nevelő munkásságát - a magyar nyelvterületre való 1643-ban történt letepeledéstől napjainkig - mutatja be a Hitre tudásra -A piaristák és a magyar művelődés című jubileumi kiállítás katalógusa, amelynek számos erdélyi vonatkozása van.

A Budapesti Történeti Múzeum és a Piarista Rend Magyar Tartománya együttműködésével megvalósult, nemrég zárult kiállítás anyagát kölcsönző intézmények és magánszemélyek között ott találjuk a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséget is. A főegyházmegye székhelyéről látható többek között a 18. századi magyar piaristák közül a legnagyobb karriert befutó Bajtay Antal (1760-1772 között erdélyi püspök) portréfestménye.

Megható az olvasó számára a szent rendalapító, Kalazanci József levelezése, valamint a Magyarországra eljutott ábrázolásának legkorábbi fennmaradt példánya. Ez a podolini rendházban volt kifüggesztve, ahol csodás módon az 1684. október 10-i tűzvész után épségben maradt, csupán megbarnult a tűztől és a füsttől. A képet aztán a csoda tanúságaképpen a templomban helyezték el. Amikor Kalazanci Józsefet 1748-ban boldoggá avatták, Podolinban is oltárt kapott, erre került a kép.

A piarista rend generálisaként Kalazanci Szent József rendkívül kiterjedt, de szinte kizárólag olasz nyelvű levelezést folytatott Európa különböző részein működő rendtársaival és a kegyes tanítórend támogatóival. A levelek legnagyobb részét gondosan meg is őrizték, hiszen a rendalapítót akkor már szinte élő szentként tisztelték. Ezek közül kiállították Giovanni Domenico Franco leipnichi házfőnöknek 1642. június 19-én küldött levelét, amelynek végén kérte, hogy Franco számoljon be a római rendházért mondott misékről, ugyanakkor azt tanácsolta, hogy a rend esetleges akadályoztatása esetén hivatkozzon az Apostoli Szentszéktől és a Hitterjesztési Kongregációtól kapott engedélyekre és ajánlásokra.

Nekünk, magyaroknak többek között felbecsülhetetlen a podolini rendház alapítási könyve, amelynek szövegét gyönyörű kalligrafikus betűkkel írták. Címlapján a piarista rend címerének színes rajza látható, keretezve az 1644-es évszámmal.

A látogatók meghatottan ismerkedtek Kalazanci Szent József magyar nyelvű kéziratos életrajzával. Címe: Boldog Kalasantius Josef az Áhitatos Oskolák attya, fundatora életének és meg-lött dolgainak sommaás histórája mellyet

Olasz nyelven írtt, és az MDCCXLVIII esztendőben Romai betűkkel ki-botsátott P. Talenti Vincze - azután pedig Deáknyelvre, ujolag pediglen Magyarra fordittatott Hazánk-béli szerzetes Fiaitól. A szerző nevét tehát feltüntették, a fordítók ismeretlenek.

Nagyon szép metszet látható Pirotti Szent Pompiliusról, amely korai kultuszának egyetlen magyarországi emléke. Budán készítették Binder János Fülöp rézmetsző műhelyében, feltehetően a magyarországi provincia kapcsolatának a rend központjával 1781-ben történt megszűnése előtt.

Ilyen különlegesség a Képeskönyv is Kalazanci Szent Józsefről, tizenegy darab egész oldalas rézmetszettel. Ezt a könyvecskét Stefano Terzoli firenzei piarista adta ki 1747-ben, amelyben tíz történetet írt le a rendalapító életéből, még boldoggá avatása előtt. Hamarosan Magyarországra is eljutott, megtetszett a magyar piaristáknak, így született meg tíz évvel később a magyar és a német fordítása.

Kalazancius személye megihlette a későbbi, illetve kortárs művészeket is, közülük megemlíteném Nagy Sándor 1928-ban Gödöllőn készített üvegablak akvarell tervét Kalazanci Szent József első és utolsó áldozásáról.

Érdekességként látható a besztercei Mária-kongregáció 1733 körül készült pecsétnyomója. A kegyesrendiek Besztercén is Mária-kongregációt hoztak létre a gimnázium idősebb diáksága részére. A bélyegző a kongregáció titulusát, a mennybe felvett, felhőkön lebegő és angyaloktól körülvett Szűz Máriát ábrázolja.

A piaristák nem csupán szerzetesként és tanárként működtek, hanem mint elismert kutatók, írók vagy publicisták is hatottak a magyar társadalomra. A 18. században például többen drámaíróként járultak hozzá az iskolai színjátszáshoz, amely akkoriban fontos része volt a tanintézmények kulturális életének. Közülük kiemelkedő szerepe volt Benyák Bernátnak, Simai Kristófnak, Dugonics Andrásnak, Egerváry Ignácnak, Endrődy Jánosnak, akik igyekeztek fejleszteni a magyar nyelvű színjátszást is. Több piarista foglalkozott versírással, ezek különleges alkalmakra, előkelőségek látogatására vagy nyilvános vizsgákra születtek. Többen sikeres tudományos tevékenységük eredményeként egyetemi tanári beosztást szereztek, mint Percel Imre, Dugonics András és Kopi Károly.

A magyar piarista pedagógiának mindmáig elmaradhatatlan eleme az igényes, figyelemfelkeltő és lebilincselő előadásmód, amely a tudás átadásának egyik legfontosabb eleme. A két Ratio educationis iskolarendszere (1777 és 1848) egyik lényeges újítása volt, hogy az elemi iskolai, anyanyelvű oktatást elválasztotta a gimnáziumtól, és világosan meghúzta a kettő között a határvonalat. Azon túl a gyerekek csak akkor léphettek gimnáziumba, ha betöltötték 10. életévüket, elvégezték az elemi osztályokat, tehát tudtak írni, olvasni, számolni. A rendelet elválasztotta egymástól a gimnáziumi osztályokat is, azáltal, hogy előírta, hogy mindegyiknek külön tanára legyen. Egyes hazafias érzésű tanároknál a magyar nyelv nemcsak a nyelvórákon érvényesült, hanem egyre inkább a latin szövegekhez fűzött tanári magyarázatokban is. Az 1848-as év nemcsak a magyar társadalom és a politika átalakulását hozta magával, hanem az oktatásét is.

Németül már csak azokban a városokban kellett tanítani, ahol német lakosság volt, így a piarista gimnáziumok közül egyedül Temesváron. 1859-től Ferenc József császár az iskolafenntartókra bízta a tanítási nyelv megválasztását. Ekkor a piarista rend azzal az indokkal, hogy „a tudomány cél, a nyelv eszköz, s hogy nem célszerű a célt az eszköz kedvéért feláldozni", minden gimnáziumban a magyar nyelv mellett döntött.

Az 1925-től önálló kánonjogi és államilag is elismert státussal rendelkező romániai piarista rendtartománnyal kapcsolatban történelmi igazság, hogy az 1948-ban történt romániai államosítás, illetve a szerzetesrendek önkényes megszüntetése nyomán ezek tanintézményei is állami tulajdonba kerültek. Magyarországon azonban az államosítást követően a kommunista diktatúra szorításában bár, de 1950-1990 között működhetett a budapesti és a kecskeméti piarista gimnázium. Viszont kötelező volt követni az állami tantervet, például az orosz nyelv tanítása esetében. Csupán az 1956-os forradalmat követően taníthattak németet, angolt és franciát is, az órarendbe pedig a hittant is beillesztették. Miután Magyarországon 1990-ben véget ért a kommunista diktatúra, a magyar piaristák néhány éven belül öt új iskolát indítottak és bővítették az addigiakat.

Ha a magyar piaristák 20. századi történelméből néhány személyt ki kellene emelni, akkor Lénárd Ödön (1911-2003) biztosan méltó erre. Ő a kommunista diktatúra idején tizennyolc és fél évet - a papok közül a leghosszabb időt - töltött börtönben ártatlanul, amit a rendszerváltás után a Legfelsőbb Bíróság is elismert. Azok közé tartozott, akiket Mindszenty József bíboros így jellemzett emlékirataiban: „legkiválóbb munkatársaim a ránk kényszerített világnézeti harcban".

Különleges csemegét jelentett mind a kiállításon, mind a katalógusban - főként az erdélyieknek - a magyarországi piarista rendtartomány 1811-ben Kolozsváron készült térképe. A vászonra húzott tollrajz, akvarell művet tavaly restaurálta Peller Tamás. A falitérképet a rendház valamelyik tagja vagy az iskola egyik diákja rajzolhatta azzal a céllal, hogy megajándékozzák vele a hivatalos vizitációt végző Bolla Márton tartományfőnököt.

A magyar piaristák kitűntek a biológiai tudományok terén is. 1777-ben a Ratio educationis elsőként írta elő a természetrajznak mint önálló tantárgynak az oktatását. Az eredeti rendelkezésben ez latinul Historia naturalis néven szerepelt, amely az ókorig visszanyúló hagyományos elnevezése annak a tudománynak, amely az embert környező természeti valóság objektumait, a növényeket, az állatokat, az ásványokat, kőzeteket, érceket és kövületeket tanulmányozza, írja le és ismerteti. A természettudományos tantárgyak oktatását 1850-1945 között eléggé egységesen szervezték.

Ma már kevesen tudják, hogy a két világháború közötti időben Karl János piarista (1891-1956) volt a legjelentősebb tankönyvíró. Tanári pályájának elején Kolozsvárra helyezték, ahol három évig volt tanára a piarista gimnáziumnak, és az itteni egyetemen szerzett 1917-ben bölcseletdoktori oklevelet. Két évig főtitkára volt az Erdélyi Kárpát Egyesületnek. Budapesti és szegedi szolgálata után 1940-ben kinevezték a kolozsvári piarista gimnázium igazgatójává. A kegyesrendi hagyományok továbbápolásával folytatta a kincses városbeli ősi intézet hagyományosan katolikus és magyar nevelőmunkáját. Tanártól és diáktól egyaránt voltak követelményei, de mindig példaadóan elöl járt a feladatvállalásban. Igazgatósága alatt az intézet virágzásnak indult.

Ő helyezett emléktáblát az első piarista igazgatónak, Pálya Istvánnak, 1941-ben nagyszabású ünnepélyt rendezett az iskola egykori tanítványa, Zágoni Mikes Kelemen tiszteletére, amikor róla nevezték el egykori iskoláját. 1943-ban, amikor Kecskemétre került, nehéz szívvel hagyta el Kolozsvárt.

Tanító szerzetesrendként a piaristák elsősorban a természetrajz oktatásában jeleskedtek. Ugyanakkor minden korban voltak köztük olyanok, akik a felfedezéseikkel és kutatásaikkal hozzájárultak a biológia tudományának fejlődéséhez. A kegyesrendiek a magyar flóra és fauna felfedezői között is élen jártak. Pachinger Alajos (1846-1913) kolozsvári tanársága idején, 1882-1894 között a város tudományegyetemén magántanári képesítést szerzett az élősködő állatokról szóló zooparazitológia tudományában. Több értékes helmintológiai tanulmánya jelent meg a Kolozsvári Orvos- és Természettudományi Értesítőben.

Igen értékesek Hanák János (18121849) máramarosi feljegyzései is, melyeket fűzött kézirat formájában adott ki Természettudományi Napló 1843 címmel Máramarosszigeten, ahol 1840-től tanított az ottani gimnáziumban. 1848-ban, csupán 36 évesen már a Királyi Magyar Természettudományi Társulat rendes, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, egy sikeres magyar nyelvű középiskolai természetrajz könyv megírásával, eredményes kutató- és gyűjtőutakkal és igen kiterjedt tudósi kapcsolathálózattal.

A magyarországi piaristák a történettudomány szinte valamennyi korszakának formálásában közreműködtek munkásságukkal, annak 18. századi kezdeteitől a legutóbbi évtizedekig. Itt elsőként Bajtay Antalt (1717-1773) kell megemlítenünk, míg a 19. századi piarista történészek közül Csaplár Benedeket, aki Kolozsváron végezte bölcseleti tanulmányait.

Külön fejezetet érdemel Biró Vencel (1885-1962), aki kimagasló munkásságával jelentős hatást gyakorolt választott hazájában, Erdélyben. Már növendékként 1904-ben Kolozsvárra került, itt végezte teológiai, történelmi és klasszika-filológiai tanulmányait, ide kötötte egész életének tevékenysége. A trianoni békeszerződés után is Romániában maradt, sőt vállalta az itteni piaristák vezetését egészen Észak-Erdély visszacsatolásáig. Bár az 1944. augusztusi romániai fordulat híre Tatán érte, vállalva a várható következményeket, visszatért kolozsvári szolgálati helyére. Itt maradt haláláig, a szerzetesrendek 1948-ban történt kommunista önkényes feloszlatása után pedig egyházmegyés papi szolgálatot végzett. Termékeny történetírói és közéleti munkásságával az erdélyi magyar értelmiség egyik legjelentősebb alakjává vált.

Simonchicz Ince (1750-1807) 1778-tól haláláig 16 évet töltött Máramaros-szigeten, ahol az utolsó hat évben a piarista gimnázium igazgatója lett. Ahhoz a történészi nemzedékhez tartozott, akiket nem a publikálás vagy az érdemszerzés vágya, hanem a kutatás szeretete hajtott, érdeklődési területe is igen tág volt. Tizenkét hatalmas kéziratos kötet szerzője, amelyek történeti, földrajzi, numizmatikai értekezéseit, beszédeit és verseit tartalmazzák. Nyomtatott művei között találunk piarista rendtörténeti összefoglalót, magyar irodalomtörténetet (az egyik első nyomdatörténeti összefoglalóval), numizmatikai munkát Mátyás király pénzeiről, valamint több alkalmi szónoklatot.

A katalógusban találjuk a piarista dr. Balanyi György ferences rendtörténeti munkáját is, amely Szent Ferenc, a demokrácia hőse címmel 1946-ban jelent meg Kolozsváron, ahol a szerző egyetemi tanár volt. A könyvet a kolozsvári ferencesek Szent Bonaventura könyvnyomdája adta ki, címlapját id. Cseh Gusztáv kolozsvári grafikus készítette, aki a korabeli propagandarajzok stílusában ábrázolta azt, hogyan hívja Szent Ferenc közös munkára az embereket. A ferencesek azzal hálálták meg Balanyi munkásságát, hogy 1946-ban az erdélyi rendtartomány, majd 1960-ban az egyetemes ferences rend is konfráterévé fogadta.

Sok felbecsülhetetlen értékű tárgy, mise- és liturgikus ruha, nyomtatvány, festmény - főként a barokk korból - látható a sekrestyékből. A piarista templomok sekrestyéje csomópont és bázis, a papi és a lelkipásztori szolgálat kiindulópontja, hiszen a kegyesrendiek nemcsak tanárai, hanem papjai is az ifjúságnak, és minden időkben biztosítják számukra az egyház szentségeit. Amint szent rendalapítónk, Kalazanci József írta 1626-ban: „A szentségek az értelmet is nagyon segítik és ha gyakran áldoznak igazi buzgósággal, akkor az akarat is fellelkesedik, hogy kerülje a bűnt és szeresse az erényes cselekedeteket."

A kegyes iskolák tanrendjében mindig komoly szerepet kapott a hittan. Kalazanci Szent József rendalapító már az első években, 1599-ben összeállított 65 rövid kérdésből és válaszból álló iskolai kiskatekizmust Néhány misztérium Jézus Krisztus urunk életéből és szenvedéséből címmel. Nagy fontosságot tulajdonított az áhítatgyakorlatoknak, a havonkénti gyónásnak és az áldozásnak. A piaristák hitoktatásának tartalmába az általuk használt tankönyvek engednek betekintést. A rend ragaszkodott ahhoz, hogy minden piarista egyben hittanár legyen, és hogy a hitoktatás és a diákok közös szentmiséje az iskolai élet fontos része maradjon még akkor is, amikor ez konfliktust okozott az államigazgatással szemben, mint 1848 őszén vagy az 1950-es évek Magyarországán, amikor fél tucat piaristát ítéltek fogságra iskolai vagy kiscsoportos hitoktatás miatt.

Ami a szentbeszédet illeti, Magyarországon az első piarista vonatkozású prédikáció 1650-ben jelent meg Lőcsén. A latin nyelvű beszédet a podolini piarista kollégium egyik lengyel diákja mondta el tanárai és diáktársai jelenlétében. Az első magyar nyelvű nyomtatott munka 1724-ben látott napvilágot, szerzője Tagányi Adalbert piarista (1685-1760). Úr-testenapi prédikáció a kálvinista Rómában címmel Debrecenben hangzott el az úrnapi körmenet alkalmával a piacon.

A katalógusban megtaláljuk az Erdélyben is igen ismert Kállay Emil - 1995 és 2003 között a magyar tartomány főnöke, a tíz éve működő csíkszeredai Piarista Tanulmányi Ház egyik alapítója - 1971-ben Feszty Masa festőművész által készített portréját.