Sebestyén Ottó
a GYÓNÁSRÓL
Nehéz a gyónásról írni, nehéz a gyónás jelenségét a maga realitásában észlelni. Több nehezítő körülmény takarja el tekervényes indáival a gyónás valódi arcát. Nehéz ezektől az indáktól megtisztítani, mert egyrészt több évszázados, valódi tartalmától gyakran kiüresedett praxissal állunk szemben, amely mögött mégis érzékeny és ideges ragaszkodás észlelhető, másrészt az ego hatalma annyira előtérbe került, hogy ellenkezést vált ki benne minden olyan kihívás, amely a ma emberét hamisságaival szembesíti. És máris benne vagyunk a téma sűrűjében. Olykor az az érzésem, hogy sok embernek megfelel a gyónás „élettelen" rendszere. A mai gyónási praxisunk egy része nem jelent szembesítést, ezért a gyónás kötelezettségének eleget téve a jó keresztény illúziójába tudjuk ringatni magunkat, és elaltatjuk a bennünk hiteles énismeretre törekvő igényeinket. A gyónás egyik problematikáját abban látom, hogy sok hívő túl nagy figyelmet szentel a gyónás kötelező voltára és az ebből fakadó bűntudatra. Sajnos az a tapasztalat, hogy a gyónások egy része arról szól, hogy belső kényszernek akarnak eleget tenni. Ha a kényszer és a félelem hatása nem tud feloldódni, a pszichés fejlődést is negatívan befolyásolhatja. Azzal, hogy a gyónás kötelezettségét gyakran ismételjük, szükségszerűen leszűkítjük a bűnbánat lehetőségeit a gyónás-ra. A bűnbánatnak pedig számtalan más lehetősége is van. Például a bűnbánati liturgia. Jézus szabadon kezelte a bűnbánat és a feloldozás formáját. A teológia szerint a gyónás szentsége, a találkozás, a gyógyuílás és a kiengesztelődés helyszíne kellene hogy legyen. Nem tartom helyesnek, ha az embereket a gyónásra erőltetjük, különösen azokat, akik erre nincsenek felkészülve és akiknek nincs erre igényük. Vannak olyan emberek, akik tényleg tisztességes, korrekt, másokat szerető, tisztelettudó emberek. Az életük a kötelező gyónás nélkül is jól működik. Nekik viszont az a problémájuk, hogy nem mernek szentáldozáshoz járulni, mert beléjük van sulykolva, hogy a szentáldozáshoz vezető út a gyónáson keresztül vezet.
Ma még gyónnak az emberek nálunk, de nagyon sokan már nem igénylik ezt a szentséget. Ha nem akarjuk teljesen kiüresíteni ezt a gyakorlatot, sürgősen változtatnunk kell rajta. A ma emberének van igénye az őszinte önismeretre. Arra is van igénye, hogy Isten felszabadítsa őt a benne lévő, életet elfojtó terhektől. Ezért sürgősen dolgozni kell azon, hogy megteremtsük azokat a lélektani, szakmai, lelkiségi feltételeket, ahol a hívő ember a gyónásban nem elerőtlenedett vallásos gyakorlattal találkozik, hanem a lelket felszabadító, gyógyító Isten jelenlétével a szentségen keresztül. Szerintem a gyónás paradigmaváltása a következő kellene hogy legyen: neveljük a híveket a helyes önismeretre és arra, hogy a gyónás ajándék, kitüntetés azok számára, akik értik a mélységét és elég érettek arra, hogy ezt gyakorolják. Hogy ezt a minőséget tudjuk nyújtani, nekünk, papoknak is nagyon sokat kellene fejlődni önismeretben, szakmaiságban és lelkiségben.
