jÉZUSSAL A 21. SZÁZADBAN
A mai fiatalok hite

Ez év elején egy európai uniós pályázat keretében a hitoktatásban részt vevő iskolások, V-XII. osztályosok, akik vállalták a megmérettetést, hitükről, annak mai formáiról vallottak. A többfordulós verseny keretében voltak tudást felmérő kérdések, de kreatívabb feladatok is. Szentírási idézet alapján esszét kellett írniuk adott szempontok figyelembevételével. Ezekből az esszékből válogattunk azzal a céllal, hogy olvasóink megismerjék a felnövekvő generáció gondolatait vallásról, hitről, egyházról.

A IX—X. osztályosok témája az ApCsel 2,42-47 volt: „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott."

Tölgyesi Erik, Sepsiszentgyörgy: Pünkösd napján az Úr lélekben megerősítette az apostolokat, csodát művelt általuk, így minden nép a maga nyelvén hallhatta őket. Ennek fontos szerepe lehetett a közösségérzet kialakulásában, ugyanis a tanítást mindenki a magáénak érezhette. Senkivel sem bántak idegenként, olyanok voltak, mint egy nagy család. Az ember szívesebben tartozik egy ilyen helyre, ahol ennyire a közösség részének érezheti magát. Ez a vallási közösség lelki biztonságot nyújtott az emberek számára, biztos pont volt az életükben, amelyhez igazíthatták az életüket, egyfajta erkölcsi stabilitást is kaptak tőle. Nem csoda, hogy rohamosan nőtt a keresztények száma. A házról házra járás, a kenyértörés még személyesebbé tette számukra az egészet, mert mindenki a saját otthonában, a saját módján élhette meg azt, nem másokhoz igazodva. Mind a mai napig fontos szerepe van az ember életében ennek a közösségnek, ha támaszra van szüksége, ha gondokkal küzd. „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük" - mondja Jézus. Ha az embernek szüksége van a találkozásra Jézussal, mert még ma, a 21. században is szükség van erre, ebben a közösségben rátalálhat. A vallási közösség nagyon fontos alapja az életnek, boldogulni ebben az „útvesztőben", megtalálni olyan kérdésekre a választ, amelyek belülről jönnek. Bár sokan nem mondják ki, minden embernek szüksége van erre, és aki megmarad a közösségben, az annál könnyebben megmarad Istenben is, ami az egészséges emberi létezés alapja.

Gáspár Richárd-János, Kézdi-vásárhely: Isten úgy akarta a világot megteremteni, hogy bűn nélkül éljen mindenki. Sajnos pogány hitű emberek is voltak. Isten az apostolokkal segíteni akart a népnek, mivel egyre nagyobbak kezdtek lenni a bűnök, a bűnös gondolatok egyre terjedtek.

A mostani észjárás szerint mindenki úgy gondolja, hogy minek gyónni vagy áldozni, hisz Isten úgysem fog megbüntetni. Senki nem gondol arra, hogy halálunk után mit is tud velünk tenni a hatalmas Jahve. Az apostolok Jézus segítségével próbálták jobbá tenni az Isten által létrehozott világot. De már akkor túl nagy volt az irigység és a nagyravágyás. Elhatalmasodott a pogányság, és az apostolok azon voltak, hogy ezt megelőzzék. Isten annyira szerette ezt a világot, hogy egyszülött fiát is elküldte, de az emberiséget ez sem hatotta meg, se az akkori, se a mai emberiséget. Többféle csodát is végbevitt Jézus, de még ezt se vették sokan figyelembe.

Balázs Szidónia-Mária, Kézdi-vásárhely: Abban az időben a vallási közösségek tagjai nagyon segítőkészek voltak. Szerettek egymásnak segíteni, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy elnyerjék Isten tetszését. Akkoriban nagyon nehéz idők jártak, mert üldözték a keresztényeket, de a nagy hitüknek köszönhetően sok csoda történt. A közös vagyonukat szétosztották a szegények közt, mert szerették látni azokat az embereket, akik minden apró dolognak örülnek. A szegény gyerekek, amikor friss kenyeret kaptak, az nekik áldás volt, mert mindennap csak száraz kenyérmorzsa juthatott nekik. Tiszta szív és a tiszta lélek vezette őket a jó tettre, mert tudták, ha Isten parancsait követik és a jó úton haladnak, akkor megkapják Istentől a kegyelemre vezető utat. A szegények jó szívvel fogadták a magukhoz vett ételt és a különböző adományokat, és ami a leglényegesebb, hogy teljes egészében kitárták Istennek a szívüket és meghallgatták a tanításokat. Ezekkel alakult ki sok keresztény közösség, segítséggel, együttműködéssel, hittel, jóindulattal. A keresztény közösségek ma is próbálják az emberiséget a jó útra terelni, és le szeretnék győzni a sátán kísértéseit. Minden keresztény ember erre törekszik és arra, hogy az utódait is a jó útra térítse.

Szilvás Andrea-Beáta, Maroshévíz: „Legyetek mindnyájan egy. Amint te, Atyám, bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy így elhigy-gye a világ, hogy te küldtél engem." Ez egy közösségideál, amelyet minden embernek követnie kellene. Ez a közösség elsősorban Isten akaratával és a Szentlélek segítségével alakult meg, és az állhatatos imával maradt fenn. Az igazi közösségben olyan erő van, mint Jézusban, mivel ez a közösség maga Jézus. Az én közösségemre vonatkoztatva azt mondhatom, hogy hiányzik az egység, ami egy közösségben az egyik leglényegesebb dolog. Az emberek nem tudnak egymásról, és emiatt mindenki a saját érdekéért imádkozik. Véleményem szerint ezen a helyzeten változtatni tudnánk, ha kommunikálnánk egymással, ha együtt imádkoznánk közös érdekekért. Az imában a Szentlélek eljövetelét kérve Isten jelenlétét is érezhetjük. A különböző előadásokon megismerhetnénk Istent és közelebb kerülnénk Jézushoz a tanításai által. Egy közösség megalapításához elegendő csupán néhány ember, akik az alázatukkal és állhatatosságukkal példát mutatnak mások számára, és így „az Úr naponként növeli az üdvözültek számát". Egy közösség fennmaradása érdekében Istent kell előtérbe helyezni, egymást segíteni, hogy a közösségben megtaláljuk a bizalmat, és Isten nevét dicsőítsük.

Bartos Edina, Kézdivásárhely: Az emberek hittek az apostolok tanításában. Azokban az időkben szegénység volt, sokat imádkoztak egymásért. Ha valaki elkapott egy halálos betegséget, azt nem lehetett megmenteni, mert nem volt pénz gyógyszerre. De szerettek is segíteni egymáson. Megosztották mindenüket, nem voltak irigyek. Mivel hittek az apostolok szavában, sok csoda történt hitük ereje által. Birtokaikat és javaikat eladták, az árát szétosztották a szegények közt, hogy segítsenek rajtuk. Mindenük közös volt. Minden nap egy szívvel-lélekkel imádkoztak Istenhez. Száraz kenyeret kaptak, de örömmel fogadták el, mert örültek a kevésnek is. Dicsőítették az Urat és hittek benne, hitték, hogy egy nap majd Isten magához veszi őket is. Betartották a tanításokat, figyeltek Isten szavaira, teljesen átadták magukat Istennek, és szegényen is boldogok voltak, mert Isten velük volt és ezt tudták. A mostani keresztény közösségeknek is egy célja van, ugyanaz, ami akkor volt, az embereket a helyes útra terelni, hogy Isten követésére térjenek, és ne hamis szándék vezérelje őket, csupán a szeretet, a jóindulat, a hit és a segítőkészség.

Minden ember legfőbb célja ebben az életben, hogy a jó úton haladjon Istenhez, parancsait betartsa, és figyeljen Isten szavára. Isten mindenhol jelen van, csak figyelnünk kell rá.

Tölgyesi Kristóf, Sepsiszentgyörgy: Krisztus pünkösdkor megalapította az egyházat a Szentlélek elküldésével. Az egyház tagjai vagyonközösségben éltek: vagyonuk, tulajdonaik egy részét vagy teljes egészét az egyháznak adományozták, közösbe tették. Ez a mai napokban a perselyezés, amit plébániánkra is fordíthat a plébános, vagy felajánlhatja valamilyen segélyszervezetnek. Nálunk is összegyűlünk a templomban, közösen mutatjuk be a legszentebb áldozatot a mindenható Istennek. Ez normális, mivel az egyház Krisztus titokzatos teste, mi pedig a tagjai; és Krisztus az egyház feje. Ez azt jelenti, hogy megtartjuk parancsait, mint az első századok keresztényei, és összegyűlünk naponta imádni, áldozatot bemutatni neki.

A közösségemben érződik az összetartás, az egy helyre való tartozás, mert akárhányszor elmegyek szentmisére, a végén mindig kapok valamit a közösség által/a közösségtől, ami javamra válik a mindennapok megélésében. Hiszem azt, hogy mindenki, aki nyitott, megkapja Isten kegyelmeit, melyek erőt adnak a mindennapokra.

Elekes Balázs, Gyergyóújfalu: Nálunk, a mi közösségünkben is összetartóak az emberek. Ha egy súlyos beteg kerül a faluban, mindenki odaáll a szerencsétlen mellé vagy anyagilag, vagy fizikai munkával. Falunkban, Újfaluban új kápolna készül, hogy a falu másik végéből ne kelljen gyalogoljanak az öregek. Köszönhetjük ezt a plébános úrnak, a segítséget mindenkinek, és mindez azt jelképezi, hogy összetartó a falu. Vannak kalákák, hogy embertársainkon segítsünk, mikor milyen helyzetben. Ha valakinek szerencsétlenségére a háza vagy a csűrje, istállója leég, segítünk neki, mert nehéz helyzetben van, és ez velünk is ugyanúgy megtörténhet. Ma mi segítünk valakinek, holnap rajtunk is segítenek. A faluban vannak ünnepségek, van falunap, búcsú, határkerülés, szüreti bál, farsang - ezek a programok mind azt jelzik, hogy a falu tartja a szokásait. Szentmisére járnak az emberek legalább egy héten egyszer, vasárnap és ünnepekkor, karácsonykor, újévkor, húsvétkor.

Bárgáoana Alexandra-Monika, Maroshévíz: Mostanában sokszor van szó közöttünk az egyház, a gyülekezet szolgálatáról ebben a világban, ezért a világért. Arról, hogy Isten népének áldásul kell lennie a környezetére, létével és bizonyságtételével szolgálnia kell Istennek azt az akaratát, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. Hogy azonban az egyház ezt a szolgálatát betölthesse, ahhoz igazán a Krisztus egyházává kell válnia, ezért meg kell élni Krisztus testi, lelki egységét és a békességet. Ahhoz, hogy az egyház a feladatát a világban, a világért betölthesse, az egyes gyülekezeteknek a maguk keretén belül is minél teljesebben élő gyülekezetté, Krisztus népévé kell válniuk. Mindazzal, amit az apostolok, a szemtanúk Jézus Krisztus életéről és tanításáról elmondtak, az Istennek Jézus Krisztusban kijelentett tetteit tárja elénk a Szentírásban. Állhatatosan kitartottak a közösségben, vagyis a Szentlélek munkálta a közösséget, az élet közösségében egynek tudták, egynek érezték magukat a gyülekezet fejével, Krisztussal, és az összes többi tagokkal. A Krisztussal való hitbeli kapcsolatuk élő szeretetközösségbe hozta őket egymással. A közös emlék, a közös ígéret, a közös hit Krisztusban egész életüket átfogó és meghatározó kapcsolatot teremtett közöttük. Maga az élő Úr van jelen, maga Jézus Krisztus munkálkodik! Az a gyülekezet, amelyik igazán az Igéből táplálkozik, igazán gyakorolja a testvéri közösséget, igazán részesül az úrvacsora misztériumában és igazán végzi az imádságok szolgálatát, már a puszta létével is hirdeti, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet az egész világ számára.

Felber Eszter, Nagykároly: A vallási közösség hívő emberek szoros kapcsolatából áll, akik összetartanak, segítik egymást, gyakorolják vallásukat, és javaikat az egyház fejlődésére fordítják. A vallás az ember kapcsolata Istennel, akitől élete kérdéseinek megoldását reméli. Már az apostolok idejében az emberek egy közösséggé formálódtak az apostoloknak köszönhetően, az emberek eladták birtokaikat és javaikat, az árát a rászorulóknak adták, egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. Ez is azt jelzi, hogy már az akkori időben az emberek egy vallási közösséggé kovácsolódtak és dicsőítették az Istent. Az akkori emberek hittek az apostolok tanításában, a kenyértörésben és az imádságban, ez mind a mai keresztény emberre is jellemző, azaz rám is, hiszen hiszem és vallom az egyház tanítását. Az egyházi közösségemben én nagyon jól érzem magam, önmagam lehetek. A lelkipásztorok segítenek abban, hogy ne térjek le a jó útról, amely az Istenhez vezet, a fiatalokat jóra tanítják, a felnőtteknek pedig példát mutatnak. A szentmiséket élettel és érzelemmel telivé varázsolják. Szívesen megyek a szentmisékre és a hittanórákra, mert mindig valami jóval gazdagodom, és mert Isten tanításának egy újabb oldalát ismerhetem meg.

Heinrich Alexandra Júlia, Nagykároly: Az első keresztény közösségek hittek Istenben, és hitüket azzal bizonyították, hogy bármit megtettek, amit Isten az apostolok által mondott nekik, ezt boldogan tették. Ezt látván, Isten minden nap megajándékozta őket. Manapság ezt már nem minden ember mondhatja el magáról, hiszen vannak, akik jobban, míg mások kevésbé boldogan teszik meg, amit hitük kér. Isten is mindenkit másképp ajándékoz meg. Vannak szokások, amelyek megmaradtak, például egy hely, ahol összegyűlünk és imádkozunk. Ez a templom, vagyis Isten háza. Továbbá a szeretet és az ajándékozás embertársaink felé, legalábbis többé-kevésbé megvan ma is. Lehet, hogy már nem olyan a világ, mint az első keresztény közösségek idejében, de a magunk módján próbálunk megmaradni Isten gyermekeinek.

Csobi Adrien-Nikolett, Nagykároly: Krisztus közösségét nemcsak a tökéletesek, nemcsak a magukat igazaknak tartók alkotják, hanem azok is, akik képesek beismerni hibájukat, képesek beismerni hiányosságaikat, bűneiket. Az öntelt, magának való ember másokban nem közösséget, hanem hibát talál, nem veszi észre bennük a felebarátját. Nincs szükség kábulatra, hogy magunkat erősnek képzeljük, adjuk át magunkat hitünknek, kapaszkodjunk bele, bármi nehéz akadály elé is sodorjon az élet. Ez az erő s hit, ez az erő s szeretet tartja össze közösségeinket. A múltbéli ember is könnyebben lépte túl az útjába eső akadályokat, ha bízott közösségében s az általuk kapott rengeteg segítségben. A kereszténységben meghatározó volt az a nézet, hogy a hívőknek egy testté-egy lélekké kell formálódniuk. De hiábavaló volt ez a nagy elhatározás, hisz már azokban a korokban is az ember mindig újat akart, mindig mindenen változtatnia kellett. Így nem tartott sokáig ez a nagy összetartozás, hisz hamar szétszakadtak más különböző nézőpontú vallásokra, rendekre. Ez érezhető napjainkban is, a folyamatos változásra, modernizálásra törekvés. A 21. századhoz érve még több szakadás, különválás következett be. A mai ember már nem összetartó, mindene a pénz, a siker, a jólét. Nem számít neki semmiféle közösség, csak önmaga, nem érdekli semmi és senki, énközpontú. Persze mindig is voltak és lesznek kivételek, s bennük van a remény, hogy hitünk, nézeteink soha nem fognak elhalni. Fontos hinni, hisz célt, reményt, utat mutat, új lehetőséget kínál minden ember számára.

Szász Péter, Nagykároly: A kereszténység olyan egyistenhívő vallás, amelynek középpontjában a názáreti Jézus élete és tanításai állnak. A római katolikus egyház a világ legnagyobb keresztény közössége. A katolikus egyház a világ egyik legősibb, máig fennmaradt vallási intézménye. A vallási közösség olyan emberekből áll, akik rendszeresen járnak templomba, rendszeresen imádkoznak, és mindenekelőtt hisznek Istenben. Az apostolok tanítottak, csodajeleket műveltek Jeruzsálemben, a hívek pedig követték őket és lelkesen jártak templomba, együtt dicsőítették Istent. A vallási közösség egy csoport, amely olyan emberekből áll, akik szívesen, rendszeresen járnak templomba és imádják Istent.

Manapság már egyre kevesebb ember jár templomba, ami nem helyes, ugyanis mindenkinek szüksége van lelki feltöltődésre. A mi egyházközösségünkben hála Istennek elég sok ember jár templomba, viszont szomorú tény, hogy egyre kevesebben vannak, akik fontosnak tartják a templomba járást és a vallásos programokat. Egyesek szégyellik, hogy hisznek Istenben, vagy egyszerűen csak nem érdekli őket, hogy ápolják az Istennel való kapcsolatukat. A hitünket sosem szabad semmibe venni.

Czumbil Márk-István, Nagykároly: Az apostolok tanítása szerint élő hívek, az első keresztény hívő közösség tagjai példát mutatnak a mai vallásos ember számára, mégpedig úgy, hogy példájuk lefekteti a közösségi élet alapvető szabályait. Az idézetben említett keresztények közösségi élete egy idealizált képet nyújt azáltal, ahogyan együtt élnek egymással és egymásért, illetve az Úr és Jézus által rájuk hagyott tanítás szerint. Ez üzenet lehet a mai ember számára, aki ezzel szemben sokkal lazábban értelmezi a tanítást, kibúvókat keres a parancsok alól, kényszerből vagy esetleg nem is él közösségi életet. Nekünk mint magunkat hithű kereszténynek tartó embereknek fontos feladatunk lenne a saját közösségeinkben visszatérni hitünk valódi normáihoz és ezek szerint élni. Amikor egy vallási közösségben megvan a bűnbánat, a felebaráti, önzetlen szeretet, illetve a rendszeres szentségekhez való járulás, akkor a közösség tagjai biztonságban érzik magukat, és megnyílnak egymás és Isten felé, ezzel nő az Istenbe vetett hitük. Ez az őszinte hit pedig másokat is vonz. „Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott." Következtetésképp a hívő közösséget követve fontos lenne a szeretet gyakorlása és a közös cél, amely az lenne, hogy a közösség minden tagjának meglegyen, amire szüksége van, és senki se halmozza fel javait, amikor mások szükséget szenvednek.

Kosztándi Klementina, Kézdi-vásárhely: Mai napig él ez a hagyomány, ma is a szentmisén kenyértörés, nálunk ostya felemelése történik. Mennyire szép gesztus, amikor valaki lehajol egy olyanhoz, akinek például nincs hol laknia, nincs mit ennie, és segít rajta. Engem mindig örömmel tölt el az ilyesmi. Annyi mindent köszönhetünk Istennek, többek közt saját magunkat is. Jézus vállalta az ember bűneiért a keresztre feszítést. Meghalt és harmadnapra feltámadt, ez is csak azt támasztja alá, hogy ő mindenható. Egyszerre több dologra is képes. Képes meghalni és feltámadni. Isten és az apostolai mindenhol hirdették az igét. A legelején nem sokan hittek Istenben és az evangéliumában, de apránként rádöbbentek az igazságra. Egyre többen lettek, maguk is tanítottak. Így terjedt el az ige Isten, az apostolok és a nép által.

Együtt imádkoztak. Sok csoda történt. Sok beteget meggyógyítottak Isten erejével az apostolok. Köszönöm Isten jóságát és szeretetét!

Vargyas Szilamér, Sepsiszentgyörgy: Jézus Krisztus mennybemenetelét követően az apostolok csodák közepette várták a parúziát, miközben gyülekezetbe szerveződtek. Az idézett szentírási rész a legelső leírás, amely jellemzi a keresztények vallásos közösségét. A közösség tagjait átjárta az apostolok hivatalos tanítása, amely kapcsolataikat még szorosabbra fűzte, és megalapozta az elkövetkezendő kenyértörés alkalmait, amelyet közös ima követett. Ekként fejlődött a liturgia. A zsidók számára a kenyér volt a legjelentősebb táplálék, ezért különös tisztelettel viszonyultak hozzá. A kenyértörés jelentéssíkja az elkövetkezőkben kiterjedt az eucharisztikus lakomára. A kora keresztény közösségek általános jellemzői közé sorolható az önkéntes adomány általi segélynyújtás a szegényeknek, az egyéni anyagi vagyon nélküli közösségi élet („mindenüket közösen birtokolták"). Még feljárnak a jeruzsálemi templomba imádkozni, azonban az alkalmi kenyértörést házanként végzik, egészen az első jeruzsálemi zsinatig. A szentírási részlet általános üzenetének tekinthető azon igazságnak a bemutatása, hogy Krisztus tanítása miként szenteli meg a hívő egyéni és ugyanakkor közösségbeli életét is. Az egyházi gyülekezet az emberi élet azon gyengédsége, amely által közelebb kerülhetünk mennyei Atyánk országához.

David Pulbere, Kolozsvár: Az idézet tökéletesen ábrázolja a vallási közösséget és a még mindig fenntartott kapcsolatot Isten és ember közt. Az apostolok napjainkban a hívő papjaink, akiknek köszönhető a még mindig létező egyház, a hit és kapcsolat ápolása Istennel. A gyónás segítségével megtudhatjuk, milyen Isten megbocsátása és mily nagy a szeretete. Együtt a mi mai apostolainkkal, a papokkal eszünk vasárnaponként a szent kenyérből. Megosztjuk azt, amink van, és továbbadjuk azoknak, akiknek szükségük van rá. Mai nap is vannak csodák, amelyek megerősítik hitünket. Megköszönhetjük az apostoloknak mindazt, amit nekünk biztosítottak és továbbadtak.

Kováts Álmos Botond, Szatmárnémeti: Jézus mondja: ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük (Mt 18,20). A katolikus keresztény ember megkeresztelkedése után az egyházhoz tartozik. A bérmálás szentsége bekapcsol minden embert az anyaszentegyház intenzívebb életébe, elérjük a keresztény nagykorúságot. Az egyház szó a görög ekklesia szóból származik, amelynek jelentése: Isten újszövetségi népe. Az egyház titokzatos feje maga Jézus Krisztus, míg a látható feje a pápa, Krisztus földi helytartója, Szent Péter apostol utódja.

A közösségi élet alapjaként a szentíró az apostolok tanítását, az életünk mások számára hasznossá formálását, a kenyértörésben való közösséget és a közös imát hangsúlyozza. Az apostolok által művelt csodákban és jelekben az addigra megkeresztelkedett sokaság felismerte a Lélek hatalmát. A javak megosztása a szeretet és a barátság kifejezése volt ebben az időben. A cél az, hogy a közösség minden tagjának meglegyen, amire szüksége van, és senki se halmozza fel javait, amikor mások szükséget szenvednek. A hívők ekkor még megtartották a zsidó vallás előírásait, és ez volt az összekötő kapocs a hagyományokkal. Az első keresztények megmaradtak a zsidóságban, ezért a többi zsidó elismerte buzgóságukat, és így folytatni lehetett az evangélium hirdetését. A szentíró hangsúlyozza, hogy az emberek egyénileg és egy közösség tagjaiként is meg vannak váltva: „Az Úr pedig napról napra növelte az üdvösségre rendeltek számát". Minden embernek fontos saját belátása szerint eldöntenie, hogy milyen valláshoz szeretne tartozni. Minden ember csak egy Istent imádjon, hisz az Ószövetségben olvashatjuk, hogy Jahve az egyetlen Isten, aki féltékeny más istenekkel szemben.

A XI—XII. osztályosoknak a Zsid 11,8-9-et kellett értelmezniük: „Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy. Hittel telepedett le az Ígéret földjére, idegen országban, és sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanazt az ígéretet örökölték."

Fűzi Botond, Kézdivásárhely: Ábrahám Istenre hagyatkozik. Vajon napjainkban hányan lennének, akik Isten kérésére szakítva korábbi életükkel, egy teljesen új közegbe térnének? Ábrahám válasza az Isten hívására ma is aktuális. Isten most is hív bennünket, a döntés rajtam áll, hogy képes vagyok-e arra, hogy rábízzam magam Isten gondviselésére és szeretetére. Ábrahám tudta, hogy Isten jót akar neki, ezért gondolkodás nélkül tette, amit Isten elvárt tőle, és lám, Isten nagy-gyá tette népével együtt. Ez több ezer év után sem változott. Isten ma is a legjobbat szeretné nekünk: hogy mindannyian eljuthassunk az örök boldogságba. Azonban ennek gátló tényezője a bűn, amely nem hagyja Isten tervét kibontakozni bennünk. Általa elszakadunk Istentől és kételyeink támadnak mindenhatósága felől. „Miért lesz ez jó nekem? Miért én?" - és hasonlók. Sok esetben nehéz megtenni ezt a lépést, de ha tényleg bízunk Istenben, akkor „valami jó is kisülhet belőle".

Bazsó-Dombi Csenge, Kolozsvár: A szentírási idézet a bennünk és ősatyáinkban rejlő hitet mutatja be. Az ember az idők kezdete óta hisz, ez mindig is bennünk élő dolog volt, ám nem mindenki a megfelelő táplálékkal élteti ezt. A mai világban mindenki hisz valamiben/valakiben. Az a bizalom, ami Ábrahám és Isten között volt, az köztünk mint embertársak közt is megvan, pont ezért hiszünk a szeretteinkben. Hisszük, hogy nagy dolgokra képesek. Ugyanakkor sokan egy természetfölötti lényben is hisznek, esetleg abban, hogy a szeretet az, ami a világunkat irányítja. Ez mind emberi ösztönből jön, ám ez még nem teljes hit - az csak Istenben teljesülhet be.

Zágoni Andrea, Kézdivásárhely: A hit az ember Istennek adott válasza és kettőjük párbeszédének, illetve kapcsolatának a hídja is. Ezért választ vár tőlünk, amelyet életünkkel adhatunk. A hit az az isteni erény, amellyel hiszünk Istenben és mindabban, amit nekünk mondott és kinyilatkoztatott, és amit az egyház nekünk hinni előad, mert Isten maga az igazság. Katus László szerint: „Az egyház nemcsak látható intézmény, hanem természetfeletti közösség, misztérium is, igazi lényegét csak a hit útján lehet megérteni". Ábrahám teljes mértékben megértette ezt, törekedett megismerni és megtenni Isten akaratát, annak ellenére, hogy emberi természete néha kétségbe vonta az isteni küldetést. A rómaiakhoz írt levélből tudjuk, hogy „Az igaz hitből él", a galatákhoz írottból pedig, hogy az élő hit „a szeretet által tevékeny". Ábrahám elsősorban Isten iránti, majd családja, népe iránti szeretetből cselekedett. Belevetette magát az ismeretlenbe. Nem félt a zord vizeken hánykolódó hajó kapitányának lenni. Isten szeretetéből adódóan tudta, hogy az Úr nemcsak a neki tett ígéreteket, hanem az Izsáknak és Jákobnak tetteket is be fogja teljesíteni, hiszen Isten maga az igazság és a jóság. Vajon a ma embere képes-e a feltétel nélküli hitre? Képes lenne-e nekivágni a sötét ismeretlennek térkép és GPS nélkül? Nem. Nem, mert fél. Mert nem hisz, nem bízik Istenben. Mert a média és embertársak a hitetlenség ösvényére terelik. Mert árulkodó Júdásként és hitetlen Tamásként akar az emberek felett uralkodni. Viszont a hívő ember tudja, hogy Isten nem indítja gyermekeit útravaló nélkül. Az élet nagy utazásához táplálékként fiának, Jézus Krisztusnak testét és vérét, illetve az örömhírt adja, hiszen „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik" (Mt 4,4). A helyes útról való letérés elkerülése érdekében pedig Isten a legszebb térképét és a legdrágább GPS-ét adja, a dekalógust, a tízparancsot, amely védőkorlát és jelez, ha rossz útra térünk a mennyek országába vezető út során. A jelenkor embere igaz hittel rendelkezik, ha akkor is elhisz valamit, ha nem látja, éppen úgy, mint az évszázadok során élt szentek vagy boldogok, mert tudták, ébernek kell lenniük, „mert nem tudjátok, sem a napot, sem az órát" (Mt 25,13).

Incze Klaudia, Kézdivásárhely: Ábrahám hite abban nyilvánult meg, hogy nem mérlegelte a költözéssel járó nehézségeket, hanem Isten segítségében bízva útnak indult. A hit és a bizalom elválaszthatatlanok egymástól. Az Újszövetségben is találkozunk az Istenbe vetett bizalom példájával, amikor Péter Jézus szavára kivetette a hálót annak ellenére, hogy a halászok tapasztalata azt sugallta, hogy napközben nem érdemes halászni. A hívő ember képes feladni a tapasztalatait és a tudását is, mert tudja, hogy Isten hatalma minden emberi képességet, tapasztalatot meghaladhat. Az Istenbe vetett hitnek jó példái azok a keresztény családok, akik a gyermekvállalásnál nem mérlegelik az anyagi helyzetüket, hanem az Istenbe vetett hitükkel bíznak abban, hogy mindent megkapnak, ami számukra a későbbiekben szükséges lesz. Érdekes módon a jobb anyagi állapotban lévő szülőknél hiányzik az Istenbe vetett bizalom. Talán ez a magyarázata annak is, hogy a hívő és szegényebb szülők több gyereket vállalnak, mint a jobb anyagi körülmények közt élő társaik. A gazdagságnak a hitre való veszélyére Jézus is felhívta a figyelmünket, amikor így fogalmazott: „Köny-nyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni". Összefoglalásként elmondhatjuk tehát, hogy a hit annyit jelent, mint teljes egészében Istenre hagyatkozni, mint ahogyan a kisgyermek is teljesen a szüleire bízza magát.

Kerezsi Kinga, Kézdivásárhely: A hit Isten és ember kapcsolatának, párbeszédének a hídja, tudás és bizalom, a három isteni erény egyike. Hitünk akkor nevezhető élő hitnek, ha tetteimmel, magatartásommal is tanúsítom hitemet. Ábrahámnak erős hite volt, ugyanis nem kételkedett Isten szavában, hitből engedelmeskedett neki. Ábrahám hitével válaszolt az ő Istenének, az ő hite és útja az Ígéret földjére arra buzdít minket, hogy ha elég erős az Istenbe vetett hitünk és az Istennek mondott igen jegyében cselekszünk, mint Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus, akkor Isten megjutalmaz minket. Ahogyan Ábrahámot is az Ígéret földjére vezette, minket is elvezet az üdvösség útjára, és megadja számunkra a feltámadás örömét, ahogyan egyszülött Fiának. A hit ugyanis már most megadja nekünk a mennyei boldogság előízét.

Egy 21. századi ember talán nem lenne képes úgy tenni, mint Ábrahám, azonban erős meggyőződésem, hogy a katolikus hívők közösségében találnánk olyan élő hittel rendelkező embert, aki képes lenne belevágni az ismeretlenbe Isten hívogató szavára, amellyel egyben ígéretet is ad számunkra.

Pászka Alpár, Kézdivásárhely: A hit Isten ajándéka, ami az embert, különösképpen a keresztény embert kell jellemezze azáltal, hogy hisz Istenben, elfogadja a Biblia tanítását és azt, hogy Jézus Krisztus azért halt meg, hogy megváltsa és üdvözítse az embert. Az ősatyák, Ábrahám, Izsák, Jákob megkapták a hitnek az ajándékát, és ebben a szellemben engedelmeskedtek Isten parancsainak egész életük során. Nem szabad megfeledkeznünk Ábrahám, Izsák és Jákob áldozatáról, amellyel életüket az Istennek való szolgálat határozta meg, hitükért az Úr megjutalmazta őket: „Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövényét, utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját. Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál a szavamra" (Ter 22). A szentírási idézet példaértékű lehet globalizálódó világunk embere számára a megbolydult és zsúfolt mindennapjai során, hogy meghallja Istent, higgyen az ő üdvösségre vezető szándékában, kiegészítve hitét a remény és szeretet isteni erényhármasává, keresse azt a kapcsot, ami az embert Istenhez fűzi.

Ilyés Andrea, Kézdivásárhely: Ábrahámnak Istenbe vetett mélységes hite tette lehetővé Isten tervét. Ábrahám bízott az Úrban, gondolkodás nélkül, nem kételkedett ígéretében, dicsőítette Istent. A hit az az isteni erény, amelyben értelmünkkel és akaratunkkal ráhagyatkozunk Istenre és elfogadjuk a tőle kapott kinyilatkoztatást. Ez azt jelenti, hogy lehet, nem érzem, tapasztalom Isten jelenlétét, cselekedetét, nem hallom a szavait, mégis hiszek benne, mert amit Isten kinyilatkoztatott, az úgy van és az teljesen igaz. A hit mindaz, amit tudományosan nem tudunk megmagyarázni, mert oda csak a hitünkkel vagyunk képesek „ellátni". Minden emberben megvan az a vágy, hogy megtalálja az értelmet, a célt az életében. Ez alapvető emberi törekvés. A hívő ember számára ez a hit csakis Istenben gyökerezik, mert ő teremtett minket, ő ismer a legjobban, ő jelölt ki számunkra egy utat ebben a világban. Ezt kell megtalálnunk a hit segítségével és követnünk. Úgy gondolom, nem jó, ha csak általában hiszünk Isten létezésében és a történelmi eseményekben. Sajnos nagyon sok 21. századi ember hitélete ennyiben kimerül. Vannak olyanok, akik „hiszem, ha látom"-típusú emberek. Az Istenbe vetett hitet gyakorolni kell. Ő a mi Atyánk, aki akarta, hogy legyünk, „aki feltámasztotta a mi Urunkat, Jézust a halálból, aki a mi bűneinkért halálra adatott, és akit feltámasztott a mi megigazulásunkért".

Salamon Csongor, Sepsiszentgyörgy: Ábrahám története a Biblia egyik legismertebb és legjelentősebb története, amely egy ember Istenben való hitének lehetséges mértékét és erejét példázza. Véleményem szerint ezt a pár sort mindenkinek ismernie kellene, még ha nem keresztény is az illető, mert mindenkinek bebizonyítja, hogy erős hit mellett nincs lehetetlen. Elsősorban meg kell értenünk, hogy Ábrahámnak mekkora döntést kellett hoznia. Fogalma sem volt arról, hova megy, mi fogja ott várni, és azt sem tudhatta, hogy ha nem lesz ott semmi, vissza tud-e még jönni onnan. Ezeket figyelembe véve kijelenthetjük, hogy hatalmas tanúságtételt tett a hitéről, amire nagyon kevesen képesek, legyen szó bármiről, nem csak Istenről. Másrészt vessünk egy pillantást az idézet lényegének modern társadalmi megnyilvánulására. Hinni akármiben lehet, így talán egyszerűbb is lesz jó példát találni. Gondoljunk csak az első űrhajósra, aki elhagyta a bolygó légkörét, Jurij Gagarinra. Nem tudhatta, mi várja ott, ahová megy, egyáltalán lehetséges lesz-e a visszatérés, mégis erős hitének köszönhetően történelmi tettet hajtott végre, pont mint Ábrahám. Az egészet összefoglalva kijelenthetem, hogy ha bármit el akarunk érni az életben, hinnünk kell a sikerben, mert hit nélkül nem fogunk sem mi mint személy, sem az emberiség előrehaladni.

Balázsi Bardocz Rita Mária, Sepsiszentgyörgy: Hit alatt azt értjük, hogy a vallás tanítását igaznak vallja. Más megfogalmazásban a hit válasz Isten felhívására és szeretetére. Vajon a ma élő ember hite tud-e olyan erős lenni, mint Ábrahám hite? Az Ószövetségből megtudhatjuk, hogy Ábrahámnak volt talán a legerősebb hite a kiválasztott nép körében. Ő tiszta hitből engedelmeskedett Isten akaratának, hátrahagyva régi otthonát, Istenbe vetett bizalmával elindult az ismeretlenbe. Nem félt hátrahagyni régi életét egy isteni ígéret miatt. Ez bizonyítja legjobban hitének tisztaságát és erősségét. Így statuál példát minden ember számára. A 21. századi ember hitélete teljesen más. Az emberek elrejtik a hitüket embertársaik elől, már-már szégyenkeznek miatta. Ámde hitük szilárdabb és erősebb is, mint amilyen Ábrahámnak volt, mivel sokkal több támadás éri az ő meggyőződésüket, nagyobb bizalommal fordulnak Istenhez, tartanak ki mellette és érte. Összességében elmondhatjuk, hogy habár az idők változnak, és mindig másmás nehézségekkel kell szembenéznie az embernek, hogy hitét megtartsa, mégis az Isten szeretetének és irgalmasságá-nak köszönhetően az ember megmarad a hitében.