Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap


kÖZÖSSÉGÉPÍTŐ ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ

 

A Kett-pedagógia a gyermeket elfogadja, tiszteli, és nem akarja megváltoztatni. A gyermekre építi - a mi esetünkben - az elsőáldozási felkészítőt, amit nemrégiben dolgozott ki és próbál bevezetni nálunk is Nagy Enikő (Kriszta nővér - Mallersdorfi Ferences Nővérek közösségének tagja), a módszer hazai úttörője. Erről kérdeztük többek között azzal a céllal, hogy még többen értesüljenek a lehetőségről, és olvassanak arról is, pontosabban hogyan épül fel és hogyan működtethető egy ilyen szemléletű felkészítő.

Bodó Márta: Úgy tudom, kidolgozott egy, a Kett-pedagógia elemeit használó plébániai elsőáldozási felkészítőt. Honnan jött a gondolat? A Kett-pedagógia eszközigényes, hogyan tudják ezt a templomban, a szentmisében alkalmazni a papok? Milyen az elsőáldozási felkészítő ezzel a módszerrel, miben újul meg?

Kriszta nővér: Az elsőáldozási felkészítő programot, melyet Brassóban a belvárosi plébánián alkalmazok, és amelyet eddig Székelyudvarhelyen a Szent Pio Lelkigyakorlatos házban mutattam be augusztusban, Esther Kaufmann nővér (Szent Keresztről nevezett Kongregáció), dr. Meinulf Blechschmidt plébános és Marianne Fackler dolgozta ki. A katekézis bevezetőjében a szerzők hangsúlyozzák, hogy a szentáldozáshoz vezető út - gyerekek és felnőttek számára egyaránt - a hit titkaiba vezető út. Ez a titok nem sötétség, nem-tudás, amit tanulmányozással, magyarázattal, meghatározással megvilágosíthatunk. „Ez az én testem, mely értetek adatik", ez a titok, Jézus szeretetének kifürkészhetetlensége, amit csak akkor közelíthetünk meg intellektuális magyarázattal, amikor a szív már nyitott az ő szeretetére. A gyerekek a felkészítő során egy hosszú belső utat járnak végig, amely az Úr asztalához vezeti őket. Mi magunk is velük tartunk ezen az úton, hogy számukra a hit titka élő hitté, átélt tapasztalattá, élettapasztalattá válhasson. Pontosabban hitünk megosztásával tanúsíthatjuk a gyerekek számára Jézus Krisztus mint Úr, testvér, üdvözítő jelenlétét, életét, szeretetét és közelségét. Megosztjuk azt, amiben hiszünk, így a foglalkozások a megosztások helyévé válhatnak. De ennek a megosztásnak nem Istenről szóló, hanem Istentől, Isten lelkéből szóló beszédnek kell lennie. A gyermek a személyes és átélt tanúbizonyságokban bízva kezd a hit útján járni. A hit bizonyossága a személy bensőjéből, szíve mélyéről fakad, és hatol az őt hallgató személy szíve mélyébe, keresi az ő elhatározásához szükséges erőt, a saját egyedülálló Igenjét. Így formálódik a közösség a felkészítés alatt: hitből a hit felé. Az egyház egyik alapvető sajátossága: közösség a hitben. Senki sem hisz csak önmagáért. A kört nem mi alakítjuk, és a hitet, a közösséget, a szeretetet sem tudjuk mi létrehozni, mert az csak lassan formálódik. A gyerekek belépnek életükkel a „körbe", beilleszkednek és belsőleg alakulnak. Teljes és mélységes szabadságban tesszük meg ezt az utat, belülről, a többiek hitének és életének részvételével. Ez egy személyes út a hit felé, ugyanakkor személyes találkozások útja is - amibe a tudás is beágyazódik.

Az elsőáldozási felkészítő címe: Ma a te házadban kell megszállják. A Zakeusról szóló találkozástörténet az elsőáldozási katekézis szimbolikus kulcstörténete, vagyis a gyerekeket a Zakeus által megtett úton vezetjük, amelynek fő állomásai a kapu, a fa és a ház. A kapu mint szimbólum kifejezi a nyitottságot, megnyílást és a bezárkózást, elzárkózást. Zakeus a kapuban hallja, hogy jön Jézus. Látni akarja. A gyógyító történetekben érzékszerveik kapuit tudatosítjuk a gyerekekkel (szem, száj, fül, kéz, végül a szív), amelyeket saját döntésünk alapján megnyithatunk vagy bezárhatunk. Milyen értékekre nyithatjuk meg, és mi elől zárhatjuk be őket? A gyógyító történetek útja feltárja, ki vagyok. Belépek a történetbe, felismerem magam Jézus előtt, hogy szükségem van a gyógyulásra. Például a gyerekek az egyébként egészséges kezüket Jézus felé nyújthatják, és kérhetik: „Uram, gyógyíts meg engem, hogy jól bánjak a kezemmel!" Itt már érintjük a bűnbánat szentségét. A történetekben, amelyekben minden „itt és most" történik, elkísérjük Jézust, megnézzük, merre van, mit tesz, megtapasztalhatjuk jelenlétét, az emberekkel való bánásmódját, szavainak erejét ígéreteivel, követeléseivel és ajándékaival együtt. A „kapunál" megtapasztaljuk, hogy „jön Jézus", „Jézus érzékszerveimet gyógyítja, szívemet gyógyítja" és „Jézus megnyithat engem". Amit Zakeus történetében gyorsan és könnyedén elmesélnek - attól a vágytól, hogy látni akarja, ki Jézus, addig, hogy gyorsan előresiet és felmászik egy fára -, hosszú belső út van a gyerekek számára, a mélység és a magasság növekedése, mint egy fa növekedése lefelé a gyökerek és a magasba, az ég felé. A találkozástörténetben körforgás van: keresem azt, aki azért jött, hogy engem megkeressen. „Ma a te házadban kell megszálljak!" -így sürgeti Jézus a csendben várakozó, őt figyelő Zakeust, aki gyorsan és vidáman jön le a fáról, hogy Jézust házába fogadja. A fa jelképezheti Zakeus egyre növekvő, erősödő és végül meggyökerező vágyát, hogy Jézust közelről megismerje. A növekvő gyermekről is beszél a fa. Nem Zakeus búvóhelye, hanem olyan hely, ahol „kitekint" bezártságából, tele vágyakozással várakozik. Máskülönben hogyan lehetne boldog, amikor Jézus feltekint rá? Zakeus Jézus-keresését, ezt az örömét szeretnénk felébreszteni a gyerekekben. A gyógyító történeteket a tékozló ifjú története zárja, amelyben egy világos, befogadó, hazaváró házat, otthont nyitunk meg a gyerek előtt. Ez az Úr asztala, amely felé tartunk. Itt találkozik és itt éli át a gyermek a bűnbánat, a kiengesztelődés szentségét. A második útszakasz a „fától" a „házig" a keresztség szentségével kezdődik, most már személyesen igent mondunk a Jézussal való útra, és az ezt követő történetekben, témákban a figyelmünk Isten házára, az Úr asztalára irányul. „Jön Jézus" - innen indulunk, „Itt vagyok, az élet kenyerét adom neked" - ide érkezünk.

B. M.: A szentségekre való felkészítés főleg a plébánián történik és a papok feladata. Hogy fogadják ezt a módszert a papok? Milyen arányban érdeklődnek, vesznek részt a képzésen és alkalmazzák? Milyen kihívások elé állítja őket ez a program?

K. n: Szerencsés helyzetben vagyok Brassóban, a belvárosi plébánián, mert a plébános kezdettől fogva nyitott volt e módszer iránt, támogatott, kedvező feltételeket teremtett, egyszóval nagyon együttműködő volt. A programot magam is jelen tanévtől fogom teljes egészében alkalmazni. Eddig csak a gyerekekkel foglalkoztam, de a programhoz a szülőkkel való kapcsolattartás (szülői levelek, szülői esték) is hozzátartozik, amely által a gyerek a szülő, az egész család támogatását megtapasztalja a felkészítés útján. A szülői estek és szülői levelek által - melyek kis elmélkedés keretében zajlanak - azt szeretnénk, hogy a szülők számára hozzáférhetővé tegyük mindazt, ami gyermekeikben már fejlődésnek indult, és segíteni szeretnénk abban, hogy saját maguk számára és otthon is vallásos légkört alakítsanak ki, hogy ezáltal a katekézis és az otthon között ne legyen túl nagy a szakadék. Vagyis a családban együtt is meg tudják „tapasztalni", amit a gyermekek már megtapasztaltak a foglalkozáson, a katekézis ezáltal a családban is kifejtheti hatását, a családot eggyé forraszthatja, a szülőket feladataikban megerősíti. Azok a szülők, akik gyermekeiket vallásosan szeretnék nevelni, de nem tudják, hogyan, ilyenformán „valamit kézhez kapnak", amivel gyermekeikkel együtt konkrétan még imádkozni is tudnak. Néha új utak nyílnak meg a hit felé. Például az első téma szülői levele így hangzik:

 

Kedves Szülők!

Az elsőáldozási felkészítő útja elkezdődött. Önök elindították ezen az úton a gyerekeket és azt szeretnék, hogy az „Úr asztalához" járuljanak. A kereszteléskor elkezdett út tovább folytatódik, és Önök vállalták, hogy továbbra is kísérik a gyerekeket a Jézus Krisztussal való úton.

A gyerekek sok-sok utat járnak be. Ide-oda szaladgálnak játékosan, tele életkedvvel, vakmerően, néha félénken. Néha rászólnak: Állj! Jöjj ide! Indulj el! A gyerekekkel együtt töltött pillanatokban újra felfedezik a világot annak veszélyeivel és örömeivel, velük együtt csodálkoznak, boldogok, hálásak és néha aggódnak.

Az elsőáldozás útja is egy olyan út, amelyen új felfedezéseket tehetnek a gyerekekkel. Szeretnénk bátorítani a felfedezésre való nyitottságra, a régit felfedezni, az elveszettet újra megtalálni. Lehet, hogy a mindennapi élet ezer dolga alatt a gyerekekkel felfedezik az egyszerűt, az igazán fontosat és a nélkülözhetetlent.

Milyen gyakran vagyunk összetörve, mert annyi minden történik az életünkben! A központot megtalálni, fellélegezni, ember maradni, ez a fő kívánságunk. Ennek a szülői levélnek a célja, hogy a felkészítő során ösztönzést és segítséget kapjon az Ön gyereke a családban, olyan egyszerű és fontos pillanatok megélésében, amelyek jobbá, szebbé és bensőségesebbé teszik az életet. Merjen időt szánni a mélyebb együttlétre a gyerekkel és a családdal.

Átéljük és átgondoljuk: az üres asztal köré ülünk, lekapcsoljuk a rádiót, telefont, tévét, elcsendesedünk, kicsit hallgatózunk, milyen zajok szűrödnek be a szobába, meggyújtunk egy gyertyát, a többi fényt kioltjuk, egy kis terítőre, az asztal közepére rakunk egy üres tálat (az üres tál a nyitottságra, a foglalkozáson tapasztaltakra fogja emlékeztetni a gyereket), egy ideig figyeljük csendben a lángot, megszemléljük a gyertya fénye által megvilágított szobát, az arcokat. A mai nap lemenőben van. Mi az, ami a mai nap jó volt? Vissza tudok emlékezni? (Mindegyik családtag megoszthatja mindazt, ami jó volt aznap.) Mi az, ami nem volt jó? Valamit meg tudunk nevezni? Imádkozunk: Jóságos Isten! Este lett. A nap lement. A mi körünkben ég a gyertya. Csendesen lobog a lángja. Mi is lassan elcsendesedünk, a kezeink elcsendesednek... Mi mindent tettünk ma a kezünkkel, hordoztunk, ajándékoztunk? Jóságos Isten, az egész napunkat rád bízzuk. A jó dolgokért hálát adunk. A rosszat sajnáljuk. Maradj velünk, hogy békében pihenjünk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

 

Ezt az együttlétet az egész felkészítő során gyakorolják a családban, de a foglalkozások után új levelet kapnak a szülők az új témával kapcsolatban, új impulzusokkal.

B. M.: Úgy tudom, az egyéves programot, a két félévit, két alkalommal, háromnégynapos képzés során mutatja be az érdeklődőknek. Tartja a kapcsolatot a képzések közti időszakban is a papokkal? A Kett-pedagógia alkalmazásához hosz-szabb képzésre van szükség, ez esetben miért elég a viszonylag rövid idő is? Mi a tapasztalat, hogyan tudják jól alkalmazni?

K. n: A székelyudvarhelyi képzés során azt tapasztaltam, hogy legalább 3-4 egész napra lenne szükség egy félév bemutatására ahhoz, hogy több időt tudjunk szánni a témák utáni megbeszélésre, megosztásra. Nem a Kett-pedagógia bemutatására fektetem a hangsúlyt ez alkalommal, hanem egy alkalmazásra érdemes, gyerekek és szülők által egyaránt kedvelt elsőáldozási felkészítő programot szeretnék bemutatni plébániai hitoktatásra, melyben a témák Kett-módszerrel vannak feldolgozva. Találkoztam papokkal és vallástanárokkal, akik beszélgetések során beismerték, hogy sok helyen az elsőáldozási felkészítő a parancsok, meghatározások puszta megtanulásából, az iskolában tanultak ellenőrzéséből áll. Egy év múlva már nem sok ismeretre emlékeznek a gyerekek, és mindezt saját kudarcként élik meg.

B.M. Milyen tapasztalatai vannak (a papokkal) az eddig képzések során, nyomán? Jól megy a közös munka, könnyen tudják alkalmazni?

K. n: Eddig egy képzésem volt a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban elsőáldozás témában. Az elsőáldozási felkészítő program bemutatását én ajánlottam, miután felkértek Kett-pedagógiai képzésre hitoktatók részére. Elsősorban azokat a papokat, vallástanárokat akartuk megszólítani, akik a plébániákon készítik fel a gyerekeket a szentáldozásra, mert a plébánia ideális hely ennek a módszernek az alkalmazására. A képzésen azt tapasztaltam, hogy a papokat, vallástanárokat elgon-dolkodtata ez az új szemlélet, de még nehezen tudnak elszakadni attól a felfogástól, hogy a gyermek meg kell tanulja kívülről, amit tudni kell elsőáldozásra. Az eredmény ily módon látványos, de nem tartós. A mélyebb szemléletváltás onnan gyökerezhet, ha tudatosítjuk, elfogadjuk, hogy az ember test, lélek, szellem egysége. Ez a Kett-pedagógia egyik alapelve. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen foglalkozásokon a gyerekek lecsendesednek, elmélyülnek, elégedettek, jól érzik magukat abban a bensőséges légkörben, amit ők maguk közösen tudtak megteremteni, mert őket ezeken a foglalkozásokon teljes, egész emberként fogadják el. Október 29-30. között Nagyváradon fogok az elsőáldozás témával képzést tartani Böcskei László püspök úr meghívására, november 9-11. között pedig Kolozsváron is bemutatom a programot a CRSM központban Homa Ildikó szociális testvér meghívására.

B. M.: A képzés a liturgiához kapcsolódik, a gyerekeket a liturgiához (is) szeretné közelebb vinni, az eucharisztiához. Ha a pap a szentmisében alkalmazza a Kett-pedagógiát, hogy működik a liturgia? Nem „vész el" a liturgiából, ha a menete a módszerhez alkalmazkodva netán némileg megváltozik? Mik a pozitív hatások, azaz hogyan tapasztalják meg a szentségi Jézust a gyerekek (és a képzést elvégző papok)?

K. n: A program úgy van összeállítva, hogy bizonyos témákat, mint pl. hogy Jézus meggyógyít egy süketnémát, az utolsó vacsora története, igeliturgia keretében dolgozzuk fel a szülők és gyerekek jelenlétében. Összesen öt igeliturgiás téma van az egész programban. Nekem sok tapasztalatom nincs a gyermekszentmisékkel kapcsolatban, csak arról tudok beszélni, amit a szerzők a felkészítővel kapcsolatban az igeliturgiákról, szentmisékről írnak.

Az egész felkészítésnek az eucha-risztia ünneplése a fő célja. A csoportfoglalkozásokból a gyerekeket az ünnepléshez vezetjük, de oly módon, hogy az ünneplésben az egység megtapasztalható legyen. Nem egy különleges gyermekmisére törekszünk, hanem arra, hogy tudatosan és teljességgel, élő hittel együtt ünnepeljünk. A gyerekek felkészítését a szentáldozásra az egész közösség feladataként értelmezzük. Csak kevesen fogják közvetlenül vezetni a gyerekeket, de mindenkinek szívügye kell legyen, hogy a gyerekek bensőleg jól felkészülten érkezzenek az Úr egy és ugyanazon asztalához, ahol a közösség vasárnapról vasárnapra összegyűl.

Az eucharisztia ünneplésének mély jelentését és élő gazdagságát nem köny-nyű minden gyermeknek megtapasztalni. Sokszor a felnőttek is csak külsőleg élik át a szentmisét. Ebben a helyzetben lehetőség nyílik a felkészítő során az egész közösség számára, hogy az elsőáldozásra készülő gyerekekkel együtt az eucharisztia ünnepét megújult látással, mélyebb értelmében fedezzék fel, és a megszokottat élőként tapasztalják. Nem kell gyerekessé válni ahhoz, hogy a gyerek felé forduljunk. Ellenkezőleg, sokszor a gyerekekkel való találkozásban tapasztaljuk meg az egyszerűt és a lényegest. A gyermek első belső tapasztalatát a szentmisén abból nyerheti, ahogy mi, a közösség, részt veszünk a szentmisén, amelyen szeretettel és tisztelettel, figyelemmel, minden érzékünkkel és egész életünkkel ünnepeljük. Az eucharisztia ünneplése a mi hitünk titkának az ünneplése. Ezt nem tudjuk sem magunknak, sem a gyerekeknek racionálisan megmagyarázni. Marad egy megajándékozott hittitok és szeretetteljes találkozás, mint ahogy az emberek is megtapasztalták az Urat mint igaz Istent és igaz embert. Ez az elsőáldozási felkészítő program úgy van összeállítva, hogy minimális kellékkel kivitelezhető. Nagy hangsúlyt fektet a közösségépítésre, a hitnek a közösségben való megélésére, emellett pedig bevonja a családot is.

 

 

Keresés a Katholikos oldalain