Veress Károly: A nemzedékváltás
szerepe a kultúrában.
Kvár 1999. 400 lap
Miért nemzedékváltás? Miért felvetni egy filozófiai körökben mostohán kezelt problémát? Veress Károly monografikus írása válasz; eszmefuttatása, kutatása hitelesen tematizált, s arra késztet, hogy identitáskereső/választó gesztusainkban nemzedéki problémáinkra jobban odafigyeljünk, felszámolva az említett mellőzöttséget.
A kontextus: a nyugati kultúra, a modern történelem; a tárgyalandó jelenség: a nemzedékváltás, amely olyan dichotómiák vizsgálatát igényli, mint hagyomány–újítás, konformizmus–nonkonformizmus, konfliktus–konszenzus stb., vagyis európaiságunk pulzusát képező ellentmondások kitapintását. A kutatás dialektikája próbára teszi a filozófiai kezelésmód lehetőségeit és esélyeit alapvető létmódozataink értelmezése végett.
A kézbe vett könyv kultúra–idő–nemzedék hármas csomópontját bontja ki, új összefüggésekben kapcsolja össze azokat, előkészítendő a nemzedékváltás szerepének tisztázását. A fogalmak első látásra is óriási szellemi tereket implikálnak, mindegyik terminus kellő rálátást igényel, ily módon a filozófiai diskurzus kiegészül szociológiai, antropológiai szempontokkal is. A problémák sokoldalú, interdiszciplináris elemzése s a kellő elméleti-módszertani megalapozás a szerző felvállalt/beteljesített erőfeszítése.
Elsődlegesen a kultúra fogalmának alapos vizsgálata teszi lehetővé a témába való beilleszkedést: a terminus történetének felvázolása, jelenkori akcepcióinak felsorakoztatása hozzájárul a hipotézis megfogalmazásához. A szerző elhatárolja szubjektív–objektív kultúra, kultúra–civilizáció fogalmait, s feltár szemiotikai, antropológiai, értékfilozófiai megközelítéseket is.
A kultúra hagyományképző folyamata fizikai időben bontakozik ki, időtudatot igényel, s nyilván az ember időbeni létezésének terméke. Így válik az idő kategória kultúra és nemzedék viszonyában szükségszerű összefüggésteremtő kapoccsá. Kulturális létünk, nemzedéki öntudatunk egyaránt az időbeliség megtapasztalásához kötődik. Világ és lélek idejének találkozási módjai a kultúra jelenségei, ezáltal a nemzedék sajátos problémái. Az idő különböző aspektusainak elemzése – fizikai, szociális, történelmi szempontokból – egyértelműen a nemzedékiség megértésének eszköze.
A nemzedék sajátos értékalkotó, értelemadó együttlét, a generációk identitása korántsem merül ki az életkori vagy térbeli közelségben. A nemzedék közösen „átélt idő” (Bergson), tudati-tapasztalati egység (Husserl), közös tartózkodás a most-ban, az időfelettiség s az elmúlásnak való ellenállás kedvéért (Heidegger). A nemzedék sajátos jelentésrendszer kialakítója, specifikus kódok használója, kollektív törekvés egy újfajta szövegvilág megalkotására. Ez az a pont, ahol a szerző fejtegető értelmezése az előkészített problémát kibontja, a három bemutatott terminus kohéziója révén megválaszolódik az alapkérdés, kirajzolódik a nemzedékváltás mibenléte. Ennek alapján a generációk váltakozása a különböző háttérrel rendelkező, más-más időben kialakuló nemzedékek sajátos szembesülése. A határesemény nyomán valami „más” jön létre, tudjuk meg az elemzés végigkövetése nyomán: átrendeződnek a szokványos struktúrák és funkciók. Az új kultúrahordozók a régiek helyébe lépnek, sok esetben „harc” által, mivel a magatartási és cselekvési formák összeférhetetlenek, s hiányzik a közös nyelv. Az idősebb nemzedék élettapasztalatainak továbbítási szándékát a fiatalabb generáció elutasítja, s a készen álló tudásanyagot letűnt világnak tekinti.
A könyv utolsó fejezetében a szerző figyelme a komplex konfliktusrendszer megértésére, megoldási lehetőségeire irányul, a hermeneutikai szemléletmód eszköztárát erőteljesen kiaknázva. Pedagógiai szempontból feszültség van tanító és tanítvány között, s ha ezt fel akarjuk oldani, a tanítványnak is nevelnie kell tanítóját kreatív kölcsönhatás nyomán. Antropológiai megközelítésben normaváltással, életmódbeli különbségekkel szembesülünk, szemiotikai viszonylatban az új nyelv megjelenése eredményez kommunikációképtelenséget.
Veress Károly úgy véli: a konfrontáció század végimegoldása az együttműködésben, nézetegyeztetésben,szóértésben rejlik. A „domináns” nemzedéki szerep leépül. A könyv konkrét, alapvető konklúziója útnyitás, lehetőség-felvillantás. A nemzedékek ellentmondását, értékrendbeli inkompatibilitását s a hagyományhoz fűződő (őrzés–elvetés) dilemmát feloldja a dialógusra tett kísérlet. Kialakul egy olyan hermeneutikai szituáció, amely közeledni, tolerálni, feszültséget oldani tanít meg. A „korhangulat” értelmében a szerző elutasítás helyett konszenzust, dominancia helyett együttélést javasol, hisz paradox módon ez marad posztmodern korunk egyetlen-sokféle kínálata.
A kolozsvári Polis és a Pro-Philosophia Kiadó közös kiadványaként megjelenő sorozatnyitó könyv hiányt pótol mind a felvetett téma, mind a probléma hermeneutikai kezelésmódja által. A sorozat további köteteit óhatatlan érdeklődéssel várjuk.
Kálmán Ungvári Kinga