RÉGI-ÚJ CÉLOK ÉRDEKÉBEN – A MŰVÉSZET SZERELMESEIRŐL

A XIX. Országos Képző- és Iparművészeti Amator Artium

Őszinte leszek: szeretném, ha ez az írás felkeltené az olvasó a figyelmét az április 2-án megnyíló XIX. Országos Képző és Iparművészeti Tárlat Esszencia Kiállítására.

A háromévente megrendezésre kerülő kiállításról – mely Magyarországon az amatőr képzőművészek legnagyobb seregszemléje – katalógusunk előszavában értékelést adnak mindazok a kiváló szakmai személyiségek, akik aktívan részt vállaltak – mint zsűritagok – az egy éven át tartó előkészítő munkálatokban. Itt és most ezért az ő kenyerüket nem szeretném elvenni, viszont engedjék meg, hogy a megjelentetett írások miatt is, szíves figyelmébe ajánljam mindenkinek e reprezentatív képzőművészeti katalógust.

Arról szeretnék szólni, ami az ünnepi katalógusból kimaradt, ami a mindennapi munkánk küzdelmeiről, néhol gyümölcséről adhat számot.

A Magyar Művelődési Intézet 2006. Évkönyvében megjelent írásom azoknak a népművelő kollégáimnak a munkáját dicsérte, akik “összegrundolják” évtizedről évtizedre ezt a Tárlatot, s akiknek nem győzöm elégszer megköszönni, hogy megyei szinten hálózatot építenek, információt gyűjtenek, tehetséget kutatnak, konferenciát szerveznek, szakmai tanácsaikkal látják el az amatőr képzőművészeket. Természetszerűen igaz, hogy mindenki adott lehetősége és habitusa szerint teszi a dolgát.

Sokszor felmerül bennem a kérdés: elégséges-e, hogy csak háromévente teremtünk bemutatkozási lehetőséget az alkotóknak? Ha lehetséges lenne visszatérni a biennálék rendszeréhez, évente sor kerülhetne a megyei bemutatkozásokra, ami kétségtelenül hasznos lenne a területünknek.

A Művészet Szerelmeseinek legjobbjaiért meg tudunk-e tenni mindent, hogy tehetségüket tovább gondozzuk? Az ezredforduló óta több módszert is kipróbáltunk már. Hasznosnak bizonyult, hogy megyénként két alkotót meghívhattunk nyári művésztelepünkre, Erdélybe, ahol megismerhették egymást, az ott született alkotásaikról naponta szakmai véleményt kaptak. Barátságok születtek, az egy régióban élők kapcsolatot tartanak egymással.

Javasoltuk – de sajnos nem lett foganatja –, hogy az Amator Artium Esszencia kiállításának legfiatalabb résztvevői, saját megyéjükben, legalább egy évig részesüljenek ösztöndíjban. Nagyon fontosnak tartjuk az ő anyagi támogatásukat. Nem lehetünk biztosak abban, hogy nem tűnnek el igazi tehetségek, csak azért, mert az alkotáshoz szükséges eszközöket sem tudják megvásárolni. Álljon itt egy röviden összefoglalt életút - történet, mely példája vagy ellenpéldája a fentiekben megfogalmazottaknak:

A 2000-ben megrendezett Esszencia kiállításon feltűnt tehetségével egy alkotó, Király Gábor, aki akkor, az Egri Tanárképző intézményében volt hallgató. Egy év múlva végzett, s mivel rajztanári állást nem kapott, elhelyezkedett egy papírgyárban dolgozni. Szerettem volna segíteni karrierjét, ezért meghívtam a Budatétényi Galériába egy önálló kiállításra. Nagyon nehéz anyagi körülmények között élt, épp ezért meghatott, amikor azt mondta: egyik alkotását sem kívánja eladni. A kiállítás miatt két napig Budapesten tartózkodott, aminek az lett a következménye, hogy hazatérvén azonnal kirúgták az állásából. Egy idő múlva felkeresett, mint diplomás munkanélküli, azzal a kéréssel, hogy a fővárosban bármilyen munkát elvállal, segítsünk neki. Megpróbáltam. Azóta a Műcsarnokban dolgozik, mint kiállítás építő. Közben alkot, művészeti csoportot hozott létre. A minap megdobogtatta a szívem egy kiállítás megnyitón. Másodéves Derkovits Ösztöndíjas lett. Ezúton is szívből gratulálunk Neki! Ilyenkor azt mondom magamnak, magunknak, hogy érdemes tenni a dolgunk, érdemes biztatást adnunk, mert egy fiatal művészt nyertünk, akinek tehetsége most épp nem kallódott el.

A két tárlat közötti időszakot használtuk ki arra, hogy a felfedezett tehetségeket tovább képezzük a Vizuális Művészeti konferencia sorozat keretében. Olyan szakmai-régió központokat kerestünk, ahol aktualizálni lehetett problémaköröket, ahová olyan helyi előadókat hívtunk meg, akik a térségben sokat tesznek közös ügyeinkért. Végső tapasztalatunk, hogy ezeken a rendezvényeken a legtöbb alkalommal a nyugdíjas korosztályhoz tartozó alkotók jelentek meg, akik ráértek két napot előadásokat hallgatni, s nem utolsó sorban az ingyenes utazás lehetőségével élhettek. Megértettük, hogy az aktív dolgozók korosztályához tartozó amatőr alkotók életében természetszerűleg prioritást kap a munkahely, és a család.

Ennek a rendezvénysorozatnak legfőbb értéke mégis az volt, hogy a díjazottak Erdélyben készített alkotásait bemutathattuk Kaposváron, Budapesten, Egerben és Békéscsabán.

A mostani Tárlat megvalósításáról – ünneprontás nélkül – azt kell mondanom, hogy ugyanazokkal a nehézségekkel kellett szembe néznünk most is, mint lassan egy évtizede mindig. A rendezvény több mint ötven éves múltra tekint vissza, még sem sikerült elérnünk, hogy “felkerüljünk” a NKA nagyrendezvényeket támogató meghívásos pályázatok körébe! Csak az elmúlt év végén nyújthattunk be támogatási kérelmet az NKA Közművelődési Kollégiumához, ahonnan arról a döntésről kaptunk értesítést, hogy a katalógus megjelentetését és a kiállítás megrendezését kívánják támogatni. Az idei évben nem lesz lehetőségünk ingyenes alkotótáborba vinni a díjazottakat, reményeink szerint – sikeres pályázat esetén – maximum egy háromnapos konferenciára hívhatjuk meg őket a nyár folyamán.

A megyei intézmények, a helyi rendezvényeket szintén pályázati pénzekből tudták megvalósítani, néhol a megítélt összeg nem bizonyult elégségesnek.

Országjárásunk során személyes szakmai tapasztalatokat gyűjthettem, melyek problémarendszerét azért sorolom, hogy jól kitűnjék: számos előrevivő perspektívát térképeztünk fel, ennek ellenére szakmai lehetőségeinket igencsak redukáltnak tartjuk. Néhány kiemelt ok és okozat ezek közül:

– Az ország 19 megyei intézményében dolgozó szakreferens, részfeladatként gondozza területünket, miközben dokumentáltan több száz alkotó és legalább egy tucat civil szervezet tart igényt napi, e területet érintő szakmai segítségnyújtásra.

– A megyei intézmények 90%-a saját éves költségvetésének terhére csak minimális összeget tud fordítani a szakterület rendezvényeire.

– Az elmúlt évtizedben rendszeresen csak Jász- Nagykun- Szolnok megyében, Pest megyében, Hajdú- Bihar megyében és Budapesten, a BMK szervezésében tudtak minden évben megyei színtű bemutatkozási lehetőséget biztosítani az amatőr alkotóknak.

– A megyei intézmények elvesztették fizikális területüket, “bérintézményekben” tartják konferenciáikat, kiállításaikat.

– A 90-es évek elején megalakult országos szakmai szervezetek mind a mai napig nem tudtak együttműködést kötni intézményeinkkel, átvállalni specifikus feladatokat a civil szférába.

– A képzés kizárólag csak a Magyar Művelődési Intézet által biztosított, a megyei intézmények ebben csak a képzőművészeti alkotó táborok szervezésének szintjén tudtak részt vállalni.

– Sajnos másfél évtized elmúltával sem tudtunk a képzőművészeti szakmával konszenzusra jutni, az amatőr és profi képzőművész fogalom meghatározásának tekintetében.

 

Az ünnep előtt mégiscsak örömeinket, eredményeinket hangsúlyoznám.

A rendezvényt igyekszünk folyamatosan új elemekkel frissíteni. Hagyományosan egyéni és közösségi díjakat adományozunk, de ezen túl, módunkban áll – immár másodjára – elismerni művészetpedagógiai tevékenységet is. Erre a díjra alkotók tehetnek javaslatot. Sajnálatos, hogy az általunk regisztrált több mint másfélszáz, művésztanár vezetésével működő alkotókörök köréből csak nagyon kevés javaslatot kaptunk a díj odaítélésére. Ebből arra következtethetünk, hogy a jövőben erősítenünk kell az alkotókban a mester-tanítvány közötti harmonikus viszonyt. Az andragógia tárgykörében kell kutakodnunk megoldásért, amikor azokat a tapasztalatainkat magyarázzuk, hogy a felnőtt vagy idősebb korú “tanítvány” a maga értékrendjét “mestere” tudása fölé helyezi, nem fogadja el a véleményt, az átadni kívánt tudást kritikának ítéli. Konkrét eset az elmúlt évekből: a naturalista tájképfestő idősebb tanítvány, lelkesen fogadta fiatalabb tanárának útmutatásait, mindaddig, míg meg nem nézte a mester minimal art stílusban festett alkotásaiból rendezett kiállítást. Ezt látván csalódottan így szólt: “Istenem, de kár, azt hittem Ő is tud festeni!” Ezzel elfordult mesterétől.

A XIX. Országos Képző- és Iparművészeti Kiállítás egyik legnagyobb eredményének tekintjük, hogy együttműködött velünk a Kiss Áron Magyar Játéktársaság. Az elmúlt évtizedben azt tapasztaltuk, hogy az általunk megfogalmazott pályázati felhívás szerint, az iparművészeti kategóriába, a tárgyalkotás köréből, szegényes műfajok jelentkeztek. A kor divatjának megfelelően, a legtöbb pályázat foltvarrás, selyemfestés technikával készült, ezt követte a szövés technikával készült alkotások, majd nagyon kevés kerámia, minimális számú kovácsoltvas, illetve a bútor tárgykörébe sorolható alkotás született. Ez a tény jól tükrözi azt, hogy az alkotók otthon, a maguk számára nem tudják biztosítani azt az eszközrendszert, műhelyt, amelyre a sorolt kézművességekhez szükség lenne. Ha visszatekintünk a múltba, látnunk kell, hogy mekkora kárt okozott az, hogy művelődési házak nagy részében felszámolták az alkotóköri helyiségeket.

Felfedeztük, hogy a nagyszámú játékalkotó körében, több olyan, a nem népi iparművészet kategóriájába sorolható készítő munkálkodik, akiknek Tárlatunkon való bemutatása, színesítést jelent. Dr. Györgyi Erzsébet néprajzkutató személyében, olyan pótolhatatlan segítőre találtunk, aki országos és nemzetközi hatókörben teljes rálátással bír a játékkészítő alkotókra. Dr. Györgyi Erzsébet, és Séri Judith segítségével sikerült megszerveznünk – az Angyalföldi Gyermek és Ifjúsági Házban – a játékkészítők pályázati kiállítását. A majdnem félszáz alkotásból 18 alkotót mutatunk be az Esszencia Kiállításon, akik munkája szép keretmetszetét adja annak a gazdag tevékenységnek, mely a játékkészítőkre jellemző. Nem titkolt célunk, hogy ezúton is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a magyar játékipar és tömeges kereskedelem, mennyire szegényessé és torzulttá vált az elmúlt évtizedekben. Ameddig a képzőművészet területén ellenezzük, hogy az alkotók alkotásaikat elsősorban árunak tekintsék, addig a játékkészítők esetében nagyon is szeretnénk, hogy minél szélesebb körben vásárolhatóvá váljanak alkotásaik. Reméljük, hogy a jó ügy szolgálatában egyre több művelődési intézmény keresi majd meg a Játéktársaságot, azért, hogy kiállítást rendezzenek a játékkészítőknek.

 

Kedves Olvasó!

Szívből remélem, hogy Ön is látogatója lesz az Olof Palme Házban az Esszencia Kiállításnak, ahol 240 alkotást mutatunk be, 2006. április 2-a és 23-a között.

A “Művészet szerelmeseinek” nevében is szeretettel elvárjuk rendezvényünkre.

Fekete Márta