A mi közművelődési intézményeinkhez és szervezeteinkhez hasonló helyi, közösségi kultúraalkotó és átadó, ismeret- és készségfejlesztő központok és aktivitások valamennyi iparilag fejlett vagy kevésbé gazdag országban megtalálhatók, csak elnevezésük, megjelenési formájuk különbözik a mieinktől, és magukban hordozzák az illető ország történelmi, kulturális és gazdasági sajátosságait, hagyományait. Mint ahogy az iparilag legproduktívabb társadalmakra jellemző a foglalkoztatottság és versenyképesség kiemelt jelentősége, úgy a felnőttek neve-lésének, művelésének ez a kevésbé kötött és korábban majdnem csak a szabadidő tevékenységeknek keretadó formája is egyre erősebben kapcsolódik a munka világához, és aktívabban vesznek részt az adott ország társadalmi, gazdasági, foglalkoztatási gondjainak megoldásában, enyhítésében, amellett, hogy a hagyományos funkcióikat is továbbfolytatják.

A közösségi művelődésnek ezek közül új „kihívásai” közül villantunk fel néhány külföldi példát és tapasztalatot.

Norvégiai tapasztalatok

Norvégia a világ egyik leggazdagabb országa. Az egy főre eső nemzeti jövedelme Luxemburg után a legmagasabb a világon, gazdaságának növekedése több mint kétszerese az OECD államokénak, olajnagyhatalom, olajexportja egyik magyarázata gazdasági fejlettségének. Az építőipar szintén meghatározó ágazata az országnak, mert hidak ezrei kötik össze a fjordokat és szigeteket, de kimagasló az informatikai és a telekommunikációs termelése is. Ugyanakkor a világranglista élén szerepel a hagyományos fafeldolgozás, a halászat és az ezzel kapcsolatos konzervipar. Az automatizálás rohamosan fejlődik, megszűnnek az alacsony képzettséget igénylő munkakörök, és a munkaerőnek több mint 7o százaléka dolgozik már a szolgáltatásban és még 2o százalék sem az iparban. A munkaerőpiac igen feszített a gyors struktúraváltás miatt, és a munkanélküliség mintegy háromszázalékos. Egyes területeken mégis mutatkozik munkaerőhiány, de ezt a többi ipari államoktól eltérően nem a kevésbé fejlett dél-európai országokból érkező arab, török és egyéb vendégmunkásokkal pótolják, hanem beáramló dán, finn, svéd munkásokkal a közelség, a nyelvi korlátok hiánya miatt.

A norvégiai boom azonban eltakarja azokat a problémákat, amelyekkel az országnak mégis szembe kell néznie. A társadalmi felzárkózás nagy akadálya, a magas életszínvonal ellenére is, az egyes társadalmi csoportok aluliskolázottsága, a megfelelő szakképzettség és kompetencia hiánya, az ismeretek és készségek elavultsága. A munkaképes lakosságnak egyharmada még mindig nem rendelkezik középfokú végzettséggel, és nem vesz részt olyan képzésben, amely a foglalkoztatásukhoz szükséges volna. Gondot jelent a munkaerő jelentős hányadának veszélyeztetettsége a gyorsan növekvő kvalifikációs igények miatt.

A foglalkoztatás és a társadalmi integráció nagy problémája a gyermeküket egyedül nevelő szülők igen nagy száma és a válások magas aránya. Ez Európában az első helyen áll, mert minden második házasság felbomlik. A gyermeküket egyedül nevelő szülők, többségük nő, munkanélküli, és szociális segélyből él, foglalkoztatásuk és képzésük megoldatlan. A rászorultak gyermekgondozási, lakás, ruházkodási és élelmezési segélye havonként 1,750 USA dollár, ami magyar pénzre átszámítva 37o.ooo forintnak megfelelő összeg. Ez méltányos támogatás, az ottani árakat figyelembe véve, ugyanakkor nagy teher ró az államra.

A Norvég Munkásművelődési Szövetség tanulást segítő munkája

A Norvég Munkásművelődési Szövetség (AOF) politikai és szellemi gyökerei az 1900-as európai munkásmozgalmakig nyúlnak vissza, amikor a munkásság társadalmi és gazdasági emancipációjáért vívott harca szorosan összefonódott a tanulással, művelődéssel. Az első munkásművelődési szövetséget Alfred Manbridge alapította meg Angliában, amely mintául szolgált a többi iparilag fejlett ország számára, és hasonló szervezetek alakultak Európában, elsősorban a skandináv államokban. A munkásság művelődési, kulturális jogainak az elismeréséért és érvényesítéséért szálltak síkra, és társadalompolitikai, általános műveltségi tanfolyamat szerveztetek elsősorban a szakszervezeti tisztségviselők számára, szövetségben a liberális egyetemi értelmiséggel.

Azóta azonban a munkásművelődési szövetségek társadalmi küldetése nagymértékben megváltozott, és főfeladatuknak az aluliskolázottak, a szakképzettség nélküliek tanulásának, bátorítását, a hitehagyottak önbizalmának erősítését tekintik. Céljuk nem elsősorban az, hogy jogérvényes képzéseket, tanfolyamokat szervezzenek, bár erre is van felhatalmazásuk, hanem sokkal inkább, hogy személyre szólóan útbaigazítást, tanácsokat nyújtsanak a tanuláshoz, segítsenek elhárítani a tanulás elé tornyosuló szubjektív és objektív akadályokat. Nem véletlen, hogy Finnországtól Dániáig és Izlandon már valójában tanuló társadalmakról beszélhetünk, amelyek az Európai Unió illetékeseinek elismerését is kivívták. Itt említjük meg, hogy a rendszerváltás után, a skandináv példa nyomán, nálunk is felmerült egy ilyen munkás-művelődési szövetség létrehozása az MSZOSZ-nél, de a kezdeményezés abbamaradt.

A Norvég Művelődési Szövetség 1931-ben alakult, és a számtalan tanulással egybekötött foglalkoztatási projektek mögött az AOF áll.

A sortlandi projekt

Sissel Frydstadt, egy három gyermekét egyedül nevelő sortlandi anya, Észak-Norvégiában, visszautasította azt a bürokratikus szabályt, amely szerint három szülőtársával együtt kevesen vannak ahhoz, hogy egy elsőosztályos, államilag támogatott, középiskolai csoport jöjjön létre. Mikor azonban erről az AOF tudomást szerzett, Sissellel együtt, telefonon és személyesen, egy intenzív, tanulásra motiváló munka indult meg, hogy egy életképes és megfelelő taglétszámú felnőtt tanulói csoport alakulhasson, amely utat nyit majd nemcsak a középiskolai végzettség megszerzéséhez, hanem a munkába történő aktívabb bekapcsolódáshoz is.

Az AOF hivatásos és önkéntes munkatársainak, valamint Sísselnek, nem volt könnyű dolga. Egy hosszabb rövidebb ideig tartó passzív és elszigetelt létből kellett ráébreszteni a rendszeres tanulástól elszokott, önbizalmukat vesztett fiatal nőket helyzetük tarthatatlanságára. Kedvet kellett ébreszteni a fárasztó tanuláshoz, felkészíteni őket az ezzel járó nehézségekre, áldozatvállalásra. A személyes problémákra is figyelemmel kellet lenniük, mindenkivel külön-külön kellett foglalkozniuk. Kitartó és mindenre kiterjedő munkájukat végül is siker koronázta, és példamutató eljárásaikat, módszereiket az országos TV is bemutatta. Különösen nagy elismerést kapott ahogyan a lemaradást, a lemorzsolódást igyekeztek megelőzni, sikerrel. Az eredményességet nagymértékben elősegítette a flexibilis, a tanulók igényeit kielégítő tanulói környezet, oktatói stílus és légkör, amelynek kialakításában az AOF-nak és magának Síssel-nek is nagy szerepe volt, köszönhetően az önkéntesek, a tanárok és a hatóságok jó együttműködésének.

A sortlandi projekt modell értékű lett, és követésre talált szerte az országban. A foglalkoztatásba való bekapcsolódás (ld. fodrászat, óvónők, szociális munkások, stb.) reményei is megfeleltek a várakozásnak. Sissel az egyetem elvégzése után orvosnő lett.

Portugáliai tapasztalatok

Az ínyenc európai s amerikai turisták egyik kedvenc nyaralóhelye Portugália, az egykori Luzitánia. Tengerpartja vetekszik a Costa Bravával, ha nem azúrosabb, Lisszabon egy festői barokk város, de Estoril, a gyönyörű üdülőparadicsom még a francia Saint-Tropez-en is túltesz. Na és a portugál ételek és italok! A portói bikavér, aztán Vasco da Gama országának olyan nyálcsordító különlegességei, mint a sardínhas assadas (sült szardínia) vagy a pastéis de bacalhau (halastészta). Ráadásul oklevelet is kaphatsz, ha meglátogatod Európa legdélibb csücskét, kikapcsolódhatsz a Las Vegas-i kaszinókban, és kedvedre vásárolhatsz a pompás szuvenírüzletekben portugál csempéket és egyéb csecsebecséket. A régi, hangulatos Alfama negyedbe is érdemes elsétálni, körülnézni. (Lásd Kiss Róbert Richárd, Vasárnapi Hírek, 2004. június.)

De van Portugáliának egy másik, kevésbé látható arca is, mint ahogy nálunk sem kizárólag a Halászbástya, a Citadella és Bugac egyenlő Magyarországgal. 1974-ben a reformista katonatisztek megdöntötték ugyan Salazar diktatúráját, de a forradalom egy lepusztult, félfeudális világot örökölt. Kétségtelen, hogy az ország 1986 óta, amikor belépett az Európai Unióba, sokat fejlődött, de még mindig a legszegényebb a korábbi tizenöt tagállam közösségében. Az egyes régiók között nagyok a gazdasági, társadalmi különbségek, ha csökkenő mértékben is, a tengerparti síkságok javára és a belső dimbes-dombos, majd egyre hegyesebb vidékek rovására. Még mindig tart a nagyvárosokba áramlás, bár lassúbb ütemben, mint azelőtt, és folytatódik a falvak elöregedése, elnéptelenedése. Ugyanakkor Lisszabonban szegénynegyedek jöttek létre, melyek felszámolása gondot okoz a hatóságoknak. A közel tízmilliós országban 1986 óta a mezőgazdasági munkahelyek fele megszűnt, de az iparba és a szolgáltatásba átáramló munkaerő jelentős része képzésre, átképzésre szorul, amihez nincs meg minden esetben a kellő motiváltság, elszántság.

A kilencosztályos alapoktatásból még most is sokan kimaradnak, amit csak súlyosbít, hogy a második esély iskoláiból, tanfolyamaiból a tanulók fele-harmada lemorzsolódik, sokszor azért is, mert a portugál férfiúi büszkeséggel nem fér össze az iskolapad koptatása, a nőknek pedig hagyományosan a „családban van a helyük”, gyakran ezért nem tanulnak. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy akik régen nem jártak iskolába, számosan elvesztették olvasási készségüket, és ez megakadályozza őket abban, hogy bekapcsolódjanak az új projektekbe, modernizációs kezdeményezésekbe. Jellemző a lakosság műveltségi viszonyaira, hogy a 25-64 éves felnőtt népességnek csak mintegy ötöde rendelkezik középiskolai végzettséggel, ami alatta marad az európai átlagnak. Mindezt bonyolítja a volt gyarmatokról, a fekete Afrikából bevándorolt színes bőrűek és arabok integrálódása, etnikai önazonosságuk megőrzése. Van cigánykérdés is, éppúgy, mint bárhol Nyugat-Európában.

A portugál felnőttoktatási és közművelődési gyakorlatra éppenséggel az jellemző, hogy a legjobb értelemben társadalmi jellegű, és az ügy iránt elkötelezett emberek mások iránt érzett szolidaritásból vesznek részt benne nemre, korra, iskolai végzettségre való tekintet nélkül. Mint minden közösségfejlesztés, úgy ez is sokirányú, a problémák megoldása komplex módon történik, amelynek csak egyik aspektusa a nevelés, oktatás, felvilágosítás, jóllehet vezető szerepük van benne a pedagógusoknak, a közösségi művelődés szakembereinek. Ennek a nagyon speciális, nálunk sem ismeretlen közművelődési és szociális munkának lényege az egyének és közösségek önbizalom erősítése, önbecsülésének fejlesztése, melyet az Európai Bizottság és az OECD egyaránt nagyra becsül és támogat.

A Campolide-projekt

Campolide Lisszabon egyik régi, leromlott városnegyede szűk utcákkal, kis boltokkal, telítve az élet ellehetetlenülésének minden gondjával. Lakóinak többségét a volt gyarmatokról bevándorolt arab és színes bőrű családok, valamint romacsoportok alkották, de itt kötött ki a falujukat otthagyó, a városban szerencsét próbálni akaró hazai bevándoroltak nagy része is. Valamennyien magukon viselték az őslisszaboniak által rájuk ragasztott jöttmentek stigmáját, még akkor is, ha portugálok voltak, mert az ország elmaradott, kevésbé ismert tájairól érkeztek, és így valahogyan lenézettek lettek ők is.

A munka azzal kezdődött, és lényegében ez volt a projekt módszere, hogy személyesen felkerestek minél több családot, és a közvetlen ráhatás meggyőző erejével próbáltak habitust változtatni, cselekvésre ösztönözni. Az egész vállalkozás célja és értelme – így ezeknek az igen emberi, valóban empatikus beszélgetéseknek is – az volt, hogy felszabadítsák az eddig szunnyadó erőket, tudatosítva a rejtett, ki nem használt képességeket, készségeket, ismereteket. Fontos szempont volt, hogy a közösségükből kiszakadt embereket, a szülőföldjüket otthagyó fiatalokat és időseket emlékeztessék történelmükre, sajátos kultúrájukra, rámutatva azok értékeire, amelyeket érdemes még jobban megismerni, és mások számára is közkinccsé tenni. De voltak beszélgetések a közeli és távoli migráció mozgatóerőiről, a szegénység és kirekesztettség társadalmi, gazdasági okairól általában és konkrétan az adott csoportra vonatkoztatva, hogy lássák helyzetük tágabb összefüggéseit, a kivezető utakat.

A közösségfejlesztők munkacsoportja a szakértők legszélesebb körét ölelte fel, akik alkalmasak voltak arra, hogy a társadalom perifériájára szorult egyének és közösségek problémáit a maguk összetettségében vizsgálják és próbálják orvosolni. Volt közöttük pénzügyi szakértő, jogi tanácsadó, iskolai pedagógus, felnőttképzési, közművelődési és közösségfejlesztő szakember, közgazdász és pszichológus. A szaktudományi ismereteket azonban a gyakorlatban kellett alkalmazni, divatos szóval élve: „testre szabottan”. A helyzetfeltárásban, a programok előkészítésében és levezetésében részt vettek közgazdász, szociológia, pedagógia és pszichológia szakos egyetemi hallgatók is, számukra ez tanulmányi munkának, vizsgagyakorlatnak számított.

A következő lépés a szociális kompetenciára nevelés, az érvényesülésre való felkészítés volt, valamiféle speciális vállalkozóképzés – különböző módszerekkel, intézmények közreműködésével. Így került sor például az azonos összetételű virtuális közösségek havonkénti társas összejöveteleinek a megrendezésére, ahol a születésnapjukat abban a hónapban ünneplő személyeket köszöntötték a csoport többi tagjai. A pszichológusok és a közösségfejlesztők ugyanis azt tapasztalták, hogy ezek az igen rossz sorban lévő emberek, különösön a fiatalok, elszigetelten élnek egymástól, nincsenek közösségi élményeik. Mások számára alapoktatást szerveztek, mert híjával voltak azoknak a matematikai és egyéb funkcionális ismereteknek, amelyek a hasznosabb élethez, a kiemelkedéshez feltétlenül kellettek.

A marketinges képzés és tanácsadás olyan hagyományos tudáshoz, megszerzett tapasztalatok köréhez kapcsolódott, mint a kézművesség, sütés-főzés, népi tánc, és érdekes módon még az információs technológia is előkerült. A Cape Verde-i (volt portugál gyarmat, sziget az Atlanti-óceánon Dakartól 300 km-re nyugatra) fiatalok, akik eddig csak kedvükre táncolták igen érdekes és értékes törzsi táncukat, most bátorságot kaptak, és nyilvános előadásokat tartottak nagy sikerrel. A hagyományos ételek és italok elkészítésében jártas asszonyok pedig olyan alapkészségeket és vállalkozási ismereteket sajátítottak el (pl. adóismeretek, szavatosság, könyveléstan), amelyek egy afrikai étterem megnyitásához elengedhetetlenül szükségesek voltak.

Tekintettel a Campolidében élő volt falusiak, romaközösségek és a bevándoroltak népes családjára, a felnőttoktatási, közművelődési team megszervezte a formális óvónőképzésben nem részesült, de a gyermekgondozásban jártas és erre vállalkozó nők óvónővé képzését, hogy az asszonyokat munkavégzésük idején tehermentesítsék családi lekötöttségük alól. Ez alkalommal is, de más vonatkozásban is, az önismeret-fejlesztésnek és önbizalom-erősítésnek eredményes módszere volt az élettörténetek, életutak feltárása szóban és írásban, amelyre lehetett építeni, amelyből ki lehetett indulni.

A projektet hazai, de főképpen európai forrásokból támogatták. Ezekből az alapokból németországi és finnországi tanulmányi látogatásokra is futotta, hogy elsősorban a fiatalok tapasztalatokat szerezhessenek más kultúrkörökből, megismerkedhessenek különböző szerepmodellekkel, stílusokkal, viselkedésmódokkal. Emellett az Európai Unió fedezte a teljesen új ügyviteli és számítógéppel támogatott designtanfolyamokat, amelyek a vállalkozásalapításhoz nyújtottak segítséget.

A sabrosai projekt

Európa kevés régióját sújtja a falvak elnéptelenedése annyira, mint Sabrosa hegyes, elszigetelt vidékét Portugália északkeleti részén. A körzet központja a nyolcezer lakosú Sabrosa mezőváros, körülvéve apró, szegényes településekkel. A mezőgazdaság az országnak ezen a táján már hosszú idő óta fejlődésképtelen, és a munkaképes lakosság Portugália, sőt Európa más részén próbál munkát találni több-kevesebb sikerrel. Az idősebbek véglegesen visszatérnek, de a fiatalok többsége örökre elhagyja szülőföldjét.

A folyamat azonban Sabrosa esetében megállt a tíz éven át szívós munkával kifejlesztett turizmusnak köszönhetően. Az ötlet egy városáért felelősséget érző és tenni akaró közösségfejlesztő munkatárs agyában született meg, aki kidolgozta ennek megvalósítási tervét is. A javaslatot – mint a közösségfejlesztő egyesület kezdeményezését – hamarosan magáévá tette a város, és megindult a pályáztatás, forrásgyűjtés, amely eljutott a kormányig, sőt egészen az Európai Unióig. A példaértékű kezdeményezés a Gazdasági Modernizáció Nemzeti Stratégiájában is helyet kapott, és központi segítséggel egy nemzetközi színvonalú szálloda épült a városban.

Az elmúlt tíz év lázas munkával és tanulással telt el, amelyből a város apraja-nagyja kivette a részét, hogy valóban vonzóvá tegyék Sabrosát a hazaiak és a külföldiek előtt. Helyrehozták a szép és különleges hangulatot árasztó tradicionális épületeket, miközben az arra alkalmas magánházakat is fogadóképessé tették külső segítséggel és saját erőből. Különböző látványos bemutatókat elevenítettek fel és fejlesztettek ki, amelyek a kívülállók érdeklődésére tarthattak számot. Ilyen volt a népi táncműsorok megkomponálása, valamint a birkaúsztatás és fürösztés felelevenítése, amellyel a férgektől szabadítják meg az állatokat. Ezeket a „produkciókat” mint művelődési teljesítményeket az Oktatási Minisztérium támogatta.

A munkával azonban lépést kellett tartania a tanulásnak, tudásnak is, mert a lakosságot egy kicsit idegenforgalmi szakemberekké, vállalkozókká kellett képezni, és fejleszteni kellett a tradicionális gazdálkodás szintjén is. A szükséges ismereteket és készségeket, az újfajta gondolkodásmódot különböző tanfolyamokon és olvasmányok segítségével sajátították el az abban érdekelt fiatalok és idősek. Így sor került többek között általános műveltségi, idegennyelv, amatőr művészeti, turisztikai, sütő-főző és gazdatanfolyamokra. A főképpen fiatalok számára szervezett különböző szakipari képzéseket (vízvezeték- és villanyszerelés, asztalos- és ácsmunkák, belső és külső díszítések stb.) az Európai Unió támogatta.

A városka hozzáértően és bátran élt az Unió adta lehetőségekkel, és azokat maximálisan ki is használta. Ennek során nagyon szoros együttműködés jött létre Sabrosa és Belgium flandriai régiója között, amelynek különösen a művelődési tanfolyamok látták hasznát. A tanulmányi látogatások és az e-mail levelezések a két ország közösségi életéről, tevékenységéről igen értékesnek bizonyultak, és további tanulásra ösztönöztek, nem beszélve a nyelvgyakorlás lehetőségéről, hasznáról.

A munka során a közösségfejlesztő egyesület – az uniós alapok segítségével – olyan magas szakmai szintre emelkedett, hogy jogosultságot szerzett akkreditált tanfolyamok szervezésére önkéntes munkatársak számára. A tíz év folyamán a portugáliai, belgiumi, dán és spanyol önkormányzatok között, beleértve természetesen a sabrosait is, egy internetes hálózat jött létre a falusi közösségek szakképzési-művelődési, társadalmi és innovációs tapasztalatainak kicserélésére, fejlesztésére. Az Európai Unió „új lehetőségek a nők számára” (EU New Opportunities for Women) programja egy 800 órás vállalkozásfejlesztési tanfolyamot is szervezett 24 sabrosai nő számára, és indítótőkét (start up cash) biztosított azoknak, akik megfelelő üzleti tervet készítettek.

A kitartó és szívós társadalmi kezdeményezés eredményeképpen, a méltán megérdemelt hazai és európai uniós támogatások segítségével megváltozott az élet Sabrosában. Nemcsak a foglalkoztatási gondok oldódtak meg és a családok gyarapodtak anyagilag, hanem a közösség kulturális arculata az elmaradott falusi létből európai színvonalra emelkedett. Ezt csak mint eszközt kiegészítette és teljessé tette a „digitális analfabetizmus” felszámolása, a legalapvetőbb technikai és információs kompetenciák megszerzése – mindez a turizmus lehetőségeinek célirányos felhasználásával.

Dániai tapasztalatok

Dániában is, mint Norvégiában, kimagaslóan magas az életszínvonal. Az OECD statisztikák szerint az egy főre eső termelés tekintetében a világranglistán az ötödik helyen áll. A nemzetközi piaci verseny hatására az ipar szerkezetét átalakították, technikai színvonalát korszerűsítették, és alig egy évtized alatt Dánia Európa egyik legfejlettebb ipari országává vált a produktivitás, a munkaerő foglalkoztatás, modernizáció tekintetében. A könyörtelen piaci verseny ellenére, jelenleg is fokozni tudja exportját, növelni képes gazdasági potenciálját, noha nyersanyagban szegény ország és energia behozatalra szorul. A termelésben és exportban azok a termékek kapnak prioritást, amelyek nem anyagigényesek, annál inkább épülnek magas szintű emberi beruházást, versenyképes szakmai tudást, műveltséget (elektronikai termékek, mérőműszerek, stb.)

A felnőtt generáció felkészültségéről, a foglalkoztatás igényeinek megfelelő kompetencia tudásáról azonban viták folynak és programok készülnek. Dániában is létezik ugyanis egy műveltségi szakadék egyes generációk és társadalmi rétegek, valamint a bevándoroltak és a többségi népesség között, és hátrányban vannak a kulturális centrumoktól távol eső helyek. Részben a felnőttoktatás és közművelődés feladata ezeknek a népességcsoportoknak a felzárkóztatása, bekapcsolása a munkaerőpiacba.

A közművelődés dán megfelelője a „folkeoplysning” (népfelvilágosodás). Magában foglalja a civilszerveződések szerepét a művelődésben, kultúrában, a szakképzésben. Ide tartoznak a népfőiskolák, a napközi népfőiskolák, a művelődési szövetségek, termelőiskolák. A legszélesebb hatókörű ellátórendszer az országban, amely elsősorban az alacsony iskolázottságúak számára nyújt szakmai és általános műveltséget, széles körű tanulási lehetőséget. A 34 nagy országos szövetséget a Közművelődés Országos Tanácsa fogja össze.

Szabad Közművelődési Szövetség (Frit Oplysningdforbund)

A szövetség egyik akciója Dánia sajátos földrajzi viszonyával állt összefüggésben, amely példaértékűvé vált. Az országnak ugyanis kb. 400 kisebb-nagyobb szigete van, amely nemcsak a közlekedést és a szállítást állítja nagy nehézségek elé, hanem a kulturális ellátásban, foglalkoztatásban is nagy gondot jelent. Ráadásul a sok kis sziget lakossága erősen fogyóban van, amely még külön demográfiai probléma is. A tanulási, művelődési lehetőségek a szigeteken csekélyek. Sok kis szigetnek összesen 100 lakója sincs.

Ilyen körülmények késztettek 27 kis szigetet, hogy szövetségbe tömörüljenek helyzetük önerőből történő javítására, művelődési gondjaik enyhítésére. Ezzel a spontán kezdeményezéssel lépett kapcsolatba a Szabad Művelődési Szövetség és a 27 kis szigeten segítséget nyújtott a népművelési munka, a tanulási lehetőségek megszervezéséhez. A terv megvalósítása igen nehéznek bizonyult, mert sok helyen még oktatásra alkalmas helyiségek sem voltak. Végül is a lakosság aktív közreműködésével, annak bátorításával és a szövetség munkatársainak szakértelmével sikerült egy általános és szakirányú tanfolyami rendszert a szigeteken megvalósítani, amely közvetve és közvetlenül a kenyérkereseti lehetőségeket is bővítette. A 37 tantárgyból álló, a helyi igényeket figyelembe vevő tanfolyamok a legkülönbözőbb témákkal foglalkozta (pl. számítástechnika, idegen nyelvek, kézművesség, autó- és motorszerelés, főzés, népi tánc, történelem, stb.) A szigetek lakosságának 32,9 %-a vett részt a tanfolyamokon, az országos 17 %-os átlaggal szemben. Az oktatók utazási költségeit a Szövetség fedezte.

Napközi népfőiskolák

A dán felnőttnevelés egyik új intézménye a „daghojskolar”, amely szerencsésen ötvözi a folkeoplysning elvet a munkaerő-képzés igényeivel. A grundtvigi eszmékből táplálkozik annyiban, hogy „iskola az életnek”, mert hallgatóinak 8o %-a 2o év körüli munkanélküli nő, akiknek elhelyezkedési gondjaik vannak, és ehhez az intézmény nyújt speciális segítséget. A munkanélküliek képzésének ahhoz a válfajához tartozik, amelynek elsődleges feladata nem az, hogy konkrét szakmai végzettséget adjon, hanem, hogy a benne résztvevők önbizalmát, fellépését, aktivitását erősítse. Önszerveződés és közművelődés annyiban, hogy a bajba jutott, a munkaerőversenyben alulmaradt ezrek iránt felelősséget érző felnőttoktatók, népművelők és szociális munkások hozták létre és működtetik.

A napi elfoglaltság a reggeli óráktól délutánig tart és a tanfolyamok általában négyhónaposak. A tananyag igen változatos, helyet kap benn a számítástechnika, idegen nyelv, irodalom, társadalom ismeretek, testbeszéd, helyzetgyakorlat, de a legfontosabb a résztvevők élettapasztalata, gondolata, javaslata, mint kiindulási alap és az erre épülő véleménycsere. Vezérlőelv a résztvevők életkompetenciájának erősítése, olyan viselkedési formák és készségek kialakítása, elmélyítése, amelyek a résztvevők tanulási, munkaerő piaci esélyeit növelik. Eredményességüket mutatja, hogy a hallgatók egyharmada elhelyezkedik a munkaerőpiacon, másik harmada pedig elegendő motivációt érez ahhoz, hogy aktívan részt vegyen a polgári életbe, az öntevékeny szervezetekben, a művelődési szövetségekben.

A napközi népfőiskolák jogállását, funkcióját az 1991-ben erről hozott önálló törvény határozza meg. Státuszukat tekintve nem-kormányzati szervek széles támogató és együttműködő hálózattal, amelybe a munkáltatók, önkormányzatok és a felnőttoktatási intézmények egyaránt beletartoznak. Az állam az iskolákhoz normatív támogatást ad.

Jelenleg az országban mintegy 200 napközi népfőiskola működik viszonylag arányos eloszlással vidék és város között. A „daghojskolar” beváltotta a hozzáfűzött reményeket.

Irodalom

Norway. P. 113-129. In: Overcoming Exclusion Through Adult Education. OECD, Paris, 1999. 178 p.

Olle Juul: Adult Learning in Denmark. Előadás a Magyar Művelődési Intézet „Az európai felnőttoktatás és közművelődés perspektívái” címmel 1999-ben, Balatonalmádiban.

Harangi László – Kelner Gitta: A kirekesztés legyőzése a felnőttoktatás és a közművelődés módszereivel Portugáliában. P. 113-119. In: Új Pedagógiai szemle, 2005. április.