A Hársfa étterem különtermében elcsendesedett a társaság. Pincérek futkostak fel s alá, evőeszközök, tányérok zörögtek, s lassan ínycsiklandó illatok bolondították meg a nehézkes éjszakát. Krüger, Helga és Lívia ült az asztal egyik végén, mellettük Kutács bácsi, majd szép sorban Xiapo, Zsubó és Paulette. Albert az ablak mellett álldogált, de intett a pincérnek, aki egy nagyobb, trónszerű széket hozott be, s az asztal másik végébe állította. Ide ült le a bőrkabá­tos. Az arcok kisimultak, mintha a vacsora elűzte volna a gondokat, a bizonytalanságot, a közelmúlt minden őrült és ellentmondásos eseményét. Nem akartak erre gondolni, s most csodálatosan úgy tetszett, hogy nincs is erre többé szükség. Halkan beszélgettek, önfeledten lubickolva a hétköznapiság unalmában. Krügerék a hálószobabútor lecseréléséről vitatkoztak, s Helga, aki úgy figyelt, mintha a relativitás elméletét cáfolnák, okos tanácsokkal látta el őket. Xiapo és Zsubó a jövő heti Manchester – Chelsea futballmérkőzés esélyeit latolgatták. Kutács bele-beleszólt, de olyan bosszantó marhaságokat mondott, hogy a másik kettő kicsit félrehúzódott, hátha akkor abbahagyja. (Fogalma sem volt róla például, hogy Torres már a Chelsea-ben futballozik.) Paulette a hajfestés rejtelmeiről számolt be Albertnek, aki egykedvűen hallgatta. Különös békesség telepedett rájuk, úgy tűnt, megszokták egymást, s ez semlegesítette félelmeiket. Elfogadták, hogy van egy bizonytalan közös ügyük, amelyről nem tudják pontosan, hogy mi, de cáfolhatatlanul létezik. Biz­tosak voltak benne (nyolcból heten legalábbis), hogy egyikőjük sem ismeri pontosan a teljes történetet, de bízni kezdtek benne, hogy valahogy majd minden megoldódik magától. Albert gondolatai jártak egyedül az ügy konkrét részletei körül. Elégedett volt a többiekkel. Végül is jól beváltak. Amikor rosszul reagáltak, akkor rosszul kellett reagálniuk. Annyit tévedtek, amennyit eltervezett, és hiszékenységük tökéletes arányban állt gyanakvásukkal. A vártnak megfelelően estek kétségbe, és hagytak figyelmen kívül fontos részleteket, hogy lényegteleneket helyezzenek előtérbe. Az pedig kétségtelen, hogy mindannyian beleadtak apait-anyait. Most már nincs visszaút, emelni lehet a tétet. Kutáccsal különösen elégedett volt. Ez a bravúros visszatérés egy kicsit még őt is meglepte. Ez majdhogynem terven felüli. Belügyminiszter lesz az árnyékkormányban. És Paulette? Az ő múltjával sajtós lehet. Ez tetszeni fog neki: szóvivő. A többieknek is jut majd ez-az. A lényeg, hogy csak a legvé­gén értsék meg, egy grandiózus lopás bűnrészesei. Lehet, azon majd kicsit elkedvetlenednek, hogy ez sem szól másról, mint a pénzről. Nincs benne komolyan vehető eszme, csak lopás, sóvárgás, pénzszag. Persze, tetszeni fog nekik, hogy soha nem látott összegekről van szó; olyanokról, amilyenekről nem hogy ők, de kiérdemesült tőzsdecápák sem álmodoznak. Hogy ez történelmi nagyságrend. Historikus pofátlanság. Fel sem fogható vagyon elleni bűncselekménynek, mert nincs az a vagyon, ami ezt fedezné. Inkább a gyűjtésnek egy radikális formájaként fogható fel. A pénz áramlásának, áramlási irányának egy leheletfinom megváltoztatása... mindössze pár percre. És az egész olyan egyszerű (bár a namíbiai arany nélkül nem ment volna). Kellett továbbá néhány ostobácska alapítvány a világ különböző pontján, olyanok, mint az Elevenszülők Kínai–Magyar Védelmi Ligája, a Namíbiai Királyi Demokrácia Koalíció Alapítványa, a Szőlőt Grönlandnak Európáért Alap, Táncolj Velem Újreneszánsz Klub, vagy az Albán Berendezkedésért Küzdők Összeurópai Hálózata. Olyanokat keresett, amelyek eleve, tehát tőlük függetlenül sárosak, vagyis amikor majd kiderül, hogy miféle pénz és mennyi áramolt keresztül rajtuk, akkor először az érintett állami hivatalnokokat gyanúsítják. Nagyon hiteltelen lesz a mentegetőzésük.

A döntő pillanatok közeledtek. Megjósolhatatlan, mi lesz siker és mi bukás esetén? Lemond az ENSZ főtitkára, Salamanca lesz Spanyolország fővárosa, betemetik az olajkutakat a Perzsa-öbölben, Ausztrália háborús gócponttá válik. Bármi, és annak az ellenkezője. Nem ez a lényeg, nem ez érdekelte. Néhány pénzügyminiszter és kétszer annyi bankár bizonyosan főbe lövi magát, de megeshet, hogy kitüntetik őket. Még az is lehet – gondolta unottan Albert, hogy hatalomra jutunk valahol. A nagyapám biztos örülne, mélázott tovább, és elővette gyűrött, fekete-fehér fényképét. Idős, elhízott férfi pompázott rajta katonai díszegyenruhában, széles mellkasát szinte teljesen beterítették a kitüntetések. Könnyűipari miniszter volt egy olyan kormányban, ahol a könnyűipar irányításához is emberölésen keresztül vezetett az út. Legyenek politikai ambícióim? Albert meglátta magát egy pezsgősvödör visszatükröződésében, és elégedetten bólintott. Ó, igen, miért ne? Közben mozgolódás támadt, mert Zsubó lökdösni kezdte Kutácsot, aki azt bizonygatta, hogy Drogba namíbiai, és több meccs is elment rajta a szezonban. Krüger pedig ki akarta vonszolni, ki tudja, miért, Líviát a teremből. Albert jelentőségtel­jesen felemelkedett székéből. Be kell vinni az utolsóelőtti ütést, mielőtt végleg elhiszik, hogy nem történt semmi. Mindenki felé fordult, s a hirtelen támadt csendet halk, elektronikus zaj törte meg. Pityegni kezdett Albert telefonja. Csak egy pillantást vetett az sms-re: az első átutalás megtörtént. Elmosolyodott.

– Hölgyeim és uraim! Gratulálok! Önök megfeleltek, s ez nem csupán azt jelenti, hogy életben maradnak, hanem azt is, hogy meggazdagodtak.

Értetlenül néztek rá, néhányan felpattantak. Kutács nyugodtan evett tovább, Krüger gúnyosan mosolygott. Magyarázatért esedezett minden tekintet (még Kutácsé is, de lehet, hogy az övé csupán a körettel kapcsolatosan). Sokféle fordulatra fel voltak készülve, de ilyenre nem.

– Elismerem, nehéz próbatételek elé állítottuk önöket, de az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Önök tehát kiválasztottak. Esélyt kapnak, hogy a világ legsikeresebb emberei legyenek. Önök érdemesültek arra, megengedem: kissé brutális próbateszt után, hogy a világgazdaság legújszerűbb, pártként is működtethető vállalkozását elindítsák, avagy vállalkozásként is működő pártját létrehozzák. Fogjuk fel úgy, hogy ami az előző órákban, napokban történt, az volt az első komoly csapatépítő tréningünk. Persze, kérünk is önöktől. A közös ügyünk pontos szervezeti formáját önöknek kell megtalálniuk. Első lépésben néhány formalitáson kell túlesni, s a szokásos papírmunkát is végezzék el. Kiosztom az alapszabály tervezetét, és még néhány ezzel kapcsolatos dokumentumot.

Ekkor pityegett másodszor a telefonja. Meg sem nézte, szája széle elégedetten megrándult.

– Egy szó mint száz, kérem, lássanak munkához. Az anyagi háttér biztosított.

Krüger bólintott. A nők szinte hisztérikusan sürgölődni-forgolódni kezdtek. Féltek, rövidesen kiderül, hogy mégis valami sokkal kellemetlenebb dolog van a háttérben. Nem akarták kiengedni a kezükből ezt a megoldást. Kutács bácsi evett. Halászlét kért a sült után, s az ünnepélyes bejelentéshez felszolgált pezsgőt iszogatta. Zsubó viselkedett a legfurcsábban. Bámult maga elé, mint aki az emlékei között kutat. Gyerekkora jutott eszébe; semmi konkrétum, pusztán néhány furcsa sejtelem. Egy halvány álomkép, amiben mintha ugyanez a hely szerepelt volna, ahol most ül. Életében először. Mi történhetett, mit plántáltak belé? Felállt, tett néhány lépést, mintha az elillanni látszó emlékképek után indult volna. A pincér éppen megjelent, hogy leszedje az asztalt, de a támolygó férfi rengeteg hátába ütközött. Nem tudta kikerülni, s hogy figyelmeztesse, Zsubó vállára tette a kezét. Mintha áram ütötte volna. Igen, itt a pillanat! De mire? Határozottan a zsebébe nyúlt, és előhúzta a ... zsebkendőjét. Kifújta az orrát, majd megtörölte a szemét. Eljött a pillanat, de el is ment. Lesz következő alkalom? Mindegy. Visszaült a helyére, Kutácsra nézett, aztán a nőkre.

Albert újra a telefonját figyelte: megjött a harmadik sms.

– Krüger úr! Ön akár indulhat is, a taxi megérkezett!

Krüger szó nélkül felállt és elhagyta termet. Albert még várt, figyelte a többieket. Kellene egy kis pénzt adni nekik már most. Mindenkinek külön-külön. De ahogy nézte szorgoskodásukat, meggondolta magát. Annyira elmélyedtek a szavazóbizottság megválasztásában, az alapszabály vitájában, hogy arra gondolt, ezeknek egyelőre az is elég, hogy megmenekültek. Hogy azt hiszik, megmenekültek.

Csendben, észrevétlenül hagyta el a termet. Kutácsot látta utoljára, ahogy újabb tányér halászlének lát neki. Talán tévedett vele kapcsoltban? Mégis egyszerű ösztönlény? Vagy ennyire jó itt a halászlé? Legközelebb megkóstolja. Ezzel a szép gondolattal a fejében távozott, végigment egy sötét folyosón, s a hátsó kijáraton lépett ki az épületből. Ezüstszínű páncélozott autó várta. A sajtótájékoztatóra indult. Meg kell előzni az újságírókat. Holnap már ömleni fognak a hírek a gazdasági válságról, az összeomlásról, de még néhány kisebb folyó áradását és komolyabb közlekedési baleseteket is összefüggésbe hozhatnak velük. Már ma bejelenti, hogy kész lemondani az éppen létrejövő szervezet be nem töltött vezetői pozíciójáról.

Beült az autóba, kényelmesen elhelyezkedett, elöl a sofőr szótlanul, szoborszerű arccal várakozott. Albert a két ülés között előre dőlt, hogy megmondja, hová mennek, amikor a felkapcsolódó fényszórók sugarai között megjelent Kutács bácsi. Albert elcsodálkozott, hát ez meg mit keres itt. Hogy került egyáltalán ide ilyen gyorsan. Kutács hunyorgott, és bár hallani nem lehetett, a szájáról le tudta olvasni, mit mond. Az erdőőr azt kérdezte: „Hová mész?” Mit akar ez az ember? Már megint a Kutács. Kezében egy darab papírt tartott hanyagul, de mintha mégis azt mutatná. Mintha ez volna a legfőbb oka, hogy ott áll.

– Indulj! – hallotta a száraz utasítást a hátsó ülésről a sofőr. Gázt adott, s a hatalmas autó maga alá gyűrte a menekülni képtelen Kutácsot. „Ez nem gomba – dőlt hátra elégedetten Albert. – Tévedtem, egy mégsem felelt meg. Sose legyen nagyobb baj.”

A Hársfa vendéglő hátsó ajtajában megbújva Lívia figyelte az eseményeket.