A mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtár az „Olvasás éve” alkalmából „Miért szeretek olvasni? – Legkedvesebb olvasmányom” címmel pályázatot írt ki határainkon innen és túli gyermekek és felnőttek részére.
A pályázatra több százan küldték el a gondosan megírt, rajzban megformált vallomásaikat az olvasás szépségéről, az olvasás nyújtotta örömről. A Magyar Kultúra Napján a legszebb alkotásokból kiállítást rendeztünk, melyet Annus József író nyitott meg, s mint a zsűri elnöke méltatta a sok szép munkát. E napon hirdettünk eredményt, melyre még a Vajdaságból is eljöttek. Ekkor véglegesítettük a gondolatot, könyvben fogjuk közreadni a vallomásokat. S hogy miért? Azért, mert a több száz magyarországi, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági pályázó oly csodálatosan fogalmazta meg gondolatait az olvasás által nyújtott élményről, annak fontosságáról, hogy erős késztetést éreztünk, osszuk meg ezeket a vallomásokat másokkal is. Ezeket a vallomásokat egyszerű, hétköznapi emberek írták, melyből gyógyírként sugárzik a felismerés, mily nélkülözhetetlen nemre, életkorra, iskolázottságra való tekintet nélkül a könyv, az olvasás.
Így kerülhetett sor arra, hogy májusban dr. Nagy Attila pszichológus, szociológus és olvasáskutató az „olvasási élmények az új évezred küszöbén” c. előadását követően bemutathattuk a rajzokkal illusztrált kis kötetet, melyet pillanatok alatt igencsak megszeretett a hálás közönség.

Málnási Elza 4. osztályos csíkmindszenti kislány vallomása mindennél szebben fogalmazza meg, mit jelent egy kisgyermek számára az olvasás:
„… Az olvasás talán a legszebb szavakat használja arra, hogy megvigasztaljon, vagy elkalandoztasson a világ bármely részére. Gondolatban eljuttat a tündérekhez, a varázslókhoz, a szegény ember apró kis pincéjébe, talán még a víz alatti hableányokhoz is. Amikor olvasok, a mesehősök helyébe képzelem magam. Az ifjú királyfi eljön értem és megment a vén boszorkány karjai közül, majd elvisz egy gyönyörű helyre, ahol boldogan élünk, míg meg nem halunk. Valahányszor olvasom a mese, a rege, a népmonda valamennyi sorát, mindig csak tanulok belőle. A mese minden sora tanulságot mond el. Valahányszor elkezdek olvasni és felcsendül a fülembe a „Hol volt, hol nem volt” máris a történet helyszínén érzem magam. Amikor még nem tudtam olvasni, csak hallgattam a meséket, melyeket este anyukám mondott el. Most már egy óriási kincs van nálam, tudok olvasni, amit mindenkinek átadhatok.”

Legyen az gyermek vagy felnőtt, aki papírra vetette gondolatát, s lehet közöttünk több száz kilométer távolság is, a „gutenbergi csoda” varázslattal hat mindannyiunkra még így a harmadik évezred küszöbén is, melynek értékét felismerve, ápolva, e különleges kincs birtokában alapozhatjuk meg igazi énünket!

(Gutenbergi csoda. Vallomások az olvasás szeretetéről. Szerk.: Fuchszné Benák Katalin. Mindszent, Keller Lajos Városi Könyvtár, 2001. 66 p.)