„Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” – írja Mózes Második törvénykönyve (5Móz 25,4), amit O. Nagy Gábor a Magyar szólások és közmondások (Bp. 1966) c. kötetében a „Nyomtató lónak nem kötik be a száját” (L 776) formájában rögzít, hiszen hazánkban jobbára lovakkal végezték a gabona cséplését. Remélem, Kőszegfalvi Ferenc nem haragszik meg, hogy gyűjteményes kötetének forgatásakor ezek a szólások jutottak eszembe. De általános tapasztalat, hogy a helyismereti gyűjtemény kezelője többnyire helytörténésszé is válik, hiszen a föltáró apparátusok készítésekor annyi érdekes forrással találkozik, hogy annak kiaknázására, föltárására szinte kényszerítve érzi magát. Márpedig Kőszegfalvi Ferenc jó néhány bibliográfiát készített az elmúlt évtizedek folyamán. Az ő nevéhez fűződik Hódmezővásárhely 1982-től 1998-ig megjelent irodalmának összegyűjtése 17 kötetben. Emellett összeállította a vásárhelyi őszi tárlatok irodalmát (1996), Kárász József (1982), Kiss Lajos (1981), Németh László (1981, 1997) és Tornyai János (1986) személyi bibliográfiáját, valamint a Puszták Népe repertóriumát (1981). E munkák közben viszont összegyűlt az Adatok a hódmezővásárhelyi nyomdászat, sajtó és könyvkiadás történetéhez (1991), a Jeles vásárhelyiek (1991, 1993) kötetek anyaga. Valamint készültek a cikkek, melyekből végül összeállt a Csomorkánytól Csomorkányig c. gyűjtemény.

Ha már az elején a nyomtatással/csépléssel kezdtem, most a tágabb értelmű betakarítással folytathatom, hiszen az előbb fölsoroltak, összecsengve a gyűjteményes kötet anyagával azt mutatják, hogy Kőszegfalvi Ferenc keze alól sok jelentős munka került ki a 90-es években. E publikációs kedvnek nyilván lendületet adott a bekövetkezett politikai fordulat is. A Csomorkánytól Csomorkányig – Helyismereti írások Hódmezővásárhelyről alcímű – kötet a szerző időszaki kiadványokban megjelent cikkeit gyűjti egy csokorba. A 217 oldalas A/5-ös méretű könyv 70 cikkének közel 43 %-a a 90-es évek termése. 20 %-a a 70-es esztendőkben jelent meg, a többi a 80-as években íródott. A cikkek viszonylag nagy számából az is látszik, hogy a helytörténész kisebb lélegzetű írásait bocsátotta újra az érdeklődő közönség elé. Az átlagterjedelem 3 lap, a legkisebb cikk mindössze fél oldalas, a leghosszabb pedig 7 lapnyi. Ennek ellenére nagy örömmel kell üdvözölni közzétételüket, mert javarész helyi hírlapokban (A 7 Napról, Csongrád Megyei Hírlap vásárhelyi kiadása, Délvilág, Reggeli Délvilág, Vásárhely és vidéke, Vásárhelyi Tükör), vagy folyóiratokban Békési Élet/Békéscsaba, Csongrád Megyei Könyvtáros/Szeged, Délsziget és Juss/Hódmezővásárhely) jelentek meg, s csak kevés látott napvilágot országos folyóiratban (Élet és Tudomány, Honismeret, Könyvtáros). Ezáltal e cikkek nehezen hozzáférhetők, mindenképp indokolt tehát újbóli közzétételük.
Tág az eredeti megjelenésük időhatára is, a legkorábbiak 1976-ban jelentek meg a Csongrád Megyei Hírlapban és a Honismeretben, míg a legkésőbbit – Mónus Imre nekrológját – az azóta már megszűnt A 7 Napról c. vásárhelyi hetilap közölte Egy könyvtáros halálára címmel.

A kötet írásait a szerző hét fejezetbe rendezte: Honismeret; Irodalom; Könyvtár, könyvkultúra; Művészélet; Portrévázlatok; Sajtó; Történelem. A fölsorolás is jelzi, hogy a témakörök nem választhatók szét egyértelműen, bár a történelmi fejezetben kizárólag politikatörténeti írások kerültek. De ugyanezzel az erővel a „…Díszmagyaros, suta szegény-legény…” című, Nagy Györgyről szóló cikk is ide kerülhetett volna a Portrévázlatok fejezet helyett. Vagy viszont: a történelmi részben levő „Szántó Kovács mér’ haltál mög…” a Portrévázlatok között is helyet kaphatott volna. Egyébként is e fejezet a legproblematikusabb, hiszen az írások zöme személyekről szól, országos és helyi jelentőségű egyéniségek és Vásárhely kapcsolatáról. Mindez azonban inkább csak fontoskodás, hogy valami hibát is találjunk a könyvben: kevesebb fejezet talán egyértelműbb besorolást tett volna lehetővé.
Hiszen maga a tartalom olyan gazdag, hogy fölsorolására nem lehet vállalkozni. Olvashatunk a tősgyökeresnek minősíthető vásárhelyiekről, mint Vörös Mihály, Vöröss István, Pákozdy Ferenc, Kárász József, Tornyai János, Almási Gyula Béla, Kallós Árpád, Szabó Imre, Szeremlei Sámuel és mások. Megtudhatjuk, hogyan kapcsolódott Hódmezővásárhelyhez Babits Mihály, József Attila, Buday György, Móra Ferenc, Orlai Petrics Soma.

Az „elsők” sem maradnak ki: a sportverseny, a pénzintézet, a Nyugat-est, a könyvesbolt, a könyvhét, a vásárhelyi tárlat. Ahogy helyet kapnak a vásárhelyi időszaki kiadványokról szóló megemlékezések is: a H.M.-Vásárhelyi Szemléről, a Vásárhely és Vidékéről, a Puszták Népéről, a Délszigetről, a Vásárhely Népéről. Gyöngyszemek a vásárhelyi emberekről szóló írások a Magyar életrajzi lexikonban és az Új magyar irodalmi lexikonban szereplőkről (hibajavítás), a sírkerti panteonban levőkről, a kurucokról, a galileistákról, az első világháború katonáiról. Hallatlanul széles tehát a cikkek témájának skálája, ám mindezt összefogja Hódmezővásárhely szeretete. A Honismeret fejezet utolsó cikke Erős Zoltán Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig című könyvének vásárhelyi szempontú kiegészítését, javítását tartalmazza Szerelmes földrajz címmel. Találó. Kőszegfalvi Ferenc is szerelmes földrajzot, Hódmezővásárhely szerelmes kulturális és történeti földrajzát alkotta meg e kötetben hallatlan adatgazdagsággal, olvasmányosan, érdekesen. Gratulálunk hozzá. (A Tisza hangja ; 92. Szeged : Bába és Tsa, 2001.)