Az elmúlt év októberében értesülhettünk arról, hogy elkészült és nyomdába került a Kurca-parti vallomások című memoárkötet kézirata. Az előmunkálatokról több száz szentesi polgár már korábban is tudomást szerezhetett, mivel személyes felkérést kapott – A Kurca-parton mit keresek? költői kérdésre adandó válasz kapcsán – a tervezett emlékkönyvben való szereplésre. Azokban a hónapokban (február-április) sokan megállították egymást az utcán, kölcsönösen kérdezgetve: Te kaptál...? Válaszolsz? Mit írtál? Mennyi lett? Szerinted lesz belőle valami? ... Vérmérséklete szerint ki így, ki úgy reagált, de szinte senki sem maradt közömbös. Érzékelni lehetett a várakozást, a kíváncsiságot a szokatlan, újszerű vállalkozás iránt. Ez tovább fokozódott, amikor a kötet kigondolója és megvalósítója – Bodrits István szerkesztő, könyvtáros, számos szép helytörténeti kiadvány gondozója – a készülő könyvből szemelvényeket tett közzé a Szentesi Élet hasábjain. A kiválasztott "ízelítők" egyértelművé tették, hogy műfajilag és tartalmilag olyan munka született, amelyet sokat fognak forgatni a szentesiek, illetve a Szentes közelmúltja iránt érdeklődő történész, szociológus, néprajzos... stb. szakemberek.

Az újszerű társadalomtörténeti kutatások egyik jeles hazai képviselője – Benda Gyula – az alábbiakban foglalta össze a személyes történelem jelentőségét: "Minden korban, minden társadalom történetét az egyszerű, "hétköznapi" emberek ezreinek élete alkotta és alkotja. És mégis éppen ők azok, akik a legritkábban jutnak szóhoz, s akikről a leggyakrabban és leggyorsabban feledkezik meg a történelem. A modern társadalomtörténet, vagy szociológia is gyakran egyszerű statisztikai sokaságnak tekinti őket. Meggyőződésem, hogy a személyes történelem kutatása, az egyszerű emberek emlékezetében, tárgyaiban és személyes dokumentumaiban megőrzött történelmi események feltárása nagymértékben hozzájárulna a magyar társadalom utolsó száz évének jobb és pontosabb megértéséhez. Nemcsak a háborús események, a politikai fordulatokban gyökerező egyéni tragédiák átélésére gondolok, hanem mindazon személyes történelmi tapasztalatra, amit a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó emberek, saját egyéni céljaikat követve, megőriztek és felhalmoztak az utolsó évszázadban. Ez a történelem él tovább egyének, családok, kisközösségek értékeiben, mindennapi magatartásában, viselkedési stratégiáiban."

A Kurca-parti vallomások c. kötet nem országos jelentőségű események, nem királyok, fejedelmek, hadvezérek, kormányfők tetteinek megörökítéséről szól. Szentesiek vallanak Szentesről, szülőhelyükről, lakhelyükről, szűkebb pátriájukról. A személyes sorsok, életutak, küzdelmek által mégis érzékelhetővé válik a korabeli magyar valóság, az egyénileg és közösen megélt történelem. A közel 600 oldalas könyvben szereplő 144 visszaemlékező szentesi polgár életkora a 18 évestől a 90 évesig terjed. A származás, társadalmi helyzet és foglalkozás szerinti megoszlás szempontjából szintén rendkívül változatos a tabló, különösen ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy életút milyen kitérőkre kényszerült az átélt történelem viharaiban. A visszaemlékezők között találunk gépészt, lakatost, szerszámkészítőt, késes- és műköszörűs mestert, rézművest, kőművest, szobafestőt, kosárfonót, szövőt, cukrászt, kereskedőt, kirakatrendezőt, gépkocsivezetőt, tisztviselőt, vasutast, rendőrt, katonatisztet, jogászt, orvost, állatorvost, gyógyszerészt, tanítót, tanárt (ált. isk., középisk., főisk., egyetem), zenetanárt, papot, népművelőt, könyvtárost, levéltárost, régészt, muzeológust, néprajzkutatót, újságírót, szerkesztőt, színészt, zenészt, karnagyot, orgonaművészt, festőművészt, szobrászművészt, keramikust, fafaragót, fotóművészt, közgazdászt, mezőgazdászt, agrár-, kertész-, vegyész-, építész-, gépészmérnök...stb. Valamennyien a maguk életéről írnak, beleszőve választott hivatásuk, szakmájuk, foglalkozásuk nehézségeit, buktatóit, sikereit és eredményeit. Ennek köszönhetően bepillantást nyerünk számos intézmény mindennapjaiba, múltjába és jelenébe, azóta megszűnt létesítmények históriájába. Alig akad olyan visszaemlékező, aki ne szólna szüleiről, egyéb felmenőiről, ne idézné fel élete alakulásában maradandó nyomot hagyó tanárai, mentorai, szakmai példaképei emlékét. Ezáltal válik érthetővé, hogy a kötet végén található névmutató miért tartalmaz közel 2200 nevet. Mind ezt figyelembe véve, az élet-mozaikokból összeáll egy kép, mely vélhetően hitelesen ábrázolja az elmúlt évtizedek Szentesét, s az itt élő (élt) emberek XX. század végi életérzését. Megannyi személyes történelem, kicsiben visszatükrözve országunk (immár) múlt századi sorsfordító eseményeit, gyötrelmeit, előrelépéseit, sikereit.

A sokak által nagy érdeklődéssel és izgalommal várt könyv december közepén elhagyta a nyomdát. Azok közé tartoztam, akik szinte még "melegen" kézbe vehették az első példányokat. Gusztálgattam súlyra, terjedelemre, küllemre, tartalmilag. Azon az éjszakán nem aludtam, ugyanis nem tudtam letenni. Rendkívül izgalmas volt olvasni kortársaim írásait, köztük sok régi barátomét, jó ismerősét, s olyanokét, akiket eddig csak látásból vagy névről ismertem. Utóbb megtudtam, hogy többen nem aludtak azon az éjszakán, hasonló okok miatt.

Az első gratulációm Bodrits Istvánnak szólt, mondván: Bajai létedre ismét alkottál egy maradandó szentesi értéket! Mivel tudtam róla, hogy e szép, hiánypótló kiadvány megjelentetése körül akadtak bonyodalmak, s ezek elhárításában dr. Molnár Gyula és Makra Zoltán jártak az élen, a következő gratulációm nekik szólt. Lokálpatriotizmusukból fakadó önzetlen segítőkészségükért, a helyi értékek felkarolásáért. Az Ifjúsági Házban december 18-án megtartott könyvpremieren volt alkalmam megszorítani a kezüket, amikor dr. Péter László neves szegedi irodalomtörténész behatóan elemezte és méltatta a szentesiek legújabb alkotását. A professzor úr szavaiból kitűnt, hogy kissé irigykedik, hisz Szegeden hasonló műfajban ilyen terjedelmű és küllemű munkát még nem sikerült megjelentetniük. Mondandóját azzal zárta, hogy a szentesiek becsüljék meg Bodrits Istvánt, mert kevés olyan település van az országban, aki ilyen rejtett értékeket a felszínre tud hozni. A tanár úrral hasonlót gondolva; gratulálok Pista!