Egyszer csak megszületett valami.
Bizonyára nem mentesen a vajúdásoktól, bizonyára – ha nem is fájdalmas, de – hosszas előkészületek és kihordási idő következményeképp, bizonyára borús és szép napok hosszú órái után, de: egyszer csak megszületett valami. Szülője Papné Éva, szülőszobája a Somogyi-könyvtár Csillag téri fiókkönyvtára. Világra jöttének időpontja: 1996. február 19. Neve: Csillag Téri Baráti K ör.
Keresztlevele egy kisalakú emlékkönyvecske.
Tizenhárom keresztszülő aláírása tanúsítja megérkezését.
Ennek a baráti körnek nincsenek tisztségviselői, nincs alapszabálya, nincs tagdíja, nincs semminemű előírt kötöttsége. A könyvtár olvasóiból állt össze az a baráti társaság, amely azt vallja, hogy érdekli és érinti szűkebb pátriájának – a Felsővárosnak, Szegednek, Csongrád megyének, egyáltalán: a végekké vált déli résznek – a múltja, jelene, kultúrája, tudománya, mindennapjai. Hisz a felsoroltakban (mint cseppben a tenger) benne lüktet az egész haza, sőt itt-ott egész földrészünk történéssora is.
A baráti kör tehát arra szövetkezett, hogy időközönként jeles embereket hív meg beszélgetni. Olyan embereket, akik tettek-tesznek valamit másokért. Randa, lestrapált szavakkal mondva: közösségi, közéleti embereket.
2000. október 31-én került sor az 50. – nota bene: ÖTVENEDIK! – ilyen találkozóra. (Zárójelben: érdekes módon az állandó beszélgetőtársak száma is – ama tizenháromról – ötven fölé emelkedett.)
Nem kerülhető el – sem a kerek szám varázsa, sem (azt hiszem jogos) büszkeségünk okán -, hogy felsoroljuk, ki mindenki fordult meg az elmúlt, kis híján öt év során a Csillag Téri Baráti Kör rendezvényein.

Íme (időrendben sorolva):

Básthy Gábor képviselő (kétszer), Péter László egyetemi tanár, Somogyi Károlyné újságíró, Csongor Győző ny. muzeológus (kétszer), Molnár Amália csecsemő- és gyermekorvos, Tóth Béla író, ny. könyvtárigazgató, Oltvai Ferenc ny. levéltár-igazgató, Dillman József sebészorvos, ifj. Lele József néprajzkutató, Németh András sebész-urológus, Horváth Dezső tanár, újságíró, Gyuris György könyvtárigazgató, Molnár Imre ny. pedagógus, Makra Ágnes tanár, Trogmayer Ottó muzeológus-régész, Varga Mátyás díszlettervező, Rimóczy Károly tanár, Király Levente színművész, Kecskés Antal tanár, Sulyok Erzsébet újságíró, Szalay István főiskolai tanár, Veszelka Attika költő, Frank György költő, E. Kiss Katalin szépíró, Sándor János rendező, Békés Pál író, Rigó Balázs vasúti főfelvigyázó, Keszthelyi Béla ny. szakfőgyógyszerész, Tandi Lajos újságíró, Fekete Gizi színművész, Rácz Tibor színművész, Simai Mihály költő, Apró Ferenc ügyvéd, helytörténész, Laczó Katalin művészeti író, Csizmazia György ornitológus, Polner Zoltán költő, Katona Judit költő, Ványai Éva alpolgármester, Rátkai Sándor népművész, Jakucs László geológusprofesszor, Erdős János karnagy, Gyimesi Kálmán operaénekes, Hanczár János humorista, Virág Zsuzsa tanár, Ónody Sarolta pszichiáter, Blazovich László levéltárigazgató, Gyulay Endre megyéspüspök, Olasz Sándor irodalomtörténész, Szőke Péter ny. városi rendőrkapitány, Vámossy Éva operaénekes, Kristó Gyula történész.

Adódna most a lehetőség a statisztikai összesítésre: hány százalék a meghívottak között a művész, a lelkész, a politikus, a helytörténész … folytathatnám. De hát ez nem fontos. A fontos az, hogy ezek az emberek eljöttek ebbe a pici – és nem is beszélgetésre teremtett – könyvtárba. És elbeszélgettek az ott lévőkkel. Kötetlenül.
S hogy hogyan érezték magukat a meghívottak? Néhány idézet az emlékkönyvből. (Tudom, mondhatják: persze, hogy jót írt, ha már ott volt. De a bejegyzések ennél őszintébbek. Sőt: őszinték.) Rögtön az első, amely azt is jelzi, hogy az újszülött már a kezdet kezdetén sem volt csupán pici csecsemő:

• „Köszönettel a tartalmas beszélgetésért és megismerkedésért egy összehangolódott közösséggel.”

• És tovább:
  „Örömmel jöttem a hajdani Gëcsëmánba… jó lenne, ha ez a patriotizmus tovább élne a 21. század fiaiban is.”

• „… bár 17-én este itt is szürkület volt, de az arcok!… Azt hiszem, jól éreztük magunkat.”

• „Íme eljöttem a Csillag téri könyvtárba, ahol a jelenlévőktől még én is tanulhattam!!”

• „Szögedi a szögediek között jól érzi magát, hát mégha olyan türelmes figyelemmel hallgatják, mint a csillagtéri könyvtárban…”

• „A vártnál nagyobb létszámú baráti társaság példás türelemmel és érdeklődéssel hallgatta az ősi Tápéval kapcsolatos mondanivalómat.”

• „Csodálatos érzés egy olyan társaságban lenni, amelyik bízik a könyvtár megújulásában.”

• „Gazdagabbak lettünk! Köszönjük!”

• „Én sokat tanultam a ma itt összegyűlt társaságtól – hátha én sem ártottam nekik!

• „Örömmel jártam a Csillag téri könyvtárban, ahol annyira szeretik ezt az áldott, átkozott várost.”

• „Én jól éreztem magam, és elröpült ez a három óra, mint a tavi madár ősszel! Köszönöm, köszönöm!

• „Igazán meglepő volt a fogadtatás. Meglepetéstől alig tudtam megszólalni.”

• „Az én egész életem azt bizonyította, hogy tele van a világ, tele van az ország igazi csodákkal. Nem csupán felfedezésre váró titokzatos barlangokkal, hanem hősökkel és önzetlen szentekkel is, nyitott szívű, tiszta lelkű emberekkel, akik másokért égetik áldozatos életüket. Ebben a szép kis könyvtárban is ilyen igazi csodával találkozhattam. Köszönöm Éva, hogy néhány óráig magam is e közösség részese lehettem!”

• „Nagyon boldog vagyok, hogy itt voltam! Csodás aranyos kis közönség volt…
  Szeretettel és köszönettel:”

• „Megerősödtem itt a hitemben, hogy az emberi kapcsolatok hegyeket mozgatnak. Jó volt megtapasztalni az egymásra figyelő, érdeklődő szempárokat.”

• „A hangulat, a környezet mellett a megjelent felsővárosiak adták meg igazán a másfél óra hangulatát. Örülök, hogy itt lehettem, mert nekem is erőt adott további munkámhoz és megerősítettek hitemben, hogy kell és szükséges az a munka, amit végzünk, mert örömet tudunk vele szerezni másoknak.”

• „Igen örülök, hogy láttam a könyvtár gazdag állományát és a sok kölcsönzőt. Köszönöm, hogy a körüllakók érdeklődtek és kíváncsiságukat ki tudtam elégíteni.
  Isten áldása kísérje munkájukat.”

• „Régóta nem találkoztam ilyen érdeklődő, értő közönséggel. Örülök, hogy itt lehettem.”

• „Köszönöm a meghívást, szívesen beszélgettem a könyvek között ebben a barátságos légkörben! Jó volt, hogy szeretet vett körül minket!”

• „Köszönöm a lehetőséget, hogy múltunkról (a távoliról és a közelebbiről) beszélgethettünk egy olyan szegletében a zajos világnak, ahol a könyvek kipárnázta falak a csendet ölelik közre."

Gondolom, az idézetek magukért beszélnek. Nem obligát közhely-szavak ezek, hanem a valódi, megélt élmény tanúságai. A kis társaságnak meg erőt, ösztönzést adnak a további együttlétre, a további szervezkedésre.
Persze nem csak jeles emberek hallgatására, faggatására szorítkozik a Baráti Kör. Csak példaképp: Rimóczy tanár úr vezetésével emlékezetes körutat tettünk szerette városunkban (alig fértünk el a panorámabuszon), s még az ősszegedieknek is sok újat adott – no meg emlékeik felidézésének lehetőségét – ez a kirándulás. A gyüttmöntek élményeiről meg még nem is beszéltem. De nem képzelhető el a Kör csapatának részvétele nélkül a már hagyományosnak mondható várostörténeti vetélkedő sem. 1997-ben bronzérmet szerzett a csapat, 1998-ben nem talált legyőzőre, 1999-ben ezüstérmes lett.
A Baráti Kör tagjai a „testi” együttléteken kívül gondolatban, lelkileg, egymástól távol is e kis közösség részeseinek érzik magukat – és ez a mai elidegenedő, szétaprózódó világban, úgy érzem, nagyon fontos. Az együvé tartozás érzésének bizonyítékai azok a képeslapok, üdvözletek, amelyeket a tagok küldenek a könyvtárba.

Meg az a vallomás, amelyet végezetül szó szerint idejegyzek (reszkető kézzel írt sorok):

„Kedves Évike! Kedves Tagtársaim!
Kezemben a Könyvtár Emlékkönyve. Szeretném benne pár mondattal emléksoraimat megörökíteni.
Jó pár-éve már annak, hogy elindultam először a Csillag téri fiókkönyvtárba. Nem bántam meg, mert a baráti Kör kikapcsolódást jelentett számomra. Itt nívós, szép előadásokban volt részem, s a jóbarátokkal, ismerősökkel sok témánk volt a múltról, jelenről.
Örülök, hogy soraimmal helyet kaptam e könyvben. 87 évesen, sajnos egészségi állapotom miatt egyre ritkábban tudok elmenni a szép előadásokra, de ezeket a délutánokat feledni nem fogom.
Kedves Évike! Kívánom, hogy az Isten segítse továbbra is jó erővel, jó egészséggel munkájában, hogy a hallgatóság az előadások után mind szellemileg, mind lelkileg gazdagon távozzék.

Szeged, 1999. III. 9.

Lehet-e ehhez bármit hozzátenni? Legföljebb közhelyeket (hogy: „Lám, a közösség iránti igény!”, meg: „Az emberek egymáshoz tartozni vágyása!”, meg stb.). Pedig az igazság az, amit Minarik Ede mosodás mondott: „Kell egy csapat!”
S ha támad valahol egy csapatkapitány, aki erejét, energiáit – szívét-lelkét beleadva – szinte fanatikus hittel e cél érdekében mozgósítja, lesz Csapat! Ilyen egyszerű.