| Csongrád
Megyei Könyvtáros 34. évf. 1/4.sz. (2002)
Gyuris György: A Somogyi-könyvtár megyei szerepkörben
A közigazgatási változások könyvtárügyre való kiterjesztése érdekében a Csongrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 1972. február 15-i ülésén állást foglalt „az egységes megyei könyvtári szervezet létrehozása tárgyában”. Ezt követte a megyei tanács ülése december 12-én, mely Szeged Megyei Városi Tanácsa egyetértésével úgy határozott, hogy a szegedi Somogyi-könyvtár városi feladatai mellett 1973. január 1-jétől lássa el mind a megyei, mind a szegedi járási könyvtár szerepkörét. „Az új feladatának segítésére a megye átadta Szegednek a korábbi megyei könyvtár költségvetésének arányos hányadát és a volt járási könyvtár költségvetését, valamint 14 álláshelyet (hetet a volt megyei könyvtártól, hetet a volt járási intézménytől) és két gépkocsit (a megyei könyvtár személygépkocsiját és a járás mikrobuszát). A vásárhelyi könyvtár állománya háborítatlan maradt, csupán a néhány száz kötetes módszertani segédkönyvtár került át. Ugyancsak ott maradt a részben ezután is megyei feladatokat ellátó könyvkötő műhely” - írja Hajdu Géza A Somogyi-könyvtár száz éve (Szeged, 1984. p. 268.) c. monográfiában. A megye és a város egyetértése azonban már ekkor sem volt teljes, mert az új szerepkörű könyvtár új nevét csak hosszas vita után, minden érdek teljes körű érvényesítésével állapították meg így: Somogyi-könyvtár, Szeged. Csongrád megye és Szeged megyei jogú város tanácsi közművelődési könyvtári hálózatának központja. Mit mondjak? Elég nehéz volt megjegyezni. Ám az új intézmény megszületésének nehézségei még nem értek véget. Kirschner Márton nyugdíjazása 1972 novemberének elején megtörtént, ugyanis e hó 3-ával a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője megbízta Hajdu Géza igazgatóhelyettest 1973. február 15-ig a megyei könyvtárigazgatói teendők ellátásával. Ennek lejártával a megyei művelődésügyi osztály addigi osztályvezető-helyettese, Csenke László kapott felettesétől igazgatói kinevezést. Ugyanekkor a szegedi városi tanács művelődésügyi osztálya elfogadta az addig városi intézmény igazgatójának, Bezerédy Istvánnak lemondását, és 1973. március 1-jei hatállyal Tóth Bélát, a Somogyi-könyvtár igazgatóhelyettesét nevezte ki az ekkor már gyakorlatilag két hónapja megyei intézmény vezetőjévé. Zárójelben meg kell jegyeznem, hogy Bezerédy István 1956-tól 1973-ig tartó könyvtárigazgatói tevékenysége alapozta meg azt a lehetőséget, hogy a Somogyi-könyvtár szakmailag teljesen fölkészülten fogadta a megyei és járási feladatokkal való megbízást. Végül Csenke László megyei és dr. Olasz Sándorné járási könyvtárigazgató megbízásának visszavonásával Tóth Béla József Attila-díjas író teljes jogú (megyei, járási és városi) könyvtárigazgató lett. Helyettesének Bezerédy Istvánt és Csenke Lászlót nevezték ki, Hajdu Géza, a könyvtár későbbi mb. igazgatója ekkor osztályvezetői, dr. Olasz Sándorné pedig csoportvezetői megbízatást kapott. A megállapodásban szereplő személyi állomány és a megyei, valamint járási könyvtár vagyonának tényleges tételes átadására e huzavonák miatt csak 1973. április 10-én került sor. A nehézségek azonban ettől nem értek véget, hiszen a Somogyi-könyvtár nem rendelkezett megfelelő helyiségekkel 14 új munkatárs elhelyezésére. Ezért 1973. január 10-től a megyei módszertani osztály munkatársai is a volt járási könyvtár Széchenyi téri munkaszobáiba voltak kénytelenek bezsúfolódni. Érdekességként hadd jegyezzem meg, hogy 1973-tól a mai napig kapunk mind külföldi, mind magyar cégektől postát a „Megyei könyvtár, Szeged, Széchenyi tér 9.” címre. Be kell vallanom, hogy ezt a három hónap alatt kialakított gyakorlatot minden igyekezetem ellenére tíz év alatt sem sikerült módosítanom. Tóth Béla megyei könyvtárigazgató asztalosi szakképzettségénél és természetes problémamegoldó képességénél fogva zseniálisan oldotta meg a helyhiányt. A régi raktár fapolcos fülkéit munkaszobákká alakítva minden munkatársat be tudott hozni, s le tudott ültetni a központi épületben, ami a közös munka alapvető követelménye volt. Az új szerep vállalása ugyanis sem a Somogyi-könyvtár munkatársai, sem a „beköltözők” számára nem volt zökkenőmentes. Mindkét oldalról gyanakvások, bizonytalanságok fogadták az új felállást. Ennek következménye volt, hogy az átvett munkatársak egy jelentős része nem vállalta a Hódmezővásárhelyről való átjárást, hanem más munkát keresett. Ugyanebben az időben jelentős közigazgatási változás is történt Szeged körzetében: 1973. április 15-ével akaratuk ellenére a városhoz csatolták Algyő, Gyálarét, Kiskundorozsma, Szőreg és Tápé településeket, s ezzel egy időben ezek könyvtárai elvesztették önállóságukat, s beolvadtak a Somogyi-könyvtár fiókhálózatába. Ez tovább növelte a könyvtárunk által fölvállalt nehézségeket. A könyvtárügyre az 1960-as évek elejétől mintegy másfél évtizeden keresztül rámosolygott a szerencse, még akkor is, ha ez groteszk formában, a napi politika következtében érvényesült. Ez két síkon is hatott. Már az ötvenes években is, de 1956 után újult erővel jelentkezett az a törekvés a rendszer részéről, hogy a tudós értelmiséget eltávolítsák a közéletből. Ha nem internálták őket a recski munkatáborba, vagy nem ítélték börtönbüntetésre, akkor szellemi gettóba zárták: oktatói, tudósi munkahelyeken nem kaptak alkalmazást. Sokan csak fizikai munkát kaptak, de sokuknak sikerült a könyvtárak zsúfolt polcai közé visszahúzódni és szellemi teremtőerejük itt is kibontakozott. Hadd legyen elegendő itt csak Péter Lászlóra utalnom, aki 1956 utáni hányattatásai után 1961. július 1-jétől könyvtárunkban kapott Németh László kifejezésével élve „gályapadot”. Bár első önmeghatározása szerint néprajzkutató, majd nyelvész, aztán irodalomtörténész, később muzeológus volt, 1961 nyarán könyvtáros lett. Minden eddigi ismeretével és ismerete mellett fölvállalta ezt a hivatást, bizonyság erre a Könyvtáros hasábjain megjelent sok-sok cikke, a repertóriumok, bibliográfiák elméletének továbbfejlesztése. S ő csak egyike a magyar könyvtárakban dolgozó, sok más, széleskörű ismerettel rendelkező értelmiséginek. Nem csoda, hogy a 60-as években a hazai könyvtártudomány virágzásnak indult. Ez jelentős hatással volt a könyvtárosok szellemiségére, tudatosságára, látókörének szélesedésére. E szellemi hatások érvényesülésének lehetőségét teremtette meg a politika, akarata ellenére, amikor pl. az Elnöki Tanács 1976. évi. 15. sz. törvényerejű rendeletében megfogalmazta: „a könyvtár feladata, hogy tevékenységi körében közreműködjék […] a szocialista tartalmú általános művelődés terjesztésében és gyarapításában, a szocialista világnézet, életmód és ízlés fejlesztésében”. Vagyis az ideológiai harc egyik fontos intézményrendszereként a könyvtárakat jelölte meg. Ez az elképzelés jelentős extenzív fejlesztést indított meg a közművelődési könyvtárügyben, ugyanakkor az épülő, bővülő, gyarapodó könyvtárak épp az előbb említett ok miatt nem a dogmatikus gondolkodás fellegvárai lettek, hanem ellenkezőleg, a kultúra demokratizmusának csíráit nevelgették. Ezt segítette a könyvkiadás látókörének szélesedése is. * A mennyiségi fejlesztés eredményeképpen a 70-es évek elejére kiépült a megyei könyvtárhálózat. Az 1974. január 15-én a megyei tanács végrehajtó bizottsága által elfogadott, a tanácsi könyvtárak távlati fejlesztésére vonatkozó terv nyomán lassan, de folyamatosan tovább növekedett megyénkben a könyvtárak alapterülete, javult anyagi ellátottságuk. Ezekben az években jött létre sok intézményben a jelentős anyagi erőt fölemésztő zenei szolgáltatás is. De ennek volt köszönhető, hogy 1980-ban, a dóci művelődési ház és könyvtár felújításával befejeződött a szabadpolcos rendszerre való áttérés. Így a megyei könyvtár munkájának központi feladata a minőségi, a szakmai munka igényének kialakítása, támogatása volt. A legtöbb gondot ekkor a személyi ellátottság okozta, bár az évek folyamán természetesen egyre több helyre került főhivatású könyvtáros. Így 1978-ban Csongrád megye tanácsi könyvtáraiban 170 teljes munkaidőben foglalkoztatott munkatárs dolgozott: 84 a Somogyi-könyvtárban, 41 a megye más városaiban és 45 a községekben. Ugyanakkor nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után a kollégák képzettsége. Ezért alapvető föladat volt a kezdő alkalmazottak betanítása, a gyakorlottabbak állandó szakmai segítése. Ennek két, személyre szabott formája valósult meg a napi munka során, egyrészt a szolgálati helyek folyamatos látogatása, másrészt a módszertani levelek kiadása. A megyét járó kollégák, a módszertani osztály munkatársai, valamint a más osztályokról kiszálló szakreferensek az évi több mint 300 látogatás során a konkrét helyzetből kiindulva tudtak tanácsokat adni, az elvégzendő föladatokat meghatározni. A módszertani levél pedig mindig a községi könyvtáros keze ügyében lévén segített a fölmerülő problémák visszakeresésében és azonnali megoldásában. Ezekből évente 8-10-12 jelent meg, aktuális kérdéseket tárgyalók, valamint hosszú távon is érvényes elvekkel, munkamódszerekkel, pl. a könyvtárközi kölcsönzéssel, katalógusszerkesztéssel stb. foglalkozók. E témához kapcsolódik a Csongrád Megyei Könyvtáros című módszertani folyóirat folyamatos megjelentetése, mely jelentős szerepet töltött, sőt tölt be ma is a szakmai tapasztalatcserében. De szakmailag nagy áttörést jelentett a községi könyvtárak katalógusaiból hiányzó cédulák elkészítésének közvetlen segítése a 70-es, 80-as évek fordulóján az igényfölméréssel, majd a mintegy félmillió katalóguskarton makói és szentesi könyvtár által is támogatott sokszorosításával és szétosztásával. Mindezt kiegészítette az évente több alkalommal megrendezett megyei továbbképzés, melynek célja egyfelől a szakmai tudatosság növelése, másfelől a látókör szélesítése volt. A járási, majd kistérségi munkaértekezletek inkább az éppen időszerű föladatokkal foglalkoztak. Ugyanakkor nem volt elhanyagolható a nyaranta rendszeresen megszervezett tanulmányút, mely hazánk távolabbi tájainak könyvtárait és emellett kulturális értékeit, természeti látnivalóit ismertette meg a résztvevőkkel. A más munkamódszerekkel való szembesülés, az egymás közti beszélgetés mind jótékony hatással volt a végzendő könyvtári munkára, az egyéb látnivalók pedig az általános műveltséget gyarapították. Bár a Somogyi-könyvtár már 1957-től tíz éven át folyamatosan foglalkozott könyvtárosképző tanfolyamok szervezésével, ezt a szakképző tevékenységét 1968-tól 1980-ig csak alapfokú tanfolyamok rendezésével folytathatta. Ezzel azonban nem sikerült ellensúlyozni az állami oktatás könyvtárosi szakmával kapcsolatos hiányosságait. 1978-ban a Csongrád megyében dolgozó főhivatású könyvtárosok 13 %-a rendelkezett felsőfokú, 29 %-a középfokú szakképesítéssel, míg 58 %-a szakképzetlen volt, vagy csak alapfokú vizsgával rendelkezett. 1980-ra a Könyvtártudományi és Módszertani Központ kísérleti tanterv kidolgozásával lehetőséget adott könyvtárunknak is a középfokú szakképzés újraindítására és ezzel e lehetetlen helyzet fölszámolására. Ennek is köszönhetően 1983-ban már csak 38 % volt a szakképzetlenek, vagy alapfokú végzettséggel rendelkezők aránya. * Állandóan újabb és újabb kihívást jelentettek az egyre-másra bekövetkező közigazgatási változások. Először a közös tanácsú települések, majd a városkörnyéki községek megjelenése, előbb a makói, később, 1984-ben a többi járás megszűnése, végül a 90-es években a közös tanácsú települések tagközségeinek önállósulása. De ide számíthatjuk az intézmények (iskolák, művelődési házak, könyvtárak) összevonását is. Ezekre a könyvtárnak szinte azonnali választ kellett találnia a szakmai munka zökkenőmentes végzése érdekében, annak ellenére, hogy ezek az intézkedések eredendően soha nem voltak végiggondolva, hanem mindig csak egyetlen szemszögből szemlélték a várható eredményeket. Nem volt könnyű az állományok együvé leltározása, majd ugyanilyen szétválasztása sem, de legnagyobb nehézséget az addig területi irányító szerepet ellátó járási könyvtárak funkcióvesztése okozta, amit aztán az önkormányzati törvény bevezetése nyomán kialakult könyvtári ellehetetlenülés sokkja követett. * Az ún. szocialista állam anyagi forrásainak folyamatos szűkülésével egyre kevesebb pénz jutott az ideológiai meggyőzés finanszírozására, tehát a könyvtárak fejlesztésére is. Könyvtárunknak még nagy szerencséje volt, hogy szinte az utolsó pillanatban lehetőség nyílt 1978 végén a Dóm téri beruházás megkezdésére, s hogy nem állították le a könyvtárépítést. Mai életünk sínyli, hogy épp a beruházási alapok kiürülésével nem épült meg pl. a levéltári raktár. Mindenesetre 1984. június 6-a nagy ünnep volt a Somogyi-könyvtár számára, hiszen jóval tágasabb helyen szolgálhatta tovább Szeged város olvasóközönségét és Csongrád megye könyvtárügyét. Bár a városi tanács az új könyvtár költségvetési alapszámainak megállapításakor - ennek egy évtizedig élvezhettük áldásos hatását - nagyvonalúan járt el, az állománygyarapításban egyre jobban érzékeltük a „hét szűk esztendő” bekövetkezését. Jóval drasztikusabban érződött azonban a politika csökkenő könyvtárügyi érdeklődése a megyében. A 80-as években néhány helyi könyvtár alapterületének növelésén kívül jószerével csak a videokazetták könyvtári megjelenését rögzíthetjük fejlesztésként. Ugyanakkor az állománygyarapításra szánt összegek elolvadtak, mint a tavaszi hó, az egyre emelkedő árak és a csökkenő keretek miatt. Egyre csökkent az előfizetett időszaki kiadványok száma, különösen a külföldi lapoké, ugyanakkor egyre kevesebb fajta könyv került be a könyvtárakba, s egyre csökkenő példányszámban. A dokumentumok számának apadásával egyre gyengült a könyvtárközi kölcsönzés teljesítőképessége, majd bizonyos fáziskéséssel megkezdődött az olvasók számának lemorzsolódása is. „A technikai felszereltség a könyvtárak java részében csak egy kézi számológépet, egy lemezjátszót, egy magnót és többnyire egy öreg táskaírógépet jelent” - írta 1991-ben Rátkai Erzsébet Közkönyvtárak a rendszerváltás előtt (CSMK 23. évf. 1/2. sz., p. 79.) c. cikkében. Ilyen tendenciák érvényesülése során érte a könyvtárakat a rendszerváltozáskor meghozott önkormányzati törvény. Ez teljes mértékben kiszolgáltatta az intézményeket a fenntartók kénye-kedvének, a megválasztott helyi képviselők kultúra iránti fogékonyságának. A megyei könyvtár segítségére sok helyütt nem tartottak igényt, sőt a lakosság érdekében megfogalmazott kívánalmakat zaklatásnak vették. Elkezdődött a módszertani csoportok, osztályok leépítése, mert a megyei könyvtárak fönntartói fölösleges költségvetési tételnek tartották. Nemcsak a városi fönntartók, hanem a megyei önkormányzatok is! Szerencsétlenségünkre az Antall-kormány a legkisebb affinitást sem mutatta a könyvtárügy iránt, hagyta a folyamatos erodálódás spontán érvényesülését. A könyvtárak sorsa szinte kizárólag a könyvtáros személyiségétől, a helyi közösségben való elfogadottságától függött. Könyvtárunk az utolsó negyven év mélypontjához ért, amikor 1996-ban három módszertani munkatársat és egy gépkocsivezetőt voltunk kénytelenek elbocsátani, további 13 munkatársunk mellett. Sajnos intézményünk súlyos anyagi gondjai azóta is napirenden vannak. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata nem tanúsított érdeklődést a Somogyi-könyvtár problémái iránt. Csak a tönk szélére jutáskor segített 2001-ben a dologi keretünk 9 %-át kitevő 5 millió céltámogatásként való biztosításával, és az idén, a választás évében nagylelkűen elismerte évtizede kért igényeink egy csekély hányadát: gyakorlatilag üzemképtelen liftjeink egyikének és kazánjainknak fölújítását. Ezzel szemben a Szegedi Nemzeti Színházhoz az utóbbi években számolatlanul kerültek a százmilliók. Természetesen bizonyos szempontból érthető, hogy a város nem tanúsított érdeklődést országos hírű könyvtárának megyei munkája iránt, sőt kis híján megtiltotta azt, hiszen a megyei önkormányzat is igen csekély mértékben csöpögtette a költségvetési támogatást. Szégyen az önkormányzatokra nézve, hogy hosszú éveken keresztül képtelenek voltak egymással szót érteni és a könyvtár működtetésére együttműködési szerződést kötni, holott 1995. február 24-én kerekasztal-megbeszélésre sikerült rávennünk mind Csongrád megye, mind Szeged város vezetőit és 6 megyei országgyűlési képviselőt. Szalay István polgármester kompromisszumkészségét dicséri, hogy 1998-ban fölhatalmazta a Somogyi-könyvtár igazgatóját a megyei önkormányzattal való szerződéskötésre. A két önkormányzat együttműködési tehetetlenségét az is bizonyítja, hogy lassan egy évtizede sem sikerült megnyugtatóan rendezni a nemzetiségi könyvtár működtetését. A megváltozott politikai/közigazgatási helyzet és a szervezési osztály megcsappant létszáma nem tette lehetővé a korábban már jól bevált módszerek alkalmazását. Az anyagi nehézségek miatt a Csongrád Megyei Könyvtáros megjelentetése is ritkult, ezért 1995-ben megindítottuk a Negyedévi Értesítő kiadását, mely egyaránt volt hivatva pótolni mind a módszertani leveleket, mind pedig a Csongrád Megyei Könyvtáros addigi viszonylagos frissességét. Az Értesítő - immár 8. évfolyamában járva - kizárólag időszerű kérdésekről ad tájékoztatást (jogszabályok megjelenése, pályázatok kiírása, stb.), valamint folyamatosan közli a negyedév kulturális eseménynaptárát. Az új helyzethez alkalmazkodva igyekeztek a munkatársak minél több segítséget nyújtani a pályázatok megírása módszertanának ismertetésével, valamint közös pályázatok szervezésével, némelyek konkrét elkészítésével. Továbbképzéseinken teret adtunk a 90-es évek közepétől az informatikai előadásoknak, szoftverbemutatóknak, valójában nem volt lehetséges a megye könyvtáraival való együttműködés az ekkor beindult számítógépesítés területén. Rendszergazdáink ugyan mindig az érdeklődők rendelkezésére álltak, de a különböző állománynagyságokhoz illeszkedő programok mássága miatt mindenkinek magának kellett megküzdeni a kezdeti és alkalmazási nehézségekkel. Bár a könyvtárak a 20. század utolsó évtizedében hallatlan nehézségekkel küszködtek, hiszen a politikusok számára ennek fejlesztése nem volt látványos, ezért érdeklődésük a jelentős látogató közönség ellenére sem terjedt ki a könyvtárügyre, mégis hadd derítsem egy kissé az eddigi sötét képet. A 90-es évek közepén ugyanis szerencsére kialakult a Művelődésügyi Minisztérium könyvtári osztályán egy olyan szakmai grémium, amely kidolgozta a kilábalás útját: 1997-ben megjelent a CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről. Ez ugyan az országgyűlési képviselők rövidlátásának és csekély hozzáértésének eredményeképp egybemosta a múzeumok, művelődési házak és könyvtárak problémáit, ennek következtében csak részben tudja máig teljesíteni azt, aminek szánták, mégis ebben olyan kormányzati garanciákat fogalmaztak meg, melyeknek érvényesülését már érezzük az utóbbi években. Egyként gondolok itt a fönntartók kötelezettségének (l. nyilvános könyvtárak jegyzéke) megfogalmazására és ellenőrzésére, mint az általánosan érvényesülő állománygyarapítási (ún. érdekeltségnövelő) támogatásra, valamint a könyvtárközi kölcsönzés újjáélesztésére az Országos Dokumentum Ellátási Rendszer és az ezzel kapcsolatos postaköltség visszatérítése kapcsán. Remélem, hogy a megindult szakfelügyeleti ellenőrzések kiegyensúlyozzák az önkormányzati önkény által hozott rossz döntéseket is. Ezeket a garanciákat szerencsére oly mértékben sikerült bebetonozni, hogy az előző kormány Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának kulturális tehetetlensége sem volt képes folyamatos fejlődését megakadályozni. Mindezek természetesen befolyásolták a megyei módszertani tevékenységet, hiszen sok helyütt sem az önkormányzat, sem a könyvtáros nem ismerte föl ennek lehetőségeit és szükségességét. Ennek a biztatóan megindult fejlődésnek további kiteljesedéséhez kívánok Önöknek - az aktív könyvtári közéletből kiválva - az elkövetkező években sok sikert, probléma érzékeny kormányzatot és kultúrabarát önkormányzatokkal. |