Ötlet. Minden program így kezdődik. Ebben az ötletben nem volt semmi rendkívüli, hacsak az nem, hogy kitartóan és következetesen meg is valósítottuk. Mielőtt elbeszélnénk, kedves olvasóink, a Somogyi-könyvtár fiókkönyvtárainak egyik legkiemelkedőbb (mert nemcsak szépek, de szerények is vagyunk!) programsorozatának históriáját, elmélkedjünk közösen az ötlet természetén! Tehát az ötlet.

Az ötlet nem jön magától, az ötlet az ihlet kistestvére, ám ha minket időnként az ihlet szállna meg, akkor költők lennénk, és nem földhözragadt könyvtárosok. Az ötlethez figyelem kell és gondolkodás, de a legfontosabb talán mégis az ügy - esetünkben a könyvtári munka - szeretete. Ez utóbbi megállapítással nem az a célunk, hogy hangulati magasságokba emeljük az egyébként általában túlságosan is hétköznapi érzületek között leledző könyvtáros sorstársainkat (akinek nem inge …), sokkal inkább az, hogy kiemeljük: az elkötelezettség és az érdeklődés történetünk szülőanyja. Bocsánat, aki nem ismerne egyetlen fiókost sem: nem kenyerünk az álszerénység! Megnyugtatásul azért azt is közöljük, hogy ha nincs mivel, akkor nem kérkedünk. De tulajdonképpen miről is regélünk hosszú sorokon keresztül?!

Kedves Olvasó, úgy kezdődött, hogy hallottunk néhány, az enyészettől megmentett felkasírozott fényképről, mely ebben a formában plakátnak nevezendő. Valaki, valahol, valamiért nem dobta szemétre ezt a - tulajdonképpen kiállítást illusztráló - anyagot „jól jöhet ez még egyszer!” felkiáltással, noha letépni és eldobni lett volna kevésbé meglepő akkor, 1999-ben, Frankfurtban.

Igen, igen, a Nemzetközi Könyvvásárról van szó. Somogyi Károly felbecsülhetetlen tudományos értékű gyűjteménye, Szeged város egyik büszkesége megmutatta magát Frankfurtban. Ezek szerint - jött az a bizonyos ötlet - megérett a helyzet arra, hogy a szegedi kiskönyvtárak közönségének is bemutassuk a muzeális értékű gyűjteményt. (Az iróniáért nem kérünk elnézést, inkább idézzük csak fel a közmondást a prófétával kapcsolatban…!) Az előrelátó személy Szőkefalvi-Nagy Erzsébet volt, aki ezzel a tettével történetünk karmestere lett.

Az ötletek nem mindig jönnek jókor, de ez az ötlet a legmegfelelőbb pillanatban érkezett, hiszen éppen „helyzet” volt, méghozzá pályázati. Mit tesznek hasonló helyzetben a vérbeli kultúrmisszionáriusok?

Meg- és kitárgyalják. Kitalálják. Megírják. Várnak, nyernek. Na, ebből már lesz valami!

A Somogyi-könyvtár kincseiből. Ez lett az összefoglaló címe a hat témakört magában foglaló kiállítás- és előadássorozatnak, melyet párhuzamosan, hat fiókkönyvtárban rendeztünk 2002. januártól júniusig. Mivel magunk között vagyunk, ezért eláruljuk a becenevét is: „hatszorhat”-nak hívtuk az újszülöttet. Újszülöttet mondtunk, de abban mi, szervezők egyetértettünk, hogy az ötlet túlnőtt önmagán, fogalmazhatnánk úgy is, hogy elfajult. Mi volt a cél? Bemutatni, közelebb vinni a város külső kerületeiben működő kis könyvtárak közönségéhez alapítónk személyét és értékes gyűjteményének darabjait.

Hajszál a levesben: dologi kiadásra egy piculát sem költhettünk, vagyis az installációt, a nyomdai kivitelezést, az üzemanyagköltséget és a többit oldjuk meg, ahogy tudjuk. Ezen már csak nem bukhatott meg a dolog?! (Miért van olyan érzésünk, hogy a bírálók belelátnak a pályázó fejekbe és szívekbe ?) A mi Somogyink nagy és erős. Van kötészete, ahol értenek a kiállítási anyagok adjusztálásához. Voltak, akik (hoppá, még egy pályázat!) mégiscsak hozzásegítettek bennünket méltó kiállítás-kísérő füzethez. Létezik nálunk olyan tehetség, aki művészi betűket álmodott a hat plakátra. Van türelmes gépkocsivezető, aki elviselte lámpalázas rigolyáinkat, és pakolta, hozta, vitte a kiállítási anyagot.

Emlékeznek? Harminchatszor. A gazdasági osztály rendületlenül követte pályázati be- és kifizetéseinket. Óh, persze, meghívók is kellettek. Ezeket nem egyszerű dolog szépen megszerkeszteni … jaj, hol az informatikus, … elő egy szép metszettel és új betűtípussal, de kellett sok-sok színes fénymásolópapír is … lássuk, mit tudnak a fénymásolást végző kollégák és gépeik! Szent Világháló, a honlapra is tegyük fel, ha már van. Mikor fogjuk már megszokni?! Mink van még? Vannak lelkes könyvtárosaink. Vannak kevésbé lelkesek is, de egy kis bíztatás és az első sikerek mindenkit átlendítenek a holtponton. A szervezés olajozottan működött, jó programhoz pedig mindig van közönségünk. A startra minden készen állt, még a kivetítőt, laptopot és a digitális fényképezőgépet is „beélesítettük” - hja, mi ehhez is értünk! A megnyitó kapcsolódott a Kultúra napjához, a beszédet örömest vállalta dr. Gyuris György. A kedvesebbnél kedvesebb és fontosabbnál fontosabb vendégek között üdvözölhettünk önkormányzati képviselőt és tisztviselőt is. A sajtó - csoda történt? - érdeklődéssel fogadta levelünket, és fél év alatt több híradás jelent meg a kiállításokról és az előadásokról.

Kedves Olvasó, érzem, már abban reménykedik, hogy rövidesen befejezzük ezt a hurrá hangulatú beszámolót gyanúsan tökéletes rendezvényünkről, ami igaz is, előbb azonban fontosnak tartjuk elmondani, hogy akadtak gondok is, néha elcsüggedtünk, elfáradtunk. Bizonyára még jobbak is lehettünk volna. De: csapatmunka volt, szinte minden osztály, csoport hozzátette a magáét a sikerhez. A Somogyis sikerhez.

Számunkra ez volt a leggyönyörűbb. Köszönjük.

A programot az Olvasás évében az NKA, a NKÖM és a Szegedért Alapítvány támogatta.