Timár János

A fiatalok iskolázása és foglalkoztatása¹

A szerző a fiatalok hazai iskoláztatása és foglalkoztatása közötti kapcsolatnak, valamint iskolázásuk és munkaerő-piaci státusuk összefüggéseinek bemutatásából indul ki. Azok sokoldalú elemzése alapján mutat rá az oktatáspolitika időszerű fejlesztési stratégiájának fő céljaira, sürgető feladataira.

Magyarország gazdasági fejlettsége mintegy fele-harmada az OECD európai tagállamainak. Ezt figyelembe véve népességünk iskolázottsága kedvezőnek mondható, bár a valóságos kép kevésbé jó, mert a „középfokon” belül a középiskolát végzettek aránya nálunk eddig alacsony volt.

Forrás: * Education at a Glance Indicators, OECD, 1997.
** Magyarország 1996. évi mikrocenzus. Rangsor: Európai Unió országaihoz képest.

Az iskolarendszerből évente kilépő fiatalok között a legfeljebb nyolc osztályt végzettek aránya 1989 és 1991 között 32-34% volt, 1992 után érte el újra a nyolcvanas évek színvonalát, és csak a legutóbbi években mutatkozik határozott javulás. A középiskolát és felsőfokot végzettek aránya az 1991 évi 32%-ról 1996-ig 48%-ra emelkedett, az alacsonyan iskolázottaké 32%-ról 13%-ra csökkent.

Az alacsonyan iskolázottak kilencvenes évek eleji magas aránya annak volt a következménye, hogy azokban az években léptek ki az iskolából a hetvenes évek második felében született, nagy létszámú korosztályok. Ez korábban jó alkalmat adott volna a középiskolai oktatás kiterjesztésére, a felsőoktatás jobb megalapozására. A nyolcvanas évek oktatáspolitikája azonban a demográfiai hullámot nagyrészt a magas lemorzsolódású, továbbtanulásra nem jogosító szakmunkásiskolákon és a „speciális” szakiskolákon vezette le. Ez a rövidlátó lépés, a rendszerváltás utáni feltételek között, a tartósan munkanélküliek számának növekedését erősítette. Ez nemcsak azt jelzi, milyen nagy hatást gyakorol az oktatáspolitika a munkaerőpiacra, hanem azt is, hogy annak hibáit milyen nehéz és költséges munkaerő-piaci eszközökkel javítani.

A rendelkezésre álló munkahelyek eloszlását a munkaerő különböző csoportjai között nagymértékben befolyásolja az iskolázottság. Általános jelenség, hogy a munkaerő-kereslet korlátai között a magasabban iskolázottak könnyebben találnak munkát, mint a képzetlenebbek.

Forrás: Education at a Glance Indicators, OECD, 1997. 251. p. 1995. évi adatok. A magyar adatok az 1996. évi mikrocenzus alapján számítva. A rangsor az Európai Unió 15 tagországára vonatkozik.

A kilencvenes évek tömeges elbocsátásai után, ma a magyarországi foglalkoztatottság jóval a nyugati szint alá esett. Ezen belül az EU és az OECD tagországaiban a középfoknál alacsonyabban iskolázottak foglalkoztatottsága az átlagosnál 12-13 százalékponttal, Magyarországon 24 ponttal kisebb, mivel a létszámcsökkenés elsősorban az ipar és a mezőgazdaság alacsonyan iskolázott munkásait érintették, és az utánpótlásnál is lehetőleg mellőzik felvételüket. A közép- és felsőfokú végzettségűek foglalkoztatottsága jóval kevésbé csökkent, és jelenleg az OECD-, illetve az EU-országok átlagához képest kisebb az elmaradás.

A statisztikák szerint a fiatalok munkanélkülisége a gazdaságilag fejlett országokban riasztóan magasnak tűnik, és Magyarországon még az előbbieknél is magasabb, különösen a 15–19 éves ifjaknál.

Ezek az adatok azt a látszatot keltik, hogy a fiatalok között sokkal több a munkanélküli, mint a középkorú vagy az idősebb népességnél. A munkaügyi statisztikáknak ez a nagy aggodalmat keltő, de téves értelmezése nemcsak a sajtóban, a rádióban vagy a tv-ben, hanem időnként szakmai elemzésekben is előfordul, és egyesek erre hivatkozva sürgetik az iskolázás további kiterjesztését. Ha azonban megnézzük a fiatal korosztályok iskolázására és munkaerő-piaci státusára vonatkozó adatokat, akkor az előbbivel meghökkentően ellentétes képet kapunk.

Forrás: * OECD country mean. Education at a Glance OECD Indicators 1997. OECD, 1997. OECD-országok átlaga.
** KSH munkaerő-felmérés idősorai 1992–1997. KSH, 1998 alapján

A 3. táblázat szerint a 15–19 éves fiatalok munkanélkülisége 32,4%, a 4. táblázat szerint a 15–19 éves fiataloknak mindössze 2,9%-a munkanélküli. Ez a látszólagos ellentmondás a munkanélküliség mérésénél alkalmazott kétféle, de egyformán „pontos” módszerből következik.

A munkanélküliség mérésének indexe, a munkanélküliségi ráta ugyanis olyan hányados, amelynek nevezője a népességnek csupán kisebb része, a foglalkoztatottak és a munkanélküliek összegéből adódó gazdaságilag aktívak. Ebből következően azoknál az évjáratoknál, amelyek népességének túlnyomó többsége iskolába jár, és ezért a gazdaságilag aktív népesség száma (a nevező) csekély, a munkanélküliek számának csekély aránya (2,9%) ellenére a munkanélküliség indexe riasztóan magas (32,4%). A konvencionális munkanélküliségi index ugyanis csupán a munkát vállalók közül munkát keresők arányát jelzi, ami a munkaerő-piaci elemzésnek csupán egyik, de nem az egyetlen és nem is minden esetben a legfontosabb dimenziója.

A 4. táblázat első két oszlopa összehasonlítást ad a fiatalok iskolázásáról a fejlett nyugat-európai országokban (OECD) és Magyarországon. Ezek szerint – a hazai iskolázás lemaradásairól elterjedt hiedelmekkel ellentétben – a 15–19 éves fiatalok iskolázottsága 1997-ben minden évjáratban meghaladta a két-háromszor fejlettebb országok szintjét, a 20–21 éveseknél kicsi a különbség, és csak a 22 éves és idősebbeknél előzik meg jobban a fejlettebb országok Magyarországot.

A korábbi hiedelmeknek volt azonban némi alapja. Vannak, akik azt hiszik, hogy a születések számának csökkenése valamiféle magyar sajátosság, a magyarságot sújtó sorscsapás. A fejlett országok többségében azonban már jó egy évtizeddel a magyarországi előtt megkezdődött a születések számának csökkenése. Ezzel szemben demográfiai fejlődésünknek valóban hazai sajátossága, hogy az egyes évjáratok népessége, az 1952/54. évi drasztikus abortusztilalomnak és a hetvenes évek kedvező népesedéspolitikai intézkedései hibás időzítésének következményeként, gyorsan és nagymértékben ingadozik. Ezt mutatja a 4. táblázat utolsó két oszlopa.

Ezért az évjáratonkénti iskolázási arányok Magyarországon könnyen félrevezethetik az elemzőt, mivel egyes időszakokban az arányok változása csupán a korosztályok ingadozásának a következménye. Így például a középfokon tanulók száma 1992 és 1997 között alig változott, de a 15–17 évesek közül iskolába járók aránya jelentős javulást mutat, mivel a számítás alapjául szolgáló népesség mintegy 20%-kal kisebb volt 1997-ben, mint 1992-ben. A felsőfokú tanulás mutatóinál a helyzet fordított: a hallgatók számának gyors növekedése ellenére a felsőoktatásban tanuló generációk iskolázásának fejlődése csekélynek tűnik, mivel a 19–22 évesek száma 1997-ben közel 20%-kal több volt, mint 1972-ben.

Magyarországon a fiatalok iskolázása – az előbbi adatok szerint – ma már nemzetközileg is figyelemreméltóan magas szintet ért el. A következő évtizedben a közép- és felsőoktatásba lépő korosztályok népessége már csak 120-125 ezer fő körül fog mozogni, de a múlt évben született és 2003-ban iskolába lépő fiatalok száma aligha lesz több százezernél.

Az előbbiek indokolják, hogy a közoktatás 1996-ban közreadott fejlesztési stratégiájának fő célja a középiskolai oktatás általánossá tétele. Ez a feltétele annak, hogy fenntartható legyen a felsőoktatás jelenlegi felvételi létszáma. Ha ezt a két nagy célt sikerül megvalósítani, akkor a fiatalok iskolázása Magyarországon az európai fejlett országok többségének tanulási arányait meg fogja haladni.

Az oktatáspolitikának ezért már most a színvonal javítását kell a középpontba állítani. Különösen vonatkozik ez az óvodai és az általános iskolai nevelésre, mivel ezek alapozzák meg a középiskolai oktatás kiterjesztését. Az oktató-nevelő munka színvonalának javítása annál is inkább fontos és sürgető feladat, mivel a tanulók teljesítménye a kilencvenes években sokat romlott az olyan alapvető fontosságú tárgyakban, mint az olvasás és a matematika.²

Az iskolázás kiterjedése az elmúlt években is egyfelől az oktatás állami támogatásán, másfelől az iskolázástól várható kedvezőbb elhelyezkedési és kereseti lehetőségek továbbtanulásra ösztönző hatásán alapul. Ez egyre több fiatalt vont el a háztartásból, illetve tartott egy ideig távol a munkavállalástól, csökkentve gazdasági aktivitásukat. A kilencvenes években a 15–19 éves fiatalok közül iskolába járók arányának növekedése felülmúlta a foglalkoztatottak, a munkanélküliek és az inaktívak részarányának együttes változását. A felsőoktatás gyors növekedése csak egy részét tudta lekötni a húsz éven felüli fiatalok átmenetileg növekvő számának, és így a foglalkoztatottság visszaesése miatt e fiatalok nem kis része, főként a nők, a háztartásban maradtak; 1992 és 1997 között a 20–24 éves inaktív férfiak aránya 8,6%-ról 13,2%-ra, a nőké 24,6%-ról 30,8%-ra emelkedett.

A posztszocialista országok munkaerőpiacának átmeneti sajátossága, hogy a munkahelyükből elbocsátottak jelentős része nem munkanélkülivé vált, hanem a háztartásba vonult vissza. Ezt mutatja, ha összehasonlítjuk, hogy egy-egy korcsoport népességének hány százaléka volt munkanélküli és inaktív együttvéve 1992 és 1997 elején.

Nem, korcsoport	Munkanélküli		Inaktív		Együtt
	1992	1997	1992	1997	1992	1997
Nők
15–19	4,4	2,0	8,2	8,2	12,6	10,4
20–24	6,6	5,6	24,6	30,8	31,2	36,4
25–29	6,8	4,7	39,0	47,1	45,8	51,8
30–39	6,4	5,6	21,0	32,0	27,4	57,7
40–54	4,6	4,1	21,7	29,3	26,3	33,4
55–64	1,0	0,4	83,8	87,8	84,8	88,2
15–64	4,7	3,7	33,1	39,5	37,8	43,2

Forrás: A munkaerő-felmérés idősorai 1992–1997, KSH, 1998 alapján Nagy Gyula
számításai.

@SZÖVEGTÖRZS = Ezek szerint az elmúlt öt év alatt a 15–24 éves munka nélküli férfiak és nők részaránya csökkent, a 15–19 éveseké nagyobb, a 20–24 éveseké kisebb mértékben. Mindegyik csoportban emelkedett a háztartásbeliek aránya, de a munkanélküliek és a háztartásban eltartottak együttes aránya alig változott. A 25 évesnél idősebbek korcsoportjainak többségében a munkanélküliek részaránya csökkent; a háztartásbeli eltartottaké, különösen a nőké nagymértékben nőtt. A 25–29 éves nőknek már 1992-ben is közel a fele rendszeres kereset nélkül volt, 1997-ig arányuk 52%-ra, a 30–39 éves nőké pedig 58%-ra nőtt.

Ez azt mutatja, hogy az iskolából kilépő fiatal nők elhelyezkedési lehetősége kedvezőtlenebb, mint a férfiaké, a 25–39 éves, nagyobbrészt gyermekes nők helyzete kedvezőtlen és rosszabbodó. Ez főleg a gyermekes családokat érinti, és fékezi a termékenység javulását. A nők kedvezőtlen helyzetét a gyermekgondozási szabadság alanyi jogú kiterjesztése önmagában inkább stabilizálná, mint javítaná. Megoldást csak a munkalehetőségek, különösképpen a részmunkaidős foglalkoztatás kiterjesztése jelenthet.

Az eddigiekből nem következik, hogy a 15–19 éves fiataloknak a hagyományos indikátor szerinti magas munkanélkülisége nem jelezne valós problémát. Még ha létszámuk viszonylag kicsi is, jelentős részük a különösen hátrányos helyzetű cigánysághoz, valamint a legelmaradottabb más rétegekhez tartozik, és ha helyzetükön nem tudunk javítani, úgy már be sem kerülnek a középiskolába, és később a tartós munkanélküliség utánpótlását adnák.

A munkaerő mozgásának, így az iskolából a munkaerőpiacra történő átlépésnek is fontos iránytűje a bér. Az iskolaválasztást is befolyásolja, majd többé-kevésbé meghatározza, hogy a fiatalok milyen munkahelyeket keresnek. Ismeretes, hogy az életkor emelkedésével a keresetek növekednek. A munkaerőpiac nagyarányú változásának tulajdonítható, hogy 1992 és 1996 között a 30 éven aluli fiataloknak a 40–54 évesekhez viszonyított keresete csökkent: a 15–19 éveseknél 47%-ról 39%-ra, a 20–24 éveseknél 68%-ról 58%-ra, a 25–29 éveseknél 76%-ról 69%-ra.

A foglalkoztatott munkaerő más lényeges jellemzőinek hatása a keresetekre ennél nagyobb volt. Ezek közül csupán kettőt emelünk itt ki: a diplomások kereseti előnye a legfeljebb nyolc osztályt végzettekhez viszonyítva az 1992–1993. évi 21–30%-ról 1996-ig 42%-ra nőtt, a felsővezetőknek a betanított és szakmunkásokhoz viszonyított kereseti előnye pedig 50–64%-ról 1995–1996-ra 80–100%-ra emelkedett.

Végül jövőbeni fontossága és nem a kezdeti jelentősége miatt említjük meg a diplomás fiatalok munkába állása ez évi próbafelvételének néhány eredményét.³ Ezek szerint a műszaki, a mezőgazdasági, a gazdasági és a pedagógiai szakirányokban végzettek közül a gazdasági szakemberek állnak a kereseti skála élén. Az egyetemi végzettségű közgazdászok átlagos keresete 20%-kal haladja meg az okleveles mérnökök, 62%-kal az egyetemen végzett pedagógusok és 94%-kal a kezdő agrármérnökök átlagos keresetét. Ezek a nagy eltérések jól tükrözik a kereslet és kínálat szakmai és területi különbségeit, ami arra is figyelmeztet, hogy amíg az általános közoktatásban elsősorban a színvonal javítása a legfontosabb időszerű feladat, addig a szakképzésben, a színvonal emelésén túl, a szakmai összetétel korszerűsítése, a munkaerő-kereslethez való gyorsabb és jobb igazodás az oktatáspolitika aktuális fő feladata.