Meleg Csilla

Az iskolarendszer és az oktatás szerepe az egészséggel kapcsolatos ismeretek közvetítésében

– A dél-dunántúli régió példája –

A mindenkori felnövekvő nemzedék egészségmagatartásának formálása, a jövő egészséges felnőtt társadalmának nevelése stratégiai fontosságú feladat. E folyamatban kiemelt szerepet játszanak azok az intézmények, amelyek deklarált céljaikban az egészségérték kialakítását és formálását meg is fogalmazzák. Ezek közül az intézmények közül a két legmeghatározóbb az egészségügyi és az iskolarendszer. Természetesen mindkét intézmény hátterében ott húzódik a család, mellyel mint szubkultúrával mindvégig számolunk. Jelen elemzésünkben az iskolarendszerre koncentrálunk.

Az iskolarendszer társadalomban betöltött szerepe

Az alapvető emberi jogokhoz az egészség is hozzátartozik. Hangsúlyozzuk a jogot, mert a premodern társadalmakra ezzel ellentétben a kiváltság volt a jellemző. A modern társadalmak mindegyike deklaratív módon elismeri a különböző társadalmi csoportok jogát az uralkodó elithez hasonló szükségletekre, az viszont már egészen más kérdés, hogy mindez milyen valószínűségi oksággal működik a gyakorlatban. Az egészséggel kapcsolatos minőségi szükségletek állatorvosi lóként demonstrálják a modernitásnak azt a gyenge pontját, hogy e vonatkozásban nem teremtődnek új szellemi szükségletek, a régiek pedig lenézettek, hozzáférhetetlenek.¹ Az egészséggel kapcsolatos minőségi szükségletek megteremtése és fejlesztése éppen ezért iskolai keretekben képzelhető el a leginkább.

Az iskolarendszer mint a társadalmi preferenciák megvalósításának intézménye

Tekintsük át az egészséggel kapcsolatos társadalmi preferenciákat. Az iskolarendszerrel kapcsolatos társadalmi igények a mindenkori nevelési és oktatási tervekben fogalmazódnak meg. Az 1998-ban bevezetésre került Nemzeti alaptantervben (NAT) a testi-lelki egészség a műveltségi területek oktatásának egyik közös követelménye, és emellett valamennyi közös követelményben utalások találhatók ennek tartalmi összetevőire is.

„Az iskolára nagy feladat és felelősség hárul a felnövekvő nemzedékek egészséges életmódra nevelésében. Minden tevékenységével szolgálnia kell a tanulók egészséges testi, lelki és szociális fejlődését. (...) (Az egészséges életmódra nevelés nemcsak a betegségek megelőzésének módjára tanít, hanem az egészséges állapot örömteli megélésére és a harmonikus élet értékként való tiszteletére is nevel.)

A közös követelményeken kívül szinte valamennyi műveltségi terület részletes követelményei mellett fellelhető a testi-lelki egészség piktogramja – ezzel is jelezve, hogy nem egy adott szakos pedagógusnak és adott tantárgynak vannak tennivalói e területen. A tantárgystruktúrában és a tantárgyakban megjelenő tartalmi elemek közvetlen, direkt módon állnak az ismeretközvetítés szolgálatában. Ez témánk vonatkozásában azt jelenti, hogy az egészséggel kapcsolatos tartalmi összetevők egy része tantárgyként jelenik meg az iskolában (testnevelés, biológia stb.), és ebből adódóan az oktatási folyamat során közvetített és az osztályozás, értékelés segítségével ellenőrzött ismeretekben ölt testet.

Az ismeretek tudása szükséges, ám nem elégséges feltétele a jövőbeni egészséges életmódnak. Az iskola informális rendszere az egészséggel kapcsolatos azon tartalmi elemek közvetítője, melyek közvetett, indirekt módon hatnak formálólag a tanulók egészségmagatartására. Az iskola „rejtett tanterve” a pedagógusoknak a tanulók által észlelt viselkedésmintáiban, az interperszonális kapcsolatok kezelésében – tanár-tanár, tanár-diák, diák-diák, tanár-szülő – jelenik meg. E hatások tudatos felhasználása és az ismeretrendszerhez való kapcsolása eredményezhet a tanulóknál olyan megfigyelhető magatartás- és viselkedésváltozást, mely a későbbi életvitel szempontjából alapvető jelentőségű. Ebben az esetben ez értékelhető hatékonyságnak.

Jelen munkánkban a dél-dunántúli régió, Baranya, Somogy és Tolna megye vonatkozásában kívánjuk bemutatni az egészséges életmód iskolarendszeren keresztüli alakításának lehetőségeit, és egyben jelezzük a problematikus pontokat is.

A dél-dunántúli régió egészségügyi jellemzői

Az iskolarendszeren keresztül történő életmódformálás hatékonnyá tételében alapvető azoknak az egészségi állapottal összefüggő jellemzőknek a feltérképezése, melyek egy adott térségben, témánk esetében Baranya, Somogy és Tolna megyében hangsúlyosabb problémát jelentenek.

A magyarországi halálozások körülbelül tíz százaléka történik e megyékben, azonban a halálozási arányszám Baranya megyében magasabb, mint az országos átlag, Somogy és Tolna megye ebből a szempontból átlagosnak mondható (országos: 14,2%, Baranya: 15,5%, Somogy: 14,0%, Tolna: 14,2%).

Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv 1995. Bp, 1996. KSH.

A leggyakoribb halálokok mind országosan, mind a vizsgált térségben az összes haláleset körülbelül 90%-ánál játszanak szerepet (1. táblázat).

Ezen belül azonban hangsúlyeltolódásokat figyelhetünk meg. A daganatos betegségben meghaltak aránya elsősorban Tolna és Baranya megyében magasabb, mint az országos átlag, míg a keringési rendszer zavaraival összefüggő halálozás Somogy megyében átlagon felüli. Az emésztőrendszeri problémák Tolna és Baranya megyében, a balesetek, sérülések, mérgezés, erőszak Tolna és Somogy megyében okoznak átlag fölötti halálozást.

A vezető halálokok hátterében a szakirodalom szerint jelentős szerepe van az életmódbeli tényezőknek. A továbbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy az oktatási intézményrendszer milyen ismereteket ad a felnövekvő korosztályok számára az egészségesebben éléshez, tekintettel van-e valamilyen módon a térség egészségtérképének a fentiekben bemutatott jellemzőire.

Óvoda

A vizsgált megyékben az intézmények, az óvodás gyerekek száma, a pedagóguslétszám és az egy pedagógusra jutó gyermeklétszám az országos arányokat tükrözi.

Az óvodai nevelés alapprogramja fő feladatként határozza meg az értelmi és érzelmi nevelés mellett az egészséges életmód kialakítását. Ez magában foglalja az egészségügyi szokásrendszer fejlesztését, a rendszeres mozgást, az egészséges táplálkozást, a balesetmegelőzést, emellett az interperszonális kapcsolatok kezelésére, a lelki egészségvédelemre is gondot fordít. Az óvoda nevelési programjában tehát az egészséges életmód kialakításával összefüggő feladatok a testi és lelki egészségre direkt módon irányulnak.

Az óvoda nevelési programjában deklarált feladatok megvalósításának egyik garanciája az óvodapedagógusok képzettségi szintje. (A másik a személyiségjellemzők, ezekkel most nem foglalkozunk.)

A vizsgált térségben Tolna és Somogy megyében folyik főiskolai szintű óvóképzés. A felsőoktatási intézmény tantárgyai között megtalálhatjuk az Egészségtant, és a szakmódszertani órák is biztosítanak lehetőséget az óvodai programban előírt feladatok megvalósításához. Ugyanakkor a leendő óvónők képzésében nem szerepelnek olyan ismeretek, amelyek tájékoztatnák őket a leggyakoribb, az iskoláskori fokozott terheléssel magyarázható mozgásszervi és egyéb deformitásokról (pl. lúdtalp, a hátizom túlzott igénybevétele a nehéz iskolatáska következtében, gerincferdülés, görnyedt testtartás stb.). Amikor e problémákat az orvos diagnosztizálja, akkor gyógytestnevelés a terápia. Mennyivel kevesebb ilyen jellegű probléma lenne, ha az óvónők mozgásfejlesztő gyakorlataikat a fentiek tudatában állítanák össze. Ha például az óvodában a játékos hát- és talpizomfejlesztő gyakorlatok a gyerekek mozgáskultúrájának részévé válhatnának. És folytathatnánk tovább a sort. A három megyében szerzett óvodai tapasztalataim szerint nagyon kevés óvodában történik meg e prevenciós szempontoknak megfelelően összeállított mozgásfejlesztés. A lelki egészségvédelemre vonatkozó ismeretek elemei a főiskolai képzés során oktatott pedagógiai, pszichológiai tantárgyakban szerepelnek, azonban esetleges, hogyan rakódnak azok össze egyénenként az óvodapedagógusokban. A feszültségoldás, konfliktuskezelés technikái nem részei az óvóképzésnek.

Az óvoda mint a közoktatás intézményrendszerének első láncszeme deklarált céljait tekintve az egészség korszerű szemléletét közvetíti, az óvodapedagógusok képzésében tapasztalható hiányosságok miatt azonban az óvodáskorú gyerekek hosszú távú tudatos életmódformálása még kívánnivalót hagy maga után. Pécs Város Egészségtervében például az egyik megoldandó feladat az óvodák vonatkozásában az egészséges életmódra nevelés céljainak megvalósítását segítő óvodai programok összegyűjtése, referenciaóvodák, bázisintézmények kijelölése, amelyek továbbképzési feladatokat is ellátnának.²

A jelzett problémák ellenére úgy látom, hogy az óvóképzésben és a továbbképzésben lehetőség van a korrekcióra, mellyel az óvoda a hatékony prevenció intézménye lehet. A három megyében 40 000 óvodás gyermeket – és rajtuk keresztül a szülőket –, a magyarországi óvodások körülbelül tíz százalékát érintenék a hosszú távú prevenciós célokat szolgáló változások.

Források: Magyar Statisztikai Évkönyv 1995. KSH, Bp., 1996.; Baranya, Somogy, Tolna megyei Statisztikai Évkönyvek 1995. Pécs, Kaposvár, Szekszárd, 1996.

Az óvodákban elvégzett orvosi vizsgálatok szerint a három megyét tekintve Tolnában jóval az országos átlag feletti a megvizsgált óvodás gyermekek aránya, a másik két megyében átlagos. Somogy megyében az egészségügyi ok miatt veszélyeztetettek aránya meghaladja az országos átlagot, és emellett minden tizedik óvodás gyermek egyéb ok miatt veszélyeztetett (2. táblázat).

Általános iskola

A magyarországi általános iskolák 12,6%-a található a vizsgált térségben, melyekben a korosztály 9,8%-a tanul. Az egy pedagógusra jutó tanulólétszám mindhárom megyében kedvezőbb, mint az országos átlag. Témánk szempontjából az iskolák tárgyi felszereltsége legfontosabb indikátorának a tornateremmel rendelkezést tartjuk. Somogyban az általános iskolák 32,6%-ában, Baranyában 28,3%-ában, Tolnában 25%-ában nincs tornaterem.

Az általános iskolák működési rendjét és fő feladatait a közoktatási törvény határozza meg, az egyes műveltségi területek szerinti oktatás a Nemzeti alaptantervben rögzített.

Az általános iskolában bizonyos tantárgyakban (testnevelés, biológia, technika, osztályfőnöki) és tanórán kívüli szakköri tevékenységekben (egészséges életmód, vöröskeresztes szakkör stb.) találhatók meg az egészséggel, az egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretek. A tantárgyakban megjelenő ismeretek közös sajátossága, hogy egy-egy szegmens feldolgozása történik meg, és ezek szinte kizárólag a testi egészségre vonatkoznak. A lelki egészséggel kapcsolatos ismereteknek nincs tantárgyi megfelelőjük. A tantárgyi ismeretrendszer elsajátításának szintjét az érdemjegyek mutatják. Ha csupán ennek alapján kívánnánk prognosztizálni a jövőbeni felnőtt lakosság életvezetését, akkor az intézményes közvetítés hatékonyságát a jó osztályzatok jelentenék. Az életmódnak azonban csak egyik részét öleli fel az életmódra vonatkozó ismeretek tudása. Az elsajátított ismeretek életvezetési elvvé, értékké csak akkor válnak, ha a tevékenységrendszerbe beépülnek, és a mindennapi választási, döntési szituációk hátterében tudattalanul is befolyásoló erőt képviselnek. Mivel az iskola elsősorban ismeretközvetítő intézmény, a tevékenységrendszer hosszú távú alakításában nem tud igazán hatékonnyá válni. A majdani felnőttkori egészségstátusban megfigyelhető társadalmi egyenlőtlenségeket az ismeretcentrikus iskola nem képes az iskoláztatás évei alatt kiegyenlíteni.

Az eddig leírtak azonban korántsem jelentik azt, hogy az egészséggel kapcsolatos ismeretek vonatkozásában az iskolában ne lenne tennivaló. A különböző tantárgyakban megjelenő szétdarabolt tudásanyag szintetizálása az intézmény szintjén nem biztosított. A tantárgyi elkülönülés az ismeretekben is különálló, kifejezetten a tantárgyhoz kapcsolódó tudásanyagot jelent, és így a transzferhatás nem érvényesülhet (pl. a fizikaórán megtanult törvényeket a kémiaórán adott esetben újból meg kell tanítani, az irodalomban tanultakhoz a történelem tantárgyának tudásanyaga nem kapcsolódik a tanulók fejében automatikusan stb.). Emellett a tantárgyakban megjelenő ismeretanyag a testi egészséggel kapcsolatban sem tekinthető teljes körűnek. A lelki egészség, a mentálhigiéné kérdésköre pedig teljes egészében hiányzik az iskolai tananyagból. (Erre a későbbiekben még visszatérünk.)

Nézzük meg ezek után, hogy a pedagógusképző intézmények milyen tudással bocsátják ki az egészséges életmód formálására is – szaktárgytól függetlenül – hivatott tanítókat, tanárokat.

Tolna megyében tanítóképzés, Somogy megyében tanító- és tanárképzés, Baranya megyében tanárképzés folyik.

A tanítóképző főiskolák tantervében az Egészségtan című tantárgy szerepel. Emellett a szakmódszertani órák teremtenek alkalmat a leendő tanítóknak az ismeretszerzésre. Frissen végzett tanítókkal készített interjúimból az derült ki, hogy az alsó tagozatos gyerekeket leginkább veszélyeztető tényezőkről (l. az óvodánál említett testi és lelki „iskolai ártalmakat”) tananyag keretében nem hallottak. A vizsgált térségben található tanárképző főiskolák esetében az agrárképzés és a műszaki tanárképzés tantervében az Egészségtan tantárgy szerepel, a leendő testnevelő tanárok Sportegészségtant, a biológia szakosok szaktárgyaikhoz kapcsolódó egészségismereteket tanulnak, a más szakos tanárnak készülők tantervében azonban ilyen jellegű és tartalmú, komplex ismereteket tartalmazó tantárgy nincs. Testnevelő és biológia szakos fiatal tanárokkal folytatott interjúim azt bizonyították, hogy az említett tantárgyak tanulása során sem sajátítottak el olyan jellegű ismereteket, melyekkel – kikerülve az iskolába – prevenciós feladatok megtervezésére és ellátására felkészültek lennének. A lelki egészségre vonatkozó ismeretek legfeljebb a pszichológia tanulása során kerülnek elő, azonban ehhez gyakorlatok nem kapcsolódnak. Újdonságnak számít e vonatkozásban a JPTE-n a tanárképzési programcsomag részét képező személyiségfejlesztő tréning.³

Az általános iskolai tanító- és tanárképzés tanterveiben tehát a testi, de mindenekelőtt a lelki egészséggel kapcsolatos ismeretek megszerzésében is komoly problémákat látunk.

Országos átlagban az általános iskolai tanulók 50,2%-át vizsgálta meg átfogóan az iskolaorvos (2. táblázat). A Dél-Dunántúlon mindhárom megyében e vizsgálatok csupán 40% körüli populációra terjedtek ki. Egészségügyi és egyéb ok miatt veszélyeztetett a vizsgáltak körülbelül tíz százaléka. Baranyában valamivel átlag fölötti, Tolnában valamivel átlag alatti az egészségügyi okok miatt veszélyeztetettek aránya.

Az eddig használt és elsősorban a testi egészséggel közvetlenül kapcsolatba hozható mutatók mellett ismerkedjünk meg egy, a lelki egészségről képet mutató országos reprezentatív felvétel témánkat érintő adatrendszerével.⁴

Az 1983-ban és 1988-ban ugyanazon eszközökkel és módszerekkel elvégzett felmérés szerint a valószínűsíthető neurotikusok aránya országosan tíz százalékkal emelkedett. Köztudott, hogy a neurózisban a személyközi kapcsolatok zavarai alapvető szerepet játszanak. Míg országosan 33,5% tekinthető neurotikus veszélyeztetettnek, addig Somogy megyében 37,7%, Baranyában 30,1%, Tolnában 24,7%. Mindhárom megyében azonban az 1983-as évhez viszonyítva több mint tíz százalékos a növekedés. A depressziós tüneteket mutatók országosan 7,5%-ot tesznek ki, Baranyában és Somogyban azonban átlag fölötti az arányuk (Baranya: 10,5%, Somogy: 9,3%, Tolna: 5,4%).

A felmérés adatai szerint a 29 évesnél fiatalabbak munkaképesség-csökkenésének leggyakoribb okai között egyértelműen pszichés eredetű tüneteket, szorongásos eredetű mellkasi panaszokat, beilleszkedési zavarokat, lehangoltságot lehet megfigyelni.

Mellkasi fájdalomról, kellemetlen érzésről mindhárom megyében az országos átlagot meghaladóan panaszkodtak (országos: 30,8%, Baranya: 32,3%, Somogy: 41,5%, Tolna: 38,8%). Mellkasi szorítást, nyomást az országos átlagnál többen éreztek Somogyban és Tolnában (országos: 27,2%, Baranya: 27,1%, Somogy: 37,8%, Tolna: 34,2%). Külön is figyelemre méltó, hogy a tanulók 22%-a panaszkodik mellkasi fájdalmi tünetekről. E csoport a pánikszindróma szempontjából jogosan tekinthető veszélyeztetettnek.

Az alkoholfogyasztás hátterében leggyakrabban szorongások, hangulatzavarok állnak. Az alkoholbetegség miatti táppénz aránya a három megyében az országos átlagnak megfelelő (országos: 0,5%, Baranya és Tolna: 0,5%, Somogy: 0,2%), azonban az alkoholfogyasztás miatti eljárásban már lényeges különbségeket fedezhetünk fel Baranya és Somogy megye „javára” (országos: 7,9%, Baranya: 17,4%, Somogy: 15,9%, Tolna: 4,6%).

Míg a végzetes öngyilkosságok aránya 1987-ben 100 ezer lakosra vetítve 45% volt, addig ez Somogyban és Baranyában átlag alatti (Somogy: 36,4%, Baranya: 43,9%), Tolnában valamivel átlag feletti ez az arány (45,3%). Más képet mutat azonban az öngyilkosságot megkísérlők aránya: az országos átlagot jóval meghaladó Baranyában (országos: 15,6%, Baranya: 25,7%), míg Somogyban és Tolnában átlag alatti (Somogy: 15,2%, Tolna: 13,4%).

Az elégedetlenségre való beállítódás a neurózis lényegi jellemzője. Megnyilvánulási formája a külvilággal, a jövővel szembeni negatív attitűd. Ennek társadalmi konzekvenciái sem elhanyagolhatóak.⁵ Ez az elégedetlenségszindróma az egészség helyreállításáért folytatott harcban a következő területeken érhető tetten. (Fontos megjegyeznünk, hogy ebben az esetben a kérdőív kérdései azt mérik, hogy a megkérdezettek szubjektíven hogyan élik meg a problémát, függetlenül attól, hogy az objektív tények mit mutatnak.)

Mindhárom megyében az országos átlagnál elégedetlenebbek a megkérdezettek a fontos gyógyszerekhez való hozzáférés lehetőségével (országos: 13,7%, Baranya: 14,5%, Somogy: 16,6%, Tolna: 19,8%). Elsősorban Tolnában, de Somogyban is úgy érzik a válaszolók, hogy az egészségügyi ellátás a szükségesnél több időt vesz igénybe (országos: 32,7%, Baranya: 27,6%, Somogy: 33,8%, Tolna: 49,9%). A leglényegesebb mutatónak azonban azt tartom, hogy mindhárom megyében, de leginkább Tolnában az országos átlagot meghaladó arányban embertelennek tartják a megkérdezettek az egészségügyet (országos: 16,0%, Baranya: 16,2%, Somogy: 19,0%, Tolna: 27,6%).

Ha végigtekintünk az adatsorokon, megállapíthatjuk, hogy a lelki egészség vonatkozásában az országosan amúgy is kedvezőtlen összkép a vizsgált térségben még több problémát jelez. Míg a testi egészséggel kapcsolatos ismeretfejlesztésre az általános iskolai tanterv ad lehetőséget (a korlátokat korábban említettük), addig a lelki egészségvédelem sem a pedagógusképzésben, sem az iskolai ismeretközvetítésben nem kap helyet. A tanárok nagyarányú részvétele a különböző személyiségfejlesztő tréningeken a képzés hiányainak felismerésére utal, ám arról nincs megbízható visszajelzésünk, hogy a tanítási folyamatban, az iskolai kommunikációs, interperszonális kapcsolatokban megtörténik-e a tréningek tapasztalatainak transzformálása. Azt gondoljuk tehát, hogy a prevenciónak a tanárjelölteknél kell kezdődnie, ugyanis a különböző komplex egészségnevelő általános iskolai programok sikeressége csak felkészült pedagógusokkal garantálható. Felkészültségen nem csupán ismeretszintet értünk, hanem szemléletmódot, mely az interperszonális kapcsolatokban, a kommunikációs viszonyokban rejlő lehetőségek megtalálásával és fejlesztésével nem a tüneti kezelés kampányútját választja. A vizsgált térségben némely általános iskolában a pedagógiai programok már jelzik, hogy az egészségnevelésről, életmódformálásról a korábbiaktól eltérően gondolkodnak, hiszen személyiségfejlesztő mentálhigiénés programot alkalmaznak, magatartáskultúra-programot dolgoznak ki, vagy csatlakoznak az Egészségesebb iskolák WHO-programjához. Míg a fenti programokban csupán a pedagógusok egy része vesz részt, addig az iskolai szervezetfejlesztéssel összekapcsolt Egész-ség program az iskolai teljes viszonyrendszer formálására irányul.⁶

Baranya, Somogy és Tolna megyében mintegy 97 000 általános iskolás (országos: egymillió tízezer) egészségmagatartásának a formálására adott az intézményes lehetőség. A hatékony prevenció a pedagógusokat kibocsátó intézményeken, illetőleg a térség és az iskola sajátosságainak figyelembevételével megalkotott helyi tanterveken keresztül valósítható meg.

Szakmunkásképzés

A magyarországi szakmunkásképzők 12%-a található a vizsgált megyékben, melyekben a leendő szakmunkások 11,2%-a tanul (ebből 4,8% végzett csak középiskolát). Az őket tanítók 40%-a szakoktató vagy gyakorlati oktató.

Köztudott, hogy a szakmunkásképzés rekrutációs bázisában a kontraszelekció nagy szerepet játszik. Mivel az általános iskola befejezése utáni iskolaválasztásban a tanulmányi eredménynek kitüntetett szerepe van, a gimnáziumba, szakközépiskolába be nem jutottak „választási lehetősége” a szakmunkássá válás. 1996-ban a végzett nyolcadikosok 97%-a tanult tovább középfokon, 26%-uk (csökkenő tendencia) szakmunkásképzőben vagy szakiskolában.⁷

A szakmunkásképző intézmények közismereti tantárgyai között már nem találjuk meg azokat, amelyek az egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretanyag bővítését szolgálnák. Az egészségnevelő munka esetleg osztályfőnöki óra keretében történhet.

Az egészségneveléssel összefüggő feladatokat főleg a védőnők végzik, akik bár kidolgozott tematikával rendelkeznek, mégsem tudnak teljes értékű munkát végezni az iskolában. Ennek okai között alapvető, hogy kevés védőnőre hárul az adott térség középiskoláinak szűrővizsgálata (pl. Pécs összes középiskolájában hét védőnő végzi a munkát, egy védőnőre 2100 fő jut), és emellett egy-egy osztályfőnöki óra tartásában is részt vesznek. Így a személyes és folyamatos kapcsolat kialakításának, az ennél a korosztálynál és iskolatípusnál különösen fontos, bizalomra épülő egészségnevelő munkának a feltételei nem adottak. A szakmunkásképző intézetekben tanulókkal kapcsolatos fő gondokat a védőnők abban látják, hogy a diákok alapvető biológiai ismeretei rendkívül alacsony szintűek vagy hiányosak (pl. a testfelépítéssel, életfolyamatokkal kapcsolatosak), és emellett komoly problémát jelent náluk a személyi higiéné is. Mindezen ismerethiányokhoz kapcsolódik az életvezetésükben a korosztályuknál hangsúlyosabban jelen lévő alkohol- és drogfogyasztás, a dohányzás. Ezeket a védőnői tapasztalatokat empirikus szociológiai kutatások is alátámasztják.⁸

A szakmunkásképzésben a tantervi sajátosságok következtében azok a pedagógusok tanítanak, akik saját képzésük során intézményesen nem találkoztak az egészségmegőrzés problémakörével. Osztályfőnökként ugyanakkor – bár csekély óraszámban – rájuk hárul nevelési feladatként az egészségnevelés is. E feladatok ellátásához a védőnők segítségét igénybe vehetik, azonban az ezzel kapcsolatos problémákat már korábban jeleztük. (A 40%-ban jelen lévő szakoktatók és gyakorlati oktatók egészséggel kapcsolatos intézményesen megszerezhető ismeretrendszeréről általános érvényű információnk nincs.)

A szakmunkástanulók egészséges életmódjának formálásában tehát az intézmény a tantárgyi struktúrán keresztül már nem igazán vállal feladatot. Éppen ezért prevencióról és annak hatékonyságáról ebben az intézménytípusban nem beszélhetünk. Sokkal inkább a naponta jelentkező problémák azonnali kezelést kívánó megoldásairól. Bár a három megyében végzett iskola-egészségügyi vizsgálatok nem jeleznek az országos átlaghoz, sőt a középiskolákhoz viszonyítva sem kiugró problémákat az egészségügyi ok miatt veszélyeztetettek arányában, azonban e statisztikai adatok nem mutatják fel e tanulók megoldatlan kapcsolatrendszeri problémáit, a támogató környezet, a szupportív háló hiányát, a konfliktusok kezelésének torz módjait (2. táblázat).

A vizsgált térségben közel 13 000 szakmunkástanuló testi és lelki egészségével kapcsolatos problémák sürgetik az intézményes beavatkozást.

Középiskola

Demográfiai okok következtében ugyan évről évre alacsonyabb létszámú korosztályok kerülnek a középfokú képzésbe, azonban ezen belül az érettségit adó középiskolákban – a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban – növekedett a tanulólétszám. A középiskolások 39%-a gimnáziumban, 61%-a szakközépiskolában tanul.⁹ A vizsgált térségben hangsúlyeltolódás figyelhető meg az országos átlaghoz képest a gimnáziumi képzés javára: gimnáziumban 41,6%, szakközépiskolában 58,4% tanul.

A középfokú iskoláztatásban létező arányeltolódás következtében a gimnáziumi és a szakközépiskolai tanulók létszáma évről évre emelkedik a demográfiai csökkenés ellenére. Ennek oka, hogy az érettségit adó iskolatípus iránti kereslet megnövekedett. Baranyában a gimnáziumban tanulás a térségi átlagnál is jobban preferált (48,4%), Somogyban pedig ugyanez mondható el a szakközépiskolai képzésről (65,4%).

A gimnáziumok és a szakközépiskolák tanulóinak társadalmi összetétele jóval kedvezőbb, mint a szakmunkástanulóké. Ennek ellenére egészségmagatartásukban az iskoláztatás évei alatt hasonló problémák figyelhetők meg, mint a szakmunkástanulóknál, csak a hangsúlyok mások.¹⁰ Az iskolatípus azonban a közismereti tárgyak tanításán keresztül jelentős ismeretbővítést tesz lehetővé. Hozzá kell ugyanakkor tennünk, hogy ezekre az ismeretekre is a korábban elmondottak érvényesek, azaz csupán az egészség egy részdimenziójára vonatkoznak, és életmódformáló tevékenységekké való átváltásuk intézményesen nem biztosított. A középiskolai osztályfőnöki órák adnak ugyan lehetőséget az egészségnevelés témaköreivel való foglalkozásra, azonban a tanárképzés korábban jelzett hiányosságai következtében átütő hatást ettől sem lehet várni. Ugyancsak biztosított itt is a védőnők bevonásának lehetősége, azonban a gyakorlatban erre a legritkább esetben kerül sor.

A térség középiskoláiban nincs kifejezetten az egészséges életmóddal foglalkozó iskolai szintű program. (Az egészségügyi szakközépiskolák természetesen más megítélés alá esnek.) Ugyanakkor tanórán kívüli tevékenység keretében helyenként szakköröket működtetnek (pl. vöröskeresztes, csecsemőgondozási). Ezek a szakkörök azonban csekély létszámúak, a középiskolákba járók kis hányadát érintik.

Az egészséggel kapcsolatos középiskolai ismeretszerzésben a lelki egészség témakörei nem szerepelnek. Így a konfliktusok, a stressz kezelésének, a problémamegoldás különböző módjainak még a megismerése sem biztosított intézményesen. Mindez éppen abban az életkorban hiányzik, amikor a későbbi szokásrendszer alapjai kialakulnak, amikor a kortárscsoport hatása domináns, amikor a tanulókhoz az érzelmileg közel álló felnőttekkel való kapcsolat inkább ambivalens, mint kiegyensúlyozott. Mindehhez hozzáadódik a középiskolás évek alatti egyoldalú kognitív terhelés, a tanulmányi eredményért, az érdemjegyekért, közvetve pedig a továbbtanulásért folytatott harc.

Az egészségügyi szakközépiskolák tervében is elvétve találunk a lelki egészséggel kapcsolatos témaköröket, pedig a majdan az egészségügyben dolgozóknak önmaguk és az ellátandók érdekében hasznos lenne.

Az egészséges életmód tevékeny alakításáról és preventív szemléletű oktatásáról ebben az intézménytípusban sem beszélhetünk.

Az iskola-egészségügyi vizsgálatok eredményei a vizsgált földrajzi területen ugyan nem jeleznek még nagy problémákat, hiszen az országosan 6,7%-ban egészségügyi ok miatt veszélyeztetettek aránya mindhárom megyében jóval alacsonyabb (Baranya: 5,4%, Somogy: 2,1%, Tolna: 1,2%) (2. táblázat). Ne felejtsük el azonban, hogy ezen arányok nem tartalmazzák a neurotikus, depressziós tüneteket mutató középiskolai tanulókat, akik megoldatlan problémáikkal, gyakori fej- és hátfájásukkal, szorongásaikkal és félelmeikkel nem „rontják” a statisztikai adatokat. Ha e rejtett okok feltárására nincs fogadókészség, igény vagy tudás a pedagógusok, az ifjúsági orvosok részéről, ha az intézményes prevencióra nincs lehetőség, akkor továbbra is a tünetek kezelésének kampányai (alkohol, drog, dohányzás, mozgás, táplálkozás) jelentik az életmód formálásának fő tevékenységi területeit.

Ha a középiskolai tantárgyakon keresztül közvetített egészséggel kapcsolatos ismereteket és a pedagógusképzésben e vonatkozásban jelzett hiányosságokat összevetjük, akkor nyilvánvaló, hogy ebben az iskolatípusban is bőven van tennivaló mind az ismeretek sokoldalúbbá tétele, mind a tevékenységrendszerben való megjelenése területén. Ezért jelen körülmények között a középiskola valódi egészségügyi prevenciós feladatokban intézményes hatást kevéssé gyakorol tanulóira.

Összegzés és továbblépés

A fiatalok egészséges fejlődésére, hatékony egészségmegőrzésére a WHO a következő alapelveket tekinti iránymutatóaknak. A fiataloknak szükségük van:

– támogató környezetre, mely fokozatosan engedi őket autonómmá válni azzal, hogy erősíti önértékelésüket és egészséges életmódjukat támogatja;

– pozitív interakciókra kortársaik, referens személyek vonatkozásában;

– egészséges fejlődésük folyamatos vizsgálatára szociokulturális hátterük figyelembevételével;

– olyan fejlesztő programokra, amelyek kultúrájukra, magatartásukra épülnek;

– olyan személyekre, akik az ismereteken túl a kommunikációs készségeket is megtanítják nekik;

– olyan csoporttapasztalatokra, melyekkel kölcsönösen megtapasztalják az egymás magatartásában lévő különbözőségeket;

– olyan interszektoriális együttműködésre, amelybe az érintett szervezetek a fiatalokat is bevonják (iskola, család, egészségügyi rendszer, egyházak, különböző társadalmi szervezetek);

– olyan kapcsolódási területekre, ahol a lokálisan (város, község) szervezett programok – kiegészülve az iskolai programokkal – befogadják, összegyűjtik azokat, akik már kiestek az iskola és az egészségügy látóköréből;

– olyan ösztönzésre, hogy önmaguk is tervezzék programjaikat, tudatosan alakítsák ki életstratégiájukat. (Kiemelés tőlem – M. Cs.)¹¹

A fenti alapelvek szellemében átgondolva ismét a tanulók iskolai évek során megszerezhető ismereteit azt mondhatjuk, hogy az egyes életmódelemekkel kapcsolatos ismereteket a diákok évről évre tanulják, azonban az egészségszociológiai vizsgálatok azt mutatják, hogy nem eszerint élnek. Bármennyire is tudják, hogy az egészséges táplálkozásban milyen ritmus, ételfajták és alapanyagok élveznek preferenciát, étrendjük ellentétes ezzel. Tisztában vannak a mozgás élettani hatásaival, ugyanakkor szabadidős programjaik többségében a passzív tevékenységek (zenehallgatás, videózás, számítógépes játékok stb.) dominálnak. Akkor, amikor életkoronként növekvő arányban jellemezhetők mind gyakoribb dohányzással és alkoholfogyasztással, eszükbe sem jut, hogy megszerzett ismereteiket életmódjuk gyakorlatában alkalmazzák. Jelesre felelnek az egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretekből, ellenben saját életvitelüket tekintve némelykor még elégségesre sem vizsgáznának. Ugyanakkor a térség vizsgálata más tanulságokkal is szolgált. Egyetlen esetben sem tapasztaltuk, hogy az adott megyét különösen jellemző egészségügyi problémák tudatos figyelembevételével, illetőleg tudatosításával valósultak volna meg az egészséges életmóddal kapcsolatos kampánytevékenységek vagy programok. Az „általában” is egészségkárosító szokások „életközeli” bemutatásának a lehetősége, a megyén, városon, községen keresztüli érintettség nem jelent meg az egészséges életmód formálását célul tűző programokban sem.

Az eddigiek alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az intézményes befolyásolás új útjainak kidolgozása nem tűr halasztást. Ehhez elsősorban azt tartjuk szükséges feltételnek, hogy az iskola nevelési és oktatási rendszerében a tanulók egészségmagatartásának formálására alkalmas egészségkoncepció körvonalazódjék. Az egészség valamennyi – testi, lelki, szociális – dimenziójával kapcsolatos ismeretek megtanítása mellett elengedhetetlen azoknak a tevékenységfajtáknak, interperszonális kapcsolatoknak, konfliktuskezelésnek, problémamegoldási és önnevelési stratégiáknak a fejlesztése is, amelyeken keresztül az iskola a tanulók értékrendszerét és ennek következtében életmódját is hatékonyabban befolyásolhatná. Az iskolának ez a másfajta, a tanulók lelki egészségére is figyelő szemlélete hosszú távon tudná bizonyítani hatékonyságát a felnövekvő korosztályok életesélyeinek javításában. Ehhez azonban elengedhetetlen feltétel, hogy a pedagógusképzésben is helyet kapjon a prevenciós tevékenység ellátására is alkalmas mentálhigiénés egészségszemlélet.¹²